Nemzeti divat a reformkori Pesten

A Honderü egy 1843-as karikatúráján1

három alak látható: egy jól megtermett

magyar öltözet úr (KÖrmagyari) elbánik két csenevész frakkossal (Négyesi és Ke

ringi).

A reformkor vitái nemcsak az országgyűlésen és a politikai lapokban, politikai

irodalomban zajlottak: a bálokon, divatlapokban és általában a nyilvánosság szín

terein a nemzeti problematika mindenki számára érthető, érzékelhet formában

jelent meg: a nyelv, a tánc és az öltözék mutatói lettek a nemzetiesedés mértéké

nek. Leggyakoribb jelzőjük, a róluk alkotott értékítélet szempontja az idegen-ma

gyar ellentétpár volt. Ebben a vitában - gyanútlanul is - mindenki részt vett, aki

megjelent a nyilvánosság előtt. Az öltözködés: szükségszerűség, a ruha viszont nem

egyszer tárgy, jelentése van, olvasható. Mivel minden egyes ruhadarabot egy struk

túrán, az adott korszak öltözködési rendszerén belül lehet értelmezni, bármit vesz

fel az ember, azzal akaratlanul kifejezi egy csoporthoz való tartozását, egy csoport

tól való elhatárolódását. Az öltözködés szimbolikus szerepét mutatja, hogy a kul

túrákat, nemzeteket fenyeget veszélyhelyzetben identitást kifejez funkciója meg

erősödik. Hogy veszélybe került egy hagyomány, ezt legjobban a tudatos hagyo

mányőrzés megjelenése jelzi.

Nem volt új jelenség a nemzeti divat: a küls megjelenés, a régi szokásokhoz va

ló ragaszkodás már a rendi nemzethez való tartozásnak is látványos kifejezője. A

reformkorban átalakulóban volt a nemzetfogalom: a rendi korszakban egy kivált

ságolt társadalmi csoport sajátította ki, most nemzeten az egész társadalmat kezd

ték érteni (Varga 1982: 25-40). Megváltozott tehát az a csoport, amelynek összetar

tozását - többek között - a nemzeti öltözék hivatott kifejezni.

A magyar, illetve nyugat-európai táncok megszemélyesítőit ábrázoló gúnyrajz a

magyar tánc reformkori elterjedését és a külföldi táncok vereségét kifigurázó írást

illusztrálja, de önmagában is értelmezhető. A figurák - a szó szoros értelmében,

ruhadarabok formájában - magukon viselik mindazokat a sztereotipikus vonásokat,

amelyek alapján els pillantásra rá lehet ismerni a „magyarra" és a „külföldire", ami

reformkori divatlapok szóhasználatában, a divatok kontextusában nyugat-európa

it, szűkebben osztrákot és franciát, bécsit és párizsit jelentett. A magyar úr nagy

bajuszt visel és paszományos szűk nadrágot, sujtásos mentét, dolmányt valamint

sarkantyús csizmát. Az éppen a folyó vizébe zuhanó áldozatok hátán lebegnek a

frakk sokszor kigúnyolt szárnyai, térdnadrág, harisnya, cip egészíti ki az öltözé

küket.

Ez a karikatúra humoros formában foglalja össze a magyar és a nyugati öltöz

ködési rendszerek reformkori összeütközését, amely a divatlapok tükrében hasonló

hevességgel ment végbe, a valóságban viszont a frakk sokkal inkább megőrizte te

kintélyét, mint a képen ábrázolt Keringi és Négyesi urak.

1 Honderű 1843. július 8. 20.