kb. 3 perc olvasás
Friedrich Klára- Szakács Gábor: Az ősi székely- magyar rovásírás ( részlet )
A rovásírás a magyarok elődeinek írása, nemzetünk legrégibb és legértékesebb szellemi kincse, amely bizonyítja több ezer éves jelenlétünket a Kárpát-medencében, valamint a szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkat.Ugyanakkor ésszerű, szép és még játékos is.Igazán illik rá a mondás, hogy az Isten is jókedvében teremtette.
A rovásírás a betűírások közé tartozik.
Rovásírásunk magyar nyelvünk hangjaihoz tökéletesen igazodott, minden hangjára van betűnk, ezért azt mondhatjuk, hogy együtt fejlődött az anyanyelvünkkel, nem pedig kölcsönzött, azt nem vettük át senkitől!
Amikor a XI.- XII.században át kellett térnünk a latin betűs írásra, ebben 13 hangunkra nem volt jel.
( TY,GY,NY,LY,SZ,ZS,CS,K, J,Á,É,Ö,Ü)
A ” latinosítás” során tehát évszázadokra visszavetették és a korabeli Európa alacsony szintjére süllyesztették írásbeliségünket.
Pl. a „gyümölcs” szót a latin betűvel csak „gimilc”-ként, a „püspök” szavunkat „puespoec”-ként lehetett leírni.
Forrai Sándor írta 1985-ben „…a magyar nyelvet latinbetűs írással jegyezni csak nagy torzítás árán, vagy egyáltalán nem volt lehetséges.Az olvasó minduntalan tanúja lesz annak a harcnak, ahogy nyelvünk köztudott „betolakodó” az idegen betűkkel szemben.”
Elődeink a rovásírást a Kárpát-medence egész területén használták és őshazánktől távol eső területeken is terjesztették. A köznépi eredetű emlékek tanúsága szerint a legkorábbi időktől kezdve nálunk senki nem volt írástudatlan, a juhászgyerekektől kezdve a fejedelmekig mindenki értett a betűvetéshez.
Krónikásaink és tudósaink, többek között Kézai Simon,Kálti Márk, Thuróczy János, Bonfini Antal, Verancsics Antal, Baranyai Decsi János, Szamosközi István, Thelegdi János, Kájoni János, Bél Mátyás szkíta-hun írásként említik műveikben.Egyikük sem nevezte finnugor írásnak!
A rovásírás kifejezést a juhász szülőktől származó Tar Mihály használta először, a források szerint 1901-ben. Majd nagy szobrászművészünk Fadrusz János vezette be a köztudatbaa XX.század elején és hamar elterjedtté vált , mert tökéletesen kifejezi ősi írásunk egyaránt róható, véshető, írható jellegét.
A székely- magyar rovásírás elnevezés Magyar Adorjántól ered. Neves művelődéstörténészünk ezzel adta meg a tiszteletet a székely népnek, mert a legtöbb rovásemléket ők őrizték meg az utókornak.
Képen: Bél Mátyás Miatyánkja
Bél Mátyástól (1684-1749,- evangélikus püspök, tudós, rovásemlékek gyűjtője) maradt ránk egy betűsor és a Miatyánk, mely ismételten bizonyítja, hogy őseink írása a legrégibb időktől, minden társadalmi rétegben folyamatosan használatos volt.
Többek között az ilyen és hasonló régi emlékek bizonyítják, kárpát-medencei ősiségünket, mert ma is itt él az a nép, amely ezeket a jeleket még használja!
Miért nem tanítják az iskolákban és miért nem használjuk ősi írásunkat, mint ahogy a kínaiak, japánok, görögök, arabok, héberek használják a saját betűiket?
A rovásírás bizonyítja több ezer éves jelenlétünket a Kárpát-medencében, valamint a szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkat.Emiatt a X-XI. századtól „pogány” nak nevezték ősműveltségünket és írásemlélkeit igyekeztek eltüntetni.
Rovásírásos kódexeinket és rováspálcáinkat elégették, táltosaink működését, gyógyító tevékvékenységüket betiltották.
I. András, Vazul -Vászoly fia 1047-ben a fő- és jószágvesztés terhe mellett tiltotta be a ” régi scythiai nemzeti hitet” és a pogány írást!
I. András öccse, Béla, a régi székely méltóságneveket eltörölte, a családok, várak, helységek neveit szentek neveivel felcseréltette, s a családok régi irományait elégettette.
Fehér Mátyás Jenő írja a „Középkori magyar inkvizició ” című könyvében, hogy ” voltak magyar írások, teljes könyvek, a Halotti beszéd és Mária siralom előtt is”.
Ha a rovásírás az iskolákban bevezetésre kerülne, nem lenne tovább fenntartható a 896-os besenyő beüldözéses honfoglalás és a finnugor rokonság hamis elmélete.
Forrás: Magyarságtudományi Füzetek, Kisenciklopédia 7.
+
Bázeli előadásom szerkesztett változata.