100 évvel ezelőtt…

Volt idő, nem is olyan régen, mikor az iskola nem nyűgöt jelentett, hanem lehetőséget. Míg évszázadokkal ezelőtt a tanulás és a művelődés egy szűk réteg kiváltsága volt, a polgárosodással, a reformkor kitelesedésével egyre nőtt az igény az írástudatlanság felszámolására. A kiegyezéssel és az iparosodással pedig olyan igények jelentkeztek, hogy az alsófokú oktatás már ne csupán az írásra, olvasásra, számolásra helyezze a hangsúlyt, hanem a tananyagban helyet kapjon a természettan és egyéb reál tudományok.

Eötvös József kultuszminisztersége alatt, a 19. század második felében született törvény arról is, hogy 6-12 éves korig tartson a tankötelezettség. Így minél szélesebb rétegek tanulhattak. Erre az időre tehető a szakosodás is: azok az intézmények is, amelyek kereskedelmi, ipari vagy iparművészeti szakmákra készítették fel a tanulókat.

A 20.század elejére általánossá vált a beiskolázás, és alapvető követelmény lett legalább az négy elemi osztály elvégzése. A női egyenjogúságra való törekvés is lendületet kapott. Egyre több lánygyermeket taníttattak, közülük egyre többen tanultak szakmát vagy szereztek diplomát. Izgalmas időutazásra hívunk titeket: fedezzük fel együtt, miben azonos és miben különbözik a maitól egy száz évvel ezelőtti iskola!

Fontosak voltak a szakmai ismeretek: iskolás gyerekek szerszámokkal 1905-ben.

Kisiskolások, talán éppen első osztályos tanulók 1909-ben, a korban megszokott magas szárú cipőben. Iskolatáskájuk feltűnően kicsi a maiakhoz képest; nem kellett annyi tankönyvet és tanszert magukkal cipelniük.

A dombóvári Bezerédi utcai polgári leányiskola 1910-ben. Koedukált osztályok csak a falusi, tanyasi iskolákban működtek, ahol rendszerint egy-két tanteremnél és tanítónál nem volt több, így évfolyamok szerint sem tudták különválasztani a diákokat.

A 20. század elején a legtöbb magyarországi iskolában csupán néhány eszköz állt rendelkezésre az oktatáshoz: tábla, kréta. A pedagógusok között nagyobb volt a férfiak aránya, mivel akkoriban még kevés család küldte egyetemre, főiskolára a leánygyermekeket.

Csoportkép a budapesti Sziget utcai általános iskolából. (Ez ma a XIII. kerületi Radnóti u. 8-10. szám alatti Gárdonyi Géza Általános Iskola.)

Osztálykép a Váci út 89. alatt működő iskolából, 1912-ből.

Az iparrajziskola növendékei 1912-ben.

Feltehetően az újpesti Attila utcai népiskola tanári karát örökíti meg ez az 1914-ből származó fotográfia. Tulajdonos: Mussa Gymma Réka.

Ebben az időben még használatban voltak a palatáblák és a palavesszők. A fakeretbe foglalt tábla és a jól kihegyezett hosszú vessző szolgált írásra, javítani és törölni pedig tengeri szivaccsal tudtak. A füzetekbe tintával írtak, ehhez kis tintásüveget hordtak magukkal a tanulók, a tollat ebbe mártogatták. A padokon külön tintatartót alakítottak ki.

Tanterem diákokkal és a tanítónővel, 1908-ban. Az oktatási helyiségek technikai felszereltsége sok iskolában még évtizedekig nem változott. Fotó tulajdonosa: Saly Noémi.

A kolozsvári Piarista Főgimnáziumban ilyen padokban ültek a fiúk. Fotó tulajdonos: Cholnoky Tamás

Az 1930-as évekre sem változtak számottevően az oktatás feltételei.

A táblakép alapján növénytani ismeretek elsajátítása folyik éppen az osztályban, 1935-ben.

Otthon, a szobájában írogató gyermek. A fotó 1914-ben készült, tulajdonosa Magyar Bálint.

A tanórán kívüli elfoglaltságnak is szerepe volt az oktatásban, nevelésben.

Az 1912-ben készült fényképen egy fiúiskola önképzőkörét láthatjuk. Fotó tulajdonosa: Vargha Zsuzsa.

Iskolai kirándulás a Hója erdőbe, Kolozsvárott. Fotó: Cholnoky Tamás.

1907-ben így sütöttek szalonnát a srácok a Hója erdőben.

Egy 1915-ös gyermek színielőadás alkalmával készült a fotó. Az összkép némileg a háborús propagandát és a Monarchia eszméjét tükrözi: angyalok, katonák, valamint Ausztria és Magyarország allegóriája

Ezt az előadást pedig 1918-ban, a milliók életét követelő, és a lelki és fizikai tartalékokat mind jobban kimerítő háború negyedik évében tartották.