kb. 17 perc olvasás
Ki az úr a háznál? 7 csillagozás
Világszerte otthonok ezreiben sokkal inkább a gyerekek, s nem a szülők szabják meg a családi életet és csinálnak belőle rettentő zűrzavart. Zaklatottan, könnyektől terhesen telnek a reggelek, a leckeírás fölér egy rémálommal, minden étkezés merő fejfájás, és ami a lefekvést illeti jobb nem is gondolni rá. A szobafogság módszere, amelyhez az elmúlt két évtizedben sűrűn folyamodnak a szülők, többnyire nem hoz eredményt. Dr. Beth Grosshans gyermekpszichológus arra a következtetésre jut, hogy a gyerekek oly gyakran mutatott zavaró magatartásformái a rakoncátlanságtól a szorongásig legtöbbször azért alakulnak ki, mert a szülők hatalmat ruháznak át a gyerekre. A Büntetésen innen szobafogságon túl fejezeteiben a pszichológus megmutatja, miként esünk mi, szülők, működésképtelen viselkedési minták fogságába, majd kezünkbe adja azokat az eszközöket, amelyek segítségével nemcsak kilábalhatunk, hanem gyermekeinket is rávezethetjük a rendezettebb, tiszteletteljes, együttműködő magatartás szeretetére. Dr. Grosshans először azzal a négy szülői stílussal ismerteti meg olvasóit, amelyek leggyakrabban borítják föl a családi erőegyensúlyt. Azután bemutatja a létrát ezt az öt lépésből álló, könnyen követhető programot, amelyet otthon és nyilvános helyen egyaránt jól használhatunk. Dr. Grosshans mindennapi helyzetekben alkalmazható, konkrét utasításokkal és szövegkönyvekkel szolgál, megmutatja, hogyan vessük be a létrát, ha gyermekünk viselkedése aggodalomra ad okot, hogyan orvosoljunk dührohamokat, szorongásos félelmeket, evés miatti csatározást, alvásproblémákat és a szobatisztaságra szoktatás nehézségeit. Útmutatása mellett hamarosan béke és összhang veszi át azoknak a konfliktusoknak a helyét, amelyeket még a szobafogságon innen szereztünk.
Eredeti cím: Beyond Time-Out – From Chaos to Calm
Eredeti megjelenés éve: 2008
Kiemelt értékelések
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Mélységesen egyetértek a szerzővel: felfordult a világ, és a gyerekek parancsolgatnak a szüleiknek. Mindez annak a nagyon szép és demokratikus és egyenjogúságot hirdető elvnek a folyománya, hogy milyen gonosz dolog is, ha valaki (a szülő) parancsolgat. Na most jól átestünk a ló ellenkező fertályára.
Nagyon érdekes volt a könyv elején a kategóriák felállítása. Az én szüleim még egyértelműen a megkövetelő kategória szerint neveltek bennünket. Ez persze nem volt jó, sokszor szenvedtünk miatta, mert jogaink jóformán nem voltak, csak kötelességeink, de utólag nézve mégis nagyon sok szempontból hatékonynak bizonyult. Természetesen (mint annyian előttem és utánam…) én is elhatároztam, hogy másképp nevelem a gyerekeimet. Túlságosan messzire (szerencsére) mégse merészkedtem, ezért aztán valahol középen kialakítottam egy kevercset azengedékeny és a megkövetelő kategóriából. Nem voltam viszont se kényeztető, setávolságtartó, mind a kettő távol áll tőlem. De az engedek, ha lehet és kell, figyelembe veszem a kéréseket és igényeket, valamint a megkövetelem mindazt, ami fontosmódszer már lényegesen jobbnak bizonyult, mint a pusztán megkövetelő. Természetesen a lányaim ezzel ugyanúgy nem voltak elégedettek, és megfogadták, hogy ők majd másképp – és mindenekelőtt jobban – csinálják majd.
Tulajdonképpen sajnálom az unokáink szüleit. Olyan mértékben alávetik magukat a gyerekeiknek, hogy már a saját életük szenved csorbát. Számomra elképzelhetetlen lett volna egy éjjel 11-kor még fenn játszó 4-5 éves (mert még nincs kedve lefeküdni), vagy hogy az éjszaka az ágyunkat gyerekekkel kelljen megosztani, hogy ebéd közben felpattanjak, és gyorsan valami mást főzzek a kis válogatós kedvéért, amit persze szintén nem eszik meg, mert közben megtömte magát édességgel… Látom a szülőkön, hogy fáradtak – természetesen fárasztó a szülői szerep, de ők még a mi egykori szülőségünknél is fáradtabbak. És mindez sokszor azért van, mert nem tudnak nemet mondani és határokat szabni, hagyják, hogy a gyerekek ugráltassák és manipulálják őket, éjjel és nappal.
Nagyon tetszenek a könyvben javasolt módszerek, a párbeszéd-minták, az a barátságos, de eltökélt hangnem, ami sokkal hatékonyabb, mint a gyereknek kuncsorgás vagy az üvöltözés (pláne, ha felváltva folyik, ugyanannak a szülőnek a szájából…). Végre valami a napi játszmák, követelőzések és hisztik ellen. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el, és hasznosítson belőle annyit, amennyit csak tud. Merjenek a mai szülők is felnőttek lenni.
Meséltem erről a könyvről a lányomnak, nagyon tetszett neki, és beígértem neki ajándékba. Meg fogom pendíteni a többi unokaszülőnek is, hátha szeretnék esetleg elolvasni. (Nem szeretek még burkoltan se beleavatkozni a gyerekeink gyereknevelésébe.)
Már csak azt kell majd megoldani, hogyan lehet megfogadni a szerző tanácsát pl. egy egyszobás lakásban – hiszen ő a vitás esetekben azt javasolja, hogy vigyük FEL a gyereket a SZOBÁJÁBA.
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
„…élvezheti a szülő is a nevelést, ha beletanul a hatékonyabb, megbízható, tiszteletteljes vezető szerepébe.”
Ehhez nyújt segítséget ez a kötet. A felborult családi egyensúly megkeseríti a szülők és a gyerekek életét. Gyakran látok kis zsarnokokat, akarnokokat, neveletlen gyerekeket. Az enyémek már felnőttek és hamarosan láthatom, hogyan nevelnek ők? Ezért is voltam kíváncsi erre a kötetre. Egyik lányom párja látta nálam a könyvet és élénk érdeklődés mutatott iránta, tervezem, hogy beszerzek egy saját példányt belőle. Szabályok nélkül a gyerek is elbizonytalanodik, a túl nagy hatalom szorongást, félelmet okoz. http://moly.hu/idezetek/342755
Szülőtípusokat is megismerhetünk: kényeztető, engedékeny, megkövetelő, távolságtartó. A szerző a létra módszert javasolja, részletesen leírja, lépésről lépésre, fokról fokra. A fejezetek végén összefoglalja a lényeget. Olvashatunk a szorongásokról félelmekről, a szobatisztaság, alvás, evés, iskolakezdés problémáiról és a megoldásai javaslatokról. „A szülő legyen elszánt, megfontolt és bizakodó.” A kötetet olvasva felidéződött bennem, hogy anno nálunk hogyan is volt? Nem kellett visszagondolva sem vitatkoznom a szerzővel és kamasz gyerekeim is kezelhetőek voltak. Van egy történetem is: rokon család unokája vendégeskedik a nagyapáéknál és ott kérik, hogy segítsen teríteni, mire ő: „Itt ilyen szabályok vannak?” A kérdésben benn van, és a nagyszülőtől tudom, otthon nincsenek…..
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Szülőként és óvónőként is egyetértek a szerzővel sok mindenben. Tehát témáját tekintve számomra igen érdekes olvasmány volt. Tetszett, hogy gyakorlati példákat is hozott és, hogy megoldást is kínált. Viszont idegesített, hogy gyakran ismételte önmagát, valamint az eléggé bekategorizált hozzáállásával sem szimpatizáltam. Az elején felsorol és kielemez 4 szülőtípust, ami nem szerencsés, mert mint annyi mindenben, itt sem lehet egyértelműen ráhúzni senkire sem, hogy fekete vagy fehér. Mindenesetre elgondolkodtam néhány dolgon a neveléssel kapcsolatban, és most is azt tudom mondani, hogy az arany középúton lenne jó haladni…
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Gyermeknevelési segédletnek jó ez a könyv, de mégsem vagyok vele maradéktalanul megelégedve. Nagy igazság, hogy sem az engedékenység, sem a fenyítés nem jó nevelési eszköz. Meg kell találni a kettő közti egyensúlyt, így leszünk hatékonyak. Persze ez nem könnyű. Ez az un. létra módszer (ötlépcsős program) nem volt rossz, bár nem gondolnám, hogy mindenkor, minden helyzetben és mindenhol alkalmazható.
Érdekes volt az a nézet, hogy nem jó hagyni a saját hibájából tanulni a gyermeket. S azért érdekes ez, mert ugye azt valljuk, hogy a saját hibánkból, saját kárunkon tanulunk a legtöbbet. Akkor most hogy is van ez? Persze a felnőtt az felnőtt, a gyerek pedig gyerek, akiért mi, felnőttek felelünk. Bizony, mi felelünk értük, és nem felelhetnek saját magukért!
Nagyon tetszett a négyféle szülői stílusról szóló fejezet. Az ember elgondolkodhat, hogy vajon ő maga melyik csoportba tartozik. Kényeztető, engedékeny, megkövetelő, vagy távolságtartó? Mert mindegyik buktatókat rejt magában, amiket a szerző életből vett példákkal mutat be. Szerintem a legjobb, ha mindegyik stílusból van az emberben egy kicsi, így tartva egy egyensúlyt. Mert nehéz néha nem engedékenynek lenni, vagy éppen valamit nem megkövetelni. Azt a könyv elolvasása nélkül is tudtam, hogy a sok fenyegetés szorongást kelthet a gyermekben, amennyiben komolyan veszi a szülők intelmeit. Viszont, ha már a fejünkre nőtt a csemete, akkor minden fenyítést elenged a füle mellett, tudván: úgysem követi tett a szavakat. A másokra való hivatkozás, másokkal való fenyegetőzés meg…. Nos, én sem szeretem, amikor engem állítanak be mumusnak: A nővérke szurit fog adni, ha nem veszed be a tablettát! ; Igyál, mert a nővérke haragudni fog, és hozza az infúziót! ; Ne tiltakozz, mert a nővérke mérges lesz! Nos, igen, a nővérke mérges lesz, de nem a gyermekre, hanem a szülőjére, aki nem képes megfelelő érvekkel hatni a saját gyerekére!!!
Visszatérve a könyv által ajánlott létrás (meg)nevelési módszerre. Nem gondolnám, hogy bárki örömmel lecipelné a buszról babakocsistul a gyermekét (A létra egy fokaként), hogy egy hisztinek véget vessen. Aztán, ha lenyugodott, akkor felcipekedne egy következő járatra. Azzal sem értek egyet, hogy a haladó autóban ropi rágássál, vagy nyalóka szopogatásával nyugtassuk le a gyereket. S szerintem az étteremben nem illik nekiállni az asztalnál színezni, csak hogy lekössük a gyereket. Annak nem ott, és nem evés közben a helye. Azzal sem értek egyet, hogy hagyjuk a gyereket bepisilni az autóba, ha nem volt hajlandó indulás előtt elmenni wc-re. Azt is kétkedve olvastam, hogy 10 perc bőven elég a fürdés-fogmosás-ágybabújás hármasára. S mi az, hogy ha a gyerek lefektetése küzdelmes, akkor a lehiggasztását követően, a gyors lefektetés végett hagyjuk el az esti fogmosását, s majd reggel duplán moshat fogat? Duplán fogat mosni az elmaradt helyett?? Tessék?? Az arc,és az „f” betűs testrészek megmosása nélkül ne legyen lefekvés!! Persze vannak kivételes esetek, de a hiszti és a dühkitörés szerintem nem az. Azt sem feltételezném, hogy mindig a felnőttek feletti uralomból kell pont a legrosszabbkor wc-re mennie a gyereknek. Szerintem ez inkább Murphy törvénye.
A hisztivel kapcsolatban örök igazság, hogy tudnia kell egy szülőnek, mennyit bír el a gyermeke. Pl. ha tudom, hogy a suli fárasztó volt, akkor nem fogom elrángatni a gyereket egy esti nagy bevásárlásra. Ha valamiért kimaradt az ovisnál a délutáni alvás, akkor nem tudok elmenni vele esti programra. Egyes hisztik logikus, és empatikus gondolkozással elkerülhetőek! S nagyon remélem, hogy a hisztire nem létezik olyan szülői reagálás, hogy : Ha nem tetszik, akkor keress más családot magadnak!
A különféle problémákról szóló fejezetek érdekesek voltak. A szorongásról szólónál megdöbbentem. Félelmetes, hogy mi minden kelthet szorongást egy gyermekben, s milyen súlyossá fajulhat. Viharos időben jó magam is tapasztaltam már, hogy a dörgés-villámlás keletkezésének rövid magyarázata elűzi a tőlük való félelmet.
Az alvásnál pedig egyértelmű, hogy a gyermek kiegyensúlyozottsági állapotától is függ, hogy fog zajlani az éjszakája. Illetve befolyásolhatja az alvást, hogy mi történt vele, ill. körülötte napközben. Rosszálom űzőnek pedig jól jöhet ez a könyv.
A szobatisztaságra szoktatásnál nem igazán értettem, hogy miért olyan nagy baj, ha siet az ember a gyerekkel a bilire, wc-re, ha szól, hogy mennie kell. Hiszen ilyenkor még könnyen becsuroghat, mert nem tudja sokáig tartani. Nagy hűhót csapni nyilván nem kell minden egyes alkalommal. Azt pedig, hogy „Hű de büdi!”, ki nem mondta még a gyermek székletére, humorosan megjegyezve? Fene sem gondolná, hogy ez a mondat káros lehet! Dr. Spock könyvének megemlítésének örültem, mert egy régi kiadás az én polcomon is díszeleg. Bizony, ezt a példányt valamikor még édesanyám is forgatta.
Az evésnél annyit jegyeznék meg, hogy amire nincs rászoktatva a gyerekünk, azért nem is fog hisztizni. Időnként azt látom, hogy pl. már az egészen pici gyerekkel is szénsavasat (kólát) itatnak, chipset etetnek, mert állítólag a gyerek ezeket követeli. Tényleg?? Miért kóstoltattuk meg vele? Ennyivel kávéval, sőt cigivel is kínálhatjuk. Na jó, ez talán durva hasonlat!! Mindenesetre itt teljesen egyetértettem a szerzővel, hogy a gyerek olyan ételekhez fog hozzászokni, amikhez mi hozzászoktatjuk, s olyan étkezési kultúrát fog képviselni, amilyet mi elé tárunk. Mi, felnőttek állítjuk fel számukra a normát a saját normáink szerint. De ez szinte mindenre igaz. A javasolt, havi egyszeri megengedett modortalanság az asztalnál nekem nem jön be.
Összességében nem volt rossz ez a könyv, csak talán kicsit túlnyújtotta a szerző. A szülői magyarázatokat a gyerek felé, túl művinek, természetellenesnek éreztem. Ezen felül nagyon szájbarágósaknak hatottak. A gyermek „picikém” és „kispajtás” megszólítása irritált, ahogyan a „csitt, csitt” fegyelmező kifejezés, meg a „no” mondatkezdések is.
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
A világ manapság a gyerekekről szól. Így vagy úgy. Ez nem vitakérdés. Szerintem túlzottan is. Utyuluputyulu, személyiségjogok, fejlesztés, alacsony kapcsolók, anyámtyúkja… Ebből skacék le is veszik (tisztelet a kivételnek), hogy ők tojták a spanyolviaszt és rántották elő balkézzel ánuszból a világot. Otthon is van ilyen tapasztalatom, meg mindenhol is: kölkök nyűgős, agresszív, hisztis tömegei.
A szerző azt mondja, bizony van még ilyen is, hogy a szülő-gyermek kapcsolat óhatatlanul megbetegszik, terhelt lesz, háborús lesz, ha nem hierchachikus alapokon nyugszik. A hierarchia csúcsán a szülőnek kell állnia. A demokrácia nem a családfelépüléséhez való (való valamihez?). A gyereknek tekintély kell, vezetés kell, mert a maga szűkös tapasztalataival nem látja át, nem láthatja át a dolgait és főleg a következményket. Ezért a gyereket irányítani kell. Spanyolviasz manapság, de komolyan! A könyvnek ez a része, bingó, osztogatandó és megosztandó, és naná megfontolandó! Minimum.
Aztán jön a TVShop rész, amivel bevezeti A Megoldást. Mert A Megoldás valóban megoldás, nem csalás, nem ámítás, nem csupaduma, nem mellébeszéd, nem félrecsúszás, nem fulldemokrácia, nem árokmélycsihipuhu, nem vacakkacatpszichopraktika, hanem eredeti, valódi A Megoldás. Ha nem tudja, mi A Megoldás, ha jót akar magának és büdös, rosszcsont, legszívesebben szaecskavágóval és húskloffolóval nevelendó gyermekének: maradjon velünk (olvasható a könyvben, komolyan, mármint a velünkmaradás!) és megtudja, mi A Megoldás!
S megtuggyuk. Pofonegyszerű. Nem mondom el. Olvassátok el! (Jutalékot kapok a szerzőtől.:-P ) Tényleg egyszerű. Tényleg működhet is. Tényleg eszembe jutott minden sorára a fél lányom (csak nevelni próbálom, nem vérszerintim), akinek nagyjából mindenre három ellenmegoldása lenne. De ettől még működhet is a dolog. Mert mondom, nem próbáltam.
A szerző abszolút testi fenyítés ellenes. Asszongya, nem született még ember, aki igazságosnak tartotta volna az atyai jobbost, s pláne nem, aki nevelődött volna általa. Cáfolom! Mellszélességgel. Én kaptam nemzőatyámtól egy olyan seggest a Mátyás tér és a Dankó utca sarkán, hogy helyben forogtam, miközben a könnyeim meg, mint a vázát vesztett centrifugából a víz, fellocsolták a környéket. De határozottan emlékszem, már akkor tudtam, hogy Apunak igaza van, ezerszer elmondta: a járdáról körülnézés és atyai engedély nélkül lelépni tilos. Tojtam rá. Ő meg az önérzetemre és a személyiségi jogaimra, és elnyomó, agresszor szülőként csattant hatalmas, esztergályos marka csöppnyi, ötéves seggemen. Nagyot. Sajgósat. De: mondom, s mondtam akkor is: igaza volt. Többet se léptem le úgy járdáról. Ja, és akkor megmentette az életemet, mert egy autó elől rántott vissza. Meg lehet hogy később is megmentette. De ez csak valószínű, mert mondom, nem léptem le többet körülnézés nélkül a járdáról. Szóval legalább egyen vagyok, aki cáfolja a testi fenyítés hatástalanságát. De a generációmban vagyunk többen is, bizton tudom, igaz a barbár kelet-euban nőtttünk fel a felvilágosult nyugat helyett.
Csillagokat nem tudok adni a könyvre. Nem azért, mert értékelhetetlen, mert nem az, sőt, hanem azért, mert ez végső soron egy gyakorlati munkafüzet a kölkökhöz, én meg a gyakorlatban még nem éltem a módszerável, de komolyan ki fogom próbálni! Mondom!
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Önuralom, tisztelet és együttműködés – „az egészséges emberi kapcsolatokat meghatározó három alapkövetelmény”, aki elolvassa a könyvet, az álmából felébresztve is fújja.
Ami számomra újdonság volt, az az egészen új irányú megközelítés a gyereknevelésben, hogy itt most nem arról van szó, hogy hogyan szeressük a gyereket, hogy az majd szépen jólviselkedjen, mint mondjuk Chapman doktor könyveiben, hanem hogy hogyan vezessük, irányítsuk, vegyük vissza a hatalmat tőle, és éljünk szülői tekintélyünkkel. A létrával egy tényleg használható eszközt ad ehhez a kezünkbe. Általánosságban véve tetszettek a tanácsok, a javasolt forgatókönyvek a mindennapos cirkuszok lebonyolítására. Az alvós fejezetben elég sok megfogalmazás szúrta a szemem, a családi ágy támogatójaként több ponton is vitatkoznék a szerzővel. Valamint a „ne kapjuk be a csalit” és a „ne próbáljunk alkalmazkodni a gyerekhez” tanácsok szintén érdekesek…
Minden fejezetben jön a figyelmeztetés, hogy a szülő maradjon nyugodt, ne húzza fel magát, mindig higgadtan kezelje a gyerek ellenszegülését, dacát… Nos szerintem ez a legnehezebb a dologban, hogy szülőként mi is mindig képesek legyünk tartani magunkat a fenti három alapkövetelményhez…
Népszerű idézetek
Családon belüli hatalmi egyensúly nem múlhat a gyereken, mert még nem tud jól vagy bölcsen élni a hatalommal. Először is, a túl nagy hatalommal rendelkező gyerek féktelenné válik, indulatos lesz, szétszórt, szorongó, rettegő, haragos és bizonytalan. A szülővel való viszonyában minél inkább az ő kezében van a hatalom, annál botrányosabbá, sőt pusztítóbbá válhat a viselkedése. A túl nagy hatalom szorongást, félelmeket is okoz, mert a gyerek erejét messze meghaladja a feladat, hogy ő irányítson. A felnőttek megadó magatartása és a családi élet irányításának átengedése, azaz a belőle adódó felfordulás rettenetesen megterhelő, és halálosan kifárasztja gyereket.
43-44. oldal
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
A gyereknek meg kell mutatni az érettség felé vezető utat. Ha a szülő elmulasztja ezt, a gyerek sosem fog odaérni.
281. oldal (Alvás)
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Csak higgadtan szülők! Ha kell neki, az még nem országos szükségállapot.
300. oldal (Szobatisztaság)
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
(…) nem a gyerekünk ellen, hanem érte vagyunk (…)
145. oldal (A létra öt foka)
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Könnyedén viselni a csalódást, várni tudni egy kívánság jövőbeni beteljesülésére – a gyermeki eszköztárban még nem szerepelnek ezek a készségek: az önuralmat tanulni kell. Szülőként egyik legfontosabb feladatunk, hogy önuralomra neveljük a gyermekünket, még ha olykor nekünk magunknak is meg kell küzdenünk érte.
Szülő, gyerek, hatalom
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Minden családban van hatalmi hierarchia, akár egy, akár több családtag birtokolja a hatalmat. Bárhogy is törekedjenek a szülők a lehető legjobb szándékkal arra, hogy jogegyenlőségen és demokrácián akapuló viszonyokat teremtsenek, hiába minden igyekezet, a hatalmi hierarchia óhatatlanul kialakul, nem küszöbölhető ki. A kérdés csupán az, ki kerül a csúcsára? Hogy ki parancsol a családban azt a gyerekek és a szülők napi csatározásainak kimenetele határozza meg. Ha gyerekek ülnek a hierarchia csúcsán, akkor a család egészségét és integritását komoly veszély fenyegeti. A legkisebbek, éppen a természet adta gyermekségük miatt teljesen felkészületlenek és alkalmatlanok arra, hogy bármiféle hatalmat gyakoroljanak. Amikor gyerekek irányítják a családot, tönkre is teszik.
43. oldal
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Ebben a könyvben a manapság elterjedt nevelési kultúrával szembehelyezkedő elképzeléseket kínálok, az újítás szándékával; szeretném megmutatni, hogy a szülői hatalom és tekintély ugyanolyan fontos az eredményes nevelésben, mint a szeretet és a jó szándék. Noha a szülők régóta elfogadják, hogy a sikeres nevelés pillérei a szeretet és a vezetés, többségük szeret, ám a vezetői szerepre nem képes.
11. oldal
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
A szeretet tartó oszlopa már éppen elég figyelmet kapott, ezért könyvemben csak röviden foglalkozom vele; a vezető szerep tartóoszlopára viszont annál inkább ráfér a felújítás. A szülők nem szorulnak segítségre abban, hogy miképpen szeressék gyermekeiket, de ami gyermekeik irányítását illeti, támogatás nélkül nehezen boldogulnak.
35. oldal
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
A zsarnokoskodás zsarnokot nemz.
200. oldal (Ellenszegülés és dac)
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Mondják, hogy „Az a család, ahol együtt esznek, egyben marad”, és ennek nem csak a népi kultúrában van jelentősége: sok társadalomkritikus véli úgy, hogy a családi vacsoraidő megszűnése jelentős mértékben hozzájárul a mai családok széteséséhez.
336. oldal
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?Miért baj, ha a gyerek parancsol
Kapcsolódó írások – ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet
- Boldogtalan kiskirályok2019.05.27.
- Mahalia Jackson2019.05.27.
- Eugéniusz: A romlás könyve V. (Nehéz gyerekkorok 3.)2019.05.27.


