Nagy ​gombfocikönyv

Vitathatatlanul minden idők legizgalmasabb bajnoksága!!

És most akár 25 év elteltével is megismétlődhet (miért ne, majd sörözünk közben). Azt csiripelik ugyanis a verebek, hogy Buciék pincéjében alakul a játszószoba. Igaz ugyan, hogy a régi klubtulajdonosok közül néhányan visszavonultak, Wittmann például (ó, azok a költői taktikai felállások!) az osztrák hegyekbe költözött, míg a bohém Krinya Angliában kötött ki, és a rossz nyelvek szerint az asztali foci helyett inkább a füvespálya bűvöletében él, de a régi, nagy edzők szívesen vállalnának ismét munkát valamelyik csapatnál. Mosikauskas, a botrányos fantom fordulóért felelős egykori litván center, aki anno keleti játékosokkal árasztotta el az angol ligát, a horvát Simics, a bármelyik kocsmapultnál törzsvendég Makonya bácsi, Zsuga Bubus, az apró exjátékmester, és a bakelit szemüveges D.J. Vatta is jelezte, hogy szándékában áll visszatérni a kispadra. Simi Samu Sámuel pedig állítólag már el is utazott Franciaországba, hogy fiatal, gall tehetségeket toborozzon az Arsenal számára. A Chelsea jelöltje a szigorú Dr. Mouse (jobb kedvében csak Mou), de ünnepi hangulatban vannak a Manchester United hívei is. A vörös ördögök Sir Alex lelépése után, menedzser és önbizalom nélkül maradtak, most azonban előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Sir Montgomerry Christmas ügynökével. A korábbi cselgép (ma már ambiciózus és pocakos önkormányzati képviselő), Huzi pedig újra edzésbe állt, és a Vízivárosi Verebek jogutódja, a Víztornyi Varjak színeiben készül visszatérni az asztalra. Minden feltétel adott a gombfoci egy újabb aranykorához. Sőt, tán még a legendás csocsó világbajnokság is újrajátszható, és akkor végre tisztázódhatna a kilencvenes években nagy vihart kavart zimbabwei kérdés…

Gyerekként sokszor, ha valami undok, szigorú, rosszkedvű felnőttel hozott össze a sors, megfogadtam, hogy márpedig én biztos nem ilyen felnőtt leszek. Mert csak akarni kell, és az ember gyereke megmarad gondtalan, vidám, kiegyensúlyozott személynek, és akkor nagy baj már nem lehet. 
Tandori ilyen szelíd, mosolygós ember lehetett, legalábbis, ha valaki negyven évesen nekiáll, és végiggombozik egy ilyen Vízivárosi Szuperligát, hát ahhoz kell valami, ami nála maradt a gyerekkorból. Gyermeklelkű – mondanánk, és azt hiszem nem is járnánk messze az igazságtól. És még pihent agy, türelem, meg tengernyi idő is szükséges, hiszen végig elemzi, statisztikázza, táblázatozza ezt az egészet, az Old Tandoron (!), meg a Verébközpontban (!!) (Sparrow Center) lebonyolított meccsek sokaságát. 
Eleinte kicsit soknak, részletesnek tűnt, mert az, hogy merre pattant a labda anno a Lánchíd utcában, na…, hát vannak fontosabb dolgok is. 
Aztán ma az utolsó fordulóban, a bajnokság, akarom mondani a könyv végén, letakartam az ujjammal a végeredményt a kedvenc csapatomnál…, csak, hogy fokozzuk a feszültséget. Persze, hogy ki lett a bajnok nem árulom el, annyit azonban elmondhatok, hogy elfogadnám a való életben is a szezon végére. 
Visszatérve az undok felnőttekre…, sajnos a magam részéről nem mindig sikerül hozni ezt a gyerekkori fogadkozást. Az élet időnként közbeszól… Az még a baj, hogy most perpillanat egy fia gombfoci játékosom sincs, pedig volt sok csapatom, sőt pályám is, bútorlapból, palánkkal a szélén, szépen felvonalazva rá a pálya… Eltűntek az idők során. Pedig istenuccse nekiállnék játszani egy-két meccset. 
Aztán még annyit, hogy tudjuk, mi vetette elő velem ezt a könyvet: emlékezni kicsit a szerzőjére. 
Ma kísérték utolsó útjára, és ez is a fejemben járt, mikor a könyv vége felé ezeket olvastam: 
„A liga átsegített a télen, a bánatos időkön, most a játék segít át a búcsún.”
Nyugodj békében, drága Minyutti felügyelő.

Mekkora élmény volt az előszobaszőnyeg alá megtervezni, majd megrajzolni a Pályát, LEGO-ból lelátókat és dominókból reklámpalánkokat építeni. 
A stadion mellett a parkolót zsúfolásig megtöltötték a matchboxok. 
Mindenki kíváncsi volt az új igazolásokra. Pályára vonultak a csapatok, a kezdő sípszó után pedig máris lehetett élőben közvetíteni a Nagy Mérkőzést. 
Hány és hány kockás füzetet megtöltöttek az eredmények és a tabellák!

Tandori remekműve, nem csak gyerekeknek! 10 évesen olvastam, és megváltoztatta az életemet. Aztán felnőttként megint, akkor már értettem, és értékeltem az olyan zseniális mondatait, minthogy „Raymond Chandler azon kívül, hogy jó krimi író volt, még jó író is volt.”

A könyv himnusz a gombfocihoz, ehhez a bájos, utolérhetetlen, ráadásul a magyarok által kitalált, játékhoz. Barátaimmal még ma is szenvedélyes játékosok vagyunk, hála Tandorinak, Minyutti felügyelőnek, Szpérónak, Csiripovics Csipripnek, Dömének, a Vízivárosnak, a többi verébnek és medvének, s az angol fociról még nem is beszélve.

Foci és gombfoci-rajongó kiskamaszként rojtosra olvastam.