Menőke Budárúl Bécsbe

A költészet kincstára

Pálóczi Horváth Ádám (1760 - 1820)

1. Menőke Budárúl Bécsbe

Menj el, menj el szegény magyar! a kétség partjára,
Tekints az ingadozó reménység pólcára,
S te aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni,
Borzadj, mikor a vég-sors hideg jelt fog adni.

Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon,
Elfajúlt testvéridtűl csinált áll-utakon,
Kik őseink hamvait rútúl megtapodták,
Arany szabadságunkat aranyon eladták.

Ott bontsák ki takaró-fedelit szemednek,
Ahol egy irtóztató méllység, reményednek
Alá van ásva, s nevet a kegyetlen here,
Mint zuhog a méllységben a kétség tengere.

Szakadoznak a partok, az oszlopok dűlnek,
A nem rég meleg vérrel buzgó szivek hűlnek.
Minát ásott alája s kemény tüzet vetett
A köz-jó bástyájának a maga szeretet.

A viz-ész négy nagy folyó-vizet megrekesztett,
Békozó lánc keríti a kettős keresztet.
Nyög ama Szent Szűzanya, és gyászba öltözött,
Csak alig csillog a sok kis csillagok között.

Te csak menj, nem újjak már a terh-viselések,
Engedj a végzéseknek, ha ugyan végzések;
Csak nyögj, és ha az egek segédedre jőnek
Ne virtusidnak köszönd, hanem az időnek.

Menj, add egy olyan kézbe szabadságod fékit,
Mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit,
Hogy meg érezd, amit még sokan nem éreznek:
A szabadság s a rabság, miben különböznek!

https://www.youtube.com/watch?v=3f_VNRHDhd8

Képtalálat a következőre: „pálóczi horváth ádám”