Gárdonyi Géza Megjárta Jancsi
Jancsi kapált az apjával. Nem könnyű dolog a kapálás: Jancsi elfáradt.
Meleg volt. A Maros kutya ott feküdt a hűsön, a körtefa alatt.
Jancsi megtörülte a homlokát, és így szólt:
- Hej, édesapám, de jobb volna, ha kutya volnék!
- Hát csak légy - felelt az apja -, próbáld meg.
Jancsi letette a kapát. A Marost elkergette a körtefa alól, s maga feküdt oda. Onnan nézte, hogy az apja hogyan kapál.
Az idő már délfelé járt. Jancsinak a szeme majd kiesett az éhségtől.
Végre nagy nehezen megérkezik az ebéd. Az apa leteszi a kapát, és odaül a fa alá.
- Lássuk - mondja -, mi a leves!
- Bableves - mondja örömmel Jancsi.
- Csitt - szól rá az apja -, a kutya nem beszélhet.
S enni kezd.
- Hát én nem kapok? - kérdi Jancsi.
- Hol hallottad azt, hogy a kutyának leves jár? Mondtam már, hallgass, mert te beálltál kutyának: kutyának nincs szava.
Hallgatott Jancsi, de szomorúan.
Következett a főzelék. Abban volt hús is. Az apa megette a főzeléket, a húst is. A csontot odadobta Jancsinak.
Akkor már Jancsi sírva fakadt.
- Nini - mondja az apa -, hát mi bajod?
- Édesapám - feleli Jancsi -, nem kívánok tovább kutya lenni, mert ha még tovább is kutya vagyok, a tésztából se jut.
Így került ki aztán Jancsi a kutyaságból.
|