Versek a színészről

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 1.

kb. 4 perc olvasás

Rakodczay Pál: A szinészet a művészetek rendszerében | könyv | bookline

Juhász Gyula:

A színész halála

Alszik. A maszkja már halotti maszk,

Mely némán a nagy semmiségbe dermed,

Nem fog jelezni már vágyat, vigaszt,

Töprenkedést és tomboló szerelmet.

.

Száz arca volt. Mindig más, mindig uj,

Övé volt minden mosolygás, kesergés,

Most minden arc szelíden elsimul

S az arcon nem marad többé jelentés.

.

Ez az igaz. Most ő maradt maga.

A deszkák fénye mind elhamvadott.

Négy deszka közt az örök fény ragyog.

.

Ez az igaz. Ő eltalált haza,

Hol nincs zaj, taps, szín, álgyász, álvigasz,

Ahol örökké minden egy s igaz.

*

Juhász Gyula:

A színésznő

Nekem a végzetem volt a színésznő,

Ki ifjúságomban játszott velem,

Játszott halált és életet s azóta

Kísér e bús és csalfa szerelem.

.

A múltak süllyesztőjéből gyakorta

Fölbukkan s szőkén mosolyog felém,

Rég elzengett zenékre ring alakja,

Mely egykor üdvösség volt és remény.

.

Daloknak anyja, kínoknak szülője,

Sokat kószáltam véle Váradon,

Övé volt koldús bérem, dús babérom,

Az imádságom és a sóhajom.

.

Miatta félek szép szemekbe nézni,

Miatta lettem agg és zord legény.

Miatta lennék ismét balga költő,

Ha egyszer én még újra kezdeném!

*

Kosztolányi Dezső:

SZÍNÉSZNŐ

Kékkel-sárgával burkolja magát,

félarca maszk, a másik meztelen,

valamitől állandóan részeg

s kancsít.

.

A könnye glicerin,

fiatal mellén hét tőrdöfés,

méreg az ajkán.

Minden este meghal,

aztán vacsorázik.

.

Miért sikoltoz?

Miért rántja le a csillagokat?

Miért gyújtja föl a szobát?

Miért hazudja azt, ami nincsen?

.

Lángot evett

s ábrándokkal vajúdik.

Tombolva, kacagva

vérben szüli meg a sorsod, a sorsom.

Szent kettősség titkos csodája.

Szeretőnk, anyánk.

1928

*

Juhász Gyula:

Színház

Remegő vállak tündöklő havából

Diadémek mély fénye fölragyog.

Sötét bíborban ég a büszke páholy

S én lázadó láz betege vagyok.

.

A kikelet künn már hangolja húrját

S ujjongni fog az erdei zene,

De engem mély tavaszi szomorúság

Színházba űz, bár napfény kellene…

.

Már cseng a kard, már csendül a motívum,

Acélos lesz a lég s a kikelet

Betör süvöltve s mindent eltemet.

.

A vad zenét beteg szívembe szívom

S míg a tavasz száll, száll s zenél ujjongón,

Egy váll haván pihen forrón a csókom.

*

Ady Endre:

Színház

Kinek még ép a lába,

Színházba jár minálunk,

Utolsó fillérekkel

Telt házakat csinálunk

S elmélázunk a végső

Függöny-legördülőre!

Hogy ez a színtársulat

Milyen jó lesz – jövőre…

*

Ady Endre –

Egy régi színész-leány

.

Álmomban mintha mély kutat,

Nagy csók-kutat lihegve ásnék:

Lompos, szép, álmos, szőke lyány

S bús-víg, kóbor komédiás-nép

Bukkan elébem.

.

Ott éltünk közös udvaron,

Korhely szinész-pár s nagy leánya,

Akinek csípői köré

Fonódott egy kis diák álma

És a jövendő.

.

Szinte húsz év mélységnyire

Megkövült lelkemben feküsznek.

Valamikor én azt a lyányt

Vallottam a legméltóbb szűznek

S csurgott a nyálam.

.

Nomád nép, lyány, tacskó-korom,

Kivánkozó, szerelmes éjek

Kincsét veti föl a gödör.

Íme, itt van, ez volt az élet:

Néhány szamár vágy.

.

De akkor éltem igazán,

Akkor tudtam nőstényt szeretni.

Azóta már csak másolok.

Életem egy rossz álom, semmi:

Ásom a gödröt.

*

Ady Endre: Szintén strófák a színházról

I.

Szerelmes vagyok beléd, Thália,

Én nem vagyok veszedelmes szerelmes,

Mert nálam addig tart a szerelem,

Míg jól fizet s amíg nem – veszedelmes…

Voltam ugyan én is bohó meg ifjú,

De nem üdvös bolygatni múltamat:

A karhölgyecskék is kinevették mindig

Vedlett és gethes Pegazusomat.

II.

Nem irigyelem a habitüét,

Ki megfizet, ha első sorban ül,

Habitüének a dolga nehéz,

A habitüé mégis lelkesül.

.

Én úgy vagyok, mint a mesterlegény,

Óh, mert a klakk becsületes dolog,

Nézem a részvényesek arcát

S ha hátba döfnek, akkor tapsolok.

III.

Valamikor egy naivát szerettem,

A mese s a naiva a régi,

Csodás dolog: mindenkihez kegyes volt

És én mégse kellettem néki.

.

Bármit kivánj, igértem volt neki,

Becsempészek húsz sort a kritikába…

Ő válaszolt: »Ólom nincsen annyi,

Miért célt érjen. Hordja el a fránya.«

.

S igaza volt, be kell ám vallanom,

Ha én most naiva lehetnék,

Bizony olyan alakot, mint magam,

Száz sorért is bajjal szeretnék…

IV.

Szólnak sokan: változik fű, fa is,

De némely ember állandón hamis…

.

Másnak mégis van őszinte sora,

De ez őszintén nem írt még soha.

.

Kedve, könnye, sírása tettetett,

Gyűlölt mindig, sohase szeretett.

.

Írása, lelke, mindene sottis,

Kamatoztatja – még a lantot is…

*

Weöres Sándor:

Vers a színházról

Amikor a függöny

felgördül

a térben az ember

eltörpül,

figyelmes nézések

több-száza

behatol a színpad

odvába.

Ott benn a tünemények

suhognak,

lámpás éjszakában

ragyognak,

a színek fémessé

szépülnek,

szavakból paloták

épülnek.

Nem szűnik a játék

varázsa,

távozóban nézünk

egymásra,

mert egymásban látjuk

a jámbort,

aki a játékban

király volt.

*

Haiku versek a színészetről

Forrás: 3sor.hu – haiku versek

https://3sor.hu/tema/szineszet

Pataki József: A magyar színészet története (Táltos, 1922) - antikvarium.huPaulay Ede: A szinészet elmélete. Iskolai kézi könyv a Szinészeti Tanoda  növendékei használatára. | Központi Antikvárium