Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Az önsorsrontó/javító ember – IV.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 1.

kb. 18 perc olvasás

Eugéniusz:

Az önsorsrontó/javító ember – IV.



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

és boldog vagy boldogtalan lélekről

Régi intelmek/bátorítások magyarán



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Petőfi Sándor:

SZÍNÉSZDAL

Minden müvészetek

Fején a korona:

A mi művészetünk,

Ellen ki mondana?

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Csak árny, amit teremt

A költőképzelet;

Mi adjuk meg neki

A lelket, életet.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Miénk a hatalom

Az emberszív felett:

Idézni egyaránt

Mosolyt vagy könnyeket.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Apostolok vagyunk

Az erkölcs mezején.

Apostoli szavunk

Téged kiált: erény!

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

De amit színpadon

A népnek hirdetünk,

Ne hazudtolja meg

A cselekedetünk.

Ha meg nem tesszük azt,

Ami föladatunk:

Akkor gyalázat ránk,

Szinészek nem vagyunk!

Pest, 1844. szeptember

p 1

p Akinek

p ön-ismereti fokmérője,

p hogy ő fél lábú rokkantként is

p bizton jelentkezik: Tarzan-kaszting

p Aki

p ugyan még

p soha életében nem hegedült,

p de ha itt-most fizetnek érte, akkor tud

p Aki

p bármi ballasztot is

p sajnál kidobni a „kincseiből”:

p így le is zuhan az életléghajója…

p Aki

p gondterhelten,

p testi-lelki görnyedten

p csak vonszolja magát,

p mert folyton más terheit is cipeli

p Aki

p a magát

p rögeszméi miatt

p folyamatosan ön-megerőszakoló,

p de amúgy olyan „szelíd” vegetáriánus…

p Aki,

p ha rögtön nem élvezi,

p nem csinálja már tovább a dolgát,

p így nem is jöhet meg munkakedve…

p Aki

p magához – is –

p nagyon türelmetlen:

p ha nem sikerül elsőre,

p akkor sohasem próbálja többet…

p Akinek

p a gyávaságával

p szinte a nullára redukált az esélye –

p pedig: ha merne, nyerne (bátraké a szerencse)

p Aki

p ha mennyiségi túlerőt lát,

p akkor eleve feladja az ellenállást,

p nem hiszi: jó ügye tudata megtáltosítaná…

p Aki

p úgy hiszi, hogy

p Ő nem kérte ezt az életajándékot:

p ócsárolja, nem becsüli, csak rongálja,

p vagy idejekorán, hamar vissza is adja stb.

p Aki

p holtig nem fogja fel,

p vagy csak későn, élete végén,

p hogy mily csodálatos képességek

p maradtak mindörökre szunnyadva benne

p Aki

p ezer, külső,

p tőle független

p okot tud felsorolni,

p ami miatt oly jogos,

p hogy boldogtalanul szenved…

p Aki

p folyamatosan váltogatja:

p neki mikor mi az előnyösebb:

p hol kisgyerek, hol felnőtt lenne

p Ami

p ragályos lehet

p Pl. a szerelmi őrjöngés

p egyik szívről másikra ragad

p De néha még az őrjöngés is jó:

p ha valaki így kitombolja magát…!?

p Aki

p a jó borának stb.

p soha semmilyen, vagy

p csak egy rossz cégért készíttet

p Aki

p a jogos

p és köteles

p test(ület)i-szellemi

p (ott)honvédelem helyett

p csak egy gyáva dezertáló

p Aki

p vesztére

p a sok laikus

p véleménye után futkos –

p de aki pont az egy mérvadóéra nem ad

p Aki

p a tévéből,

p vagy „okostelefonjából”

p tudja meg azt is, hogy most

p éppen milyen idő van a lakóhelyén,

p és hogy milyen front és virágzás miatt

p kell neki magát ma is rosszul éreznie…

p Akin egyénisége uralkodik:

p ha előrejut, pöffeszkedővé,

p ha lemarad, ronggyá válik.

p S aki egyéniségén uralkodik:

p valójában nem érinti a szerencse és a balsors.”

p (Weöres Sándor)

p Aki

p ön-féltve,

p gyáván kerüli a küldetését:

p ezért nem is fejlődhet tovább így

p a fő kincstára: a tulajdon lelke

p Akinek

p nincs keresett/megtalált Élet-Dolga,

p nem – jól – gyakorolja szent hivatását

p (s csak megalkudva kishitűen kallódik)

p Aki

p a lelki nemesedését

p törékeny teste rafinált-

p tartós gyötrésétől váró „aszkéta” …

p Aki

p egy talmi évezeteket

p halmozó, sőt hajhászó, majd

p megcsömörlött, kiégett kéjenc

p Aki

p egy blazírt

p az érzéki gyönyöröktől,

p élvezetektől csömört kapva,

p minden jó nemes törekvéssel

p szemben közönyössé vált léha,

p unott, egykedvű, fásult…

p Aki

p nem veszi fel

p az őt építő, erősítő keresztet,

p (mert teher alatt nőne a pálma) –

p vagy éppen túl sokat, még a másokét is,

p ezért görnyedt, és így a magáé se édes…

p Aki

p elmenekül

p a családalapítás Élet-kihívásai elől:

p pl. pályatévesztett pap, apáca, szingli stb.

p (nem ritkán egy cölibátusban élő parázna)

p Akinek nincs

p isteni humorérzéke –

p vagy ami van, az csak

p a(z ön)gyilkos gúny és irónia

p Volt,

p de már nincs

p teljes élete, egészsége:

p hivatásról/otthonról végleg lemondó,

p egy szellemi, testi és lelki hiánybeteg

p Aki

p már végleg lemondott

p alapvető életdimenziókról:

p hivatás, család, barátság, játék,

p remekműélvezet, ének-tánc stb. –

p aki már feladta, hogy teljesértékű boldog legyen…

p Aki

p egy világmegváltó

p nagyokat álmodozó ifjúból

p lett egy álmos, sőt „alvajáró” adófizető

p Akinek

p a cinikus

p álbölcs életvezető aranyköpése:

p „Csak a kísértésnek nem tudok ellenállni…”

p Aki

p az ép elméjét

p túl sok alkohollal megbontó:

p a kijózanodásig szándékosan őrült…

p Aki

p olyan nagy

p őrültséget csinál részegen,

p amitől majd józanon holtig koldulhat

p Aki

p non stop

p panaszkodik

p a mostoha szüleire,

p pedig ő pont ebből a próbatételből tudna

p kakiban aranyat találva épülni, utolsóból első lenni

p Aki

p nem hiszi el,

p mert neki gyáván nem ment,

p hogy mások éppen a halmozott

p hátrányos helyzetből lettek a legelsők

p Aki

p a legkisebb

p képzelt/lehetséges

p szenvedéstől/fájdalomtól is irtózó:

p ő így inkább akkor nem is szül gyereket

p Aki

p ön-kímélve,

p alakját féltve

p béranyát fogad,

p s így nem élheti át az isteni,

p ráadásul megszépítő (!) anyaság-csodát

p Aki

p egy fájdalomfóbiás,

p nemcsak a műtétkor,

p de örökre önérzéstelenítő:

p inkább gyönyört se érez ő, se élvez ő…

p Aki

p az isteni sajátját

p egy műszívre cserélő új-gazdag:

p így az akkor már nem is fájhat neki!?

p Aki

p magát „büntető”:

p idegenbe szakító, száműző,

p szülőföldje gyökereitől elvágott:

p nem csak hazát, de szívet is cserél…!?

p Aki

p úgymond

p „idegenbe szakadt” –

p nagy szellemi kincsét,

p édes anyanyelvét redukálva

p és akcentussal, törve beszélő

p (pláne: egy vegyesházasságban

p angol konyhanyelven közlő és értő…)

p x

Petőfi Sándor

LEVÉL EGY SZINÉSZ BARÁTOMHOZ

Jut még eszedbe a fiú? kivel

Együtt cepelted a vándorbotot,

Mely koldusbotnak is beillenék,

Midőn a sorsnak fényes kedve nincs;

És ez nem épen olyan ritkaság

Szinészre nézve, mint boldogtalan

Magyar hazánkban a hű honfigond. –

Lásd, én reátok még emlékezem,

És elfeledni nem fogom soha

A jót s roszat, mely ott közöttetek

Mult napjaimnak osztályrésze volt.

Előttem áll a délután, midőn

A szinészetbe béavattatám.

Barangolék föl és le céltalan

A nagy hazának minden tájain.

Tarisznyámban, mit hátamon vivék,

Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher,

De a nyomor, mint ólom, megnyomott.

Könnyíte rajt a víg könnyelmüség,

Mely útaimban hű társam vala.

Ekkép juték egy nyári délután

Egy kis városba; fáradt lábaim

A fogadóban megpihentenek. –

Vendégszobája egyik oldalán

Helyet szerényen színpad foglala.

Mire való is már a fényüzés?…

Azon tünődtem épen: kérjek-e

Ebédet vagy se? hát ha majd sovány

Zsebem bicskája szépen benntörik?

Az ajtót ekkor megnyitá egy ur;

Volt bennem annyi emberismeret,

Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész.

Fején kalapja nagybecsű vala,

Mert Elizéus prófétával az

Rokonságban volt… tudnillik: kopasz.

Kabátja új, a nadrág régi rongy,

És lábát csizma helytt cipő födé,

Alkalmasint amelyben szerepelt.

„Thalia papja?” kérdém. – „Az vagyok;

Talán ön is?” – „Még eddig nem.” – „Tehát

Jövőben? fölség…” – „Azt sem mondhatom.”

Vágtam szavába; ámde ő rohant,

S vezette gyorsan az igazgatót.

Fehér köpenyben az igazgató

Jött üdvezelni engem nyájasan:

„Isten hozá önt, tisztelt honfitárs!

Lesz hát szerencsénk önhöz, édes úr?

Imádja úgye a müvészetet?

Ah, jóbarátom, isteni is az!

S önnek szeméből olvasom ki, hogy

Szinészetünknek egykor hőse lesz,

És kürtölendik bámult nagy nevét

A két hazának minden ajkai…

Ebédelt már ön? itt az ételek

Fölötte drágák, s ami több: roszak.

Az ispán úrtól őzcombot kapánk,

A káposztából is van maradék –

Ha meghivásom nem méltóztatik

Elútasítni: jó ebédje lesz.”

Igy ostromolt a jó igazgató,

Forgatva nyelve könnyü kerekét.

Én nem rosz kedvvel engedék neki.

Menék ebédre, és ebéd után

Beiktatának ünnepélyesen

A társaságba – nem kutatva: mi

Valék, deák-e vagy csizmadia?

Másnap fölléptem a Peleskei

Nótáriusban. Hősleg működém

Három szerepben, minthogy összesen

A társaságnak csak hat tagja volt. –

Egy ideig csak elvalék velök;

Faluzgatánk jó- s balszerencse közt.

De a barátság végre megszakadt,

Mert én utáltam a nyegléskedést,

A sok „utószor”-t, a görögtüzet,

S tudj’ a manó, mily csábitásokat.

A társaság is végre szétoszolt

Egymást érő bel- s külviszály miatt;

S én újra jártam széles e hazát,

Mignem keblébe vett más társaság.

Mit ottan, itt is azt tapasztalám,

S tapasztalásom nem volt olyatén,

Mely kedvre hozta volna lelkemet.

Kenyért keresni színészek leszünk,

Nem a művészet szent szerelmiből,

S haladni nincsen semmi ösztönünk.

„Pártolj, közönség, és majd haladunk,”

Mond a szinész: és az meg így felel:

„Haladjatok, majd aztán pártolunk;”

És végre mind a kettő elmarad.

Nem is hiszem, hogy a szinészetet

Becsülni fogják, míg ez befogad

Minden bitangot, gaz sehonnait,

Kik a világnak söpredékei,

S itten keresnek biztos menhelyet.

Barátom, ez fájt énnekem s neked,

Ez keseríte minket annyira.

Az isten adja, hogy minél előbb

Akképen álljon szinmüvészetünk,

Amint valóban kéne állnia.

Pest, 1844. szeptember

Petőfi Sándor

A TINTÁSÜVEG

Vándorszinész korában Megyeri

(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)

Körmölgeté, mint más, a színlapot.

Kapott

Ezért

Egyszer vagy öt forintnyi bért,

Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.

Először is hát tintáért megyen,

Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.

A tintás üveget pedig hová

Dugá?

Bele

Kabátja hátsó zsebibe,

Amint mondom, kabátja zsebibe.

S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig,

S hazafelé menvén, ugrándozik.

Hiába inti őt Szentpéteri:

„Kari,

Vigyázz!

Kedved majd követendi gyász,

Amint mondom, majd követendi gyász.”

Úgy lett. A sok ugrándozás alatt

Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.

Megyeri elbusúl – kedvét szegi

Neki

A folt,

Mivel csak egy kabátja volt,

Amint mondom, csak egy kabátja volt.

Mi több: kabátja éppen sárga volt,

És így annál jobban látszott a folt.

„Eldobnám – szólt – de mással nem birok;”

Ez ok

Miatt

Hordá, míg széjjel nem szakadt,

Amint mondom, míg széjjel nem szakadt.

Pest, 1844. szeptember

p 2

p Aki

p vehemensen,

p megszállottan

p csak a testét kultiváló

p látványsportos testépítő agybajnok

p Aki

p azt hiszi,

p hogy ha éppen

p nem gyarapítja a vagyonát,

p akkor elszegényedik – soha nincs elég!?

p Maga teszed magát örök elégedetlenné…

p Aki

p nem kockáztat,

p nem merül mélyre

p a lelki igazgyöngyért,

p beéri a felszíni hamissal is

p Aki

p magáról „árulkodó”

p ahogy a magyar közmondás

p tartja az ún. emberszólásról:

p aki mondja másra, az mondja magára…

p Akinek

p a mese/prédikáció

p mindig másról szól,

p máson nevet/szörnyülködik,

p s csak másnak kellene változnia

p Aki

p minden áron

p egy őt lehúzó csoporthoz tartozna,

p másként egy senkinek érzi megát,

p egészen az önfeladásig, leépülésig…

p Aki

p társfüggő:

p az élettársa,

p főnöke, mestere stb.,

p neki a mindene, istene,

p aki nélkül ő életképtelen,

p akit szinte vakon imád és követ,

p önleértékelten alárendeli/veti magát…

p Aki

p az „öngyilkos”

p áldozati, balek szerepre

p magát akár mindörökre és

p önként predesztináló, ebben tetszelgő

p Aki

p a sajátjai helyett

p a kakukkanya által kilökött

p kakukkfiókákat buzgón, áldozatosan stb. etető

p Akinek,

p mint senkinek sem,

p az elhízása nem fáj:

p az elhagyott, önleértékelő,

p további esélyrontó bánatzsíros nő/férfi…

p Aki

p mindenekelőtt/csak

p a saját fészkébe rondít,

p és a családi szennyest tereget ki az utcára…

p Aki

p a házon belül nem mos,

p nem teszi tisztába a dolgokat,

p vagy pedig csak úgy, ahogyan

p egy ún. szerecsenmosdató…

p Aki

p túléli

p önmagát, becsületét:

p nem lesz ön- „gyilkos”,

p marad egy bűzös erkölcsi hulla

p Aki

p partra vetett

p halként vergődő,

p aki jó hálapénzt is

p fizet az őt simogatónak

p (csak a vízbe ne dobja vissza)

p Aki,

p ha őt egyszer

p még gyerekként

p botfülűnek mondták,

p akkor az életben többet ő már nem énekel…

p Aki

p mindent,

p de tényleg mindent tudni akar,

p ezért számolgatja még a haja-/rét fűszálait is

p Aki

p ördögi kör foglya:

p ő azért iszik, mert bánatos –

p és azért oly bánatos, mert iszik…

p Aki

p túl a csúcson

p nem lép hátra, nem vonul vissza:

p már csak szánalmasan-röhejesen vergődő

p Aki

p egy trükk-mester,

p aki olykor, sokszor még önmagát is

p szeretné becsapni, illúzióba ringatni

p Aki

p egy színpadi kellékes

p aki spórolva, az éltető táplálék helyett

p csak a saját kamu ételét-italát „eszi-issza”

p Aki

p kontraproduktív:

p túlevés, a falánk zabálás

p erősítés helyett gyengíti erőnlétét,

p és a melegágya más lelki/testi bajoknak…

p Aki

p önkímélő, gyáva,

p vagy „erőszakmentes” alkalmatlan:

p aki az ön- és honvédelem kötelessége alól

p egyszer és mindenkorra felmentette magát…

p Aki

p előbb csak

p a menetjegy fizetést,

p majd később meg már

p az elemi kötelességei teljesítését is

p „bátran” és nagy ravaszul elblicceli..

p Aki

p egy ún. humorzsák:

p aki ontja magából a sok „viccet”,

p de nem észleli: csak őrajta nevetnek…

p Aki,

p mint a legtöbb dilettáns,

p igen nagyon termékeny is:

p havonta nagyoperát rak le az asztalra

p (ahonnan örökre az asztalfiókba kerül…)

p Aki

p egy ajándékozgató,

p egy lekötelező vesztegető:

p így gyűjtené, vásárolná az ún. baráti kört

p Aki

p nem ismer optimumot,

p de kényeztetni szereti magát:

p az egyre több pihenésnek, alvásnak:

p egyre kisebb a hatásfoka-élvezeti értéke,

p sőt: akár éppen az ellenkező eredménye lesz…

p Aki

p az a flegma

p aki szerint őneki

p az adott alkatában gyökeredzik

p az érdektelenség, a hideg nyugodtság,

p az egykedvű, közönyös nemtörődömség stb.

p Aki

p nem zökken ki

p flegma, közönyös nyugalmából:

p nem az övé, csak a szomszéd háza ég

p (majd meg már későn kapkod, ha az övé is)

p Aki

p borzongva élvezi,

p ha szörnyűség történik,

p és örül, hogy ez nem vele:

p egy ún. katasztrófa turista

p Aki

p maga szerint

p egy „jelentéktelen” –

p és ezért bármire kész

p az öt perces hírnévért,

p piti botránytól lesz hírhedt:

p pl. pucéran berohan a pályára…

p Aki

p nem lát előre:

p amire most még büszke,

p mert az ördög hipnotizálta,

p azt majd évekig szégyellni fogja…

p (előszeretteit is kínos helyzetbe hozva)

p Aki

p úgy akar

p híres hős lenni, hogy

p a folyóba lök/felgyújtja házát,

p hogy majd onnan embert kimentsen:

p így akar életmentő érdemrendet kapni

p Aki

p rövidlátó:

p egy-két nap

p dínom-dánom,

p világra szóló, erőn felüli lagzi stb. –

p majd sok-sok hónap szánom-bánom…

p Aki

p pont

p a segítőre,

p a tűzoltóra/

p baktériumra gyanakvó:

p mindig ott van a tett helyszínén,

p nem ő gyújtogat/okoz gyulladást!?

p Aki

p a nemi szerve mérete miatt

p kisebbségi komplexusos agglegény:

p marad neki a nem választott magány,

p és esetleg az s önkielégítés szex nyomora

p x

ARANY JÁNOS

EGRESSY GÁBORNAK

Midőn törökországi bujdosásából visszatért

Ölelő karokkal mennek ki elődbe

És fogadnak, vídám füzérré szövődve,

Boldogabb barátid:

Hát engem mi tilt, hogy kebeledre dőljek?…

Nosza, rontsd szét lelkem az irigy mérföldek

Kényszerű korlátit!

Igen, itt vagy Gábor, itt te, újra köztünk!

Álom! – álom volt hát, hogy kétségbeestünk

Éretted, utánad?

Hogy sirattuk, kölcsön, a nagy veszteséget:

Bánatos szívvel mi, a hazával, téged,

Te távol hazádat?

Ah! nem álom volt az: látom, le van írva

Szenvedő arcádon egy hosszú év kínja;

Szólanak betűi!

Monddsza, nem tört-é meg fájdalomban lelked?

Hol vevél reményt, mely e nehéz türelmet

Ki segítsen tűrni?

És midőn távolról fölvehetted ismét

A hazai kunyhók szálldogáló füstjét

Mint homályos felleg –

Mi őrzötte szíved… mi tartá meg épen,

Iszonyú örömnek előérzetében

Hogy ne repedjen meg?

Vagy – tudom, tudom már, örömednek kelyhe

Csordultig miért nem lehetett megtelve,

Mi keseríté meg…

Hanem itt vagy, itten fogsz maradni mármost,

Lehetetlenséggel többé nem határos

Megölelnem téged.

Mint midőn galyakká széjjeloszlik a fa,

Úgy vala köztetek lelkem elágazva,

Kevés jó barátok:

Már csak egy zöldellő gyöngye volt: a bánat,

Lomb nélkül hagyá a többi minden ágat

Egy siralmas átok.

Egyiket sudáron gyors villám üté meg,

Másikat emészti láthatatlan féreg,

Sorvadának mind, mind:

Most azonban egy a másik után épül;

Nyerve lassan-lassan az élet kezébül

Lombokat és zöld szint.

Haj! csak egy nem akar éledni – hiába

Jött a lanyha szellő, kikelet nyilása,

És a nyári harmat…

Ő, kit úgy szerettem, ő, kit úgy szerettél,

A közös barát nincs örömünnepednél,

Lantja mélyen hallgat.

De fátyolt a búra! – s mellyel köszöntélek,

Ne legyen legalább halotti ez ének;

Szólj vidámabban, lant!

Az öröm, hogy itt vagy, képtelen reménnyel

Csalogat: ki tudja, hát ő nem jön-é el?…

Hátha eljő – s dalland!

Igen! visszatérted a jövőre zálog:

S én, kétségbeesett, most remélek, várok

Boldogabb időket;

Még sötét az égbolt, de borús határán

Kezdi már jelölni egy felső szivárvány

A siró felhőket.

Félre, kishitűek, félre! nem veszett el –

Élni fog nyelvében, élni művészettel,

Még soká e nemzet!

Föl, merész versenyre, kinek az istenség

Nyujtá dallamos ajk s honi hárfa kincsét!

Zengjen, aki zenghet.

Te pedig, barátom, lépj ama padokra,

Hol oly gazdagon nőtt koszorúid bokra:

Légy új büszkeségünk:

Ölts arcodra lelket és igaz betűket, –

Magasztos erényt, mely buktában se csügged,

Ábrázolva nékünk!

(1850)



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

