kb. 6 perc olvasás
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség vizsgáló: kulcsszó/mondattár
Önsorsrontó lény IV.
Az emberi önkárosítás útja-módja
Az önmagának legtöbbet ártó teremtmény
Tóth Árpád
LÉLEKTŐL LÉLEKIG
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
1.
Hagyod kilopni az örömeidet
A lelke helyett arcát „szépítő”/sminkelő
Tüntetően nem ad a külcsínre – sőt…
A megjelenésével mindenkit elriasztó
2.
Még az evésből is gyorsasági versenyt kreáló
A kiábrándult rajongó, aki most nagy cinikus
Ő az a rest, aki legalább kétszer fárad
Az isteni kegyelmet köldöknézésben váró
3.
A fakírt megszégyenítő profi önsanyargató
A korán kiégett, megcsömörlött élvhajhász
Akinek fogalma sincs az alapvető dolgokról
Aki a fától nem látja az erdőt
4.
Az égő ház oltása helyett előtte sepregető
Egy bocsánatkérés helyett Földet megkerülő
A hírhedt viccfigura: az agresszív kismalac
A plusz ételadaggal önvigasztaló bánathájas
5.
A sértődöttségében tetszelgő Rézbányai Győző
A kőleves titkát nem ismerő éhkoppot nyelő
Az önkínzásban nagymesterré lett mazochista
Az ellensége igazára a gyűlölettől süket
6.
A hazug, aki hiszi: őt soha nem érik utol
A hosszas előkészületben kimerülő, nem induló
A nem itt/most, de csak tegnap/holnap „élő”
Aki csak testben van jelen: elmentek otthonról…
7.
A részleges illeszkedés helyett teljesen hasonuló
Aki hagyja, hogy a középszer lehúzza magához
Egy sürgő-forgó zombi: egy erkölcsi hulla
Az anyanyelvét törő, nyelvtörőkben beszélő
8.
A hermetikusan zárt világban élő „autista”
Hol mindenható, hol impotens/magatehetetlen
Az olcsó vigasszal és a langyos sörrel beérő
Az el nem ért szőlőt savanyúnak mondó
9.
A boldog pillanatát hibernáló akaró
A szétfolyó/a magát szétaprózó túlvállaló
A vagy sótlan, vagy elsózott életű/ételű
A mások nagy életét leshelyről kukkoló
10.
Aki nem veszi észre magát
Aki kivetkőzik magából
Aki kibújna a bőréből
Aki ennyire nem prűd: trágár, obszcén
11.
A céljai kitűzését mindig mástól váró
Aki nagykorúan is atyáskodó pótapát keres
Aki kitartóan és műgonddal építgeti légvárát
A hiába utazgató: aki másképp él, az hülye
12.
Aki szinte bárki mással helyet cserélne
A vakmerő tettre provokálható gyáva
Ő hol szégyelli „másságát”, hol büszke rá
Az érdekeit rosszul felfogó, magát sem szerető
13.
Az epigon, a hasonmás, a gyenge utánzat
Tudva-tudatlan: magát mindig másnak kiadó
A dublőr, aki mások helyettesítéséből él
A lepergő életfilmjében statisztaként szereplő
Tóth Árpád
Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
1927.
1.
A beszűkült tudatú monomániás/szakbarbár
A neki tetsző arcot a plasztikai sebésztől váró
A nappal végre/behajtó, éjszaka bohém költő
A rabszolgamunkájára/állására büszke lény
2.
Az ábrándozásban el- és kimerülő
A lehetetlenségeket képzelgő fantaszta
A rövid mesterséges eufóriás, tartós letargiás
A lelkiismeretét mindenhogy altatni próbáló
3.
Ő nem álszent – ő a bűnével dicsekvő…
Más szemében a szálkát is gerendának látó
Ön-leselejtező: ön-beteljesítő jóslattevő
Iszik, mert bánatos – bánatos, mert iszik…
4.
Sokakat utált, gyűlölt: s az arca úgy maradt
A humorból csak a gúnyos iróniát kiélvező
Örökké perlekedett: megártott a szépségének
Az ész-érvek zajában a halk szívhangra süket
5.
Vitaképtelen: tudás/érvelési készség híján
A mindent jobban tudó, mástól nem tanuló
Az önmaga elől menekülő csendfóbiás
Aki arra büszke: nem fél semmitől/senkitől
6.
A mindenre igen-t mondó Bólogató János
Az almát a körtével összehasonlítani akaró
A minőségre-címletre érzéketlen pénzgyűjtő
A forintra bazírozó, a sűrű fillért nem becsülő
7.
Az inflációs milliós bankjegyekből „gazdag”
A használati értékre vak, csereérték-központú
A festmények értékét csak piaci árukban látó
A pénzt a pénzért halmozó kielégíthetetlen
8.
A pénzt Istennek, mindenhatónak hívő
Az ingyen ajándékért/szívességért fizetni akaró
A nem radikális – a tüneti kezeléssel is beérő
A szőnyeg alá sepert baj-halmon nyakát törő
9.
A percről perce élő jövőképtelen
Az idejét már évekre előre betervező
A csencseléssel/tarhálással önmagát lejárató
Akinél nem tudható, mikor tréfál, mikor nem
10.
Aki maga rontja szavai/művei hitelességét
A kutyát ugatni és a halat úszni tanító
Más, nem saját keresztje alatt görnyedező
Az időt az evésre is sajnáló: tabletta/moslék
11.
Az étkezésből gyógyterápiát/liturgiát csináló
A gyökértelen ördögszekér, akit elfúj a szellő
Az istenhitét kis „ártatlan” babonákkal” pótló
A szabad akarat felelősségét hárító fatalista
12.
Az előbb vágó, s csak azután mérő sorrendetlen
Aki agyonvágná a simogatásából nem kérő nyulat
Akit kihoz a sodrából egy kis légy zümmögése is
Aki nem őshonos gyümölcsökön/eszméken nő fel
13.
Az aranyketrecéből csak a nemesfémet látó
A főnökére figyelő: szabad-e nevetnie e viccen
A mindent tudni akaró: a feleslegeset/károsat is
Aki azt hiszi, minden visszacsinálható/jóvá tehető
Az önmagának ártó lény
Akarva-akaratlanul is mi minden
óriási károkat okozhatunk önmagunknak:
amennyit legnagyobb ellenségeink együtt sem.
Bár a jóakaró előszeretteink, buzgó segítőink stb. stb.
gyakran feljönnek a második helyre, de ezt is miattunk,
mert nem jól kértük istent: a jó barátainktól védjen meg!
De önmagamtól ki véd meg, ha a magam érdeke ellen élek?
És közben azt hiszem, hogy én csak tudom: nekem mi a jó!
Igaz, a kisgyerek még védtelen: ezért nagy a szülői felelősség.
Ezek az egymondatos példák, „mesék” stb. rólunk szólnak:
nézzünk a művészet, a bölcselet, a baráti szemek tükrébe –
ismerjünk magunkra és bölcsen-bátran változtassunk életünkön
