kb. 12 perc olvasás
22:50, Csütörtök (április 14.), Filmmúzeum
12 majom
(12 Monkeys (Twelve Monkeys))
amerikai fantasztikus kalandfilm, 123 perc, 1995
rendező: Terry Gilliam
forgatókönyvíró: David Webb Peoples, Janet Peoples
zeneszerző: Paul Buckmaster
operatőr: Roger Pratt
díszlettervező: William Ladd Skinner
jelmeztervező: Julie Weiss
producer: Charles Roven
executive producer: Robert Cavallo, Gary Levinsohn
látványtervező: Jeffrey Beecroft
vágó: Mick Audsley
szereplő(k):
Bruce Willis (James Cole)
Madeleine Stowe (Dr. Kathryn Railly)
Brad Pitt (Jeffrey Goines)
Christopher Plummer (Dr. Goines)
Frederick Strother (Washington)
Ez a film megrendelhető DVD formátumban.
Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit.
Díjak és jelölések:
Golden Globe díj (1996) – Legjobb férfi mellékszereplő: Brad Pitt
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1996) – Arany Medve jelölés: Terry Gilliam
Oscar-díj (1996) – Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Brad Pitt
Oscar-díj (1996) – Legjobb jelmeztervezés jelölés: Julie Weiss
_______________________________________________________________
12 majom
WIKIPÉDIA
A 12 majom (Twelve Monkeys) egy 1995-ben készült amerikai sci-fi film Terry Gilliam, a Monty Python társulat tagjának, rendezésében.
Az időutazásos történetet Chris Marker 1962-as A kilátóterasz című francia fénykép-regénye inspirálta, ami fekete-fehér állóképek segítségével meséli el a történetet. Az idő és az emlékezés problémái körül szerveződő történetben a főszerepeket Bruce Willis, Madeleine Stowe és Brad Pitt játsszák.
James Cole (Bruce Willis) börtönbüntetését töltő elítélt. 1996-1997-ben a Föld felszínét halálos vírusfertőzés szennyezte be, az emberiség 99%-a meghalt, a túlélők egy kietlen földalatti világba kényszerültek. Bűnbocsánatért cserébe Cole veszélyes küldetésre vállalkozik: tudósok visszaküldik a múltba, hogy biológiai mintákat, illetve információkat gyűjtsön a vírusról, melyek segítségével a járványon úrrá lehetnének. Küldetéséből visszatérve Cole azt állítja, az apokalipszist egy rejtélyes, a „12 Majom Hadserege” nevet viselő társaság idézte elő. Küldetése szerint, miután megakadályozni ezt nem tudja, információt kell gyűjtenie arról, hogy milyen események vezettek az apokalipszishez.
Azonban váratlan helyzetbe kerül, mert kiderül, hogy az időgép meghibásodása miatt nem a tervezett 1996-ba, hanem 1990-be érkezik. (Sőt, először az első világháború egy lövészárkában, golyózápor közepette, szakadó esőben találja magát. Innen azonban – a film nem részletezi hogyan – hamarosan 1990-be kerül.) Letartóztatják és elmegyógyintézetbe zárják, ahol megismerkedik egy neves víruskutató őrült fiával, a szintén ott ápolt Jeffrey Goines-szal (Brad Pitt) és a jövőbelátással kapcsolatos elmebetegségek szakértőjével, dr. Kathryn Raillyvel (Madeleine Stowe).
Újra visszaküldik és megérkezik 1996-ba, ahol a pszichiáternővel a 12 Majom Hadseregének nyomába erednek. Fokozatosan megismerve a tényeket Goines és a társaság, valamint Goines kutatóbiológus apjának tevékenységéről Railly elkezd hinni neki, Cole pedig elkezd kételkedni jövőről szerzett ismeretei valóságtartalmában és megbízói létezésében. Cole megszabadul nyomkövetőitől és megpróbál a nővel elszökni, azonban a 12 Majom Hadserege és az 5 milliárd ember feltételezett halálát okozó vírus is útnak indul.
Fontos megfigyelni, hogy az idővonal a filmben a távoli jövőből és múltból származó képsoroktól függetlenül is lineáris és az események alakulását semmi nem változtatja meg. Ha több dolog történik egyszerre, az idő akkor is lineáris marad. Az 1990-ben zajló történések megelőzik 1996 történéseit és közöttük éppen hat év telik el.
Az idődimenzió egyedül James Cole fejében jelenik meg, akinek homályos emlékei vannak valamiről, amit tízévesen látott, viszonylag friss valóságérzékelése a jövőbeli börtönről, ahol raboskodik és új tapasztalatait (a rövid első világháborús jelenetet leszámítva) a jelenben szerzi. Ennek köszönhetően, ahogy a film cselekménye egyenesen halad előre, és ahogy elérkezünk a befejezésig, a néző fejében fokozatosan tisztul a kép James Cole életéről.
Egyértelmű, hogy a jövőbeli tudósok nem spórolnak az emberélettel, ez kiderül abból, hogy az önkéntesek sose jönnek vissza a cellákba, ha egy programban részt vettek, és Cole-t is könnyedén ültetik a megbízhatatlan időgépbe. Cole mégis teljesíteni akarja küldetését, meg akarja találni az eredeti, mutáción még át nem esett vírust, amivel ki lehet fejleszteni az ellenszert. Motivációja küldetése kezdetekor a parancsok teljesítése szintjén volt, de fokozatosan felülkerekednek benne a belső tényezők, a 20. század vírusmentes, tiszta levegője és zenéje gyerekkorára emlékezteti, immár ez hajtja előre az emberiség megmentése felé vezető úton.
Miután a vírusról és a 12 Majomról az összes lehetséges információt összegyűjti, megpróbál megszabadulni üldözőitől, akik a repülőtéren a fejében megszólaló hangok, José, a régi cellatárs és egy őr formájában újra felbukkannak. José a mozgólépcsőn kezébe nyom egy pisztolyt és azt követeli tőle, hogy lője le a barátnőjét. Ennek az érdekes párbeszédnek a lényegét Cole így foglalja össze: „Itt már nem is a vírus a lényeg. Teljesíteni a parancsot, azt tenni, amit mondanak.” A helyzet abszurditását mutatja, hogy amikor Cole leszáll a mozgólépcsőről, visszafordulva megkérdezi: „Hé, szóval kit kell lelőnöm?”
A őrült vírusbiológus a repülőgépen az egyik jövendőbeli tudós mellé ül le, akiről kiderül, hogy biztosításban utazik. Jelezve ezzel, hogy a „tudósok” valójában nem kutatók, hanem olyan emberek, akik a hatalmat a felszínre való visszatérés reményével kecsegtetve szerezték meg. Elsődleges céljuk maga a hatalom, a Föld visszahódítása csak másodlagos, talán érdekeikkel ellentétes dolog.
A 12 majom, mely a kitalációt, a szürreálist ötvözi megdöbbentő valóságközelséggel, mesterien keltett feszültséggel, szövevényes fordulatokkal, nagyszerű színészi teljesítményekkel, örök érvényű sci-fi romantikát teremtve vált kultuszfilmmé.
„ Én valójában nem az űrből jöttem. Ez egy kóros elmeállapot. Az Ogo bolygón találom magam, ahol tagja vagyok a szellemi elitnek. A Plútó bolygón élő barbárokat készülünk leigázni. És bár számomra ez a kétséget kizáró realitás, tudom nem más, mint elmém szüleménye. Én ugyanis elmeháborodott vagyok. Menekülök bizonyos meg nem nevezett realitások elől, amelyek megfertőzik az életemet. Ha majd nem fogok Ogora járni, meggyógyultam. Te is elmeháborodott vagy, barátom?”
_______________________
Mitől szorong Hollywood?
Bakács Tibor Settenkedő
Terry Gilliam korábban mindig megsegítette magát azzal a túlzott stilizációval, amit úgy szeretünk benne. Legújabb filmjével azonban nem múlja fölül kenyéradó gazdáit.
Ezerkilencszázkilencvenhat már a Patkány Éve. Előérzeteink rosszak. S ennek csak egyik oka, hogy e ritka intelligens rágcsáló általában szimbóluma az erkölcsi ellehetetlenülés végső állapotának. Ebben csak az vigasztalhatja, hogy nincs egyedül sem az ikonográfiában, sem a flaszter-moralizmusban. A piramisok árnyékában gyakorta ólálkodtak kutyafejű oroszlánok, szárnyas kígyók s egyéb ritka mutációk. A lovagkorban áspiszöld sárkányok, tengeri kígyók s hangosan röfögő malacok emlékeztették a bűnöst az elkerülhetetlen forróságra. Post modem korunk szorongásos neurózisában (hogy már így hívjuk, az a pszichológiai diadala) csak célfotó tudná eldönteni: a majom vagy a patkány-é a győztes. Az viszont távolról sem véletlen, hogy ők kerültek az elektronika négyszer százas váltójának döntőjébe.
A jelenlegi mumus, mitől háziasszony s bróker egyaránt retteg: a VÍRUS. Nem hiszem, hogy jobb bubópestisben vagy ebolában elpusztulni, mint taposóaknától meghalni. Egy műkedvelő orvlövész reszelt fejű tölténye épp annyi veszélyt rejt a civilizációra nézve, mint egy ostoros mozgást végző organizmus. De a mi modern embermaradványunk megtanult együtt élni a háborúval s a politika motorikus hazugságával. Ám sehogyan sem tud hozzászokni a láthatatlan (emiatt alattomosnak hitt) halálhoz, a mindig és mindig új alakot-természetet öltő vírushoz. Ebben bizonyosan közrejátszik az, hogy a mikroorganizmusok az érzékelés határán, a képzeleten túl tobzódnak.
Így a bűntudatból kilábalni képtelen emberiség felruházta őket apokaliptikus jegyekkel: a vírus kétszarvú fenevadként fog utoljára végigszáguldani a földön. A kollektív szorongás pedig mézesbödön a hollywoodi forgatókönyvírók számára: ontják magukból a lepkés, pókos, majmos, papagájos, leginkább a harmadik világból importált félelmet. Az alapképlet: törékeny, magas sarkú cipőben egyensúlyozó civilizáció, mely rossz óráiban kételkedni kezd önmaga biztonsági rendszerében, kénytelen felvenni a harcot sötét és civilizálatlan földrészek diabolikus müszmüszeivel. Méretük a milliméter ezred része, ami épp elég baj. Nem lehet például rájuk küldeni a Nemzeti Gárdát nyakleves végett. A néző meg iskolázottsági különbség nélkül viszketegséget kap a félelemtől. Hollywood pedig száz éve nyerésben van: kapóra jön neki Zaire s az ő játékos majmai, kik ebolát és aids-et köpnek fehérre s feketére secpec alatt. Ha a cerkóf szabadnapos, akkor jó a pávián vagy a patkány is. A lényeg – lehetőleg intelligens s morálisan kikezdhetetlen állat törjön fajunk végső romlására. Ez nyilvánvalóan megkésett bosszú Darwin tanaival szemben, mellyel mégis leleplezi magát a hitetlen hollywoodista: a prímér evolúció az egyetlen tapasztalati tudás, melyben mélyen hisz. Így ír forgatókönyvébe egy német hangzású biológusprofesszort, akiről őriznek a levéltárban egy egyenruhás képet… etc.
Sajnos, most Terry Gilliam sem múlta fölül kenyéradó gazdáit, aminek eredménye e film s a szponzori jókedv. Ez is negatív utópia, amit úgy megszerettünk munkái – különösen a Brazil – kapcsán, csak éppen minden eredetiség nélkül. Gilliam vagy öregszik vagy nagyobb autóra gyűjt.
Vegyük például a forgatókönyvet. Mintha már láttam volna ezt a filmet: valakit visszaküldenek a jövőből a mába, hogy megakadályozza a szerencsétlenséget (Terminátor). Itt is és most is egy szupermachó (Bruce Willis) próbálja kizökkenteni az idő linearitásába ágyazott oksági láncolatot, megakadályozni az emberiséget 1996-ban kishíján kipusztító vírus mutációját. Az 1990-ben még vígan ficánkoló New York-i hatóságok persze némi kétellyel fogadják szavait. Olyannyira, hogy beutalják meditálni egy elmegyógyintézetbe. Szerencsére a jövő tudósainak semmiség egy kis teleportálás, így újból nekiindulhat küldetésének az amerikai film szupersztárja. De 1996-ban, a járvány előestéjén sem hiszik el neki, hogy egy új Semmelweisről van szó, így kénytelen magányos Don Quijoteként maga elébe sietni sorsának.
Gilliam azért néha megvillantja fantáziáját. A film első felében XX. századi világunk tekinti őrültnek a hírthozót, míg a másik felében maga a küldönc kezd kételkedni a küldők józan eszében. Majdnem belecsúszunk a relativizmus mocsarába, de Gilliam megsajnálja nézőjét s újra befordul a logika egyenes karámjába. Mozijának valódi izgalmát most is a díszlet adja. Ebben verhetetlen. Műtermi fikciós világa hihetőbb bármilyen plain-airnél. Ebbe a műtermi jelzálogházba rejti legélesebb technikaellenes kritikáját: egyszerre lenyűgöző és szánalmasan gagyi. Benne van az ember hedonizmusának minden fensége és primitívsége. Vagyis sorsát megérdemli, de Gilliam nosztalgikus humanizmussal mégis izgul kétségbeesett kapálódzásáért.
A díszlet közepére (színész barátai helyére) beejt egy nagymenő szupersztárt – Bruce Willist. S evvel meglékeli saját filmjének hajóját. Az egészben az a legfurcsább, hogy Bruce kitűnően, ízlésesen játszotta végig a 90 percet. Mint egy színpadi színész. Ezért bizonyult teljesen fölöslegesnek a sminkes pirotechnikai bemutatója Willis testén. Mintha nem az ellensége, hanem ő maga esett volna ki a Die Hard toronyházának ablakán, pont ebbe a vírusos filmbe. Itt is vannak terroristák, igaz, csak kémcsővel vadászhatók. Ennek a feelingnek megfelelően torokhangon kíván kommunikálni a külvilággal, ami mégis arra enged következtetni, hogy egyre gyakoribb kirándulása az alternatív filmbe inkább sznobizmusából ered, mint anyagi megszorultságából. De hát ez a film sem nem alternatív, sem nem virtigli Hollywood – így marad a színészi teljesítmény a vizuális modorosság mögött.
Elhibázott kísérlet volt tehát egy sztárra bízni a sikert. Ám ennél is súlyosabb a rendezés és a dramaturgia közhelyszerűsége. Lassan mászik előre a történet, mintha képtelen lenne elbúcsúzni a rendező saját, megszokott szorongásától. Gilliamnél a mozi valódi projekció. Korábban viszont mindig megsegítette magát avval a túlzott stilizációval, amit úgy szeretünk benne.
Emlékezetünk vetítővásznán pörögjön most a Brazil. Ez a film különös elegye volt a szürrealista vágyódásnak és a szubrealista szorongásnak. Egyfelől a képzelet ki akart törni szűkös, technokrata börtönéből, másfelől plebejus éhséggel vágyódott a természetes tapasztalatra, még akkor is, ha az nyomort, terrort és indusztrializációt jelentett. Egyszerűbben: fel kell szállni a felhők fölé a sugárzó nap gyönyörűsége miatt, de semmi nem biztosítja, hogy álmunk nem éppen a központi hatalom tökéletes manipulációja. Akkor már jobb itt a sártól-vastól-koromtól ragacsos földön, hol létezik érzelem, a szerelem érzete. Valami abszolút humanoid. Gilliam ezzel megadta a posztmodern ambivalenciájának szabályát: a történelmiség tagadása a hagyományon keresztül. S mindezt nem azért, hogy modernek legyünk, hanem hogy megőrizzük kreatív-animált emberi lényünk megmaradt lényegét. Ami itt (s általában is) a szeretet, a szerelem lehetősége – szemben a kompjuterizált evolúcióval. Gilliam a Brazilban pontosan jelezte: nemcsak az irány, a gondolkodás metódusa is el van szúrva.
Most bizonytalan: néha hagyja elfutni történetét a kacskaringós fikció birodalmába, majd váratlanul kijózanodik s realista kismesterek modorában biztonsági játékot produkál. Ennek bizonyítéka a film plánozásának szegényessége. Elvárható lett volna, hogy nagylátószögű kamerájával antropomorfizálja az ellenséges tárgyi világot, de ennek csak halvány nyomait fedezhetjük fel. Sőt, olyat is mutat, amitől szégyelltem magam: szuperközeli gyermekarc, tiszta szempár, lassított jelenet az akciófilmek modorában, többszöri visszavágás a tökhülyéknek, az üzenet verbalizálása…
Szerintem óriási bukás, de ezt soha nem fogják a szemébe mondani a „barátok”
_____________
Terry Gilliam
FILM:
(Monty Python’s He’s not the messiah) (angol zenés vígj., 2010) színész Monty Python’s He’s not the messiah DVD
Doctor Parnassus és a képzelet birodalma (szín., fel., francia-kan. kalandf., 2009) rendező, forgatókönyvíró Doctor Parnassus és a képzelet birodalma DVD
(Monty Python: Almost the Truth – The Lawyers Cut) (szín., am. vígj. sor., 2009) (TV-film) színész
Monty Python: Egyéni csúcsok (szín., am. vígj., 2006) (TV-film) színész
Grimm (szín., mb., angol-cseh-am. fant. kalandf., 2005) rendező Grimm DVD
Tideland (szín., fel., kan.-angol filmdráma, 2005) (TV-film) rendező, forgatókönyvíró
– San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál (2005) – FIPRESCI-díj Tideland DVD
La Mancha elveszett lovagja (szín., hb., angol-am. dokumentumf., 2002) színész
Félelem és reszketés Las Vegasban (szín., mb., am. filmdráma, 1998) rendező, forgatókönyvíró
– Cannes (1998) – Arany Pálma jelölés
12 majom (szín., mb., am. fant. kalandf., 1995) rendező
– Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1996) – Arany Medve jelölés Vetítik: FILMMÚZEUM: Csütörtök (Április 14.) 22:50
12 majom DVD
A halászkirály legendája (szín., mb., am. vígj., 1991) rendező
– Velencei Filmfesztivál (1991) – Legjobb rendező
– Golden Globe díj (1992) – Legjobb rendező jelölés
– Velencei Filmfesztivál (1991) – Arany Oroszlán jelölés A halászkirály legendája DVD
Münchausen báró kalandjai (szín., mb., angol-NSZK fant. kalandf., 1988) rendező, forgatókönyvíró Münchausen báró kalandjai DVD
Brazil (szín., fel., angol sci-fi vígj., 1985) rendező, forgatókönyvíró
– Oscar-díj (1986) – Legjobb forgatókönyv jelölés
Monty Python: Az élet értelme (szín., mb., angol vígj., 1983) rendező, színész, forgatókönyvíró Vetítik: CINEMAX: Péntek (Április 22.) 20:00
Kedd (Április 26.) 18:10
CINEMAX 2: Szombat (Április 23.) 20:00
Monty Python: Az élet értelme DVD
Monty Python Amerikában (szín., mb., angol vígj., 1982) forgatókönyvíró Monty Python Amerikában DVD
Időbanditák (szín., mb., angol vígj., 1981) rendező, forgatókönyvíró, producer Időbanditák DVD
Brian élete (szín., mb., angol vígj., 1979) színész, forgatókönyvíró Brian élete DVD
Jabberwocky (szín., mb., angol vígj., 1977) rendező, forgatókönyvíró
Gyalog galopp (szín., mb., angol vígj., 1975) rendező, színész, forgatókönyvíró Gyalog galopp DVD
(And Now for Something Completely Different) (szín., angol vígj., 1971) színész
Monty Python Repülő Cirkusza (szín., angol tévéfilm sor., 1969) (TV-film) animáció Monty Python Repülő Cirkusza DVD
http://port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=1555&i_topic_id=1&i_city_id=3372&i_county_id=-1