Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Eugéniusz: Életminőség ABC – XI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 30.

kb. 21 perc olvasás

Eugéniusz:

Életminőség ABC – XI.

Pár magyar mondat a bölcs/balga,

avagy a boldog/boldogtalan lélekről

Régi-új intelmek/bátorítások magyarán



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Vörösmarty Mihály:

AZ EMBEREK

Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél,Könyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!

Hallátok a mesét: a népnek
Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének,
Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!

És jöttek a dicsők, hatalmas
Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek,
Bújában egymást marta meg.
S a hír? villám az inség éjjelén:
Nincsen remény!

És hosszu béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!

Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem,
Mért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!

Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!

Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc – s békeév után
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

1846. május előtt

Vörösmarty Mihály:

(SETÉT ESZMÉK BORÍTJÁK. . .)

Emlékkönyvbe

Setét eszmék borítják eszemet.

Szivemben istenkáromlás lakik.

Kivánságom: vesszen ki a világ

S e földi nép a legvégső fajig.

Mi a világ nekem, ha nincs hazám?

Elkárhozott lélekkel hasztalan

Kiáltozom be a nagy végtelent:

Miért én éltem, az már dúlva van.

Ily férfitól, nemes hölgy, mit kivánsz

Emléklapodba? Inkább adj nekem

Hitet, sejtelmet, egy reménysugárt,

Hogy el nem vész, hogy él még nemzetem.

Koldulni járnék ily remény-hitért,

Megvenném azt velőm – és véremen.

Imádkozzál – te meghallgattatol –

Az tán segíthet ily vert emberen.

Gebe, 1849. október 10.

p 1

p Aki

p az idegen,

p sőt ellenségtől kapott

p istenképe imádása miatt

p magát örök szolgaságra ítélő…

p Aki

p éppen

p a jótevője elől

p futva, lóhalálában menekül,

p de fejvesztve pont ellenségéhez rohan

p Aki

p egy profi

p rágalmazó,

p aki jól tudja,

p hogy nem akármit,

p de valami elég hihetőt kell rá fogni….

p (majd ez bumerángként visszacsap rá)

p Aki

p becsület-

p sértési ügyben

p becsületbíróság keresés,

p elégtételadás, visszakozás,

p jelképes párbaj helyett lapul,

p vagy perel, vagy övön alul üt…

p Aki

p a földi

p igazságszolgáltatást

p ügyeskedve, vesztegetéssel,

p vagy csak szerencsével kikerülő:

p de akire a lelkiismerete örök kínpadja vár…

p Aki

p akár

p nyolc napon túl is

p nehezen gyógyuló,

p de „csak” erkölcsi lelki sértő:

p aki azért mégiscsak bűnhődik:

p mert őt az Isten nem veri bottal…

p Aki

p belemegy

p a sárdobálásba,

p felveszi a kesztyűt,

p de nagyon meglepődik,

p ha így ő is jó szaros lesz…

p Aki

p abban a tévhitben él,

p hogy a jó erkölcs/becsület

p már a boldogságnak nemcsak

p szükséges, de elégséges feltétele is…

p A minimumot már maximumnak veszi…

p Aki

p egy tiszteletreméltó

p derék polgár, családapa stb.,

p „csak” életének nincs sava-borsa:

p semmi/kevés szellemi kalandozás,

p ötlet, humor, játék, költészet stb.stb.

p Aki

p maximalista:

p ha nem képes

p folyton a bravúrra,

p ha „csak” elég jól teljesít:

p akkor ő máris önmarcangoló

p Aki

p ha netalán

p bekap egy, szerinte védhető gólt,

p akkor addig rágódik, bosszankodik rajta,

p míg pont emiatt bekap egy tényleg potyagólt…

p Ha

p te itt-most

p még nem éred el,

p az a szőlő még savanyú –

p a kosarat adó nagylány meg

p éretlen, csúnya, sőt romlott stb.

p Ő

p legalább

p képmutató, álszent:

p az erénynek így azért

p mégiscsak hódoló „bűnöző”

p Aki

p nemhogy

p takargatja, szégyelli bűneit,

p de egyenesen dicsekszik velük,

p mintha a betegségére lenne büszke…

p Aki

p a Vak

p jóhiszeműsége miatt

p pár emberben nagyot csalódóból

p lesz az egész emberiséget megvető

p Aki

p olyan, mint

p a megtérő tékozló fiú

p királyi fogadtatását irigylő „jó gyerek”,

p aki már bánja, hogy ő eddig olyan jó volt…

p (ezt idáig csak megfelelési kényszerből tette)

p A

p politikai

p pankráción

p át nem látó megosztott–

p összeugrasztott ex jóbarátok –

p és a nevető haszonélvező harmadik…

p Aki

p egy,

p a teendőit

p addig-addig halagató,

p míg végül a fejére dűl a háza –

p egy mindenre ráérő Pató Pál úr…

p A

p vadidegent/

p más hitű kiraboltat

p közönyösen átlépő,

p az út szélén szenvedni hagyó,

p a miséjére siető, irgalmatlan pap

p Akinek

p a 2×2 néha,

p olykor négy, néha öt,

p ahogy a többség ma szavaz…!?

p Kevés ő ahhoz, hogy ezt megítélje…

p Aki

p olyan

p szekér után futkos,

p amelyik nem veszi fel –

p a jó meg már rég elment…

p (a hozzá való lány már elkelt…)

p Aki

p addig-addig

p fitymál, válogat,

p hogy végleg egyedül marad,

p vagy e vészhelyzetben már bárki jó lesz…

p Aki

p gyönyörködik

p a rózsája illatában,

p de gyalázza, átkozza a töviseit:

p Ő az álmai tökéletes nőjére vágyott

p (attól koldulna, ha tényleg megkapta volna…)

p Aki

p az utcán,

p munkában angyal,

p de otthon meg ördög:

p nála mindig az idegen az első,

p akivel alázatoskodóan nyájas,

p hazaérve meg goromba pokróc…

p Aki

p úgymond

p csak a családi-házi béke

p kedvéért lesz egy papucsférj,

p amivel időzített bombát helyez el –

p ha (be)telik a pohár, vagy beteg lesz,

p vagy ölelés helyett akár ölni is tudna…

p Alkalmatlan:

p aki az ember-Élet

p izgalmas kihívásai alól

p egyszer s mindenkorra

p felmentette önmagát –

p nem szolgál, csak egy

p kiszolgált „nagybeteg” …

p Aki

p elmenekül

p a családalapítás

p izgalmas kihívásai elől:

p pl. egy pályatévesztett pap

p (cölibátusban élő parázna)

p Aki

p hiúságból

p magát stresszeli:

p egyre nehezebb a feladata,

p mégis egyre kevesebb gondolkodási

p időt ad magának – kudarcélmény kereső…

p Aki

p „Szabadiskola”

p kedevelő-preferáló:

p itt nincs semmi követelmény,

p itt nincs lecke/számonkérés stb.

p Aki oda se megy, még dicséretet is kap…

p Aki

p olyan, mint

p az egyre jobban

p blöffölő, felfuvalkodó,

p majd hirtelen halállal kipukkanó

p nagyzási hóbortos, irigy stb. béka…

p A

p tücsök

p és hangya mese

p neki csak hazugság,

p a gaz-dögöket látva

p egyáltalán nem szorgalom-hívő,

p de parazitának, spekulánsnak stb. készülő

p Azt

p váltig hiszi:

p minden csakis

p az igyekezeten múlik,

p és nincs antennája az isteni kegyelemre

p Ötlet, ihlet nélkül ont magából silányságokat…

p Sors bona,

p nihil aluit:

p jószerencse,

p semmi más nem számít?

p Aki egy élet-hazárdjátékos,

p aki bérletet váltana Fortunára……

p Aki

p egyre

p jobban fokozott

p öngyötréssel pótolná

p a születési alapadottságainak

p a súlyos, pótolhatatlan hiányait,

p ahelyett, hogy a meglévőt képezné…

p Te

p csak

p nyugodtan

p tombold ki magad,

p majd már az életed

p vége felé megtérsz…!?

p Hiszed, hogy rossznak lenni jó,

p csak a társadalom fojtaná el vágyaidat,

p hisz pl. minden férfi eredendően poligám stb.

p A

p buzgó

p kiscserkész

p Életed végén

p napi jó pontjaidat

p majd mind beválthatod

p a Paradicsomba lépéshez!?

p Ez vigasz a boldogtalanságban?

p Aki

p buzgó volt

p a karitatív jótettekben,

p „csak” éppen Ő nem volt

p az Isten rendelte helyén,

p nem rendeltetésszerűen

p használta el és fel magát…

p Aki

p úgy véli,

p hogy az a fontos:

p legyél szerény-alázatos:

p legyen egy nagy Példaképed

p és kövesd ő mindig mindenben –

p még akkor is, ha ő éppen a kútba ugrik…!?

p Aki

p szerint

p a legjobb meg sem születni,

p de ha ez már késő, már megtörtént,

p akkor viszont halj meg minél előbb…!?

p Akit Isten szeret, az fiatalon halhat meg,

p mert ugye a csúcson kell abbahagyni

p utána már úgyis csak lefelé mész…!?

p Akinek

p a jelmondata:

p ami nem megy elsőre,

p azt ne nagyon erőltesd –

p mondj le erről egyszer

p és mindenkorra

p Miért is

p olvasnál végig

p egy önismereti tükröt,

p ami nem lektűr/ponyvaregény?

p Ami nem egy happy endes giccs?

p Ami nem zavarja meg „lelki nyugalmad”,

p disznóként dagonyázhatsz a pocsolyában…

p Orzott,

p meglopott,

p vagy kifecsegett

p bűnös titkaiddal zsarolható vagy –

p bűnvallást kerülve örökre rab maradsz,

p akit további, aljasabb bűnökre vesznek rá…

p Aki

p nagyon nem

p rendeltetésszerűen

p használja a testét-lelkét:

p ezért mindig dögrováson van

p Aki

p az evés-ivásban

p nem keres/talál örömöt –

p mintha orvosságot szedne,

p ami most keserű, de a hatása jó…

p Akinél

p az élet célja

p semmi más, mint

p jó evés és jó ivás,

p a betegséghez, és

p a korai véghez vezető

p falánk falás, zabálás…

p (részből lesz egész)

p x

Babits Mihály

FORTISSIMO

Haragszik és dúl-fúl az Isten

vagy csak talán alszik az égben,

aluszik vagy halott is épen –

ki költi őt föl, emberek?

Anyák, sírjatok hangosabban:

akit föl nem ver annyi ágyú,

rezzenti-é gyenge sírástok?

És ne is könnyel sírjatok,

mert a könny mind csak földre hull

hanggal sírjatok föl az égre,

sírjatok irgalmatlanul:

ne oly édesen mint a forrás,

ne oly zenével mint a zápor,

ne mint a régi Niobék:

hanem parttalan mint az árvíz

sírjatok vagy a görgeteg

lavina, sírjatok jeget,

tüzet sírjatok mint a láva!

A drága fiúk hullanak

vérben a hóra napra-nap.

Ne hagyjatok aludni senkit:

ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,

de érdemes-e félni még?

és érdemes-e élni még?

Ó, mért nem hallani hangotok?

Menjetek a piacra sírni,

sikoltsatok a templomokban

vadak asszonyai, vadakká

imuljatok őrjítő, őrült

imában!

És ha hasztalan

ima, sírás: – mi káromolni

tudunk még, férfiak! Ma már

hiszünk káromlani-érdemes

alvó magasságot a Sorsban.

Hányjuk álmára kopogó

bestemmiáknak jégesőjét!

Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?

Tagadjuk őt, talán fölébred!

Cibáljuk őt, verjük a szókkal!

mint aki gazda horkol égő

házban – a süket Istenét!

Süket! Süket!…

Ó ma milyen jó

volna süketnek mint az Isten!

Süket a föld, nem érzi hátán

hadak alázó dobogását.

Jó volna süketen csirázni

mint virághagyma föld alatt:

minden süket, földben, Istenben

csak az ember szakadt ki a

süket Istenből iszonyokra

kikelt belőle féreg-módon,

Isten férgének, viszkető

nyüzsgésre, fájni – mert ami

nem süket Isten: fájdalom,

míg az Istenbe visszahal!

József Attila

LÁZADÓ KRISZTUS

„ – Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.

Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg – szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.

S Neked könnyű vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tőlem is, Uram –
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak – föld: egy
Ölnyi.

A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy sajgó gerinc vagyok –
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.

Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.

De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.

Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé –
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.

S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:

A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!”

Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja – reá korábban jön
Este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.

1923. április 29.

p 2

p Mint

p süketnémák

p „pár-beszéde”

p a vaksötét éjben:

p ő pont így „kommunikál”

p Aki

p mindig

p valami álfontos,

p „halaszthatatlan” ügyben

p a nagyvilágban kint nyüzsög,

p mert nem várja őt békés családi otthon

p Aki

p mögött

p is ott állt az Isten:

p de ő érte a Földet is

p megkerülő látványos,

p „heroikus” pótcselekvő,

p aki közben sok jót mulaszt,

p akár visszacsinálhatatlanul,

p amit adhatna és amit kaphatna…

p Aki

p nem úgy él:

p pedig minden,

p pl. épp a mai napja is

p lehet akár a legutolsó is –

p csak a diagnózis sokk hatására

p kezdi el az ún. bakancslistáját írni…

p Aki,

p ha úgy tudja,

p hogy kevés van hátra,

p mert ráijesztettek, és ő

p elhitte, hogy halálos beteg,

p csak akkor kezd úgy élni,

p ahogy eddig kellett volna

p (ettől akár meg is gyógyulhat,

p hisz pont azért lett nagybeteg,

p mert idáig nem ezt tette…)

p Aki

p szinte

p a végtelenségig

p halogatja a bűnei rendezését,

p azok annyira feltorlódhatnak,

p hogy halálosan ráomolhatnak,

p hisz éppen a bűn, az, ami őt is

p elválasztja Istennek tetsző élettől…

p Ő

p olyan léha,

p könnyelmű,

p mintha csak egyetlen

p egy nap lenne a világ,

p levágja az aranyat tojó tyúkot,

p s nem törődik az utódaival sem:

p utána akár jöhet még a vízözön is…

p Aki

p teremtményi

p alázat híján van –

p rosszul érti, hogy

p ő a teremtés koronája, és

p kény-uralkodna a természeten:

p ki is irtja, pusztítja saját éltető közegét

p Aki

p álnokul szembe dicsér,

p a hiúságodat legyezgeti,

p csak hogy te az önkárodra

p túlságosan elbízzad magad…

p (ahogy a fabula rókája a hollót)

p Mint

p a kisgyerek,

p mindenkinek hiszel,

p aki szépen rád mosolyog,

p ahogy pl. az ún. cukros bácsi

p A csak „javadat akaró” is így

p tukmálhat rád nem csak fölös,

p de egyenesen káros dolgot:

p drága szirszart, mérget

p (pláne fehérköpenyben)

p Aki

p amíg rosszul van,

p mindent megfogad,

p de jobbulva hamar felejt,

p és ezért megint visszaesik,

p és ezért sohasem gyógyul meg…

p Aki

p addig-addig

p piszkálódik, kötekedik,

p míg ki nem húzza a gyufát!

p (mint aki szelet vet és vihart arat…)

p Aki

p védekezés

p helyett támadó:

p az is baj, ha van,

p az is, ha nincs a fejeden sapka,

p csakhogy ne állj elő jogos követeléssel…

p Aki

p kiszekíroz

p kipiszkál a világból,

p az eleven fába is beleköt:

p a kákán is csomót kereső

p lelki békétlen boldogtalan,

p a folyamatos kedvrontó…

p Kölcsönösen

p hasznos állatbarátság

p helyett se kutya-macska,

p vagy a másik végletbe esik:

p állatbolond, aki gyereket

p vagy unokát pótolna így…

p Álnok

p macskaként

p hízeleg-törleszkedik

p a jól színlelő álbarát,

p de közben stikában meglop

p Akire

p jól illik

p a negatív

p állati jellemző,

p ha az emberre mondjuk:

p szélkakas, csúszó-mászó, gerinctelen.

p ravasz róka, csahos eb, kétszínű kaméleon,

p vérszívó parazita, szemtelen légy, hiéna stb.

p Aki

p szerint

p legyen igazság,

p ha bele is pusztul

p akár az egész a világ,

p de a családja biztosan

p (Kohlhaas Mihály története)

p Rajta

p van a papíron,

p a térképen stb.

p az egy helyes irány-vektor is,

p de mellette még száz téves is,

p hogy sehogy ne tudjál ki/eligazodni

p A

p „Mester”,

p aki magának belőled,

p aktív-passzív részvételeddel,

p gyenge imitátort/rajongót nevel,

p és/vagy egy hazaáruló janicsárt…

p Aki

p semmit nem

p dolgozik, munkálkodik,

p az semmit nem ronthat el,

p aki erre még büszke is, sőt:

p ezért még jutalmat is érdemel…

p Egy

p híres ember

p született/képzett

p hasonmása és így: dublőrje

p aki egy életre feladja önmagát,

p és kockáztatja: őt lövi le a merénylő…

p Aki

p amit

p jól megtanult

p és nagyon jól tud,

p azt pont rosszul tudja,

p viszont ezt meg igen jól csinálja

p (pl. a summa cum laude végzett,

p és amúgy lelkiismeretes stb. orvos.,

p de a protokoll kényszerzubbonyában)

p Akit

p az állami iskolában

p a létfontos elsajátított helyett

p csak sok fölös-káros, hamar lepergő,

p de addig sok helyet elfoglaló álismeret,

p netán rossz tudás „gazdagít”, vagyis terhel…

p Aki

p beletörődik,

p hogy gyerekét elvegye az állam,

p és csak este/hétvégén láthassa őt,

p amikor behajtja rajta a házi feladatokat…

p (szinte megvalósul Platón Állama/utópiája…)

p Aki

p annak örül,

p hogy a bölcsődétől

p a bölcsészkarig másra,

p az államra háríthatja át

p gyereke nevelését/tanítását:

p aki bölcs, csodagyerekből így

p hülye-gyerek/balga felnőtt lesz…

p Aki,

p ha egyszer

p már kinevették

p a tanárnak nyalizó

p birka osztálytársai

p amikor még egyszer

p „hülyeséget” kérdezett,

p azóta már csak bambán hallgat…

p Aki

p egy mindenre

p kíváncsi gyerekből lett

p az elvárásokhoz igazodva

p egy érdeklődés-hiányos

p kiégett, fásult, lebutult felnőtt…

p Az is rossz, ha eminens diák lesz,

p de az se jobb, ha renitens nebuló,

p aki csak szabotáló, de nem autodidakta…

p Akinek

p a rosszul

p kiválasztott párja

p nem részben, de teljesen

p hasonló/ellentétes hozzá/vele…!

p (Az ellentétek vonzzák egymást,

p hasonló a hasonlónak örül – de nem ennyire…!?)

p Aki,

p ha nem sikeres

p a havi feleségvizsga,

p konyhában, ágyban stb.,

p akkor akár ki is toloncolja

p megbukott nejét a házukból…

p Aki,

p ha hitvese

p nem felel meg

p mindenben az eszménynek,

p de egy esendő, gyarló lény

p úgy nyomban tovább áll/keres…

p Aki,

p ha elvette

p az eladó lányt,

p akkor Ő a magántulajdona,

p így vele bármit megtehet „birtokával”…!?

p Aki

p egy minden

p konfliktust és

p így konfrontációt

p csak kerülő férfi/nő:

p mire tiltakozna, már régen

p egy papucs vagy ingyen cseléd

p Aki,

p ha naponta

p bele is döglik házasságába,

p ezt a pár évtizedet még kibírja:

p majd „odaát” ezért nagy jutalma lesz…!?

p Aki

p hogy repülhetne,

p ha rosszul választott társa

p az éj leple alatt megnyirbálja szárnyát?

p Olyan, mint egy sárban vergődő albatrosz…

p Egy

p királyi madár, sas

p nem kapkod legyek után:

p de ő fénytelen harcokban

p lassan, de biztosan felőrlődő, elkopó…

p Aki

p hogyan is repülhetne,

p szárnyalhatna magasra:

p az élet-léghajó tele fölös-

p káros, kidobni sajnált ballaszttal

p Vak tyúk

p is talál szemet?

p De legalább tudná:

p mit is keressen és körül-belül hol is

p Időrabló keresgélésekkel tékozolja drága idejét…

p Aki

p nem is egy

p talentumot kapott,

p de vagy mélyre elásta,

p (hogy így megőrizze azt)

p vagy pedig eladta az ördögnek…

p Akit,

p mint

p mindenkit

p a Jóisten

p gyémántnak teremtett,

p de ő lomhaságból, henyeségből

p csak nyers, csiszolatlan „drágakő” maradt

p Aki

p vagy sárban ragadó,

p abban disznók módjára

p kellemesen dagonyázó nem igazgyöngy-ember,

p vagy a Napba belerepülve szénné égő istenkísértő…

p Aki

p egy feleslegesen,

p sőt mi több: károsan hősködő

p bizonyítási kényszerből hazardírozó:

p a gyávaságát cáfolandó, a bátorságát

p bizonyítandó istenkísértő vakmerősködő…

p Aki,

p ahogy

p szinte bárki

p kimenthetné

p a folyóban fuldokolót,

p de mindenki csak közönyös:

p miért pont én, hátha a mélybe ránt!

p Aki

p az életmentő

p érdemrend reményében

p ott vizslat a folyó parton,

p hátha most éppen beleesik valaki

p Aki

p úgy akar

p a szerelmének

p imponálni és bizonyítani,

p hogy életveszélybe sodorja,

p és majd akkor Ő kimenti (vagy nem)

p x

Nagy László

KI VISZI ÁT A SZERELMET

Létem ha végleg lemerűlt

ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantu mezővé a szikla-

csípőket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!

(1957)

Lator László

Ez az a perc

Mikor kísérték, zavaros tömeg

zúdult köré egyszerre mindenünnen.

Az oktalan s céltalan gyűlölet

ágaskodott, lobogott a szemükben.

A nagy tüzek. Szakállas arcokon

sötét gyanú, fekete indulat.

A magamat mentő riadalom

növekedett bennem meg elapadt.

És az az arc! A homályból kiválva

közeledett, s hogy ráesett a fény,

láttam, tajtékot hány iszonyú szája,

tekintetében örvény-szenvedély.

Ujját emelve imbolygott előttem,

akit a láncolt mélység feldobott.

Ember, ki meg nem szabadulhat mégsem

az átoktól, mit onnan felhozott.

Mint egy megszállott, mint maga a Mester,

úgy bizonygatta pusztító hitét,

és fenyegette máglyával, kereszttel,

ki azt vallja, a Názáretiét.

Esendő testben mily gyarló a lélek!

Hogy rám szakadt, űzött a félelem!

Könyörtelen hatalmak ösztökéltek,

hogy megtagadjam őt: nem ismerem.

Hogy buggyantak fel bennem egyre-másra

a káromló, gyalázkodó szavak!

S a kakas hosszú, rekedt jajgatása

figyelmeztetett: ez a pillanat,

ez a jövendölt perc, melyben az eszme

legyőzetett, mivel nádszál a hit.

S hogy bizonyítsa: még sincs semmi veszve,

kerestem volna ezt-azt, valakit.

Ó, mondjátok, hát lesz erőm e sorshoz,

ha hit és szándék – minden hasztalan?

S ha tán a szelíd hatalom feloldoz,

feloldozhatom valaha magam?

pppppppp

Csakis az ember lehet

teljesértékű, boldog életű,

vagy egy ön/társ-sorsrontó,

a végsőkig boldogtalan lény…

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont

terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

pppppppppppppppppppppppppppa