Magyar nyelv(i geo)politika

{Letöltés .doc formátumban}

„kassai zúgárus, bukaresti cselédlány,
bejruti prostituált szüle-hívó 
nyelve; köpések- 
mosta, dühpírja törölte 
orcájú fiaid közül egy, íme: 
szólni tudó más nyelveken is, 
hű európaiként…”
(Illyés Gyula: Koszorú – részlet)

A holland-magyar kulturális, vallási, tudományos s az azzal szorosan együtt járó gazdasági kapcsolat évszázadokra nyúlik vissza, és előítélet-, valamint problémamentes. Éppen ezért a magyar nyelvpolitikai-geopolitikai kérdéseket tárgyaló téziseinket igyekszünk hollandiai tükörben is láttatni, bízva abban, hogy ez kellő távlatot, rálátást ad, s abban is, hogy mindez beilleszthető egy tágabb, európai keretbe.
Általában felháborodáshoz, tiltakozáshoz, gyűlöletkeltéshez vezetnek a névváltoztatások. Egy adott terület lakosainak a saját névvilágához való viszonya fontos érzelmi-identitásbeli kapcsolat, annak megváltoztatása durva beavatkozás a közösségi tudatba. Nemcsak Kelet-Közép-Európában találhatunk sok példát, köztük jelenlegi eseményt a következőkre, amelyeket ily módon nyelvpolitikai-nyelvgeopolitikai jellegűnek tartunk. 

A 12 PÉLDA, ILLETVE MINTA

1. példa: A régi településnév és az új településnév párhuzamos, összekapcsolt használata.

2. példa: A hagyományos, történelmi településnév más nyelvhez, az adott ország többségi 
nyelvéhez való idomítása, vagy lefordítása (tükörfordítása). 

3. példa: A régi településnév kiiktatása, új, alkotott, hagyomány nélküli településnév bevezetése. Pl. „Falvak sora / mondja álmában bece-/névként gyermekkori nevét” (Illyés Gyula: Közügy – részlet).

4. példa: A nemzetiség név- és nyelvhasználatának korlátozása például a helyesírásban, a nevek képzésében, az anyanyelv használatában. Pl.: „Életemet tiltó rendeletek keretezik. Az egyik megtiltja, hogy este nyolc órán túl az utcán tartózkodjam, a másik provokációnak veszi, ha ismerősömet anyanyelvemen üdvözlöm, vagy annak köszönését úgy fogadom, és táborral fenyeget. A városban inspekciózó diákpatrulok pofonokat osztogatnak, és rendőrségre cipelik a magukról megfeledkezett embereket. Nyelvem, mely az emberi hang egyik legcsodálatosabb hangszere volt, kihágási objektummá szürkült. Újság a bűnös nyelvén nem jelenhet meg, rádiót tilos hallgatnom…” (Fábry, 1984. 51.), illetve: „A vezeték és keresztnevek írásának módját viselőik személyi jogának kell tekinteni. Mi lesz, ha egyszer Lalumiére asszony mondja azt, ami ennek az eszmefuttatásnak a címében áll?” (Jámn Hájek: „Utálom, ha – ovának szólítanak”, Vasárnap, 1993. november 7., in Zalabai, 1995. 303-5).

5. példa: A nemzetiség, nemzeti közösség (nem minden esetben kisebbség!) nyelvhasználatának szabályozása (nyelvtörvény). (Vö.: Berényi, 1994., Zalabai, 1995.) 

6. példa: Régi, korlátozott körű (esetleg már majdnem kihalt) nyelvek föléledése, helykeresése, politikai küzdelmekbe vitele. Pl. fríz, gael. 

7. példa: Egy nyelv, nyelvváltozat privilegizálttá, hivatalossá, uralkodóvá (normatívvá) tétele, más nyelv, nyelvváltozat (rendszerint nyelvjárások) alacsonyrendűnek, jogfosztottnak, kulturálatlannak stb. bélyegzése (stigmatizálása). 

8. példa: A két- vagy többnyelvű hivatalos településnév-táblák időről időre problémát jelentenek valamelyik országban. Egyes esetekben a vita „táblaháborúvá”, „feliratháborúvá” fajul, hol kihelyezik, hol eltávolítják a kétnyelvű táblákat, vagy csak az egyik feliratot próbálják megsemmisíteni. A „háború” olyan egyéni leleményekhez vezethet, hogy a hivatalos táblák az állami előírásoknak megfelelően egynyelvűek, de egyes állampolgárok a saját kertjükben felállítják a nemzetiségi, vagyis saját nyelvű táblájukat. 

9. példa: Olaszország Ausztriával határos területén, Dél-Tirolban csaknem 300 ezer német él. Míg 1910-ben a lakosság 97%-a volt német, 1961-ben már csak 62%, a nagyobb városok pedig teljesen elolaszosodtak. A Südtiroler Volkspartei (SVP) akciókat kezdeményezett a 60-as években. „Az 1972-es törvény a régiónak a pénzügyek, az adók, a külügyek és a honvédelem kivételével teljesen szabad kezet adott… A német immár teljesen egyenrangú az olasszal… Az olaszok száma csökkent a tartományban, gazdasági fellendülés következett be, különösen a turizmus terén. De bizonyos feszültségek így is megmaradtak…” 1978-1988 között 139 terrorista cselekmény (pl. bombarobbantás) történt a területen (Etnikumok enciklopédiája, 1993. 92). 

10. példa: Többféle nyelv többszintű problémamentes együttélésére (vagyis a családi nyelvhasználattól a helyin át egészen a nagypolitikáig) Európában mindössze öt példát találunk: Svájcot, Hollandiát, Dániát, Finnországot és Svédországot. Ezekben az országokban is adódhatnak minimális feszültségek, de ezekre a nyelvpolitika képes toleráns és gyors választ adni. Minden más országban heves viták, harcok, nyelvháborúk, sőt olykor valóságos háborúk keletkeznek ezekből a problémákból, tehát fölvetésük, tudományos tárgyalásuk rendkívül fontos. 

11. példa: A finn-svéd minta. A Botteni- és a Finn- öböl találkozásánál fekvő Ĺland-szigeteken 21 700 svéd anyanyelvű ember él, a népesség 95%-a. „Az Ĺland-szigetek svéd anyanyelvű lakói Finnországhoz tartoznak. A terület 1809-ben Finnországgal együtt Oroszország- hoz került. 1921-ben a Nemzetek Szövetsége e területet visszaadta Finnországnak, bár a szigetek lakói a Svédországgal való újraegyesítést kívánták. A finn kormány vállalta, hogy tiszteletben tartja és megőrzi a svéd nyelvet, kultúrát és hagyományokat, a svéd kormány pedig ennek fejében lemondott a szigetekre vonatkozó igényéről. (Az 1952-es autonómiatörvény értelmében a szigetek Finnország egyik tartományát alkotják… A szigetek svéd jellegét a nyelvre, oktatásra, a regionális állampolgárságra és a szigeteken történő földvásárlásra vonatkozó szabályozás útján őrzik meg. A hivatalos nyelv, miként az oktatás is, a svéd, de a bíróság előtt a finnek használhatják saját nyelvüket. Ĺlandon az kaphat állampolgárságot, aki öt évig lakott ott, földet viszont csak az vehet, a községi és regionális választásokon csak az szavazhat, aki megszerezte az állampolgárságot. Ezek a szabályok az Ĺland-szigeteket világszerte a kisebbségekkel való bánásmód modelljévé tették” (Etnikumok enciklopédiája, 1993. 80).

12. példa: A fríz minta. A (nyugati, északi és keleti) fríz nyelvet beszélők Hollandiában és Németországban élnek. Lélekszámuk kb. 700.000, Hollandiában a teljes lakosság 4%-a. „Hollandia 11 tartománya közül Friesland az egyetlen, amelynek saját nyelve van, s ezt korlátozva ugyan, de a bíróságokon is használhatják. 1955 óta az oktatásban is elismert nyelv, 1975-ben pedig a holland kormányzat elfogadta azt a javaslatot, hogy az általános iskolákban legyen kötelező tantárgy. Az ország egyetemein is tanulható a fríz nyelv, amelyet részben a tartományi tanácsban is használnak. Engedélyezettek a kétnyelvű jelzések is. Komoly fríz nyelvű napi és heti sajtó működik. (Más tényezők viszont a fríz nyelv ellen hatnak. Nincs például tévéműsor, csak rövid napi rádióadás. A frízek többsége munkája során hollandul beszél, és csak otthon használja a saját nyelvét” (Etnikumok enciklopédiája, 1993. 99). 

ALAPFOGALMAK

Geopolitika: egy adott ország/állam külkapcsolatait befolyásoló földrajzi tényezők figyelembevétele. Részletesebben: „az állam társadalmi, gazdasági viszonyait, fejlődését, politikáját, és mindenekelőtt a nemzetközi viszonyokat geográfiai, gazdasági és demográfiai tényezőkből eredeztető elmélet” (Akadémiai Kislexikon 1989. I/642).

Nyelvpolitika, language policy: külső, pragmatikus nyelvészet, amelyet politikusok gyakorolnak, szerencsés esetben a nyelvészek segítségével. Meghatározott politikai, gazdasági, művelődési stb. célok érdekében ad szakmai segítséget, elgondolásokat, abból az antropológiai alapelvből kiindulva, hogy egy országban mindenkinek meglegyen a maximális kommunikációs lehetősége, valamint egy ország polgárai a lehetőségek szerint a legkönnyebben értessék meg magukat más országok polgáraival. 

A kommunikáció alapvető emberi jog. Megsértése szinte mindenütt (az alkalmi csoportoktól az államokig) rendszeresen megfigyelhető, olykor regionális konfliktusok robbannak ki belőle (nyelvtörvények). Gondoljunk például az utcai harcokig vezető vallon- flamand konfliktusra. 
Kiss Jenő a nyelveket nyelvpolitikai szempontból területi, demográfiai, társadalmi és idődimenzió alapján osztályozza: „A területi dimenzió két megközelítésben vizsgálandó. Egyrészt, hogy egy adott nyelvet mekkora területen beszélnek. Igen nagy területen beszélik például az angolt, a kínait, az oroszt, kis területen az észtet és a rétorománt, nagyon kicsi területen a lívet és a vótot. Másrészt azt kell vizsgálni, mennyire kompakt az adott területen élő, meghatározott nyelvet beszélő anyanyelvként beszélő lakosság. A tekintetben a két szélső pólus a csak diaszpórában élő nyelvek (ilyen Európában a cigány és a jiddis például…) és a csak egy kultúrában, illetőleg egy állam területén beszélt nyelvek (Európában ilyen például a baszk és a szardíniai). Nyilvánvaló, ha egy nyelvet nagyobb területen, illetőleg összefüggő területen beszélnek, akkor ez az illető nyelv szempontjából pozitívum” (Kiss, 1994. 14-5). 

A nyelvi geopolitika földrajzi meghatározottságú nyelvtudományi vizsgálat, amelynek keretében az egymással érintkező nyelvek kapcsolatait kutatjuk, vagyis az érintkezésből adódó sokféle gondot, problémát. Alapkérdése pl. a nyelvek státusa, szerepe, használati köre a régiókban, a nyelvi identitás, a nem csak a nyelvországi kommunikáció. 
A nyelvi geopolitika és a nyelvpolitika közös célja: a nyelvi geopolitikai törvényszerűségek alapján tudatos, tudományosan átgondolt nyelvpolitikát létrehozni a kommunikációs és ezzel együtt a személyi, társadalmi, gazdasági, politikai konfliktusok feloldására, a belső és külső nyelvi hátrány csökkentésére, a nyelv megvédésére, presztízsének növelésére.

Magyar nyelvi geopolitika: az általános nyelv-geopolitikai tételek alkalmazása a magyar nyelvre. 

Nyelvi tervezés, nyelvstratégia: tudományos nyelvpolitikai alapokon nyugvó konkrét nyelvi feladatokra irányuló stratégiai tervezés, amely a nemzeti stratégia fontos része (vö. Marácz-Sebestyén, 1995). 
Nem áll távol a nyelvi geopolitikától olyan új, születő paradigma sem, amelyet a Gödöllő melletti Szadán létrejött, először magát „kétnyelvűségi kutatásokkal”, később, programunkhoz is közelebb állóan nyelv- és kultúrökológia néven definiáló iskola hirdetett Győri-Nagy Sándor és Kelemen Janka ösztönzésével, szervezésével. A nyelv- és kultúrökológián a nyelv-nép- kultúra-táj szerves, egymásra utalt történelmi kapcsolatát értik: „Kultúrakutatásunknak s nyelvtudományunknak egymás meg a gazdaságkörnyezeti alapok és feltételek iránti újszerű nyitással kell rálelnie arra a nyelv- és kultúrökológiai modellre, melyben az oktatási rendszeren át (is) közvetíthetően foglaljuk össze más európai népekétől gyökeresen különböző nyelvi-művelődési gondjainkat” (Győri-Nagy – Kelemen, 1993. 1). Nyelvi geopolitikai gondolatmenetünkkel sok helyen találkozik, arra rímel ez a nyelvi ökológiai gondolkodásmód. A Kárpát- medencei „nyelvökológiai újraegyesülés egyszerre sürgető politikai időszerűség és bonyolult tudománycsoportos, művelődés-szervezési feladat. Nyelvészeti része önmagában is összetett s világosan el sem választható a többitől. Sikeres megvalósítása csak a magyar nyelvökológiai rendszer hagyományai szerinti visszaszervesüléssel képzelhető el, amelynek nem az egyoldalú kiegyenlítés, hanem az egyenrangú kölcsönösség az alapja” (Győri- Nagy, 1994). 

Egy híres mondás szerint, ahol két kultúra találkozik, ott fájdalom van. Igaz ez a nyelvekre is. Két nyelv egymásra hatása különféle típusú kapcsolatot eredményez. Ezeket a nyelvtudomány többnyire, mint idegen nyelvi hatásokat vizsgálja a nyelv különböző szintjein. A szociolingvisztika a két vagy több nyelv közötti hatások finom tipológiáját is elkészítette. Az antropológiai nyelvészet beszél arról a „fájdalomról”, amikor a kultúrák, nyelvek találkozásakor (együttélésekor, egymásra hatásakor) a nyelvi magatartás, a nyelvi szokások is módosulnak (pl. Balázs, 1994a).

http://www.kincseslada.hu/magyarsag/content.php?article.274.0