Intelmek és bátorítások – XV.

Eugéniusz:

Intelmek és bátorítások – XV.



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

boldog vagy boldogtalan lélekről

Szellemi segítség: igazmondó tükör



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára



Magadon nevetsz vagy szörnyülködsz!

A mese rólad szól – ismerj önmagadra!

A baj felismerése a gyógyulás kezdete –

itt és most változtassál az életeden!

*

Reviczky Gyula

Rossz istenek

Veszélyes istent hármat ismerek,

Jaj annak, a kit elveszítenek!

Megmételyezve vérét, gondolatját,

Agyát lenyűgzik, szívét fogva tartják.

Behálózzák idegzetét, velőjét,

S melyet beszí, megrontják levegőjét.

Rabjok marad, mig végsőt nem lehel.

Báb volt, mig élt s áldatlanul vesz el.

S kit megrontottak így az istenek,

Nevetnek rajta és nem érzenek.

.

A fény is szennyes és a lég dohos,

Hol az első uralg, a potrohos,

Terpeszkedő, nagyhangu és rekedt,

Szemében láthatók a vérerek.

Az éjszaka, a lárma kedvelője,

Az arcza puffadt, vérszinű a bőre.

Nem kell neki se napvilág, se nő,

Lebújokban van jókedvében ő.

Felfordul minden, a hol ő tanyázik.

A szelid emberből garázda válik.

Bukfenczezik a mélabús, merengő

Szótlan fecseg, pajkosból lesz pityergő.

Ki máskor légi útakon repül:

Lerogy a sárba, a szemétre dül.

S kit hevülésbe nem hoz, csak az eszme:

Őrjöngő lesz, delíriumba veszve.

Az istennek mindez csak tréfaság.

Meg-megrándítja a hörgő babát.

Mulatság néki, hogy rablánczokat huz.

Eviczkélhet: nem tágit tőle Bakhusz.

.

Látszólag oly szelíd a második.

Ki látja, üdvösségrül álmodik.

Rád néz elbűvölőn, szivet fogón,

S ellágyulsz, mint az ércz izzó kohón.

Asszony, de szebb mint hitvesünk, anyánk.

A szeme csillag, sóhajtása láng.

Pogány korában hab volt a ruhája;

Ma csipke, bársony; – persze jól kivágva.

A merre járt, rózsák pirulva nyiltak;

Ma otkolón kiséri s pézsma-illat.

Bódító, észbontó, megmérgező,

A férfiak bübájos réme ő.

Aczélos elme elpuhúl ölében.

S ki élhetett vón’ békén, boldogan:

Családját hagyja veszni rongyban, éhen;

El nem riasztják börtön és a szégyen,

Csak az imádott nő után rohan.

S mikor felébred lomha álmiból,

S a kórház várja vagy a vitriól:

Vénusz közömbösen tovább lebeg.

Az égiek ma is részvétlenek.

.

A legkegyetlenebb a harmadik.

Mint vámpir ül meg, véred’ szívja ki.

Nyomását érzed, bárhová szaladj,

S még áldod őt, hogy kínoz s rabja vagy.

Az életzajból elhurczol magányba,

Hogy lelked’ annál jobban szétzilálja.

Az élet öröméből mit se juttat;

Szomjaznod kell, szánalmas Tantalusznak!

S te istenarczát együgyűn imádod,

Elhagyva érte nőt, otthont, családot.

Szent kéj fog el, ha szempillája rebben,

Mindenre alkalmatlan és ügyetlen,

Elkésel élni; – csak hitedbe’ gazdag,

Terhére vagy társidnak és magadnak.

Játéka vagy csak, nem hozzá hasonló,

Kit összetörvén, elhajít Apolló.

*

Reviczky Gyula

Sátán

Egy éjjel a sátán ágyamhoz álla;

Nevetett, hítt, igérte kincseit.

Frakkot viselt s oly inger volt szavába’,

Hogy már azt hittem: végem, elveszit!

»Eljősz-e hozzám, édes, jó barátom?

Protekcziómat ígérem neked.

Mi kell? Szép hölgy? arany? fény? pompa? mámor?

Mind a tied lesz…« – Én koldus leszek.

»Agyadban égsz s rossz álmaid’ beszéled:

Igy senki sem felelt nekem soha.

Rég’ vágyom okos alkut kötni véled;

Ne légy, öcsém, ily szörnyen ostoba.

Dörgöld ki szemeid’ s ne álmodozzál;

Légy ember és ne hitvány lázbeteg.

Gavallér lesz belőled. Jősz-e hozzám?…

Fejedet rázod?…« Én koldus leszek.

Gavallérnak kevély vagyok s ügyetlen;

Majom és róka lenni nem tudok.

Kincsnek pedig hatalma nincs felettem;

Az kincsem, a mit érzek, gondolok!

Vigasztalóm az édes dal zenéje;

Ez balzsamom, hitem, ha szenvedek;

S dalolva hágok a sátán fejére.

Aranyod nem kell! Én koldus leszek!

Urad vagyok! Leszállok a pokolba

És Luczifert magát elégetem.

A jókat összegyűjtöm egy akolba.

Halleluja! Megáldva végzetem!

»Már látom, hogy méltó vagy ostoromra,

Bolond te, kin segítni nem lehet.

Adieu!« – S én visszadőltem vánkosomra

És felzokogtam: Én koldus leszek!

*

p 1

p

p Élethazugságait addig mondogatja, ismételgeti, míg maga is elhiszi

p

p Egy mai ember ne legyen érzelmes: így posztmodernül ironizálgatsz?!

p

p Egy Nagy Ügynek rendel alá mindent – de amiről titokban sejti: kamu

p

p Egy négyéves kisfiúval, egy fanatikussal is úgy vitázol mint mással?

p

p Egy perfekcionista: még 60 évesen is csak előéletnél-előételnél tart!

p

p Egy pohár bor evés után, nehogy dalra fakadjon vagy igazat mondjon

p

p Egy spicli kígyót melengetsz kebleden, hátha galambbá téríted…?

p

p Egyetlen gyereke a mindene, s ha tragédia történik, ő is élő halott?

p

p Egyheti böjtöt még kibírsz, de hogy egyedül maradj a nézeteddel…

p

p Elegendő a látszat – képmutatásod a bűn hódolata az erény előtt…

p

p Élete csalódott háborgás: hát nem egy giccses forgatókönyv az alap?

p

p Életfogytig titkolnod vagy magyaráznod kell munkád, egzisztenciád?

p

p

p

p 2

p

p Életfogytig toporog a kincsesbarlang előtt, de nem mer kulcsot kérni

p

p Életmennyiségére biztosítást kötött: ez szavatolná annak minőségét

p

p Életrajzod megírhatod csak passzív-szenvedő igealakokat használva!

p

p Elhiteted magaddal, hogy nem a pénzedbe szeretett bele fiatal arád!

p

p Ellenállást feladva a modus vivendi: azonosulni a rabtartó eszméivel?

p

p Elveszett ember vagy, ha elérik: szégyelld tisztes szegénységedet…

p

p Elvetettségedben mindig új társaságba mész, hogy ott előadd magad

p

p Elzárkózva cigányoktól, zsidóktól, bevándorlóktól elszegényíti életét

p

p Erőszakmentesen könyörögsz gyerekednek, hogy ne köpjön szembe

p

p Értetlenül áll, ha nem úgy fogalmaznak, ahogy az ő új Biblia fordítása

p

p Exkluzív szerződésben átadod életed közvetítési jogait egy tévének

p

p Ez a földi élet még nem az igazi fellépés, ez még csak a (fő)próbaidő

p

p Fél életen át fedőcégnél fedőtevékenységet végez: a Nagy Riadót várva

p

p x

Reviczky Gyula

Jób siralma

Kegyetlen Adonáj!

Gyönyört lelő szolgád gyötrelmiben.

Undok fekélyektől borítva,

Itt vergődöm, vonaglom a szeméten,

És átkozom a méhet, mely fogant,

A napot, a melyen hirűl vivék

Apámnak, hogy fiat szült felesége,

A térdet, mely gyöngéden ringatott,

S mely meg nem fojta rögtön, a kezet.

.

Mindenki elhagy, vádol és gunyol.

Ti is, ti is, barátim!… Óh, tudom,

Ártatlant érjen bár, a szenvedés

Mindig a bűn szinében jelenik meg.

Fájdalmimat s fogyatkozásimat

Óh, vajha meg lehetne mérlegelni!

Óh, vajha a világ tudtára adnád,

Hogy ártatlan, vétektől ment vagyok!

Tudom, előtted nincsen igaz ember;

De a világ előtt én az valék.

Vaknak szeme, sántának lába voltam.

Jót tettem és most gonosz az eredmény.

Valaha szánakoztam a szegényen,

És engem, íme, nem szán senkisem!

Vetekszem mostan Adonájjal.

A kinek gondja úgy sincsen reánk.

Megkárosítjuk-é, ha vétkezünk,

S ha jót cselekszünk, használunk-e néki?…

Gonoszságunk az embereknek árt csak,

S igazságunk nekik használ csupán.

És mégis a szerencse

Hiába mosolyog bolondra:

Örömben élni a bölcs tud csupán.

Az ezüst érnek kezdete vagyon;

De hol található a bölcseség?…

Ennek becsét nem tudja a világ,

S a gazdagok, nagyok földjén sehol sincs.

A mélység szól: nincs bennem! – és a tenger

Azt mondja: nincs itt! – Van-e, a ki látta?

Gyöngyökhe’, szárdonixho’ nem hasonlit

S nem mérhető ofíri sárarannyal.

Nem rejti azt magában India;

A drágakőnél ritkább, becsesebb

S zafir- s topázért nem cserélhető el.

Vész és halál szólt: hallottuk hirét!

Utját s helyét azonban egyedül

A lélek tudja; ez mondhatja meg csak:

Az Úr félelme, ez a bölcseség,

S távozni a gonosztul: értelem!

Az Úr félelme!… Mit használt nekem!

Nincs Adonájban részvét, irgalom.

Nem büntet és nem áld érdem szerint.

Mert a csalánhoz nem nyúl senkisem,

De a rózsát bezzeg mindenki tépi!

Utálatos lét, hát ide jutottam,

Hogy most durván kiköpnek én előttem,

Kik dicsőségem hirdetői voltak!…

Ki adja nékem a halál nyugalmát?

Porból van és nem érczből gyönge testem,

S nem a kövek szilárdsága erőm.

Keserü jajgatásra vál’ türelmem:

A ki elkezdte, sujtson agyon engem!

.

Hogy elmult tőlem az öröm-pohár!

Sírásra változott, hajh, cziterám,

S vig énekem a zokogók szavára!

Mi hát az üdv? Virág, mely peczre nyílik

S el lesz taposva, ha lehullt a földre.

Mi hát az élet?… Árny, melynek növése

Az éjszaka közelgését jelenti.

Mi hát az ember?… Állat, ki dologra

Van e világon, mint igás barom.

Tűr, fárad, izzad, árnyékot keres.

S lankadtan alig várja, mint a szolga,

Hogy mikor dőlhet már le az alomra!

S mégis, mit jajgatok, mit sírok itten!…

Adonáj jobban tudja, mit mivel.

Hol voltam én, a por s porrá leendő,

Midőn a földnek sarkait lerakta

S föléje az ég boltját kifeszíté!…

Midőn irányt adott a folyamoknak

S a szelek útját meghatározá!

Mit tudom én, végzése mire jó,

S midőn igy sujt, nem emel-é magához!…

Szünj’ meg zihálni, lázongó kebel:

Az Isten adta, Isten vette el!

*

Reviczky Gyula

Bábel

Volnál hát egy ország szemefénye,

Te érthetetlen összevisszaság? –

Város, melynek se nappala sem éje,

Te felfordult, elkárhozott világ!

A szerelemnek nincs bübája,

Csavargóké a csillagtiszta menny.

Lehet-e ott az érzelem hazája,

Hol diadalt arat a bűn, a szenny?…

.

Rajongó lélekkel hittem sokáig,

Hogy a főváros égi Pantheon,

Melyből a nemes ideál kiválik,

S ezé a taps, ezé a jutalom.

Megálmodám az elfeledt regéket.

Hevültem, mint egy régi kor fia.

Athén és Róma nálam ujra éltek

S Aristidesz, Brutusz, Kornélia.

.

A nép közt, falun éltem volna szépen

S irásból ismerném csak Szodomát.

Ha már önvétkünkön kaczagni szégyen,

Iszonyu látni ezrek mámorát.

Menj! s hallgasd meg, ha még el nem romoltál,

Az önzés gyáva evangeljomát.

Borulj a porba! ott egy fényes oltár, –

Csókolni fuss a bűn aranyhaját.

.

Szemem e bábeltornyu tarkaságot,

E nyomorú fényt nézi hidegen.

Kaczagnám ezt a hóbortos világot.

De nem kaczagom, mert nem érthetem.

Mint számüzött kerűlök minden embert

És sirni vágyom, ha leszáll az est;

Rab vagyok én, a ki daczolni nem mert

És halni vágya, élni kába, rest.

.

Sebzetten itt bolyongok félbolondul;

Bolondok közt a félbolond magam,

Indúlatom viharharangja kondul,

És óriásnak gondolom magam.

Szeretném összezúzni ezt a népet,

Mint a mese kigúnyolt Sámsona,

Hogy halljon az utókor is regéket;

Minőket senki nem hallott soha!

p 3

p

p Féligazságod kevesebb mint a semmi, mert úgy hiszed, hogy egész…

p

p Félsz olyan zenét műélvezni, ami tisztítóviharba sodorná lelki sajkád!

p

p Férfiatlanként szégyelli a könnyeit: mily nehéz így megkönnyebbülnie

p

p Férfinak adva ki magát nem molesztálják, állást kap – de így marad…

p

p Fiúi tiszteletből nem gátolta, hogy apja az ő – torz – képére formálja

p

p Folyton kárhoztatod magad, mintha tévedni nem lenne emberi dolog…

p

p Független politikus és gondolkodó, csak anyja s felesége zsarolgatja

p

p Gazdagságod leplezni akarván nyomorog – majd már nem tud váltani

p

p Gyereket beszéltek a hasadba, s már magad is gömbölyödni látod?

p

p Gyermekkora süllyedő világa hajójáról semmit se ment ki a szigetre?

p

p Gyermek-lelkűség fitogtató: maga előtt is takargatja infantilizmusát!

p

p Gyógyultnak s nem – most – tisztának véve hagyod kísérteni magad?

p

p Ha „csak” szeretne gyereket, akkor lehetne, de ő AKAR, így nincsen!

p

p

p 4

p

p Ha a haza az áldozatáért rosszal-rosszul fizet, akkor ellenség lesz!

p

p Ha csak autóstoppal utazhatna, akkor inkább mások világjárását nézi

p

p Ha egyszer becsapták, oly elővigyázatos lesz: idegent nem enged be!

p

p Ha élete nem foglalható pöttyös leányregénybe, akkor öngyilkos lesz

p

p Ha hibázol, akkor nyilvánosan és szigorúan dorgálod, bünteted magad

p

p Ha jól elvegyül az egy igaz Hit gyülekezetében, garantáltan üdvözül?

p

p Ha kicsit megkapirgáljuk derűlátásod, az csak kincstári optimizmus

p

p Ha majd felépül a házam, ha majd gazdag leszek, ha majd…, ha majd!

p

p Ha már dől a ház, a munka hőse vagy – de hol voltál előtte évekig?

p

p Ha már egyszer kibírtad a csúcsterhelést, alább már nem is adod?

p

p Ha naiv idealista illúzióidból veszít, keserű-cinikus karrierista lesz ?

p

p Ha nem jó élni, akkor jobb korán halni – legeslegjobb meg se születni

p

p Ha nincs közvetlen életveszélyben, akkor nem szólsz rá más gyerekére?

p

p x

*

Reviczky Gyula: A pénz

(töredék)

.

Vad czédaságtól reng a palota.

Viraszt a mámor; foly Champagne bora.

Szilajon isszák festett asszonyok;

Csók járja és a szív sziven dobog.

Sok ittas úrfinak szemében

Élv s álom harczot vívnak épen.

Megöl az unalom! kiált fel egy,

Üresnek látom én az életet.

S a leghalványabb és legálmosabb

(A háziúr s a lakma rendezője)

Egy kristályserleget markába kap

S rekedt hangon felordít: «Csupa dőre,

Ki másra vágyik és nem pénz után;

Világi boldogság a pénz csupán!

.

«Arany volt hajdanában is az élet

Legjobb helyére a belépti jegy.

Gyötrelmes vágyad nincsen ott, csak élved,

S mit megkivánsz, azonnal a tied.

Te csak heversz, mulatsz, nincs semmi dolgod,

Használod száz inas lábát, kezét.

S a csőcselék irigykedik: Beh boldog!

Van annyi pénze mint szemét!

.

«Akarsz utazni?… Hát siess beszállni!

Kell drága öltöny?… Lesz, hanem fizess!

Szeretsz tán lovagolni, kocsikázni?…

Szólj és lovad, kocsid bármennyi lesz.

S ha ínyedet csiklandja finom étel:

Zabálsz; mi ritka, drága, mind tiéd.

Szeretsz mulatni: páholyodba mégy el.

Mert pénzed annyi, mint szemét!

.

«Mi bánt?… Talán szép asszonyért esengesz?

Vagy hű barátod nincsen még neked?

Hidd el, barát is, asszony is tiéd lesz,

Ha aranyaidat jól csörgeted.

S a taps, dicsőség, hír szomját ha érzed,

Csak ints, s mindenki porba hull eléd.

Mi kéj, hogy ezren írigyelve néznek,

Mert pénzed annyi, mint szemét!

.

«És a mi kéj van, mámor és igézet,

Mind, mind a drága pénz találta ki.

Van mindened, ha tömérdek a pénzed;

Csak a szegényt kinozzák vágyai.

Poharamat a pénzre hajtom én fel!

Még több világosságot és zenét!

A gazdagoknál soha sincsen éjjel…

Van pénzem annyi, mint szemét!

.

«Hej! ronda, piszkos ágyban született meg

Az árva, bűnös, aljas és bolond.

Kenyéren élnek mind a megvetettek.

A legnagyobb gyalázat itt a gond.

Erénye csak gunyul van a szegénynek;

Piszokba’, sárba’, rongyok közt marad;

És darabokra töri szét az élet,

Mint én most ezt a poharat!»

.

Tapsolva ordit éljent mindegyik.

Zaj és kaczaj közt fölemelkedik

Most egy uracs kopottas öltözékben,

Csak arcza mondja: Jobb időket éltem!

.

«Hétágu korona van czímeremben;

Lelkem, mint vérem, büszke és szabad.

Boldog is tudnék lenni véghetetlen’,

De látom, nem elég az akarat!

Az üdvösséget mosolyogni láttam

S magamnak eljegyezni nem tudám.

Nem járhat ő – mondá – kopott ruhában,

Világi boldogság a pénz csupán!

.

«Szerelmét fűzte hozzám egy leányka.

Meghalok érte s nem lesz hitvesem.

Az olajfák, narancserdők honába

Magammal én őt el nem vihetem.

Pénz hát a jelszóm! Álmodám idáig;

Nem kergetek már árnyakat bután.

Üdvösségemhez csak a pénz hibázik!

Világi boldogság a pénz csupán!

.

«Gyémánt a lelkem, óh, de lent a sárban!

Nem díszitem a bolt kirakatát.

Nagyot, dicsőt akarnék, de hiában,

Az én erényem tett helyett a vágy;

Óh, jól beszéltél, nagy a bölcseséged!

Koldús erénye rongyok közt marad.

Darabokra tör engem is az élet,

Mint én most ezt a poharat!»

.

«Hazudtok! – szól a terem egy zugábul

Egy félszeg ember, látható, szegény, –

A pompa hadd tekintse mostohául,

Rejtőzve él a boldogság, erény,

Az üdv a szívbe van beírva mélyen,

Boldog csak az, ki véle született.

Az ember képe, átka van a pénzen;

A kapzsiság csinálta pénzetek’.

A gazdagot, nem bánom, írigyeljék!

Van üdv, hogy meg nem látja senkisem,

Mert meghal, a mint odahagyja csendjét,

Én ezt imádom és csak ezt hiszem.

Ki a világ előtt fénylik, jaj annak,

Ha e kivűl más gazdagsága nincs!

Üres szivűek a legkoldusabbak.

A szív, a szív az egyedűli kincs!»

.

Nagyot kaczagnak rajta széltire;

A sok között csak neki volt szive.

*

Reviczky Gyula

Osztályrészem

Az élet árnyát, fellegét is

Szivárványszinbe’ látja lelkem.

Csalódni és remélni mégis:

Igy van megirva végzetemben.

S dallá szövődik minden eszmém

S mind, a mit érzek, álmodom;

De nyitját hasztalan’ keresném;

Mi czélja, haszna: nem tudom.

.

Sugártalan, ködös napokba’,

Ha rám borúl az éjek éje;

Fölhangzik édesen zokogva

A dal vigasztaló zenéje.

Ez tár elém egy szebb világot,

S ha lelkem errül álmodik:

A könny, a kín, a vér, az átok

Hallelujává változik.

.

S megszáll a vágy, hogy letöröljem

Könnyeit a szomorkodóknak;

S a béke útját megjelöljem

Azoknak én, a kik csalódtak.

Óh, fáj e furcsa, gúnyos élet;

S lelkem gyakorta felzokog:

Az emberek mind oly szegények

S nem lesznek soha boldogok!

.

Türelmet és szánalmat oltott

Belém a lét nehéz igája.

Tudom, hogy ép’ az sose boldog,

A kinek boldogság a vágya.

Tudom, hogy nemcsak én kesergek,

Bajlódik más is eleget,

Hurczolja némán a keresztet

S nem vígasztalja senki meg.

.

Óh, hála, hála, hogy keservem’

Nem hordozom magamba’ némán!

Van vígaszom, lehet pihennem,

Ha gondok árnya száll is énrám.

Borongás, üdvösség, igézet

Körülzsong lágyan, édesen;

S mit suttogásukból megértek,

Merengő, méla dal leszen.

.

Saját bubánatomban érzem

Örök bánatját a világnak,

S a lelki szomjazók nevében

Sóhajtom el szelíd imámat.

És öntudatlan’, önmagátul

Szakad szivembül énekem.

Örömet, bút, mindent elárul…

S én nem tudom, csak érezem.

.

S habár jövőmben írva látnám,

Hogy sohasem leszek szeretve;

S dicsőség nélkül, ifjan, árván,

Szegényen dobnak sírverembe:

A vágyat üdvben élni váltig

Siró zenébe önteném,

S dalolva várnám a halált, így

Sóhajtanám ki lelkem’ én.

*

Reviczky Gyula

Rezignáczió

Lomhán szemlélem a világot.

Hadd forrjon, ontsa bűneit.

Nem szórok a gazokra átkot,

És az erény se lelkesit.

.

Nem indulok meg, nem szomorgok,

Ha látok szenvedő szivet.

Irigységet nem kelt a boldog,

Nem fáj sem új, se régi seb.

.

Maradjon a világ a hogy van,

Sajtoljon égő könnyeket.

Lemondtam, mindenről lemondtam,

Mit megmásitni nem lehet.

.

Botorság volt kergetnem álmot,

És szélmalmokkal küzdenem.

E kába összevisszaságot

Ma már nyugodtan nézdelem.

.

Dobálják sárral bár az eszmét:

Nem indit meg, ha elbukott.

Gazság arassa győzedelmét:

Én nézem s meg se mozdulok.



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…

ppppppppppppppppppppppppppp