Régi-új intelmek/bátorítások – I.

Eugéniusz:

Intelmek és bátorítások – I.

Ősrégi és új magyar parainézis

szabadlelkű örökifjú keresőknek



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

boldog vagy boldogtalan lélekről

Szellemi segítség: igazmondó tükör



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára



Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

pppppppppppppppppppppp

Önmagadon

nevetsz vagy szörnyülködsz, mert

a mese rólad szól – ismerj önmagadra!

A baj felismerése már a gyógyulás kezdete –

csak rajtad áll: változtass az eddigi életeden!

*

Petőfi Sándor versei

*

VILÁGGYŰLÖLET

Mennybéli isten, ördög és pokol!
Mivé lett a föld, s még mivé lehet?
Minden bokorban egy világfaló
Minden bokorban embergyűlölet.

Gyűlölnek ők, és átkaik kövét
Dobálják szerte irgalmatlanul,
Ugy dől belőlük az átok, miként
Rothadt szag a sirok nyilásibul.

Szerettetek-e, fickók, valaha,
Hogy most gyülöltök? s imádkoztatok
Az emberiség boldogságaért,
Hogy most lehessen átkozódnotok?

Elkérték kebletekből a szivet
S aztán széttépték azt az emberek?
Nem, a világnak ti nem adtatok
Szívet soha, mert nincsen szívetek!

Nincs bennetek szív, nincs! csak zsebetek
És gyomrotok van, s mert ez nincs tele,
Azért rút a világ előttetek,
Azért keltek ki rútul ellene.

Én is gyűlöltem… volt okom reá;
De amióta e bitangokat
Láttam, mint vágnak Byronképeket,
Azóta gyűlölségem megszakadt.

Mióta ők a földi életet
Oly feketére mázolják: nekem
Sokkal, de sokkal jobban tetszik az,
Több fénypontot vesz észre rajt szemem.

Valóban szép, igen szép a világ;
Van minden évben rajta kikelet,
S van szép leánya minden falunak,
S ha itt egy ember sír, ott más nevet.

Mily tréfás még maga a bánat is!
Szív s fejre mily különbözőleg hat;
Sötétre festi a fehér szivet,
S fehérre festi a sötét hajat.

Pest, 1846. április 24 – 30.

*

SZOMORÚ ÉJ

Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
Mert gondomat el nem altathatom.
Mi fog történni vélem s a hazával?
E kettős kérdés tépi lelkemet.
Ah, nem érem be a magam bajával,
Még te is gyötresz, hazaszeretet!
.
Ez hát a költő sorsa, mindig ez,
Hogy örök vészű tengeren evez?
S mit ér, ha őt a haragos habokból
Mentő sajkával partra is tevék,
Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
Kik ott maradtak a hajóba’ még?
.
Apám, apám, mért is taníttatál,
Miért az eke mellett nem hagyál?
A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
De le nem hoz… a magasból levet.
.
Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
A napvilágtól szemed fénye vész.
Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
Mely erősíti még szemeidet,
S közel hoz mindent… s minden vajmi szebben
Tünik föl, hogyha távol nézheted.
.
Miért tanultam? mért nem maradék
Földmívelő, aminek szánt az ég?
Nem tölteném most kínos virrasztással
A végtelenbe nyúló éjszakát;
Lelkem fölött az álom víg dallással
Madár módjára ringatná magát.
.
Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
S mig ellegelget kolompolva nyája,
Ő hűs bokorba vészi bé magát,
S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
Saját kedvéért a kis furulyát.
.
Vasárnap tisztát venni hazajár,
Hol a szerelmes lyányka várja már.
A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
S oly szép, mint a megszületett tavasz;
Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,
Hiszi tehát, hogy a világ is az.

Pest, 1847. január

p 1

p

p Akinek

p a létbiztonság a fő:

p nem vág el sem lelki,

p sem megélhetési köldökzsinórt,

p és nem dobja el a szellemi mankót

p

p

p Aki

p sorsdöntő, életbevágó

p jótanácsot kér a barátjától,

p de pont a lényeges tényeket elhallgatja

p

p

p Aki

p kéri a barátját,

p hogy akár még oly fájó

p igazat is mondjon meg neki,

p de utána mégis megharagszik rá

p

p

p Aki

p azt hiszi:

p a barátja csakis igazat,

p de ellensége csak hazugot/hamist szól

p

p

p Aki

p az irgalmatlanul

p előadott igazságokkal

p szűkíti, nullára redukálja

p az életfontosságú baráti körét

p

p

p Aki

p nem ismeri/érti:

p mi a kegyes hazugság –

p ő szinte egy szalonképes szadista

p

p

p Aki

p pont azt tanítaná,

p amit maga se tud –

p orvosi tanácsot adó beteg (orvos)

p

p

p Akit

p kiköp az úr,

p mert ő se nem tűzforró,

p se nem jéghideg, de mindig langyos

p

p

p Akinek

p ez a „kompromisszum”:

p ha ő hidegen, neje forrón szereti,

p akkor egy életen át langyosan isszák

p

p

p Aki

p azt hiszi, hogy

p pontosan olyan tűz-

p forrón eszik a kását,

p ahogyan azt főzik!

p

p

p Aki

p infantilisen

p azt kívánja, hohy

p bárcsak mindig csak

p csokoládét ehetne és

p a világon minden abból lenne

p

p

p Aki

p nem okult

p Midász meséjéből,

p aki, amikor bármit kérhetett,

p azt kívánta: kezében minden arannyá váljon….

p

p

p Aki

p azt hiszi:

p amiről önként lemond,

p az pont ily könnyen, bármikor

p vissza is jön hozzá: pl. a szabadsága

p

p Aki

p azt hiszi:

p a kárörvendőnek

p örömtelibb az élete –

p pedig a tiszta forrásai

p is nagyon elszennyeződnek…

p

p

p Aki

p azt hiszi:

p van isten háta

p mögötti ócska hely,

p de itt legalább senki sem látja…

p

p

p Aki

p azt hiszi:

p biztosan üdvözül,

p ha szétosztja mindenét,

p de csak pl. Goriot apó,

p vagy Lear király sorsára jut

p

p

p Aki

p az a gazdag ifjú,

p akinek maga Jézus javasolja

p a vagyontól való szabadulást:

p de hiába, nem dobja ki a ballasztot…

p

p

p Aki

p azt hiszi, hogy 

p majd öregen, nyugdíjban

p végre ő is olvas, hegedül s képeket fest…

p De addigra elsorvadnak ezek a képességei…

p

p

p Aki

p türelmetlenül

p sietteti a felnőttséget,

p de csak egy kiégett koravén lesz belőle

p

p

p Aki

p azt hiszi, hogy

p felnőve semmi életértéket

p nem veszíthet, csak nyerhet hozzá

p

p

p Aki

p felnőve

p már nem is próbálja megőrizni

p a gyermeklélekből a megmentendőt

p

p

p Aki 

p nem is

p akar felnőni,

p mert szerinte csak

p a védett gyermekkor

p lehet igazán boldog

p (infantilis lesz/marad)

p

p

p Aki

p sokallja

p megfizetni

p a szabadsága árát,

p olcsóbban megússza

p mint örök alávetett szolga

p

p

p Neki

p a szabadság

p a boldogságnak

p nemcsak a szükséges,

p de már elégséges feltétele is

p

p

p Aki

p az emberiség

p igen nagy barátja,

p de pl. hidegen hagyja

p a mellette szenvedő hitvese

p (ahogy Babits Kazinczyt jellemzi…)

p

p

p Akinek

p az emberléte

p elviselhetetlen könnyűségű,

p fajsúlytalan: pedig teher alatt nőne a pálma

p

p

p Aki

p azt szeretné,

p ha minden egyes életesetre

p lenne egy fix szabály vagy ukáz

p

p

p Aki

p az eleve elrendelés

p protestáns hittételét

p önfelmentő fatalizmusként vallja

p

p

p Aki

p az egyszeri 

p kegyelmi adományra,

p isteni/emberi ajándékra

p követelhető jogot akar formálni

p

p

p Aki

p kinevette,

p amikor a gyermek Széchenyi

p az asztalnál ülő jobbágya kezét csókolja

p

p

p Aki

p a mindennapi élelmét

p megtermelő paraszt nevet

p már csak sértésként használja

p

p

p Aki

p egyszerre

p fúj hideget-meleget,

p aki az egyik szavával agyonüti a másikat

p

p

p Aki

p az Égre köpköd:

p visszahull az arcába,

p az átka is bumerángként tér vissza

p

p

p Aki

p az egész

p emberiséged megveti,

p de közben/a legvégén legfőként magát

p (vagy már előbb, mert ő is magából indul ki…)

p

p

p Aki

p az amúgy,

p esetleg nehéz,

p de már fél sikert jelentő

p jó kezdetet folyton csak halogatja

p

p

p Aki

p az egyoldalúan

p elképzelt csodált életekből

p mazsoláz egy irigyelt ideális fantomot,

p és nem a magáéból hozza ki a boldog teljest…

p

p

p Aki

p pont arra büszke,

p és pont azzal henceg,

p amit csakis a szerencséjének köszönhet

p

p Aki

p a hálátlan tarháló:

p az állomásfőnöktől kér cigit,

p a vasutastól kér hozzá tüzet,

p majd meg bakternak nevezi…

p

p Aki

p addig issza

p a kedvenc kakaóját,

p amíg egy életre megutálja –

p mert a jóból is megárt a sok…

p

p Aki

p annyira zsugori,

p hogy még magát is

p sanyargatja, elemi nélkülözésben él

p

p

p Aki

p már későn,

p túl öregen döbben rá:

p hagyta, hogy jó anyja

p nagyon rosszul szeresse…

p

p

p Aki

p úgy töri 

p az anyai magyart,

p mintha azt idegen nyelvként tanulta volna

p

p

p Aki

p a szabadság

p felelősségétől menekülő

p parancsteljesítő biológiai robot/pokolgép

p

p

p Akinek

p a gondolkodás

p csak kellemetlen gond és teher,

p amit ezért azután jó messzire űz is el

p

p

p Aki

p a megérzés, intuíció,

p benső istenére figyelő meditáció stb.

p helyett, mindent túlgondoló, „agyaskodó”

p

p

p Aki

p a napi

p megélhetési

p kolduláshoz rokkantat játszik,

p míg majd végleg tényleg úgy marad…

p

p

p Aki

p arra bazíroz, hogy

p teátrális önsajnáltatása,

p öncsonkítása majd alamizsnát hoz

p

p

p Aki

p nem látja, mije van,

p csak a hiányra panaszkodik,

p így lesz egy örökké elégedetlen,

p egyre jobban lecsúszó, boldogtalan koldus…

p

p

p Akinek

p a nagy blöffölését

p előbb-utóbb, többnyire hamar

p nagy felsülés, leégés, arcvesztés követi

p

p

p Aki

p nem tudja,

p hogy a palackból

p kiengedett rossz szellem

p oda már bajosan visszagyömöszölhető

p

p

p Aki

p még a vészhelyzetben

p is csak palackpostán keresztül,

p sőt titkosírással üzeni, hogy: S.O.S.

p

p

p Aki

p elvből

p egy pókerarcú,

p és amit és amire épp gondol,

p azt is mindig ki kellene barkochbázni

p

p

p Aki

p a ritka, sőt

p egyszeri jó alkalmat

p ritka bűnös könnyelműen szórakozza el

p

p

p Aki

p pont az a kis,

p de gyenge láncszem,

p aki/ami miatt el is bukik 

p az amúgy egészen jól induló vállalkozás

p

p x

Petőfi Sándor:

AZ EMBER

Nincs nevetségesebb az embernél,

Oly kevélységben, olyan gőgben él!

A világot fitymálják ajkai,

S minth’ az eget akarná szántani

Orrával, oly magasra tartja fel.

Kevély ember, miben kevélykedel?

.

Egy szempillantásnál mi rövidebb?

Ember barátom, a te életed.

Rohanva jő az idő s elrohan,

Egy kezében bölcsőd pólyája van,

S másikban koporsódra szemfödel.

Kevély ember, miben kevélykedel?

.

S mit végezhetsz egy pillantás alatt?

Hódítál népeket, országokat?

Hódítani csak gyávákat lehet,

S az uralkodás ilyenek felett

Dicsőség? ezt csak szégyenelned kell.

Kevély ember, miben kevélykedel?

.

S ha dicsőséget szerzél, nagy nevet?

Veled hal meg s a föld alá viszed,

Vagy, mint hű eb, kísér ki sírodig,

S ott őrzi azt egy pár kis századig,

S elébb-utóbb éhen-szomjan vesz el.

Kevély ember, miben kevélykedel?

.

Dicsőséged, neved maradjon! hol?

A nép is elvesz, melyhez tartozol.

Az ország, melyben most él nemzeted,

Tenger volt egykor, s újra az lehet,

S e föld is semmiségbe oszlik el.

Kevély ember, miben kevélykedel?

Koltó, 1847. szeptember

*

PALOTA ÉS KUNYHÓ

Miért vagy oly kevély, te palota?

Uradnak fényében kevélykedel?…

Azért van rajta gyémánt, hogy szive

Mezítelenségét takarja el.

Szakítsd le a cafrangokat,

Mit rá szolgája aggatott,

S nem ismersz isten munkájára,

Oly nyomorúság marad ott.

.

S hol vette gazdád ama kincseket,

Mik semmiből őt mindenné teszik?

Ott, hol a héja a kis madarat,

Mit szétszakít, melynek vérén hizik.

A héja vígan lakomáz,

S szomszéd bokornak fészkiben

Madárfiúk zokognak, várván

Anyjokra, mely meg nem jelen.

.

Fitogtasd csak, te gőgös palota,

Az orzott kincsek ragyogásait,

Ragyogj csak, ugysem ragyogsz már soká,

Meg vannak már számlálva napjaid.

S kivánom, hogy minél elébb

Láthassam omladékodat,

S hitvány lakóid összezúzott

Csontját az omladék alatt! – –

.

S te kis kunyhó a magas palota

Szomszédságában, mért szerénykedel?

Miért bújtál a lombos fák mögé,

Azért-e, hogy inséged födjed el?

Fogadj be, kis sötét szoba;

Nekem nem kell szép öltözet,

De szép szív… s a sötét szobákban

Találni fényes szíveket.

.

Szent a küszöb, melyen beléptem én,

Oh szent a szalmakunyhók küszöbe!

Mert itt születnek a nagyok, az ég

A megváltókat ide küldi be.

Kunyhóból jő mind, aki a

Világnak szenteli magát,

S a nép mégis mindenfelől csak

Megvetést és inséget lát.

.

Nem féljetek, szegény jó emberek,

Jön rátok is még boldogabb idő;

Ha mult s jelen nem a tiétek is,

Tiétek lesz a végtelen jövő. –

A földre hajtom térdemet

E szűk, de szent födél alatt:

Adjátok rám áldástokat, s én

Rátok adom áldásomat!

Pest, 1847. január

*

GAZDÁLKODÁSI NÉZETEIM

Jertek, barátim, van egy-két forintom,

Hágjunk nyakára, a rézangyalát!

Mit a jövendő! arra semmi gondom;

A jóisten majd eztán is csak ád.

Azért szerezzem a pénzt, hogy legyen?

Azért szerzem, hogy eligyam s egyem.

.

Mert oh barátim, a terített asztal

Dicsőbb, mint Ádám-Éva édene;

Ez ami búban engemet vigasztal,

Ennél virít a lét kietlene.

Szerzem tehát a pénzt, nem hogy legyen,

Hanem azért, hogy eligyam s egyem.

.

Emberségemre! nincs szánandóbb pára,

Mint kit fukarság nyavalyája bánt;

Halmozva kincset kincse halmazára,

Küzd, fárad, izzad, s él koldús gyanánt.

Nekem nem kell a pénz csak hogy legyen;

Megszerzem én, hogy eligyam s egyem.

.

Azt mondják e rend érdemes vitézi:

Ki nem zsugorgat, mig nyujt a jelen,

A múltat könnyen búslakodva nézi

Öreg korának szük időiben.

S én mégsem szerzem a pénzt, hogy legyen –

Csupán azért, hogy eligyam s egyem.

.

Megnyugtat egykor, tán ha semmim sem lesz,

Hogy ameddig volt, jól éltem vele;

De most ha mennék éhen őseimhez,

Nem lenne sírom nyúgalom helye.

Ebből indulva, nem hogy meglegyen,

De szerzek pénzt, hogy eligyam s egyem.

.

Menjünk tehát, és e néhány forinton

Élvezzük a jót, mennyiben lehet;

Meg sem jövünk, szent Jóllakásra mondom,

Míg egy rosz pótra nyomja zsebemet –

Mert nem szerzém én e pénzt, hogy legyen:

Azért szerzém, hogy eligyam s egyem.

Dunavecse, 1844. április-május

p 2

p

p Aki

p ennyire „önellátó”: 

p ő lesz önmaga bírája és dicsérője –

p ő arra büszke, hogy ő nem szorul másra

p

p

p Aki

p Nárciszként

p annyira imádja magát,

p hogy a saját tükörképbe szerelmes

p

p

p Aki

p annyira jellegtelen,

p nem karakteres, hogy így

p maximum csak egy bárkivel

p összetéveszthető elrettentő példa lehet

p

p

p Aki

p annyira

p imádja/gyűlöli ex szerelmét:

p még az ördöggel is összefog ellene

p

p

p Aki

p annyira gyáva nyúl,

p hogy se istene, se hazája –

p se hivatása, se párja, se otthona

p

p

p Aki

p úgy ősbizalmas 

p az édesanyjával, hogy

p ő választhat neki hivatást és párt

p

p

p Aki

p az anyukája

p szoknyája mögé-alá bújik,

p ha itt és most éppen legény kell a gátra

p

p

p Aki

p amíg rosszul van,

p mindent megfogad –

p az ördög szerzetes lenne,

p de ezt felépülve hamar felejti…

p

p

p Aki

p az áldozatból

p egy cinkos tettestárs lesz:

p hamis szégyenérzetből falaz

p

p

p Aki

p alattomban él

p a kis erejével, hiszen

p ártani-rontani még ő is tud…

p Süllyeszti a közös csónakot…!?

p

p

p Akinek

p a titkos jelszava:

p hogy mindenki egyért,

p értem, de én meg senkiért

p

p

p Aki

p addig-

p addig válogat,

p míg hoppon/aggszűz

p vénlány-agglegény marad

p

p

p Aki 

p ágyúval

p lő a verébre:

p vele/helyette elpusztítja

p még az öreg, de termő diófát is

p

p

p Aki,

p ahova lép,

p ott fű többet nem terem –

p ott még az írmag is kipusztul

p

p

p A

p rabló-

p gazdálkodó,

p aki kiuzsorázza a földet –

p csak sivatag marad utána…

p

p

p Aki

p az ajtófélfa ember –

p ő sehol sincs se bent, se kint:

p mindig csak a küszöbön ácsorog,

p lelépésre készen hallgatózik, kukkol stb.

p

p

p Aki

p mindig hiperaktív:

p minél jobban feszeleg,

p annál szorosabb a bilincse,

p annál jobban lehúzza az örvény….

p

p

p Aki

p olyan

p alacsony tűrésküszöbű:

p még egy légy is kihozza a béketűréséből

p

p

p Aki

p addig-

p addig várja

p anyasága ideális feltételei

p kialakulását, míg már késő lesz…

p

p

p Aki

p addig söpöri

p a szőnyeg alá

p fizikai-lelki szemetét,

p míg elbukik és nyakát töri

p

p

p Aki

p addig-addig

p piszkálódik, kötekedik,

p míg csak ki nem húzza a gyufát

p (aki ráncigálja az oroszlán bajuszát)

p

p

p Aki

p addig

p nem vall színt,

p míg biztosan nem tudni,

p hogy ki itt-mist lesz a győztes

p

p

p Aki

p nem tudja,

p hogy hol a helye –

p így mindig csak helytelenül viselkedik

p

p

p Aki

p elvágja

p az őt éltető gyökereit

p s így távoli idegen földön 

p hervad, sorvad, pusztul el…

p

p

p Aki

p világpolgárként

p mindenütt otthon akar lenni –

p de végeredményül így örök lesz hontalan

p

p

p Aki

p gyáva:

p az igazgyöngyért

p nem megy le a lélekmélyre:

p marad egy felszínes búvárkodó

p

p

p Aki

p értékes,

p mert páratlan,

p ritka testi-lelki kincseit 

p bóvlikért is elkótyavetyéli

p (a szüzességét hamisgyöngyért)

p

p

p Aki

p addig evez

p az Élete tengerén,

p míg le nem horgonyoz és

p végleg ki nem köt a Bánat szigetén,

p és onnan küldi az önsajnáltató palackpostát…

p

p

p Aki

p addig

p habzsolta,

p hajszolta-halmozta

p testi-érzéki élvezeteit,

p míg bele nem csömörlött

p

p

p Aki

p addig

p keresi hiába

p a testi halhatatlanság titkát,

p míg le nem pereg így üres élete

p

p

p Aki

p addig 

p kíméli-menti magát,

p hogy infantilis-szenilis

p szörnyű állapotban múlik ki…

p

p

p Ő

p addig

p nem segít másoknak,

p amíg az illető nem tér át

p az ő egyedül igazi, szektás hitére

p

p

p Aki

p keveset tud,

p de azt is rosszul,

p vagy a jó tudást rosszul alkalmazza

p

p

p Aki

p sokat tud,

p de rosszat és rosszul,

p de viszont azt nagyon jól csinálja

p

p

p Akinek

p a feje/agya

p a fölösleges, sőt káros

p ismeretek telített tárháza

p

p

p Aki

p az egy életen át

p építgetett jó hírnevét

p egy rossz döntéssel dönti le,

p s a romokból nehezen építheti újjá…

p

p

p Aki

p csak

p egyszer

p esett bele a kísértésbe,

p de egy életen át fizet érte…

p

p

p Akinek

p a „kóbor numera”

p nagyon magas ára:

p egy nem kívánt gyerek,

p válás, kvázi hajléktalanság stb.

p

p

p Aki

p azzal 

p áltatta magát,

p hogy csak testét

p adta bérbe, a lelke ép mard…

p

p

p Aki

p csak

p a bajban döbben rá,

p hogy sok a haver, szesztestvér,

p de nincs egyetlen érte kezeskedő,

p érte nagyobb áldozatot hozó jóbarát

p

p

p Aki

p csak addig volt

p Jézus nagy barátja,

p amíg le nem fogják, el nem ítélik

p

p

p Aki

p azt hiszi, hogy

p ha egyszer szerencséje volt,

p akkor onnantól fogva bérletes lesz…

p

p

p Aki

p holtáig nem fogja fel:

p minden emberi lény halandó,

p és e törvény alól még ő sem kivétel

p

p

p Aki

p a Teremtőt

p átkozza halandósága miatt,

p de amúgy meg dögunalom az élete

p

p

p Aki

p a dögunalmas

p élettől félve, azt kerülendő

p inkább istent kísértve ön/közveszélyesen élő

p

p

p Aki

p jó időben

p nem végzi el

p életfeladatát, küldetését,

p ezért nem akarja átadni helyét az utódnak

p

p

p Akit 

p lebénít,

p lebetegít a halálfóbiája,

p és pont ezért nincs teljes élete:

p csak szenved, vegetál, tengődik stb.

p

p

p Aki

p a jó és a rossz

p szellemiségek harcában

p az örök semleges akarna maradni

p

p x

Petőfi Sándor:

A TÜRELEMRŐL

Türelem, te a birkák s a

Szamarak dicső erénye,

Tégedet tanuljalak meg?

Menj a pokol fenekére!

Hogyha mint koldús járod be

A földet s kérsz menedéket:

Kérj akárhol, csak ne tőlem,

Szívem nem fogad be téged;

S ha bejárod, mint hódító,

Diadallal a világot;

Lesz egy szikla, s ez szivem lesz,

Melyre nevedet nem vágod.

Türelem, kicsépelt szalma,

Melyet a bárgyú világnak

Telt kalászokként árulnak,

Kik magodból jóllakának;

Te üres fazék, melyből a

Macska a tejfölt kiette,

S a szakácsné most szájtátva,

Fejcsóválva áll mellette.

Türelem, te… nem tudom, mi?

Mint gyülöllek, mint utállak!

Mert ahol van kezdeted, ott

Vége van a boldogságnak.

Oh a föld boldog lehetne,

Hogyha rajta te nem volnál,

S míg te rajta lész, mindaddig

Megmaradunk a nyomornál.

El veled, te élet átka,

El veled, le a pokolba!

Nyeljen el, ki rút pofádat

Erre a szép földre tolta!

Pest, 1847. április

*

Reményik Sándor

Türelem

A költő, a példátlan, régi nagy

Megbélyegzett Téged s megátkozott,

Állatok erényének hirdetett,

Robbanó lelke teljes erejével

Útált és megvetett.

S nem is csillagot-söprő mozdulattal,

(Hisz láthatatlan karja égig ért!)

Csak egy rúgással,

Ahogy oktalan állatot szokás –

A sutba, messze – elrúgott magától.

Nekem Te mindenem vagy, Türelem:

Szelíden fénylő álló-csillagom,

Rámmosolyogsz és engem mosolyogtatsz.

És Te vagy népemnek is mindene,

Kit minden égi vándor elhagyott.

Mi lenne, ha egy tébolyodott percben

Nekem is égig érne a karom,

S magam egéről és népem egéről

Lesöpörnélek őrült mozdulattal:

Türelem, szelíd álló-csillagom? –

1931. február 15.

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

.

Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

.

Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

.

Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

.

Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

.

A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd a baj okát,

és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

.

Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

.

?

Magyarán íródó érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető,

rácsodálkoztató, megértető, megítélendő, értékelendő,

súlyozandó, tovább-gondolásra serkentő, igaz önismeretre

és szeretetre: bölcs változásra indító, ősrégi/újított intelmek…

pppppppppppppppppppppp