kb. 18 perc olvasás

Eugéniusz:
Az önsorsrontó ember – VII.
Életminőség vizsgálódások
Ősrégi és új intelmek és bátorítások
Szabad ötleteim egy mondatos jegyzéke
*
A mese
rólad szól –
magadon nevetsz
vagy szörnyülködsz:
ismerd meg magad, és
bátran változtasd meg életed
*
LA FONTAINE MESÉI

La Fontaine: A molnár, a fia meg a szamár
Szegény volt a molnár, s nyakán élt a fia.
Egyetlen szamarát el kellett adnia.
Hogy kényes bokáit kőben meg ne zúzza,
lábainál fogva fölkötik egy rúdra,
vállukra veszik, és mennek a teherrel,
a molnár és fia. Szembejön egy ember,
s elkezd hahotázni:”Viszik a szamarat!
Nem a csacsi hármuk közt a legszamarabb!”
Hallja ezt a molnár.”Némi igazsága
van a jó embernek – mondja. – Mégse járja,
hogy míg mi izzadunk, ez rúdon hintázzon.
Coki, szürke!” – mennek: fiú a szamáron,
s csak úgy gyalogszerrel utánuk a molnár.
„Nézd a lapajt! – szól egy szemközt jövő polgár –
pöffeszkedik fönn a csacsiján, és hagyja,
hogy gyalog kullogjon utánuk az apja!”
„Így igaz” – gondolja a fiú, leszállva
maga helyett apját ülteti szamárra,
s ő utánuk ballag. – Szól megint egy ember:
„Nem szégyell így bánni egy szegény gyerekkel!
Maga szamáron jár, s fia holtra fárad!”
„Igaz” – szól az öreg, s hátraint fiának,
üljön föl mögéje. Így kocognak most már
egy szamáron ketten: fia meg a molnár.
Mennek egy darabot. Jön valaki ismét.
„Nézzétek! – kiáltja. – Milyen eszenincs nép!
Szerencsétlen jószág! Hogy is nem sajnálják?
Addig hajszolják, míg betörik a hátát.”
Leugrik a fiú, lesegíti apját,
a csacsi vidáman ugrándozik. Hagyják,
hadd élje világát, mórikáljon, fusson.
Szaporán lépkednek utána az úton.
Újra jön egy ember. „Szavamra! – kiáltja –
úgy látszik, a világ a bolondját járja:
úrrá lett a szamár, kedvére poroszkál,
s lohol a nyomában fiastul a molnár!”
Erre már a molnárt elfogja a méreg.
„Bolond, ki megfogad minden szóbeszédet!
Nem érdekel eztán senki fecsegése.
Mától nem adok, csak a magam eszére.”
*
A holló meg a róka
Holló úr ült a fatetőn
Csőrébe sajt volt, jókora,
S kit a jóillat csalt oda,
A róka szólt hízelkedőn:
„Á, jónapot, te drága holló!
Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló!
Nem tódítok, de hogyha hangod
Olyan, mint rajtad ez a toll, ó
Akkor a madarak között első a rangod.”
A holló erre rendkívül örül,
Torkán egy hangot köszörül,
Kitátja csőrét, földre hull a sajtja
A róka felveszi és egyre hajtja.
„A hizelgő, akármi fajta,
Azokból él, akiknek hízeleg:
Felér a sajttal ez a lecke – vedd.”
A holló ámul, pironkodva, végre
Megesküszik, hogy nem megy soha jégre.
Kosztolányi Dezső
*
A Farkas és a Kutya
Egy Farkas csonttá és bőrré fogyott
– a kutyák oly jól őrizték a nyájat –
s egy eltévedt Doggal találkozott:
szép s nagy volt a ragyogó szőrű állat.
Széttépni? Hogyne, boldogan! –
tűnődött Csikasz; de hogyan?
A támadásból csata lenne,
Bodri keményen védekezne,
hisz ereje van, rengeteg…
Jobb lesz, véli, ha hízeleg;
s valóban, azzal környékezi meg,
hogy dícséri pompás pocakját.
„Barátom, neked is megadják
e hájat – hangzott a Kutya felelete. –
Költözz át, és jól jársz vele:
erdei társad szinte fordul
a sírba, mind oly satnya koldus,
hisz éh-koppon telik éjjele-nappala.
Biztonság? Mit nem még?! Nem kap ott senki semmit,
csak amit kínnal kiverekszik.
De ki engem követ, annak jobb a sora!” –
„S mi lesz a munkám?” – Kérdezte a Farkas. –
„Szinte semmi – felelt a Kutya – az utast
és koldust kell hogy űzd, ugasd;
hogy nyalj a háznak és legfőképp az uradnak;
ennek nyomán jön a jutalmad,
a sok jó zaba, mit a fizetésed ont,
a galambcsont és a csibecsont
meg a drága simogatások…”
A Farkas szinte sír, úgy tetszik neki, hogy
mily jövő vár rá, milyen álmok –
de meglátja, az Eb nyaka hogy kikopott. –
„Ez mi?” – kérdezi. – „Ez? Semmi.” – „Nono.” – „Csekélység.” –
„Halljuk csak!” – „Hát az örv, melyhez kötve vagyok,
tán az az oka, hogy a szőröm ott kitépték.” –
„Kötve vagy?! – szól amaz – hát nem jöhetsz-mehetsz
kedvedre?” – „Nem mindig, no de hát mi van abban?” –
„Az, hogy énfelőlem akármennyit ehetsz,
nem maradnék a kéjlakodban,
adna bár a világ kincset, vagyonokat!” –
felelt Farkas mester, s uccu – most is szalad.
/Szabó Lőrinc fordítása/
- 49.
- Az ő egyetlen élete célja meghatározását atyai baráttól, szaktudósoktól stb. váró
- A tökéletes angyalra váró, s ha megkapja, holtáig az Ő kegyetlenségét szenvedő
- A tökéletes, ideális társra – mindhiába – váró, a kis hibákkal élőket kevesellő
- Aki a maga, maximálisra értékelt képmására formálná az élettársát/gyerekeit
- Hálás közönség komisz kölke – így soha véget nem érő – hisztiző produkciójához
- Engedi, mert csak előnyét látja: ő közutálatnak örvendő „bezzeg gyerek” legyen
- Hagyja: kokárdás hamisgyöngyért kilopják-kiszúrják szemét: a parasztvakított
- Hagyja elvenni a fiatalsága, a kívülállósága stb. ún. hályogkovács bátorságát
- Hagyja magát felhizlalni: Jancsi és Juliska mese/kövéren a vágóhídra hajtják
- Ön-leértékeltető/vég-kiárusító – örül, ha még egyáltalán elkel, s licitálnak rá
- Háborog, ha az megvesztegetési ügyében egy nem általa korrumpált bíró jár el
- Az első három helyen nála az „én” van, majd utána jöhet Isten, haza, család?
- Ő az a képmutató, aki álcázott egoista, de másoktól meg altruizmust várna el
- 50.
- Aki nem tudva rosszul szereti magát, és „jó keresztény” így tesz másokkal is
- Amit egyszer ő a fejébe vett, ha törik, ha szakad, megteszi – mi több: erre büszke
- Akit elvakít a „szerelem”, és süket is lesz a jóbaráti intelemre, a vesztébe rohan
- Ha ő pl. egy sárkányrepülő profi, akkor minden másban is ő mondhatja a frankót
- Ha ő most nem tehet meg mindent, akkor ő inkább egyáltalán semmit sem tesz
- Ha már egy embert megölt, akkor neki már teljesen mindegy, sorozat-gyilkol
- Ha lassabban járt volna, akkor jóval tovább ért volna (elesik, csapdába esik)
- Aki ész nélkül rohan a rossz irányba, közelebb van a célhoz az el sem induló
- A rozzant gebében a táltosparipát meg látó hitetlen: nincs szeme a csodára
- Süllyedő hajó/égő ház: a gyereke előtt magát, és a kincsesládát mentő vesztő
- A 18 éves kori szépéségét mentené konzerválná, így elveszti az asszonyost is
- A sok unott semmittevésben már kifáradó: és mégsem édes utána a pihenése…
- A mérvadóéra semmit nem adó, a sok laikus/álszaki véleménye után futkosó
- 51.
- Az egy bajára száz embertől kér tanácsot, és mindent ki is próbál, hátha…
- A sok és felesleges hangos ugatásával öneláruló: ez a kutya nem harap…
- A rövid karját és rövid kardját/tőrét egy árva kis lépéssel sem megtoldó
- A rossz alapokra-fundamentumra épített házát toldozó, foltozó és díszítgető
- Rossz híreket epekedve váró, gyárt rémhírt kéjjel terjesztő világvégváró
- Aki a romokban csak pusztulást, és nem egy sokkal jobb házépítés esélyét látó
- Aki örökké kórosan elégedetlen, mert nem főleg önmagához méri a rekordjait
- Aki azonosítja a munkahelyi lojalitást a mundér becsülete elvtelen védelmével
- Pünkösdi királysága, váratlan szerencséje neki életfogytig tartó és örökletes
- Óvta magát széltől, fagytól – edzetlenül elpusztul az első megpróbáltatásban
- A rajta esett sérelemért a bosszú alkalmát váró, annak ördögi köreit elindító
- A bátorság próbákat gyáván kerülő, azokon el-elbukó felnőtté nem avatott
- Egy olyan kulcsrakész házba/lakásba költözöl, ami nem rád lett kialakítva
- 52.
- A minden békát lenyelő, s ezzel még, mint alázatos kitartással büszkélkedő
- A langyos sört, beköpött levest sem reklamáló, sőt még nagy borravalót adó
- A hol mérgezett egérként felpörgő, hol meg lassított felvételben vánszorgó
- Az olykor, hétvégén különcködő, amúgy konform igavonó szürke nyárspolgár
- A feltűnési viszketegségben szenvedő: tótágast/fejen álló, kézen járó stb.
- Az ingyenes virtuális fagylalt nyalással, peep show kukkolással elégedett
- A hálátlansága miatt magát egyre nagyobb nehézségbe, izolálódásba navigáló
- A „Kérem! – Köszönöm! – Elnézést!” varázs-igétlenlenül jégveremben kínlódó
- Háztáji aranybányára. ajándék talentumaira vak, így koldusként nyomorgó
- Az adósrab, aki a kevés szabadidejét napi panaszkönyv írásra vesztegető
- Aki csak a félig ürespoharat, az állapotot és nem a biztató tendenciát látó
- Aki a naiv optimizmustól tartva fekete szemüvegén keresztül sötéten lát
- A mások füttyszavára ugró/táncikáló, magát produkáló örök szolgalélek
- x

A tücsök meg a hangya
1.
A tücsök dalolt egyre, bár
Ízzott a nyár,
Úgyhogy mikor jött a komor
Tél, része gond volt és nyomor:
Még egy picinke kisdarab
Legye, vagy férge sem maradt.
Hét ment is a hangyához át
Elpanaszolni nyomorát,
És kérte, adjon néki kölcsön
Zsákjába egy kis magot töltsön.
Új aratásig, legalább.
„Majd megadom, lesz erre gondom,
Nyáron, tücsök-szavamra mondom
A tőkét meg a kamatát.”
Bosszantja a tücsök kalandja,
Nem is adott magot a hangya. –
De ezt kérdezte végre tőle:
„Mit tettél a meleg időbe?”
„Éjjel-nappal munkába voltam,
Fűnek-fának folyton daloltam.” –
„Daloltál? rendbe van, komám,
Akkor ma táncolj, szaporán.” –
Kosztolányi Dezső
2.
Zengte Tücskünk Nyáron át
Víg dalát.
Ámde üres volt, szavamra,
Mikor jött a tél, a kamra.
Nincs füstölt légynyelv, se szárny,
Nincs a polcokon, csak árny.
Némi segélyecske végett
Hangyaházhoz bízva léptet:
Egy kis kölcsön tán akad,
Másképp éhkoppon marad,
Meg lesz adva, ami jár,
Mond, ha újból jön a nyár,
Tőke s kamat, esküszöm!
Énbennem megbízhat Ön.
Nem bő kéz, szűk Hangya-Marka;
Ily hibától mentes ő.
Hát hogy’ telt a langy idő?
Kérdi, színleg jót akarva.
Szüntelen dalt, takarost
Daloltam, hallá a nép.
Dalolt? Ez már döfi! Szép!
Illik táncolnia most.
Israel Efraim
*
A FARKAS ÉS A BÁRÁNY
Megszomjazott a bari, kiment a patakra,
Hát egy ordas farkas is akkor tévedt arra.
Lejjebb ivott a bárány, a farkas meg följebb,
mégis szörnyű ordasa a bárányra förmedt:
„Hogy mered a vizemet zavarni, te hitvány?”
„Megbocsásson, farkas úr, de hogyan is bírnám –
szólt a bárány csendesen –, hisz kelmed áll feljebb.”
„Szemtelen! Hát illik így velem feleselned?
Most már látom: tavaly is te gyaláztál.” – „Kérem,
farkas uram, de tavaly én még nem is éltem.”
„Nem éltél még? Akkor a bátyád volt!” – „A bátyám?
Nincs is bátyám.” – „Rokonod volt akkor, te bárány!
Különben is, kár a szó. Bántott, aki bántott:
kutya, pásztor, egyre megy; én most bosszút állok!”
Azzal magát a szegény bárányra vetette;
széttépte s megette.
(La Fontaine, Rónay György feldolgozása)
*
A farkas meg a bárány
A több erő joga győz minden más jogon,
ezt én most bizonyítni fogom.
Egy bárány éppen inni készül
a szép kies patak vizébül,
amikor ott terem éhen korgó gyomorral
a Farkas, aki úgyis mindig csak rosszat forral.
„Hogyan merészeled zavarni kortyolásom?”-
kiált az ádáz fenevad.
„Lesz érte mindjárt hadd-el –hadd!”
„Fölség! – felel Bari – jaj, könyörgök alássan,
csak föl ne indulj ellenem sőt vennéd
fontolóra kegyesen, hogy szomjam oltani
– ahogyan láthatod – én itt gázoltam,
idelenn a vízben, legalább húsz lépéssel
lejjebb, mint te: lehetetlen tehát zavarnom italod.”
– „De zavarod! – felel a kegyetlen vadállat –
azt is tudom, tavaly rágalmaztál csúnyán!”
-„Hogy tehettem volna, akkor még meg
sem szült anyám! –felel a kis Bari –
most is szopom nyanyámat.”
-„Ha te ne, hát a bátyád!” –
S hiába szól Bari: -„Nincs bátyám …”
– „Akkor a fajtádból valaki:
mert rajtam rágódtok ti váltig:
ti magatok s rágódnak őrzőitek s kutyáik.
Én mindent megtudok! És bosszút állok érte!”
Így szólván, megragadja s viszi a sűrűségbe,
szétmarcangolja és fölfalja végül
– pörös eljárás nyűge nélkül.
Rónay György
- 53
- A hangulatos feljelentésekkel érdemeket szerző közutált/önmegvető spicli
- A már sírni sem tudó, napjait jóízű nevetés nélkül töltő (max. kínjában röhög)
- Amikor ő másokat megnevettetni akar, akkor többnyire csak rajta röhögnek
- Rapszodikusan hullámzik az üres, hamis pátosz és a keserű cinizmus között
- A művészi aktképet stb. látva egyből az erkölcsrendészetre rohanó Prűd lélek
- Akinek a szeretkezés házastársi kötelesség, a gyereknemzés szükséges rossza
- A választani nem tudó: két szék közt pad alá eső, két tele tál közt éhen is haló
- A dafke mindent pont fordítva csináló örök dacos ellenkező, ha belepusztul is…
- A patkószöget nem jól beverő, végül is csata/országvesztő trehány kovács
- A pirrüszi győzelmet arató, egy csatát úgy nyerő, hogy így a háborút elvesztő
- A körülmények egyre jobban felnagyított hatalma előtt feltétlen kapituláló
- A mindent megszokó, meg nem szökő, nem lázadó, az alázást holtig kibíró
- A kukkolásban és az önkielégítésben végleg megrekedő szexuális nyomorgó
- 54
- Az előbb véglegesen egy jó nagyot vágó, és majd csak azután méricskélő
- A magának csak női praktikával, akár teherbeeséssel is átmeneti férjet fogó
- Egy összeférhetetlen, egy izgága, békétlen alak, aki magányára panaszkodik
- Mindig fancsali képet vágó, örökké grimaszoló, és egyre inkább úgy maradó
- A kákán is csomót kereső, kötekedő, fikázó, ócsároló önmagával elégedetlen
- Mint egy sas az aranyketrecben, mint cirkuszi kunsztra idomított állatkirály
- Az erősebbel kikezdő, még az oroszlán bajuszát is húzgáló krakéler bajkereső
- Az állítólag szeretett utódját a saját, már régóta eltorzult arcképére faragó, pofozó
- A hülyeséget kivéve minden más ellen újra és újra védőoltott hipochonder…
- Az életunt ásításával fertőző, a dögunalom bűzét az előszeretteire kiárasztó
- Az Ő nagy „szent” céljához bármily eszközt igénybevevő önjelölt übermensch
- Az igazsághoz magát „ravaszul” – mindhiába – keresztülhazudozni próbáló
- A kényes dolgokat soha a nevén nem nevező, „szépítő” (pl.: abortusz/kaparás)
- 55
- Aki azt kéri és kapja is a tündértől, amit kiérdemelt: így az akasztófán végző
- A bűz miatt rögtön/előbb nem szóló, majd szép lassan azt ő is megszokó
- A gyereke szájától megvont falattal ellenségét, pl. kakukkfiókát hizlaló
- A ritka, sőt olykor az életében egyszeri (!) jó alkalmat lazán elszórakozó
- A politikai pankráción családban vagy a barátival késhegyig marakodó
- Aki a rosszat egész jól, egyre jobban, már-már tökéletesen csináló
- Két ember nyála összefolyik??? – A csóktól ezért így megundorodó…
- A háta mögött álló Istenért akár a Földet megkerülő heroikus pótcselekvő
- Az önmagát nem/sem tisztelő, de másoktól meg a tiszteletet elváró
- Főleg az evésért-ivásért élő: az étkezéséből kvázi vallási rítust alakító
- Az étkezést csak szükséges rossznak tartó gyors tabletta/moslékfaló
- Minden elvárásnak megfelelni akaró – a magából bolondot csináló
- Nem társul senkivel, ezért egy emberként áll szemben a Hatalommal
- 56
- Csak addig tudta, hogyan kellene gyereket neveli, míg neki nem volt
- Jobban keres a gyerekeire, ha hétköznap csak alva látja „drága kölkeit”
- Egy életre elveszített kedvű: ének, hangszer, naplóírás, színjáték, tánc stb.
- A véges-drága időt pazarló: aki feltalálna meleg vizet, csőben a lukat
- A disznók elé szórja a gyöngyöt, vagy pedig méltatlanra pazarolja életét
- A mindig, magával és/vagy más mindenkivel is szórakozó szétszórt lélek
- Diabolikus lény: vádaskodó, rágalmazó – egyenetlenséget, viszályt keltő
- Aki úgy véli, hogy csak az engedetlenkedés/vasfegyelem közül választhat
- Ő minél több emberen uralkodna, miközben neki magának nincs önuralma
- Aki egy behódoló, meghunyászkodó alak – az önirányítást másnak átengedő
- Aki holtig bűntudatos, ha nem tud éltében szüleinek mindent viszonozni
- A kis tüzet még el nem oltó, a nagyot meg már nem is tudó örök halogató
- A felesleges, játékos álriadoztató: de aki a bajban már hiába üvöltöző…
- x

A két galamb
Egy gerlepár egymást szerette;
az egyik, unva otthonát,
nagy bolondul fejébe vette,
hogy a világnak nekivág.
A másik szólt: „Mit is cselekszel?
Mi lesz, magában, kedveseddel?
A válásnál nincs iszonyúbb:
kegyetlen, nem neked! Hacsak a vészes út
sok fáradalma, gondja, kínja
heveskedésed nem csitítja.
Legalább az idő fordulna már s kinyílna!
Várd meg a langy szelet: mi űz? épp jelet ad
a holló, hogy veszély környez egy madarat!
Másra se gondolok, mint balesetre, vészre,
sólyomra, lépre. Jaj! Szólok: itt a vihar,
megkapta-é, amit akar
testvérkém? Van-e étke, fészke?”
Megindította e beszéd
oktalan utazónk szívét,
de látni-szomjazó, nyugtalan vére sodra
felülkerekedett, és szólt: „Mért könnyezel?
Alig három nap, és itt leszek megnyugodva;
s mesélem hamarost, betűt se hagyok el,
kalandom a testvér-galambnak;
mulattatód leszek. Ki nem lát semmit, annak
nincs mit mondania. Sok-sok történetem,
meglásd, majd örömödre szolgál.
Elmondom: itt-meg-itt ez-s-ez történt velem,
s már azt hiszed: tanúja voltál.”
Ezzel búcsúztak el, mindkettő könnyezett.
Elszállt az utazó; és lám, egy sűrü felleg
arra késztette, hogy keressen menhelyet.
Egy fa kínálkozott csupán, s oly lombja-vedlett,
hogy csúnyán tépte a vihar a rejtezettet.
Majd kiderült az ég, s ő fázva, dermedőn,
átázott tollait így-úgy megszárogatva,
szétöntött gabonát vett észre a mezőn,
s ott egy galambot is; a vágya elragadta,
odaszállt, s fogva volt; a búza csak burok,
benn csali csapda várt: hurok.
De eves volt a szál, így lábbal, szárnycsapással
és csőrrel végül is széttépte a madár.
Pár tolla ott veszett; de jő rosszabb halál:
egy karmos keselyű kegyetlen arra szárnyal,
ő meg, szegény, olyan a fityegő fonállal,
vonszolva a hurok végét, mely ráragadt,
akár egy szökött gályarab.
A keselyű reácsapott, mikor az égből
egy széttárt szárnyu sas nagy hirtelen elé tör.
Gerlénknek hasznos a ragadozó-viszály,
eliszkolt s egy kopott viskónál földre lankadt,
remélve, hogy szökése már
végét veti a sok kalandnak.
De egy komisz kölyök (kegyetlen a gyerek)
szegény boldogtalant úgy parittyázta meg,
hogy majd belehalt az ütésbe,
és átkozva kíváncsi szellemét,
vonszolva szárnyát, lábfejét,
félig sántán és alig élve,
az úton, mely hazavezet,
toronyiránt megérkezett,
úgy-ahogy – több baj nem is érte.
Lám, újra egy a pár; ki-ki ítélje meg,
hogy váltják kínjukat tömérdek szerelemre.
Utazni vágytok-e, boldog szerelmesek?
Ne szálljatok sohase messze!
Egymásnak legyetek mindig egész világ,
szüntelen új, gyönyörű, tág,
a többi semmiség, de minden az a két szív.
Szerettem hajdanán, s nem volt drágább nekem
a Louvre minden kincse sem,
s a fényes égi bolt, az óriási kék ív,
mint az a rét, mint az a föld,
hol gyönge lába járt, hol szeme tündökölt
az ifjú, szép pásztorleánynak,
kihez szolgálatra igáztak
az első eskü-szók s a vágy s a vér heve.
Vajon a régi perc, jaj, visszatérhet-e?
Vajon a drága lánc, s a bűvölet vele
zajongó lelkemet többé sohase kötné?
Nem érzem soha már a vonzó, régi bájt?
Gyúlhat-e még szívem? Vagy most már soha többé?
Szerelmes szép időm lejárt?
Nemes Nagy Ágnes
*
A halál és a favágó
Rőzsét vitt egy szegény Favágó. A sok ágtól
Görnyedten, a gallyak s évek súlya alatt
Nyögdécselve bizony nehézkesen haladt.
S vityillója felé igyekezett a jámbor.
Végül aztán, mikor már nem bírta tovább,
A fát ledobta, s elgondolta nyomorát.
Mióta él, ugyan milyen örömöt ért meg ?
Van ezen a kerek földön nála szegényebb ?
Sokszor nincs kenyere, és nincs nyugta soha.
Asszony, népes család, adó és katona,
Hitelező, úrdolga rágja.
Nagyobb nem is lehet már nyomorúsága.
A Halált hívja. Az nyomban ott is terem,
Kérdezi tőle, mért hívatta.
“Azért, hogy segítsd föl nekem
Ezt a kéve gallyat – szólt az Öreg -, no rajta!”
Híres orvos a Halál;
Ne moccanjunk mégsem érte.
Addig jó, míg van mi fáj:
Ez az ember jeligéje. Rónay György
*
Egy lusta sírjára, vagyis a sajátjára
Jean, ahogyan jött, szintúgy távozott.
Fölélte a tőkét s a kamatot:
a vagyont fölöslegesnek ítélte.
Remekül fölhasználta idejét:
Kettéosztotta — az egyik felét
alvásra, másikát semmittevésre.
Rónay György

*
A boldog/boldogtalan ember
Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
.
Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
.
Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
.
Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
.
Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p.s.:
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

-
Jean de La Fontaine (Château-Thierry, 1621. július 8. – Párizs, 1695. április 13.) francia író és költő.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet. Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, …
-
Jean de La Fontaine pajzán széphistóriái (Babits Mihály fordításai)
Erotikus meséi, anekdotái sokszor sikamlós, de sosem ízléstelen széphistóriák már megjelenésükkor nyomban kivívták a hivatalos körök haragját és az olvasóközönség tetszését. Ennek a szerelmi téma …
-
La Fontaine/Czuczor Gergely: Mesék/fabulák
Jean de La Fontaine Mesék TARTALOM A farkas és a kutya Az egerek országgyülése Egy holló, ki sast akart játszani A róka és a kecskebak Farkas és róka a majom törvényszéke előtt A molnár és fia A …
-
La Fontaine: Válogatott mesék (Radnóti Miklós fordításai)
KÉTNYELVŰ REMEKMŰVEK SZERKESZTI HALÁSZ GÁBOR III JEAN DE LA FONTAINE FABLES CHOISIES TEXTE PRANÇAISE ET TRADUCTION HONGROISE PAR MIKLÓS RADNÓTI SOCIÉTÉ FRANKLIN BUDAPEST JEAN DE LA FONTAINE …
-
La Fontaine: Mesék
Jean de La Fontaine Mesék TARTALOM A farkas és a kutya Az egerek országgyülése Egy holló, ki sast akart játszani A róka és a kecskebak Farkas és róka a majom törvényszéke előtt A molnár és fia A …
-
La Fontaine mesék (rajzfilm)
La Fontaine mesék 2:13 A teknős és a nyúl (La Fontaine mese) KerekMese 1 éve 1 952 115 megtekintés A teknős komótosan vánszorgott hazafelé, amikor a nyúl nagyképűen megszólította… Nézd meg a többi …
