kb. 4 perc olvasás
Juhász Gyula:
A színész halála
Alszik. A maszkja már halotti maszk,
Mely némán a nagy semmiségbe dermed,
Nem fog jelezni már vágyat, vigaszt,
Töprenkedést és tomboló szerelmet.
.
Száz arca volt. Mindig más, mindig uj,
Övé volt minden mosolygás, kesergés,
Most minden arc szelíden elsimul
S az arcon nem marad többé jelentés.
.
Ez az igaz. Most ő maradt maga.
A deszkák fénye mind elhamvadott.
Négy deszka közt az örök fény ragyog.
.
Ez az igaz. Ő eltalált haza,
Hol nincs zaj, taps, szín, álgyász, álvigasz,
Ahol örökké minden egy s igaz.
*
Juhász Gyula:
A színésznő
Nekem a végzetem volt a színésznő,
Ki ifjúságomban játszott velem,
Játszott halált és életet s azóta
Kísér e bús és csalfa szerelem.
.
A múltak süllyesztőjéből gyakorta
Fölbukkan s szőkén mosolyog felém,
Rég elzengett zenékre ring alakja,
Mely egykor üdvösség volt és remény.
.
Daloknak anyja, kínoknak szülője,
Sokat kószáltam véle Váradon,
Övé volt koldús bérem, dús babérom,
Az imádságom és a sóhajom.
.
Miatta félek szép szemekbe nézni,
Miatta lettem agg és zord legény.
Miatta lennék ismét balga költő,
Ha egyszer én még újra kezdeném!
*
Kosztolányi Dezső:
SZÍNÉSZNŐ
Kékkel-sárgával burkolja magát,
félarca maszk, a másik meztelen,
valamitől állandóan részeg
s kancsít.
.
A könnye glicerin,
fiatal mellén hét tőrdöfés,
méreg az ajkán.
Minden este meghal,
aztán vacsorázik.
.
Miért sikoltoz?
Miért rántja le a csillagokat?
Miért gyújtja föl a szobát?
Miért hazudja azt, ami nincsen?
.
Lángot evett
s ábrándokkal vajúdik.
Tombolva, kacagva
vérben szüli meg a sorsod, a sorsom.
Szent kettősség titkos csodája.
Szeretőnk, anyánk.
1928
*
Juhász Gyula:
Színház
Remegő vállak tündöklő havából
Diadémek mély fénye fölragyog.
Sötét bíborban ég a büszke páholy
S én lázadó láz betege vagyok.
.
A kikelet künn már hangolja húrját
S ujjongni fog az erdei zene,
De engem mély tavaszi szomorúság
Színházba űz, bár napfény kellene…
.
Már cseng a kard, már csendül a motívum,
Acélos lesz a lég s a kikelet
Betör süvöltve s mindent eltemet.
.
A vad zenét beteg szívembe szívom
S míg a tavasz száll, száll s zenél ujjongón,
Egy váll haván pihen forrón a csókom.
*
Ady Endre:
Színház
Kinek még ép a lába,
Színházba jár minálunk,
Utolsó fillérekkel
Telt házakat csinálunk
S elmélázunk a végső
Függöny-legördülőre!
Hogy ez a színtársulat
Milyen jó lesz – jövőre…
*
Ady Endre –
Egy régi színész-leány
.
Álmomban mintha mély kutat,
Nagy csók-kutat lihegve ásnék:
Lompos, szép, álmos, szőke lyány
S bús-víg, kóbor komédiás-nép
Bukkan elébem.
.
Ott éltünk közös udvaron,
Korhely szinész-pár s nagy leánya,
Akinek csípői köré
Fonódott egy kis diák álma
És a jövendő.
.
Szinte húsz év mélységnyire
Megkövült lelkemben feküsznek.
Valamikor én azt a lyányt
Vallottam a legméltóbb szűznek
S csurgott a nyálam.
.
Nomád nép, lyány, tacskó-korom,
Kivánkozó, szerelmes éjek
Kincsét veti föl a gödör.
Íme, itt van, ez volt az élet:
Néhány szamár vágy.
.
De akkor éltem igazán,
Akkor tudtam nőstényt szeretni.
Azóta már csak másolok.
Életem egy rossz álom, semmi:
Ásom a gödröt.
*
Ady Endre: Szintén strófák a színházról
I.
Szerelmes vagyok beléd, Thália,
Én nem vagyok veszedelmes szerelmes,
Mert nálam addig tart a szerelem,
Míg jól fizet s amíg nem – veszedelmes…
Voltam ugyan én is bohó meg ifjú,
De nem üdvös bolygatni múltamat:
A karhölgyecskék is kinevették mindig
Vedlett és gethes Pegazusomat.
II.
Nem irigyelem a habitüét,
Ki megfizet, ha első sorban ül,
Habitüének a dolga nehéz,
A habitüé mégis lelkesül.
.
Én úgy vagyok, mint a mesterlegény,
Óh, mert a klakk becsületes dolog,
Nézem a részvényesek arcát
S ha hátba döfnek, akkor tapsolok.
III.
Valamikor egy naivát szerettem,
A mese s a naiva a régi,
Csodás dolog: mindenkihez kegyes volt
És én mégse kellettem néki.
.
Bármit kivánj, igértem volt neki,
Becsempészek húsz sort a kritikába…
Ő válaszolt: »Ólom nincsen annyi,
Miért célt érjen. Hordja el a fránya.«
.
S igaza volt, be kell ám vallanom,
Ha én most naiva lehetnék,
Bizony olyan alakot, mint magam,
Száz sorért is bajjal szeretnék…
IV.
Szólnak sokan: változik fű, fa is,
De némely ember állandón hamis…
.
Másnak mégis van őszinte sora,
De ez őszintén nem írt még soha.
.
Kedve, könnye, sírása tettetett,
Gyűlölt mindig, sohase szeretett.
.
Írása, lelke, mindene sottis,
Kamatoztatja – még a lantot is…
*
Weöres Sándor:
Vers a színházról
Amikor a függöny
felgördül
a térben az ember
eltörpül,
figyelmes nézések
több-száza
behatol a színpad
odvába.
Ott benn a tünemények
suhognak,
lámpás éjszakában
ragyognak,
a színek fémessé
szépülnek,
szavakból paloták
épülnek.
Nem szűnik a játék
varázsa,
távozóban nézünk
egymásra,
mert egymásban látjuk
a jámbort,
aki a játékban
király volt.
*
Haiku versek a színészetről
Forrás: 3sor.hu – haiku versek
https://3sor.hu/tema/szineszet


Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Katona József: Akadályok / Bánk bán-maraton a Nemzeti Színház honlapján2025.07.01.
- Egressy Gábor(született: Galambos Gábor, Sajólászlófalva, 1808. november 3. – Pest, 1866. július 30.)[2] színész, a Nemzeti Színház első együttesének tagja, a Kisfaludy Társaság tagja (1863), Petőfi Sándor barátja, Egressy Béni bátyja.2025.07.01.
- Szigligeti Ede (Szigligeti Edvárd; eredetileg: Szathmáry József) (Nagyvárad, 1814. március 8. – Budapest, 1878. január 19.) drámaíró, színpadi rendező2025.07.01.