kb. 20 perc olvasás
BOLDOG(TALAN)OK ÉLETMINŐSÉGE
ÉGI/FÖLDI POKLA ÉS PARADICSOMA
SZABAD ÖTLETEK/IDÉZETEK/DOKUMENTUMOK
PETŐFI SÁNDOR
SZERETLEK ÉN, SZERETLEK TÉGED
Szeretlek én, szeretlek téged,
Kedves kis angyalom,
Csak az fáj, hogy szerelmemet be
Nem bizonyíthatom.
Igy egyszerűen a szavamra,
Ha tetszik, nem hiszed,
És én mikép oszlassam el, ha
Vannak, kétségidet?
Születtem volna gazdag úrnak:
Bizonyságtételért
Egy-egy gyémántkövet dobnék el
Minden kis szavadért.
Ha királynak születtem volna:
Letenném koronám
Egy kis virágkoszoruért, mit
Kezecskéd fűzne rám.
Volnék szivárvány: kérnélek, hogy
Szineimet elfogadd,
És festess bennök szalagot, mely
Övezze derekad.
Ha volnék a világlátó nap:
Ott hagynám az eget,
S a nagyvilág helyett nem néznék
Mást, mint szemeidet!
Pest, 1848. január
*
MINEK NEVEZZELEK?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hagjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
Pest, 1848. január
*
FÉLÁLOMBAN…
Szép kedvesem
Lágy kebele…
Szíved buját…
Mind érezem…
Kicsiny madár,
Dalolj nekem…
Tündéri dal,
Hű szerelem!…
Ezüst… arany…
Nem kell, nem kell,
Oly bús vagyok:
Vigyétek el!…
Mily illat ez,
Mily sok virág!
Egy végtelen
Kert a világ…
Bús, puszta lesz
Mindjárt az ég,
Hullatja le
Minden diszét.
A csillagok
Lehullanak,
Fejem körül
Koszorunak!…
Hah, lánc csörög!
Hát volna még?
Hisz ami volt,
Mind eltörék…
Csörög… de nem
A kezeken…
Földön csörög,
Leestiben.
Ott voltam én
A nagy csatán,
A zászlót én
Lobogtatám.
Hoztam haza
Vérző sebet…
Elmúlt a harc,
Beforrt a seb.
Aludj, aludj,
Szép kedvesem…
Oh szabadság!
Oh szerelem!
Pest, 1848. január
* * *
Mártha Eszter (Péderi Vegyeskar) –
Ismerős Arcok
Sík Sándor verse: Az andocsi Máriához
http://www.youtube.com/watch?v=hEgWmAF06v4
*
Sík Sándor
AZ ANDOCSI MÁRIÁHOZ
Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos Asszony!
Megcsúfolták, megpöködték,
Ami bennünk szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk ép volt;
Tépett testünk megtapossák,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
– Eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keservünket.
Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentől kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak
Régi rögön új uraknak
Néped hegye-völgyén.
Más arat, hol mi vetettünk:
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.
Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.
+
http://www.youtube.com/watch?v=sEUnGnLee3g&feature=related
* * *
Pál Ferenc:
Magyarország nem keresztény ország
Ha azt kéri valaki, hogy bizonyítsam be Isten létét, azt válaszolom, hogy nem az a dolgom, hogy bebizonyítsam. Nem kaptam ilyen megbízatást. A küldetésünk a tanúskodásra szól. Ez nem bizonyítás vagy bebizonyítás kérdése – mondja a Mandinernek adott interjújában Pál Ferenc.
Az angyalföldi plébános-helyettes, mentálhigiénés szakember, a Semmelweis Egyetem tanára, a Millenárison tartott keddi „alkalmak” népszerű előadója úgy fogalmaz: „életünknek van egy természetes adottsága, hogy kell hozzá valamennyi bizalom. A bizalom természete pedig olyan, hogy megelőlegezek valamit, ami itt és most még nem biztos. Enélkül az élet nem működik.”
http://erdely.ma/hitvilag.php?id=117650&cim=pal_ferenc_magyarorszag_nem_kereszteny_orszag
* * *
Életképek,
avagy csak úgy járok-kelek háziorvosokkal….
Magyarország, keleti országrész….. nem egyedi esetek, három gyerek, anya lázas, a 6 éves ápolja a kicsiket, 3 és 1,5 évesek, gyógyszer akkor van, – mondja a helyi orvos ha ő maga a vagy az asszisztensnője megveszi nekik. Fűtés nincs, bútor nincs, egy ágy rajta ruhának titutált rongyok, az anya ujjain fagyások, a férj segédmunkás éhbérért, de örül mert van mukája…
… tovább is van mondjam még?
Magyarország nyugati országrész…. egy utcában 5 öreg néni, egy útban szoktam lelátogatni őket pár jó szó, meg hogy leülök… az az orvoslás, – vérnyomásmérés, gyógyszerellenőrzés – egy szoba, benne sparhelt – egy szék, egy lavór, egy heverőféle, rajta ruhák vagy valami ilyesmi rongyok, gyógyszert az unoka vagy a meny megveszi esetenként – meséli az ottani orvos. Az udvarban néhány koszlott csirke, szociális ebéd, 40-60 ezer Ft nyugdíj…
… tovább is van mondjam még?
Magyarország közepe. Kisvárosi -, képzettsége szerint orvosírnok -, egyedül él, gyermekével, tiszta ruha, csepp lakás, egy szobát fűt, ott tisztálkodik lavórban télen. Fürdőszoba, konyha hideg. Lakbér, közüzemi díjak a csillagos ég. Mezőgazdasági munkát – karfiolszedést -, vállal pluszmunkaként, napszámban, 70 ezer netto + egy gyerek, tartásdíj nem érkezik meg…
… tovább is van mondjam még?
Magyarország délen. Orvos 85700 netto, fűt, fürdik, turkálós ruháira nagyon vigyáz, közétkeztetésben egy adagot a párjával ketten esznek, vacsora zsíros kenyér, olcsó felvágott, aszott zöldhagyma – mert az a legolcsóbb. Hitelek fizetése határeset -, de ha jön a közüzemi számla, hívják a Providentet, a hitelspirálból majd a sárgaföld lesz a kiút…- emlegetik….
Tovább is van mondjam még?
http://www.facebook.com/jadranovic
* * *
BOGDÁN ISTVÁN
RÉGI MAGYAR MULATSÁGOK
3. A fosztó
Tollal tömve párna, dunna, Alhatsz benne, mint a bunda.
Szükséges idézni e régi rigmust annak emlékeztetésére, hogy az egyik ősi ágynemű ruhadarab volt, hisz a bunda azért alszik, mert a gazdája őt használta derékalj-nak, vánkosnak s takarónak egyaránt, akár a földön ágyazott magának, akár egy lócán vagy a kemencepadkán. Az ágy szavunkról pedig tudni kell, hogy ősi örökség a finnugor korból, és eredetileg azt a földre terített holmit jelentette, amiből a fekvőhelyet készítették. A vadász és állattenyésztő társadalom a szőrmét használta a gyűjtögető életformától örökölt gyékény mellett, s aztán a földművelő ember hozzátette még ezekhez a szalmát. A mai értelemben vett ágynemű: a textília és a toll használata eleinknél jóval a letelepedés után következett be. Hogy mikor, nem tudjuk. Egyes adatokból következtetve azt gyanítjuk, hogy erre csak az Anjouk idejében került sor. A tollas ágynemű nyelvtörténetünk tanúsága szerint a XIV. században terjedt el, természetesen az úri rendnél, és csak a XV. században lett általánosabb. Feltehető, hogy erre az időre már a polgárság is használta. A föld népe azonban még századokon át az ősi, végső fokon a nomád életformára jellemző módon hált. A XVII. századra aztán a módosabbjánál már mutatóban megjelenik a tollas ágynemű, mint anyáról leányra öröklődő, ritkán használt, megbecsült portéka. De még a XIX. században is inkább csak a tiszta szoba dísze az ágyban magasra halmozott párna, dunna, mintsem naponta használt holmi.
FORRÁS ÉS FOLYTATÁS:
http://mek.oszk.hu/05100/05134/html/rmm0004.html
* * *
1:05, Csütörtök (május 10.), DUNA Televízió
Füstös képek
magyar portréfilm, 57 perc, 2003
rendező: Mihályfy Sándor
riporter: Fátyol Tivadar
Portréfilm Lakatos Menyhértről
Lakatos Menyhért a magyar cigány irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, több mint 30 éve jelentkezik olyan utánozhatatlan stílusú, költői szintre emelt cigány témájú írásaival, mint például a Füstös képek. A portréfilm meghitt hangulatú beszélgetés keretében betekintést ad az író küzdelmekkel teli hétköznapjaiba.
* * *
22:15, Csütörtök (május 10.), m2
Hogy volt!?
Romhányi József televíziós munkái
magyar ismeretterjesztő műsor, 97 perc, 2010
Feliratozva a Teletext 222. oldalán.
Az aktuális rész ismertetője: Írt szövegkönyvet operákhoz, fordított musicaleket, és ő volt számos rajzfilm forgatókönyvírója is. Nevéhez fűződik a Mézga család, a Kérem a következőt!, és a Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki több mint negyven epizódjának bravúros szövege. Romhányi József televíziós munkáinak felidézésével keressük a választ, Hogy volt!?…
+
http://hu.wikipedia.org/wiki/Romhányi_József_(költő)
+
Reményi Gyenes István: Ismerjük őket?
Zsidó származású
nevezetes magyarok arcképcsarnoka.
Budapest: Ex Libris (1997). ISBN 9638553014
*
Romhányi József:
Szamárfül
(részlet)
Hat betű etűd színiiskolásoknak
Kecskére káposztát
Nyúliskola
Szamármese
A Moszkitó-opera
A pék pókja
A teve fohásza
Kecskére káposztát
Egy kecskére bíztak egy szép fej káposztát.
Nem nyúlt hozzá, nehogy a gazdái átkozzák.
Hogy küzdött magával, és mit tett legvégül,
Elmondom kecskéül!
– Mekk!
Egyelek meg,
de remek
kerek!
Nem! Hess, becstelen kecskeszellemek!
Egyenes jellemek
benneteket elkergetnek!
Mekk!
De szerfelett kellenek
keblemnek
e levelek.
Egyet lenyelek!
Nem! Rendesen legelek…
Mekk!
De eme repedezett fedeles levelek,
melyeket emberek nem esznek meg,
nekem teljesen megfelelnek,
ezeket nyelem le.
Belembe lemehetnek.
Mekk!
Ejnye! Erre eme beljebb elhelyezett levelek
lettek fedelek.
Ezek e melegben egyre epedeznek,
meg-megrepedeznek.
Nem tehetek egyebet,
egy rend levelet lenyelek.
Mekk!
De erre eme bentebb szerkesztett levelek
egyre feljebb keverednek,
rendre fedelek lesznek,
melyeket szemetesvederbe tesznek.
Erre teremtettek benneteket?!
Mekk!
Elengedhetetlen meg kell ennem
e fejben lelt leveleket.
Le veletek!
Nyekk!
Te fej! Ne feledd: meg nem ettelek,
de megmentettelek!
Mekk!
http://www.szepi.hu/irodalom/vers/romhanyi.html
+
http://www.hotdog.hu/irodalom/magyar-koltok-versei/romhanyi-jozsef-versek
* * *
Zsarolók és megzsaroltak –
interjú Vincze Gáborral a Demokratában
Eszem ágában sincs fölmenteni azokat, akik jelentéseikkel ártottak másoknak, de az állambiztonsági rendszer egészét kell látni: a főbűnösök azok, akik ezt a struktúrát kiépítették és működtették – mondta a Demokratának Vincze Gábor történész, az Emlékpont Múzeum muzeológusa.
http://tortenelemportal.hu/2012/05/vincze-gabor-zsarolok-es-megzsaroltak/
* * *
Romhányi József
A bölcs bagoly
A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
– Magolj,
fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
– Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
– Szálljon egy házra,
és borítsa gyászba!
– Jó! – mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhugányos Akadémia tagja.
* * *
A magyar társadalomtudományok digitális archívuma
ZSIDÓKÉRDÉS
http://mtdaportal.extra.hu/Bokk_zsidokerdes.html
* * *
Romhányi József
Sírfeliratok
Zebra:
Tévedés áldozata vagyok.
Az elefánt átkelt rajtam gyalog…
Seregély:
Elhunytam, mert ez idén
sörét nőtt a venyigén.
Szüretkor a puskák
rám szórták a mustját.
Hangya:
Kinek járandója csak egy apró morzsa,
ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa.
Nerc:
Hogy lenyúztak, ó, én árva,
Elvittek az operába!
Lógott ott meg hód, nyest, menyét,
Ó, hogy utálom a zenét!
Gödény:
Ha volna sírkövem, megtudnád belőle,
azért nincs, mert azt is elittam előre.
Egy sáska a hadból:
Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska?
…Várnom kell az esti névsorolvasásra.
Vakondok:
Feltemettek. Azt se tudom, kicsodák.
Most felülről szagolom az ibolyát.
Cerkóf:
Azt hittem, a kókusz még éretlen.
Tévedtem.
Hülye tyúk:
Csábos voltam csitri jérce koromtól
Az érckakas rámugrott a toronyból.
Galamb:
Dörgedelmes intelmemből tanulj, hogyha tudsz:
Az ágyúcső égnek mered, mégsem galambdúc.
Lajhár:
Lustább voltam én, mint mások.
Pihegettem. De ez már sok!
* * *
GAAL GYÖRGY
MAGYAR NÉPMESE-
GYŰJTEMÉNYE.
KIADTÁK
KAZINCZY GÁBOR ÉS TOLDY FERENC.
Pest, 1857-1859
A HÁROM TANÁCS.
Történt Ugocsa vármegyében Csedreg faluban, hogy egy gazda embernek felesége meghalálozott; ők pedig mindketten azt fogadák, hogy akármelyik hal meg közűlök hamarébb, a másik megmarad özvegynek holtig. Tehát a parasztgazdának meghalván a felesége, ő meg akarta tartani fogadását, gazdasszonyra pedig nagy szüksége volt, mert a nélkül igen nehéz a gazdaságot folytatni; a fia tíz éves vala, tehát meg nem lehetett házasítani; így volt hát gazdasszony nélkül három évig. Ekkor a fia tizenhárom esztendős lett, tehát megházasítja egy tizenhét éves leánynyal; de a fiu a ki megházasodott, még némelykor elment a gyermekekkel játszani. Első az aratás ideje, kimegy a gazda a munkára és megparancsolá a menyének, küldene ki férjétől enni; főzött tehát a menyecske tejben kását, és odadta férjének, vinné ki az atyjuknak és a munkásoknak. Ő tehát elmegy, az étellel, a falun kivül játszanak a gyermekek bikát, hivják őt is; letette az ételt és játékba índúlt; játszanak, s meg is éheztek, kapják, a kásához ültek és megették. Már most gondolja a derék házas ember, hová megyek az üres edénynyel? s indúl haza felé, haza is ér; mindjárt kérdezi a felesége: hát oda vitted az ételt? – Dehogy vittem, mikor a gyermekek falun kivül elvették és megették. – No várj, csak jőjön haza az atyánk, majd megkapod a kutyaporciót. – Hazajön a dologból az öreg gazda a munkásokkal, mindjárt mondja a menyének: no, édes leányom, miért nem küldöttél enni? – Én küldöttem, de a férjem megeteté a falun kivül a gyermekekkel, akikkel játszott. – Feleli az öreg gazda: édes menyem, tehát semmi az, ne szólj neki felőle. – Másnap ismét dologra megy az öreg gazda a többi munkásokkal, ismét meghagyá, hogy ételt küldene a menye; fogadta hogy minden bizonynyal fog küldeni; főzött tehát túrós csíkot s parancsolá a férjének, hogy vinné ki az atyjuknak az ételt. Elmegy ő az étellel, már most föltette magában, hogy pajtásaival játékba nem ered, sem pedig az ételt meg nem eteté velök. A falun kivül volt egy erdő amin keresztül kellett mennie, beért az erdőbe, a gyermekek pedig, kik pajtásai voltak,
ismét hivják, hogy menne rigót szedni; elmegy velek, s addig addig mászkáltak a fákon, hogy megéheztek, tehát újra megették az ételt, és valamin összevesztek, s a mellett hogy a túrós csíkot megették, megis verték és a szélkét eltörték. Megy ő már most haza felé sírva, látja a felesége hogy sírva jön a férje, kérdezi mi baja volna; feleli hogy a gyermekek megették a csíkot, a szélkét eltörték és őt megverték. Akkor elővette a felesége és helyesen megverte. Hallotta pedig, hogy szégyen ha a feleség megveri férjét; tehát nem is várta az atyja hazajövetelét, s elbujdosott.
Megy már ide s tova az országban s egy városba ér, hol egy gazda ember lakott, kinek nem volt semmi magzata. Mivelhogy igen szép gyermek volt, tehát felfogta őt örökbe és iskolába jártatta. Tanúlt az ífju igen jól, s a gazdag embernek nagy öröme lett a felfogadott gyermekben. Jár ő már az iskolába huszonhárom éves koráig; ekkor mondja a fogadott apja: fiam, elegendő már a te tudományod, tehát már most időd van a házasságra. Feleli a legény: kedves atyám, én meg nem házasodhatom. – Miért nem? – Azért mert feleségem van, aki miatt elbúcsúztam hazámtól és ide vetődtem; mert fiatal koromban meg kellett házasodnom, mivel az atyám felesége meghalálozott, ők pedig megfogadták, hogy sem az atyám meg nem fog házasodni, sem pedig az anyám férjhez többé nem megy; az anyámnak a halála történt hamarább, és az atyám, fogadását meg nem akarván szegni, tizenhárom éves koromban megházasított, nekem pedig még akkor is megvolt a gyermekekkel való játékra hajlandóságom. Küld egykor ételt a tőlem a feleségem az atyámnak és vele dolgozó munkásoknak, én pedig játékba estem a gyermekekkel a falun kivül, elfáradtunk és megettük az ételt; ekkor csak haza mentem nagy szomorúan, akkor általnézték; másnap is küldenek tőlem ételt, de hogy egy erdőn kellett keresztül mennem, ott találtam a többi gyermekeket, a kik madarásztak, tehát hívtak ők is rigót szedni, reá álltam, a sok járkálásban elfáradtunk és megéheztünk, tehát ismét megettük az ételt; evvel haza megyek; itten a feleségem kérdezi, hogy elvittem-e az ételt? mondám hogy nem vittem, hanem a gyermekek megették és a szélkét is eltörték. Itten előkap a feleségem és megver; hallottam pedig, hogy szégyen volna az, ha a feleség férjét megveri, tehát azon okból eljövék hazámból és ide jöttem. – Erre feleli a fogadott apja: no, fiam, már, tudom, hogy ezután nem ver meg a feleséged; itten ad neki pénzt elegendőt az útra, kikisérte mind a fogadott apja mind az anyja, és mondották: no, fiam, egyebet nem mondok, hanem a járt utat a járatlanért sohase add; ahol szép azaz fiatal korcsmárosné és öreg korcsmáros van, vagy pedig fiatal korcsmáros és öreg korcsmárosné, soha oly korcsmában meg ne hálj; és az estveli haragot hadd reggelre, a reggeli haragot pedig estvére.
Ezt mind jól eszébe tartotta a fiu, ezek után megköszönte minden jótéteményeiket és elvált. Megy már ő haza felé, itten előtalál két furmányos szekeret, akik meg voltak drága portékával terhelve; összeakadván, ezek is azon nemzet voltak ki ő; megszólítá mindjárt a magok nyelvén: jó napot, urak. Ezek felelik: jó napot az úrnak; s tovább beszélgetnek, hogy hol járt volna. Mondá, hogy itt s itt járt iskolába. A furmányos szekereket, mivel igen meg voltak terhelve és lassan mentek, el akarta hagyni, de ezek a kereskedők, akik voltak nyolcan, minden kocsinál négy-négy és egy-egy kocsis, ló pedig minden kocsiba hét-hét, tehát kérték a kereskedők hogy barátság okáért mint földi, maradjon velek. Nem bánom, mondá, s felült a szekérre.
Mennek, már beestveledett, s amint mennek, itten volt egy vak út. Mondák a kereskedők: menjünk ezen az úton, hamarább érünk abba a városba. – De, földieim, sohase adjuk a járt utat a járatlanért; de nem beszélhette reá őket. No de én nem megyek ki a járt útból, mondá, s leszállt a kocsiból és elhagyta őket, mondván, hogy majd összetalálkoznak nem sokára. Itten a mint elváltak egymástól, leült a legény magányosan, hallja egykor, hogy nagy lárma támad az erdő közt, gondolá hogy bizonyosan a kereskedőket valami útonállók előlkapták; fegyver levén nála, tehát kapja magát, siet arra felé, hol a lárma hallatszott; oda ér, hát látja hogy már kettőt a haramiák megöltek; itten közikbe lőtt, elszaladtak a haramiák mindjárt, és ő mondá nekik: nem mondám, hogy a járt utat a járatlanért sohase adják. – Az igaz. – Visszafordúltak a szekerekkel s mondják a kereskedők: no a te jótéteményedért legyen az egyik szekér minden portékával együtt tiéd, akár melyiket válaszd magadnak, mind a kettőn sok ezer forint áru portékák vannak. Egyikre felült a legény, hogy az lesz az övé.
Már most vannak ők mindössze kilencen, mivel kettőt megöltek a haramiák; mennek az országúton, elérnek egy
vendégfogadót, mindjárt mondják: itt kieresztünk, mert itt igen szép korcsmárosné van, és sok ízben már megháltunk itt. Feleli a legény aki hozzájok akadott: meghálunk ha nekem tetszeni fog. Beszálltak az udvarba, mivel semmi móddal el nem beszélhette őket hogy ott meg ne háljanak; a hat kereskedő ágyat vettetett magának a szobába, a legény pedig a kocsisával maradt a kocsinál, és a kocsi alá csináltatott ágyat magának.
Éjféltájban látja hogy jön az udvarba egy valaki farkasbőr bundában s legelőször is a kocsikhoz jött, megköté a lovát és nézi, aludnának-e vagy sem. Tették magokat, mintha aludnának; evvel elmegy a farkasbőr bundás ember a korcsmárosné ablakára, megzörgette, azonnal mindjárt kijött az asszony, s megcsókolták egymást. A ház háta megett volt egy szalmakazal, oda hátrahúzódott a korcsmárosné azon emberrel. Itten a kocsi alatt fekvő legény felkölt és ment utánok alattomban, látja hogy a farkasbőr bundát leveté magáról az ember; itten oda megy és egy jó darabot az egyik sarkából elmetsz a késével. Ezt mikor visszafordúlt, észre nem vette mindjárt, hogy a bundája szélét elvágták, ezután bemegy a korcsmárosnéval az ember a
szobába, és egy kevés idő mulva látja hogy kijön s felült a lovára. A lovának pedig a füle hegyét is elvágta az ott kin fekvő legény, ki az egyik kocsi portékát elnyerte, azért hogy megmentette a haramiáktól a kereskedőket. Elmegy tehát a lován a farkasbőr bundás ember, nem tudta hogy a lovának a füle el van csípve, sem pedig hogy bandájának szárnya el van vágva. Egy két óra múlva lárma támad a szobában, sikolt a korcsmárosné, jajgat, hogy megölték legyen a férjét a kereskedők. A korcsma körül nagy majorságok voltak, onnan mindjárt a lármára összeszaladt a sok ember s megkötözték a kereskedőket s bevitték a városba, mely csak egy órányi járás volt onnan. Az asszony mondá: hogy ez az úr, a legényre mutatva, ben sem volt a szobában kocsisával együtt, tehát elmehet isten hírével. – Magam is bemegyek a városba, feleli a legény, és megtudom, mi történik velek. Felült a maga kocsijára és elment, a másik kocsit mind a portékával együtt vitték a vármegyére.
Elérkezett tehát a vármegyére az ífju legény, kérte mindjárt a vármegye urait, vizsgálják meg a dolgot igaz-e vagy sem. Itten mindjárt előhívják az asszonyt és a kereskedőket, az asszony erősen mondotta hogy ők cselekedték, a kereskedők pedig
hogy ártatlanúl szenvedik e gyalázatot. Feleli az ífju: én meg fogom mutatni hogy ki ölte meg a korcsmárost; nem más hanem azaz ember, aki lóháton jött a korcsmába tizenegy óra után, és legelőször is jött engem nézni, aluszom-e a kocsi alatt, én pedig aluvónak tettem magamat a kocsisommal együtt; mikor látta hogy aluszom, megkopogtatta a korcsmárosné szobaablakát, és az asszony mindjárt kijött, itten megcsókolták egymást és hátra mentek a ház háta megett levő kazalhoz; az ember leveté magáról a farkasbőr bundát s a szín alatt hagyta, én pedig oda mentem és elvágtam az egyik széléből ezt a darabot; itt van, nézzék az urak; a lovának a füléből elcsíptem ezt a darabot.
Az idő pedig mintegy ősz tájban volt, tehát hűvös szelek fújdogáltak, így tehát sokan voltak az ott jelenlevő urak közül farkasbőr bundában; tehát mondá a legény: a mint képzelem, itt lesz az a bunda a melyből vágtam, mindjárt illesztem mindenikhez. És ekkor reá találnak, hogy a főszolgabíró bundájának a széléből volt ép oly darab elvágva és most ki van toldva, és még most is a bélésen látszik mintha vér fecskendezett volna reá. Itten mindjárt gyanúba jött a főszolgabíró, tehát,
hogy még jobban megtudnák a dolog mivoltát, elküldik a darabantokat, néznék meg a szolgabíró lovait, s a melyiknek meg volna csonkítva a füle, tehát hoznák el. Megtalálták a darabantok a lovat, elhozzák, hát látják hogy fris vágás volna a fülén, itten a szolgabírót mindjárt betették a korcsmárosnéval együtt, a kereskedőket pedig kieresztették. Megköszönték a kereskedők, hogy a haláltól megmenté, neki adták még a másik szekeret is kocsistul, kocsisostul, lovastul és portékástul, magok pedig elmentek gyalog a városba hová valók voltak.
A fiu is megy a két portékával terhelt szekérrel, eléri a faluját, hol atyja és felesége lakott, s beszállt estve felé a korcsmába. Itten kérdezi a korcsmárostól: meghálhatok-e itt? – Meg, uram. – Van-e elegendő széna, abrak, és étel három személyre? – Fog lenni minden. Kifognak, étettek itattak, és magok is vacsoráltak. Itten mond a korcsmárosnak: ezelőtt tíz évvel valék e faluban és voltam szállva egy ilyen nevezetű embernél, ugyan él-e még? Felele a korcsmáros: kedves úr, meghalt már vagy hét esztendeje. – Hát a fia él-e? – Azt nem tudja senki hová lett, mert tizenhárom esztendős korában megházasodott, és még mint gyermek elment az utcára játszadozni, a felesége pedig már volt tizenhét éves; miért miért nem,
megverte a felesége a férjét, azóta nem tudja senki hová lett. Kérdezi tovább a korcsmárost: ott lakik-e még ahol ezelőtt? – Feleli hogy ott. Evvel nem kérdezte a korcsmárost, hogyan viselte magát azóta a felesége, hanem csak, kiment, és magához vett két pisztolt, és ment a megholt apja házához; itten benéz az ablakon, mindjárt megismerte a feleségét, látja hogy az asztalnál egy fiatal suhanc nevetkőzik; mindjárt haragra indulván, kapja a pisztolt, fölhúzza és agyon akarja lőni. Akkor eszébe jut a fogadott apjának szava, hogy mindig jobb az esteli haragot reggelre hagyni, a reggelit pedig estvére, tehát leereszti a pisztol szerszámát és visszament a korcsmába. Itten ismét kérdezi: hogyan viselte magát azóta az az asszony? – Igen jól. – Van-e gyermeke? – Egy van, mert mikor a férje elment, teherben maradt tőle. Akkor gondolja magában: de jó hogy eszembe jutott a fogadott apám tanácsadása, hogy az estveli haragot hagyjam reggelre, a reggelít pedig estvére. Ezek után lefeküdtek, reggel fölkeltek, mondja a korcsmárosnak: venne-e annyi időt magának, hogy vele eljönne ahoz a menyecskéhez? Feleli a korcsmáros: szívesen, miért ne. – Elmennek. Az asszony meg nem ismerte, tehát kérdezi, hogyan van mióta halt meg
az öreg, és hogy a férje hol van? – Mond az asszony: én igen szerencsétlenül jártam a férjemmel, már tíz esztendeje elmúlt mióta semmit sem tudok felőle, hová lett; s el kezde sírni. Tovább kérdezi miért ment el innét hazulról? – Nem egyebért, hanem ételt küldöttem ki a földre az atyánknak, és ő megétette a többi gyerekpajtásaival, így tett két ízben, és hogy a szélkét is eltörte, tehát megvertem; akkor elment, azóta se láttam. – Akkor kérdi: ugyan megismerné-e ha haza jönne? – Talán csak megismerném, feleli, talán nehezen. – No, lásd, én vagyok az, és még sem ismersz el. Akkor megölelvén férjét, igen megörűlt az asszony. – Nem sokat beszélgetett a fiú, hanem mondja hogy neki dolga volna, az asszony azt gondolá hogy megint itt akarja hagyni és sírt keservesen; de ő értésére adta, hogy csak általmegy a korcsmába. Befogatott a két portékával rakott kocsijába, behajtatott az udvarába; látja a felesége mily szerencsés lett az ura, s megújúlt az öröme. Ezek után éltek együtt csendességben.