Boldogság és életbölcsesség ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet

Eugéniusz: Életminőség ABC – II.

Írta: Nagy Jenő · 2024. január 29.

kb. 16 perc olvasás

Eugéniusz:

Életminőség ABC – II.

Egy mondat a bölcs/balga és

a boldog-boldogtalan lélekről



A maguknak közvetlenül vagy

máson keresztül használók/ártók,

ill. a jó önvédők vagy önvédtelenek

Jó/rossz Isten/ön/társismeret-szeretet



Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Életminőségjavító/rontó típusok vizsgálata



Revicky Gyula

Az uj nyolcz boldogság

Boldog, ki nem hajszol szünetlenül

Téged, szomjat nem oltó gyönyörűség!

Ki mértéket tart, higgadtan hevül

S járt útadon halad, középszerűség.

Boldog, kit röpke vér, hig agyvelő

Eszmék lidércznyomásitól megóvnak;

Ki a gyönyör kertjében vakmerő,

Közelségét nem sejtve a kigyónak.

Boldog, ki mint az óraszerkezet

Szabályszerűen jár le minden órát,

Egyformán ütve, delet, éjfelet,

Mert gép törvénye hajtja mutatóját.

Boldog, kinek nyugvást jelent az éj,

Ha rendben van veséje, mája, gyomra!

Kinek, mint kit természet olta bé,

Fogékonysága sincs más fájdalomra.

Boldog, ki csak nősz’, alszik és emészt.

Vak ösztönét követve, mint az állat.

És nem vesz ama küzdelembe’ részt,

Mely új Bábel-toronyt építni fárad.

Boldog, ki elveket könnyen cserél;

Igazságot tipor, ha ez a haszna;

Ki megfogadja, hogy szemet szemér’

S a sértést kamatostul visszaadja.

Boldog, ki czudarok közt czudarabb,

S tanulva emberek rosz fajzatátul,

Magának útat fölfelé harap

Furfangosan, fortélyosan, falánkul.

Óh boldog, a ki mer, boldog, ki mar!

Lehetsz igaz, lehetsz bölcs, jó, erényes;

Önzés az élet, háború, vihar,

S pusztítnod kell a gyöngébbet, hogy élhess.

Reviczky Gyula

1887

Reviczky Gyula

Rezignáczió

Lomhán szemlélem a világot.

Hadd forrjon, ontsa bűneit.

Nem szórok a gazokra átkot,

És az erény se lelkesit.

Nem indulok meg, nem szomorgok,

Ha látok szenvedő szivet.

Irigységet nem kelt a boldog,

Nem fáj sem új, se régi seb.

Maradjon a világ a hogy van,

Sajtoljon égő könnyeket.

Lemondtam, mindenről lemondtam,

Mit megmásitni nem lehet.

Botorság volt kergetnem álmot,

És szélmalmokkal küzdenem.

E kába összevisszaságot

Ma már nyugodtan nézdelem.

Dobálják sárral bár az eszmét:

Nem indit meg, ha elbukott.

Gazság arassa győzedelmét:

Én nézem s meg se mozdulok.

p 1

p Szelet vet és vihart arat – egy sértő, gúnyos beszólásból párbaj és haláleset

p Az ún. szórakozás címszó alatt csak alaposan szétszórt leszel: „diabolikusan”

p Már teljesen elégedett, ha megmarad neki a morgás elidegeníthetetlen joga

p Aki médiás tömeghipnózisban átprogramozva válik a paraziták jó balekjává

p A napjait jóízű nevetés nélkül töltő – magán sose, de kínjában sokszor röhög

p Amikor másokat megnevettetni akarna, akkor is csak őrajta röhögnek

p Aki az aktképet látva egyből az erkölcsrendészetre rohanó szentfazék

p A „Kinek van igaza” kérdést jó esetben kar-birkózva eldöntő (szkander)

p A választani nem tudó, a két tele tál között így éhen is haló Buridán-szamár

p A soha ki nem fáradó önkímélő-művész, így a pihenést soha nem élvező

p A dafke mindent pont fordítva csináló örök dacos ellenkező (Szusza mese)

p A patkószöget nem jól beverő lóról leeső, így csata/országvesztő trehány

p A csak pirrüszi, vereséggel felérő győzelmet arató, de így a háborút vesztő

p 2

p Az ún. körülmények általa felnagyított hatalma előtt feltétlen kapituláló

p A mindent megszokó, soha meg nem szökő, az alázást stb. holtáig kibíró…

p Az élete komoly kihívásai elől menhelyre, dili/rendházba dezertáló, elbújó

p A kukkolásban és az önkielégítésben végleg meg is rekedő „nemi életű”

p Előbb egy jó nagyot vágó, majd csak azután méricskélni kezdő ostoba

p A magának csak női praktikával, netán a teherbeeséssel férjet fogó

p A lazuló katonai fegyelem erősítésére a megtizedelést javasló/alkalmazó

p Aki elhiteti magával: „szent” céljához bármilyen – bűnös – eszköz is jó

p Az übermensch nyomorgó diák, aki jogosnak érzi az uzsorástól rabolni

p Egy összeférhetetlen, egy izgága, nyughatatlan, békétlen önizoláló alak

p Mindig fancsali képet vágó, örökké grimaszoló, s úgy maradó elégedetlen

p Kákán is csomót kereső, csak kötekedő, mindent csak fikázó, ócsároló stb.

p Egy sas az aranyketrecben, avagy a cirkuszi kunsztra idomított állatkirály

p 3

p Az erősebbel kikezdő, oroszlán bajuszát is húzgáló rövid életű krakéler

p A környéke, szerinte „kártékony” állatait irgalmatlanul gyérítő, sőt: irtó…

p Az utódját a saját – már amúgy is torz – arcképére faragó, pofozó családfő

p Aki egy, a hülyeséget kivéve minden más ellen védőoltott profi hipochonder

p Az életunt ásításával fertőző, a dögunalom bűzét a belső körében kiárasztó

p A lehetetlenre vállalkozó: az igazsághoz magát keresztülhazudozni próbáló

p A kényes dolgokat soha a nevén nem nevező, szó ki nem mondó „szépítő”

p Aki pl. a magzatölés/gyilkosság bűnét abortusz nevű eufemizmussal írja le

p Azt kéri, sőt követeli és bánatára kapja is, amit kiérdemelt: akasztófán végző

p Aki nem érzi/fogja fel, hogy ő is minden nap mekkora isteni amnesztiában él

p A penetráns bűz miatt rögtön/előbb nem szóló, majd lassan azt ő is megszokó

p Aki a saját/gyereke szájától megvont falattal ellenségét hizlaló (kakukktojás)

p A ritka, sőt olykor/sokszor egyszeri (!) kivételes, jó alkalom lazán elszórakozója

p 4

p A politikai pankráción családban/barátival késhegyig marakodó, veszekedő

p A rosszat jóhiszeműen egész jól, egyre jobban, már szinte tökéletesen csináló

p Akkor két ember nyála összefolyik? A csóktól ezért ő örökre megundorodó…

p A háta mögött álló Istenért a Földet többször megkerülő heroikus pótcselekvő

p Aki az önmagát nem/sem tisztelő, de másoktól meg mégis tiszteletet váró lény

p Főleg, mindenek felett az evésért élő: az étkezéséből kvázi vallási rítust alakító

p Aki az étkezést csak egy szükséges rossznak tartó gyors moslékfaló, zabáló stb.

p Minden elvárásnak megfelelő – a magából így köznevetséges bolondot csináló

p Nem társul-szövetkezik senkivel: így egy emberként áll szemben a Hatalommal

p Aki a legjobban tudni vélte, hogyan kellene gyereket nevelni, míg neki nem volt

p Pénzt hajszol: csak alva látja „drága kölkeit” – ők őt meg esetleg korán halva…

p Egy életre elveszítette, nem kereste kedvét: éneklés, írás, színjáték, tánc stb.

p Drága időt pazarló: feltalálna meleg vizet, csőben a lukat, a spanyolviaszt stb.

p x

Reviczky Gyula

Tartsatok bűnbánatot!

Megromlott már a régi erkölcs.

Egy kor veszőbe’ van megint.

Szakadj le, új idők viharja!

Pusztíts, dühöngj kedved szerint.

Bábel tornyának épitői,

Hogy’ összezagyválódtatok.

Kezdhetitek megint elülről…

Óh, tartsatok bünbánatot!

Jut-e még eszetekbe néha,

Mi az az Isten ostora?

Mért kellett jönni vízözönnek,

S hogy mért pusztult el Szodoma?…

Erős Spartára, bölcs Athénre,

Rómára nem gondoltatok?…

Egy népvándorlás jöhet újra!…

Óh, tartsatok bünbánatot!

Kérkedtek azzal, hogy e század

Mily bölcs, erős, mindenható.

Nem leli kedvét délibábban

S abban, mi szép, de nem való.

Ledöntött minden régi bálványt;

De a sziv semmit sem kapott.

Nem boldog és nem jó az ember!…

Óh, tartsatok bünbánatot!…

Jól tudom én is, hogy a szellem

Az ember dísze, jobb fele;

De jaj, ha csak józan sivárság,

Örömtelenség jár vele.

Mely megöli a gyermekálmot,

Óh, az a szellem átkozott!

Nem bölcs, a ki csak tud s nem érez…

Óh, tartsatok bünbánatot!

A gyermek űzi még a lepkét,

Vigan bársonymezőt tapos.

Czukorról annyit tud, hogy édes

S a virágról, hogy illatos.

A természet még egyre dajkál,

A nap reánk áldást ragyog;

Csak a bölcs ember szíve parlag!…

Óh, tartsatok bünbánatot!

Megoldható-e annyi rejtély?

S a tudás haszna óh, mi lesz!…

A föld s nap élte is mulandó

S velük az ember is kivesz.

S ki végsőnek marad, bevallja,

Hogy boldogság itt nem lakott;

Csak élvvágy s harcz az isten ellen!…

Óh, tartsatok bünbánatot!

Hiába minden kutatások;

Gyöngék vagyunk és kicsinyek.

Áldott, ki a könnyet letörli

S megért egy szerető szivet.

Ugy jártok, mint a zord titánok; –

Csupán az istenek nagyok.

Az ő hatalmuk víhatatlan!…

Óh, tartsatok bünbánatot!

Jöjjetek sírni templomomba;

Verjétek bünös melletek’,

S a szeretet nagy istenétől

Jó, tiszta szívet kérjetek.

A könnyezőhez, búsulóhoz

Vigasztaló szót szóljatok.

Egymást ölelve, megbocsátva:

Igy tartsatok bünbánatot.

Reviczky Gyula

Késő bánat

A jó családot, kedves arczokat,

A kört, hol mindig nyájas szó fogadt,

Nem láttam sok, sok éve már!

A hang, mely visszahítt, nem ért utól,

S lettem rajongó, büszke ifjuból

Tévelygő lantos, kósza proletár.

Ah, én akartam ezt igy, én magam,

Hogy elhagyott, bitang, boldogtalan

Legyek s hazátlan, mint a szél.

Üzött a vágy egy szebb világ után:

Pedig, hogy ezt elveszti, jól tudám,

Ki oda tart, s az is, ki oda ér.

Mentem… forró láz tarka képeket

Rajzolt elém; szivem nem érezett

Se csüggedést, se bánatot.

Igy van, hogy néha mély sebet kapunk,

S nem érezzük mindjárt, nem jajgatunk:

De később annál fájóbban sajog.

Egy rossz szó nem sok: köztünk nem esett.

A ház, a hol mindenki szeretett,

Nem ismert haragot soha.

S mégis jobb, – szóltam, – hogy haragszanak

Csak legalább ne szánakozzanak;

Szánásnak megvetés a rokona.

Csak áltatás volt! Könnyeket rabol

Szemembül most az önvád s valahol

Szeretnék sírni, mint az ég.

A jól ismert, barátságos szobák

Hivnak: »Jer, itt mindenki megbocsát!

Csak valld be: Gyermek, oktalan valék!«

A néninek nincsen haragja rád.

Jóságos arczát, szép ezüst haját,

Kérleld meg, újra nézheted.

S két szép leánya, – kedves két rokon! –

Titkolni fogja majd, habár zokon

Vevé hosszas közömbösségedet.

Minek mentél el, kába, önfejű!

A társaságnak tisztes, egyszerű

Munkása volnál most te is.

Komoly egyént és jó családapát

Birhatna benned most a társaság,

S nem álmodót, ki éber is, nem is!«

De én a hívást nem követhetem!

Elég volt egy világot vesztenem;

Óh, dalvilág, maradj enyém!

Magános éltem késő bánatán

Enyhítek-é, ha vádolom hazám’,

Hogy költőjét lenézi, mert szegény?

p 5

p Aki pont a disznók elé szór gyöngyöt, vagy méltatlanra pazarolja az életét

p Akinek elkalandoznak a gondolatai, nem tud egyre összpontosítani, figyelni

p Aki soha nincs itt és most a pillanatban jelen: múltba réved/elálmodozik

p A templomban szunyókálás, alvás tradíciót egész hosszú életére kiterjesztő.

p Diabolikus, ördögi ember: vádaskodó, rágalmazó – egyenetlenséget keltő

p Aki lázadás, rebellió helyett csak ribilliót, zűrzavart, kavarodást csinál

p Úgy véli, csak a rendetlenség-káosz és a külső vasfegyelem közül választhat

p Aki holtig bűntudatos, ha nem tud/tudott éltében szüleinek mindent viszonozni

p Behódoló, meghunyászkodó – elvből a hatalmasokhoz dörgölődző önalávető…

p Ő semmilyen tekintélyt nem tisztel, senkinek/semminek nem engedelmeskedik

p Aki minden bevesz, sőt minden kúrát/tortúrát kibír, csak a dúlt lelkét hagyják…

p El is hiszi, hogy tényleg az egész világ az ellensége (lásd: „cigány-himnusz”)

p Aki a múltat tényleg végképp eltörölné: idegen létrontó eszmék futóbolondja

p 6

p Aki nem szülőföldje szerves hagyományaira épít: sznob idegenmajmoló alak

p Maga helyett mást küld vizsgázni, de még a fotóshoz, gyónni, udvarolni is…

p Aki nem talál/keres jobb megélhetést: más helyett ül le börtönbüntetést…

p Szerelemvallás helyett idegenben „vitézkedő” megfutamodó (Hűbele Balázs)

p Aki vagy egy piperkőc divatmajom, vagy egy koszos, rongyos madárijesztő…

p Aki hagyja, sőt helyesli: az ő bőrét viszik a vásárra/farkával verik a csalánt

p Aki hiába egy ember-drágakő, egy gyémánt, ha nyers maradt, csiszolatlan

p A nyelve határa egyben a világáé is: szűk látókörű, korlátolt, „lelki szegény”

p A jégvirág vagy az örökzöld művirág a kedvence, igaz, mást nem is lát/szagol

p Aki egész nap és éjjel rossz, elhasznált levegőt szív be: maszk/szellőzés stb.

p Senki, még ő se érti a kézírását: krikszkraksz, ákombákom, macskakaparás

p Gyászjelentés, illetve a halál oka helyes beírása: belehalt a félelmeibe

p Megnyugszik benne: ő csak egy kapcarongy szereplő az életfilm-színházban

p 7

p Egy naiv ősbizalmas: a lakáskulcs a lábtörlő alatt, és ezt még ki is írja a falra

p Ha megütik egyik arcod, akkor automatikusan már oda is tartod a másikat…!?

p Aki őt egyszer pofon ütötte, annak még kedvet csinál az ő megrugdalásához is

p Aki feleslegesen fegyvert ragad, használ, de elveszik tőle és éppen által vész el

p Ő ilyenformán „állatember”: aktakukac, könyvmoly, féreg, kaméleon, szélkakas

p Magát az állatoknál különbnek tartva soha semmi jót nem is tanulhat el tőlük

p Mesebeli János: rohan, ha bajban a messze város: ágyútölteléknek pont jó lesz

p Változatlan utánnyomásban, gépies gyilkos rutinban telnek napjai, így tengődik

p Az édes szülő, aki felnevelte, az csak jót akarhat: ő választ pályát/társat, ki más

p Ő igazat mond ugyan, de nem a teljest, mert lényegest elhallgat: ő így hazudik

p Ő is „tud” jól táncolni, de csakis akkor, ha pont ettől a cserépkályhától indulhat el

p Ő amúgy „Istentagadó”, de neki is van vallása a sorozatos bűn/kár/szégyenvallás

p A legszebb efemer lég/jég/kártyavárat ő építi fel és lakbért fizet a lelki segítőnek

p 8

p Az orvosa mindig jobban tudhatja, mint ő, hogy mi/hogyan fáj és mi a jó neki

p Aki egy ravasz, álszent ügy örve alá elbúvó: amúgy csak egy simlis korhely

p Csak akkor könnyezik, ha épp sok hagymát pucol? Férfinak szégyen a könny?

p A sírás nem katonadolog: ezt vésték bele – ezért nem tud így megkönnyebbülni

p Ő a bevásárláskor érzi csak, hogy ő is Valaki: ha ő fizet, őérte van a bolt(os)

p Azt hiszi, hogy mindig tisztán lát, pedig itt és most csak éppen elkápráztatták

p Aki az eszével nem ellenőrzi a látotta, hallottat: érzéki csalódások áldozata

p Aki „udvariaságból” unos-untig hallgatja a szófosót, pedig már a könyökén jön ki

p Legyen egy nap dolce vita, pedig nem is olyan édes – majd jöhet sok év börtön…!?

p Olyasmire vágyik, ami csak bűntettel érhető el, és akkor jön rá: nem lett boldog…

p Önismereti szintjét jellemzi: ő fél lábú rokkant, de jelentkezik: Tarzan-kaszting

p Bármi ballasztot is sajnál kidobni, mindenhez ragaszkodó: zuhan az életléghajó

p A beszürkült, konformista nyárspolgár: alkalmi különcködése a színező elem

p x

Reviczky Gyula:

Agglegény karácsonya

Ha elközelg a szent karácsony

(Örömnek éje, áldalak!)

S angyalka jár kis csöngetyűvel,

Hol gyermekek zsivajganak:

A házhoz tartozók szemében

Mosolygó békefény derül.

Mindenki vígad a családban,

Az agglegény busúl csak egyedül.

Vannak talán jó ismerősi,

A kik meghívják szívesen?

Mit ér! az agglegény e körben

Karácsony-este idegen.

Az egygyé tartozó csaáddal

Érzése, kedve nem vegyül.

Csak elmereng, busul magában.

Mily szomorú sors lenni egyedül.

És mennél hangosabb a kis kör,

Annál inkább elmélyed ő.

Az ifjuság elszállt fölötte.

S ki még hozzá megy, lesz-e nő?…

Óh, mert olyan sivár az élet

Feleség és család nélkül.

Köznapnál szomorúbb az ünnep,

Nem izlik a falat sem egyedül.

Leverten tér rideg lakába,

S vádolja némán önmagát:

Elvesztegetted ifjuságod’,

S ujat az ég többé nem ád.

Azzal kérkedtél, hogy szabad vagy,

Nyüg nélkül élsz, függetlenül…

Ah, annál nehezebb leszen majd

Utód nélkül halnod meg egyedül!

Reviczky Gyula

Betegségben

Rideg legény vagyok, biz’ az!

Most érzem csak, hogy e pimasz

Német görcs vagy mi vett elő

S vagyok az ágyban nyögdelő.

Egy lélek sincs, ki kérdené:

„Mi baj?… teát készitsek-é?

Kell egy pohárka rum talán?…

Vagy menjen fris vizért a lány?…”

Fekszem lázban, tehetlenül.

A várva-várt álom kerül.

A gyertya pislog rám csupán,

Mert más virasztó nem jut ám.

Eh! – flegma itt a fődolog!

Azért bizony, a ki dohog,

Mert agglegény maradt, buta –

Forduljon fel, mint egy kutya!

1886. szeptember 25.

Reviczky Gyula

Magány

Nevedet még alig gagyogtam,

S mégis már jól ismertelek.

Nap fényiben, sötét sarokban

Borongó árnyad reszketett.

Te vettél át, midőn születtem,

Kis bölcsőmet te ringatád.

Bús dajkadal gyanánt fülemben

Zsong most is: nincs apád, anyád!

Azóta részvétlen világban,

Magány! karöltve jársz velem.

Bolygok, mindig sötétben, árnyban:

Szülőföldem’ sem ismerem.

Bús télidőn családi fészek

Védő melegje nem fogadt;

Anyai csók, epedtem érted,

S leltem közömbös arczokat!

Más gyermek anya-ölbe fogva

Csitúl el, hogyha könnyezik:

Az én szemem sivár homokra

Hullatta forró gyöngyeit.

Nőttem s velem nőtt, mintha árnyam

Lett volna, a sötét magány.

Egy sírra hullt, hogy azt se lássam;

Abban feküdt szegény anyám!

Tavasz nevetgélt; ujra éledt

Virág a földön, lomb a fán;

S kit izzó vágyak perzselének,

Szomjam’ csak én nem olthatám.

A féreg is meglelte párját,

Virág ölén szeretkezett;

Én akkor voltam a legárvább,

Kit senki, senki sem szeret.

Lihegtem, boldogság, utánad,

De hajh, nem leltelek sehol!

Csak azt láttam, hogy a világnak

Gyönyöre, fénye éjbe foly.

A mozdulatlan, komor árnyban

Olvastam ezt a mondatot:

Neked a napban is homály van,

Ahol te jársz, ott nem ragyog.

Óh gyászos árny, hát sose lészen

Nyugalmas, nyájas otthonom?

Igaz barátom, feleségem,

Olyan, ki lelkemmel rokon?

Hiszen nincs szív, hogy ne találja

Meg sorsa mását, részesét!

Csak az enyim maradna árva,

Magános, gyászoló, setét?

Küzdjek közönnyel, félreértve

(Van-e magány irtóztatóbb?),

És könnyet ontsak a szemétre,

Mint Jehova szolgája: Jób?

Az élet gyors hullámverését

Epedve halljam, mint a rab;

S az életszomj, a lelki éhség,

Mint Tantaluszt, úgy marjanak?

Mindegy! Ne jajgass, árva lélek.

Azért magány a végzeted,

Mert titkon, öntudatlan’ érzed,

Hogy a tömeg közt nincs helyed.

Avagy ki óhajt oda menni,

Hol a virág is sárba’ nyit?

A hol varangyot költenek ki

Óh égi nap, sugáraid?

Csitt, gyönge szív! Hiszen ha nézed,

Kik úsznak itt a felszinen:

Pusztába rejtőznél, ugy érzed,

Hogy ott élj vadmézen, vizen.

Pusztába, mert ott csúszva-mászva

Kutyák a konczot nem lesik;

Mert ott nincs sujtva, megalázva,

Ki érző szívvel születik!

A földi vágyak, gerjedelmek

Lefoszlanának rólad ott;

Szennyüktől megtisztulva, lelked

Azt hinné, hogy csak álmodott.

Erős szivek nehéz erényét,

A lemondást gyakorlanád,

És Nirvánával így cserélnéd

Fel a kábító Szanzarát.

S majd egy nap’, eljövén az óra,

Mely egyszer üt mindenkinek:

Megtudnád, álmok álmodója,

Hogy élni szép, de halni szebb.

Nap szórna fényt haló szemedbe,

Rád hullna hervadó virág,

S a lombok közt szellő rebegne

Fölötted halkan gyászimát.



Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán írt szellemi segítség lélekbátraknak,

bölcsességszerető/boldogságkereső örökifjaknak



Szellemi, lelki, testi és társas jó élethiány/kár

Szándékokðkövetkezmények, okokðokozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

Tünetekð bajdiagnózis ð terápia ð jó egészség

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…

ppppppppppppppppppppppppppp