Magyarul így!

Gárdonyi Géza

MAGYARUL ÍGY!
r é s z l e t

Az elektronikus kiadás előszava

Az elektronikus változat gyökéül szerzőnek a Dante Könyvkiadónál: MAGYARUL ÍGY c. könyve vétetett.
Az akkori idők írásmódja, akkori helyes-írása eredeti formában meghagyatott, csak a szövegben megjelenő következetlenségek - mint p.o. a címszók többnyire kisbetűs, ám néha nagybetűs kezdése - lettek egyazon mintára kiszabva.
Ezen kiadás tisztelgés Gárdonyi Géza nyelvészeti munkássága előtt.
Az elektronikus kiadás az "osnyelv.hu" honlapon jelent meg először, a gondozott szöveg továbbra is ott található, szerkesztője és gondozója: Varga András.
Budapest, 2012.10.19.

A sajtó alá rendező szava:

Gárdonyi Géza sokat foglalkozott a magyar nyelv sajátságaival, írás közben elmerült a magyar nyelv eredetiségének, szépségének, kifejezőerejének vizsgálatába. Ezeknek az elmélkedéseknek, töprengéseknek eredménye ez a könyv. Nem is szabad ezt egy új Antibarbarus-nak vagy a Helyes magyarság kézikönyvének tekintenünk, hanem egy eredeti módon, önállóan gondolkodó író megfigyeléseinek, ötleteinek. Itélete a legtöbb esetben helyes, de néhol kétségtelenül ellentétbe jut a nyelvtudomány, különösen a nyelvtörténet megállapításaival. A könyv így is érdekesés tanulságos, mert új oldalról világítja meg Gárdonyi Géza írói egyéniségét és azt a szerető gondot, mely őt minden művének megírásában vezette.

A szerző beköszöntője:

El vagyok készülve arra a kellemes állapotra is, hogy ezeket a sorokat épp az én fejemre rázogatják majd legszívesebben azok, akik belőle okultak. Mert hiszen mindazok a hibák, amiket itt felszinre vetek, - alig egy-kettő híján, - az én írásaimban, könyveimben is éktelenkednek. S még rá: mindazokat a hibákat, amelyeket már az én szemem ereje nem bírt meglátni, épp az én tollam gúnyolásával vetik majd új rostába azok, akik a munkámat folytatják.
Elszenvedem. Sőt: örömmel szenvedem. Mert nem a hiúság oltárán áldoztam ezzel a könyvemmel, hanem a magyarságén.
A nyelv is változik idők haladtában, mint ahogy maga a nemzet is változik. De a nemzet lelke nem változik, hát a nyelvnek a lelke se változhatik. A nemzet lelke meg a nyelv lelke egy. Aki hibásan beszéli a nyelvet, a lélek ellen vét.
A régi időkben, mikor még nem olvastak, semmi volt az, ha egyes ember hibásan beszélt, de ma, mikor már a kapás ember is ujságot olvas, a hiba ragadós. S ma már annyi a hibás szólás a nyelvünkben, hogy száz év múlva német segédigék nélkül köhinteni se lehet.
Micsoda gazdag emberek voltak azok az országfoglaló magyarok! Ezer év óta rabolják ennek a nemzetnek a kincseit: német, tatár, török, osztrák. Maga magát is pusztítja ezer év óta: kártya, váltó, nemtörődömség. Még a nyelvét is rontja ezer év óta s még mindig gazdagabb a nyelvünk, mint akármelyik európai népé.
Az első nyelvrontó bizonyára az a misszionárius volt, aki megtanult köztünk magyarul és lefordította a Miatyánkot: ki vagy a menynyekben qui es in coelis... mi kenyerünket mindennapit, - panem nostrnum quotidianum. S mihelyt az első ős letette a kardot és pennát vett kezébe, azóta minden író nyelvrontó is egyúttal. Latin és germán formákkal szegényítik a nyelvünket ezer év óta. Dicsértessék a Jézus! Magasztaltassék a Hunyadi Mátyás!
S az utolsó nyelvrontó az az utolsó író lesz, akit majd az utolsó útjában visz át a Cunard Amerikába.

A csárdai zenész, az iparhegedűs 25-30 hanggal dolgozik. Annyival eljátszik minden dalt. A művészhegedűs ugyanazon a hegedűn 200-300 hangot zendít elő.
Épp így vagyunk az íróművészettel is. Az iparos író a közélet kapott kis szótárából él. Ő azzal mindent elmond amit akar s a vele egyszintű olvasó megelégszik vele.
A művész-író azonban ismeri a nyelvbeli kifejezések sokféle különbségét s a különbségek sokféle színét és sokféle erejét: s egy pillantásra lát és választ, mint a gyöngy-fűző asszony.

Idegen szavak a nyelvünkben: bolondnak mondanánk azt a pávát, amelyik tuzok tollat tüzdelne a maga tollai közé.

Akadémiás magyarság és mezei magyarság,- micsoda változat a kettő!

Napjaink magyartalansága: a borbély már vágja a hajat, a boltokon vasárnaponkint csupa zárva-ajtó.

Minden nemzetnek főkincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé. Aki a jó magyar szót elhagyja az idegenért, akinek a korcs magyar szó nem fáj, hazaáruló!

A,Á

a (der, die, das)

A névelő a magyarban nem egy a der-die-das-szal. A mutató ujjat helyettesíti nálunk. A németnél ellenben a der-die-das minden névszónak elmaradhatatlanul előzgető kiskutyája.
Eszerint németes az: Az ujság. A nap. A nép. A hét.
Mert lám a régi ujságok nem A vasárnapi ujság, nem Az üstökös, nem A Borsszem Jankó.
Dunántúli magyarság az ilyen: a János, a Péter, a Naca.
Az a pap is dunántúli atyámfia lehetett, aki a Laudéturt így palántálta át a magyar nyelvbe: Dícsértessék a Jézus Krisztus. S még ez a milliók ajkán mindennapos germán kapta se szoktatta rá az igazi magyarságot, hogy így beszéljen: Magasztaltassék a Rákóczi Ferenc. Lánchidunkat a Széchenyi Istvánnak köszönhetjük.
Könyvcímeken is zavaró az: a, az. A bor címet idézetképp írtam én: A bor vót az oka mondat töredékeképpen. Az új kiadások címlapján törlöm majd.
Intés: Valahányszor az a nem különböztetés, nem rámutatás, valahányszor elhagyható s a szó nélküle is jól hangzik, - csapd el, mert német!

abbanmarad, abban állapodik meg

A magyar csak akkor marad valamiben, ha nem megy tovább vagy nem juthat tovább. De már ha valaki e]utazik, nem mondhatja azt, mint egyik szótárírónk: abban maradunk hát, hogy este elutazol. (Es bleibt also dabei, dass du Abends abreist.) Ez épp oly képtelenség, mintha azt mondaná valaki, hogy: abban utazik el, hogy marad.
Éppen ilyen az abban állapodik meg is.
- Abban állapodtunk meg, hogy leülünk.
Ha állapodtunk jó az ilyen alkalmazásban, akkor ülepedtünk is jó.
A magyar azt mondja inkább: megegyeztünk, eltökéltük, végeztük.

abcúg!

Ennél pestiesebb magyar szó alig akad szótárunkban. Az igazi magyarok azt mondják: vesszen! Szószéken állóra: co le! co ki!
A co ősi szavunk. Még keletről hoztuk: hajszoló szó. Nótákban is benne van még: Co fel sárga lovam!

abcugol

lecohol.

abderita

rátóti.

abszolut becsü

tökéletes.

accusativus

Az accusativusszal megjelenő igét mindig vessük próbára, hogy az accosativus helyett nem mondhatnánk-e n-et?
Átéli az életét.
Akárhányszor olvasható vagy hallható, s nem is rossz, ha arról van szó, hogy valamiben át-éli valaki az életét. Csakhogy néha nem ezt akarjuk mondani vele, hogy végigéli valaki azéletét, hanem azt, hogy életén. Mint ahogy megkülönböztetjük: Átugrotta az árkot s átugrott az árkon.
ťA sereg átlépte a TiszátŤ - átkelt a Tiszán. Mert ha átlépte jó, akkor átkelte is jó. Azonban más, ha valaki általúszik a Tiszán vagy ha valaki átússza a Tiszát. Iskolázott agyak tán jobban megértik, ha a Tisza helyett Helleszpontuszt mondok.

adagio

mélázó.
Utasításként: mélázva.

ad graecas calendas

Soha napján.

adni (geben)

Németes az ilyen kifejezésekben:
Tanácsot ad: tanácsol.
Igazat ad: Helyesel. Mellette van.
Hirt ad: Hirel. Hirt hoz. Hirlel. Jelent.Tehát ujságcímnek is németes a Híradó.
Nem adok három napot, hogy meghal: Nem gondolom, hogy még három napot él.
Hálát ad: Hálálkodik. Háláját fejezi ki. Megköszön.
Vesszőt ad: Megvesszőz.
Pofont ad: Pofon üt, pofoz, megpofoz.
Sarkantyut ad: Megsarkantyuz.
Jól adta: Jól játszotta. Sikerült.
Utasítást ad: Rendelkezik. Parancsol. Rendel. Eligazítja. Utba igazítja. Utasít.
Audienciát, kihallgatást ad: Audienciára fogadja.
Savanyú ízt ad a levesnek: megsavanyítja a levest.
Rossz ízt ad: Rossz ízzel rontja meg.
Színt ad, zománcot ad: színez, zománcoz.
Kifejezést ad gondolatainak: Kifejezi gondolatait.
A színház... darabot adja: A színház... drámát játsza. Ez a dráma van soron. Ma ezt játszák.
Sokat ad rá: Ich gebe viel auf die geborene Aerzte. (Nietsche.) Becsülöm a... Különb nekem a...
Ne adj rá semmit: Ne hallgass rá. Ne lásd. Senki v. semmi legyen neked.
Nem ad rá: Nem nézi. Nem tekinti.
Nem adott hangot: Nem szólt. Meg se mukkant. Már nem mozgott a nyelve.
A katonaság sortüzet adott: ... sortüzzel lőtt.
Alkalmat ad (Ge1egenheit geben): módot.
Alkalom adtán: Alkalommal, idején (valaminek), ha alkalmam lesz rá.
Adandó alkalommal: Alkalommal, alkalom szerint.
Megadta magát: Megadta a várat, a kulcsot, fegyvert: letette vagy lerakta a fegyvert.
Adjuk meg magunkat a sorsunknak: Engedjünk a sorsunknak.
Gondot ad: gonddal terhel v. nehezít.
Kegyelemdöfést ad (Einem den Gnadenstoss geben): Nekünk ismeretlen szivesség, tehát nincs is rá szavunk, - mint ahogy az erkölcsi disznóságokra némettől, tóttól, olasztól kellett szednünk a szavakat, nevezéseket.
Előadja magát: Megtörténik. Történik. Előfordul. Megesik.
Adott helyzet (In dem gegebenen Fall): Az ügy állásában. Ahogy az á-ra b-ét kell mondanunk. Most csak ezt tehetjük.
Okot ad a megszólításra: Meg kellett másodszor is szólitanom. N. Okát adni.
Felad (denunzieren): elárul, besúg, judáskodik.
Feladat. 1. (problema): kérdés, görcs, csomó, gázló, bökkenő, csín, árok... (Száz meg százféle szó az ügy szerint.)
2. (Aufgabe): lecke, házi munka, tennivaló, otthonra, otthonos.
Valakinek valamire adja magát (sich begeben): ereszkedik, vetemedik, pl. ivásnak adta magát: ivásnak ereszkedett. Bűnre adta magát: bűnre vetemedett.
Irányt ad: irányít.
Irányadó: irányozó, irányító, irányoló.
Órát ad (Eine Stunde geben). A magyar jobban csak bérmáláskor ad órát. Máskülönben csak tanít, mert órás tanító. N. Megadta.
Intés: A magyar csak jót ad. Minden olyan kifejezést törüljünk, amelyikben két szó eggyel is mondható.