Jókai és a retorika Nyomtatás
Írta: Jenő   
2017. augusztus 12. szombat, 07:11

Adamikné Jászó Anna

Jókai és a retorika

 

TARTALOM, ELŐSZÓ
Képtalálat a következőre: „Jókai és a retorika”

Tartalom

Képtalálat a következőre: „Jókai és a retorika”
PROLÓGUS

I. JÓKAI REGÉNYPOÉTIKÁJA
1. "A Jókai-probléma"
1.1. A sztereotípiák és a lefokozás
1.2. Realizmus és romantika
1.3. Az új regénytípus: a románc
2. "A magyar nemzet története"
2.1. A Jókai-regények sorrendje cselekményük ideje szerint
2.2. Az árulás motívuma Jókai regényeiben
2.2.1. A varchoniták
2.2.2. Fráter György
2.2.3. Erdély aranykora, Török világ Magyarországon
2.2.4. A kuruc-labanc világ
2.2.5. A jövő század regénye
3. Kielégítette a nemzet hiúságát, takargatta önismeretének hiányát?
3.1. Főnemesek helyett köznemesek?
3.2. Szemet hunyt hibáink felett?
3.3. Azonosult osztályával?
3.4. Szemléletváltozás életművében?
3.5. Ábrándos illúziókba ringatta az embereket?
4. Összegezés

II. JÓKAI ÉS A RETORIKAI ÉRVELÉS (INVENTIO)
1. Jókai mint szónok
1.1. Jókai, a rokonszenves szónok
1.2. Beszéde 1848. március 15-én
1.3. Szónoklatok műveiben
2. Retorikai terminusok műveiben
2.1. Célzások retorikai tanulmányokra
2.2. Retorikai terminusok
3. Valószínűségi (retorikai) érvelés: argumentatio
3.1. Példa (paradeigma)
3.2. Enthüméma
3.3. Értékhierarchiák
3.4. Toposz, toposzok (toposz, topoi)
3.5. Az érvelési hiba, illetőleg a manipuláció mint
a humor forrása
3.6. Külső érvek
4. "Retorikai művek"
4.1. A kalandor törvényszéki tárgyalása
4.2. A Cicero-paródia
4.3. A középkori legenda
5. Összegezés

III. JÓKAI ÉS A REGÉNYSZERKEZETEK (DISPOSITIO)
1. A lineáris szerkezet mint alap
1.1. A lineáris szerkezet épül be a retorikai szerkezetbe
1.2. Sajátos lineáris szerkezet: az író más szerepébe bújik
1.3. Dokumentumregény: az író egy régi per eseményeit követi
1.4. Különleges lineáris szerkesztés: fraktálszerkezet
2. Párhuzamos szerkezet
2.1. Valódi párhuzamos szerkezet
2.2. A párhuzamos szerkezet változatai
3. Keretes szerkezet
3.1. Tipikus keretes szerkezet
3.2. Sajátos keretes szerkezet: az író más szerepébe bújik
4. A szélső szerkezeti részek
4.1. Bevezetések
4.2. Befejezések
4.3. A narráció különlegességei
5. Jókai és a zárójelek
5.1. Parentheszisz
5.2. Aposztrophé
5.3. Narratív metalépszisz
6. Jókai és a reflexiók
6.1. Jókai és az intertextualitás
6.2. Jókai és az intratextualitás
7. Összegezés

IV. JÓKAI STÍLUSÁRÓL (ELOCUTIO)
1. A világosság stíluserénye
2. A nyelvhelyesség stíluserénye
3. Az illőség stíluserénye
3.1. Szóbősége
3.1.1. Egyéni szótalálmányai
3.1.2. "Nyelvészkedése"
3.1.3. Idegen szavak
3.1.4. Szlenges szavak, kifejezések
3.1.5. Frazémák
3.1.6. Névadása
3.1.7. Tréfás etimologizálás
3.2. Metakommunikáció
3.3. A köznyelvtől eltérő beszéd
3.4. Mondatszerkesztése
3.4.1. Az elsődleges szóbeliség felidézése
3.4.2. Ritmikus mondatok
3.4.3. Az élőbeszéd sajátosságai műveiben
4. Az ékesség stíluserénye
4.1. Alakzatok (figurae)
4.1.1. Gondolatalakzatok
4.1.2. Szóalakzatok
4.2. Szóképek (tropoi)
4.3. Összetett példa
4.4. Összefoglaló elemzés
5. Összegezés

EPILÓGUS
FELHASZNÁLT IRODALOM



Előszó

 

"Pur es chomuv vogmuc"; por és hamu vagyunk - mondja Jókai cikkének a címe. Az idézetnek konkrét értelme van: lejárt néhány írónk sírjának határideje a Kerepesi temetőben, Jókai a nemzet lelkiismeretének felébresztése végett emelte fel szavát. Jelképes értelme is van ennek a néhány sornak: igenis tartozik emléküknek a nemzet, hiszen egész életüket a nemzet felemeléséért áldozták. Vajon a nemzet most, jó másfélszáz évvel később tisztában van-e ezzel a tartozással?

Elszomorít Jókai lefokozása a NAT-ban (Nemzeti alaptanterv 1912). Sért, mint egyént, mert kizárják egyik kedves szerzőmet, sért, mint közösségi embert, mert megfosztják a fiatalságot nemzeti múltunk nagy krónikásától. Előítéletek alapján. Az előítéletek pedig több helyről is származnak. Elsősorban a régebbi irodalomkritikából, azután lassan-lassan leszivárogtak a tanártársadalomba: "az oktatás, a középfokú éppúgy, mint az egyetemi, szinte töretlenül örökíti át az elsődleges kanonizáció Gyulai, de még inkább Péterfy Jenő által ránk hagyományozott értékítéletét" (Hansági-Hermann 2005: 8). Ezekkel az előítéletekkel szeretnék most leszámolni, abban a reményben, hogy talán meg lehet fordítani a közvélekedést. Fried István azt írja Öreg Jókai nem vén Jókai című könyvében, hogy a Jókairól szóló kritikák vagy elítélők, előítéletesek, vagy túlzottan lelkendezők, s ez nem válik dicséretére a magyar irodalomtörténetnek (Fried 2003: 167, részletesen Szilasi 2000, 7-63). Úgy tűnik fel, hogy a közoktatásban az előítéletes kritikák kerültek előtérbe, annak ellenére, hogy a legújabb Jókai-szakirodalom új eredményeket produkált. Akármilyen is a helyzet, a könyvtárnyi szakirodalom ellenére van még mit mondani legnagyobb prózaírónkról.

Tanulmányom középpontjában Jókai műveinek retorikai szempontú elemzése áll, a retorika rendszere szerint haladva: inventio, dispositio, elocutio; azaz érvelés, szerkezet, stílus. Felhívom arra a figyelmet, hogy az inventióban nemcsak a téma feltalálásáról és az anyaggyűjtésről van szó, hanem az érvelés feltalálásáról is. Ezért rendszerint ez a retorikák leghosszabb fejezete. Elöljáróban azonban szólni kell a Jókai-problémáról, valamint Jókai műveiről tartalmi és regénypoétikai szempontból.

A poétikai szempont szorosan kapcsolódik a retorikaihoz, a retorika ugyanis története folyamán szorosan összefonódott a poétikával. Ezt az összefonódást maguk a retorikák és a retorikáról szóló tanulmányok is igazolják. Edward Corbett a Rhetorical Analyses of Literary Works című elemzésgyűjtemény előszavában értekezik arról, hogy a reneszánsztól kezdve számos szerző összevonta a retorikát és a poétikát (Corbett 1969). A régebbi retorikák közül elegendő Hugh Blair nagyhatású művére utalni: Lectures on Rhetoric and Belles-Lettres, 1783, ez esztétika és poétika is egyben. (1838-ban Kis János Blair Hugo rhetorikai és aestheticai leckéi címen magyarra fordította, Jókai egészen bizonyosan ismerte, vö. 60). Northrop Frye is összekapcsolja a retorikát és a poétikát; A kritika anatómiája című 1957-ben publikált híres könyve negyedik esszéjének címe: Retorikai kritika: a műfajok elmélete. A következő megállapításokat teszi: "Elfogadhatjuk tehát a következő megközelítő posztulátumot: ha a grammatika és a logika közvetlen egyesülése jellemzi a nem irodalmi verbális struktúrákat, az irodalom leírható úgy, mint a grammatika és a logika retorikai szervezése. Az irodalmi formát jellemző legtöbb összetevő, az olyanok, mint a rím, az alliteráció, a metrum, a gondolatritmus, a példák használata egyszersmind retorikai eszköz is." "Mindenesetre a műfaji kritika alapja retorikai abban az értelemben, hogy a műfajt a költő és publikuma között létesített feltételek határozzák meg" (Frye 1998: 207, 208). A mű, a szerző és a közönség egységét hangsúlyozza Wayne C. Booth The Rhetoric of Fiction című 1961-ben publikált nagyhatású könyvében. Érdemes könyvének lezárását idézni: "The author makes his readers. If he makes them badly - that is, if he simply waits, in all purity, for the occasional reader whose perceptions and norms happen to match his own, then his conception must be lofty indeed if we are forgive him for his bad craftmanship. But if he makes them well - that is, makes them see what they have never seen before, moves them into a new order of perception and experience altogether - he finds his reward in the peers he has created." - (A szerző teremti olvasóit. Ha rosszul teremti őket - azaz ha egyszerűen csak vár az alkalmi olvasóra, akinek észlelései és normái éppencsak illeszkednek a sajátjához, akkor eszmeiségének valóban fennköltnek kell lennie, hogy megbocsássuk neki rossz mesterségét. De ha jól teremti meg olvasóit - azaz láttatja velük azt, amit előzőleg sosem láttak, egyúttal az észlelés és a tapasztalás új rendjébe vezeti őket - megtalálja jutalmát az általa teremtett társakban.)

Az író hozza létre olvasóit, a jó író társat teremt, és jutalma a jó társ - Jókai mindig társként kezeli olvasóit, ez a retorikai magatartás végig jellemzi műveit (l. 156): megszólítja olvasóit, bevonja őket a cselekménybe, ez a retorikus magatartás műveinek sajátossága, művei és a retorika kapcsolatának leglényege.

A retorikai elemzésen kívül elképzelhetők más elemzési lehetőségek is, ahogy az Edward Corbett által szerkesztett Rhetorical Analyses of Literary Works című kötet bevezető tanulmányában olvashatjuk (Corbett 1969). Corbett ebben fontos megállapításokat tesz a retorika történeti és tartalmi változásairól. Abramsnak a The Mirror and the Lamp c. könyvében lefektetett osztályozásból indul ki (Abrams 1953: 6-29). A mű három külső elem viszonylatában helyezkedik el, ezek: az univerzum, a szerző és a hallgatóság. A kritika vonatkozhat a műre magára, ez az objektív kritika (ilyen az amerikai New Criticism); a mű és az univerzum viszonyát tanulmányozza a mimetikus kritika; a mű és a szerző viszonyát pedig az expresszív kritika. A negyedik lehetőséget, a mű és a hallgatóság viszonyát tanulmányozó kritikát Abrams pragmatikus kritikának nevezi, s ezt nevezi Corbett retorikai kritikának. A retorikai elemzésnek tehát mindenképpen kell vizsgálnia a mű és hallgatóságának viszonyát, a mű hatását, s ez a jelenben kérdőíves módszerrel a legcélravezetőbb, a múltban bajosabb (Jókai esetében könnyű dolgunk van: tudjuk, hogy fénykorában, kb. 1855 és 1875 között hihetetlenül népszerű volt, hatalmas olvasóközönséget teremtett). A retorikai kritika is a szövegre összpontosít, de túlmegy a szövegen. Corbett tanulmánya a pragmatika felfutása előtt született, mindenesetre lényeges a pragmatikus és a retorikai kritika összekapcsolása. (A pragmatika alapító atyái a retorika ismerete nélkül olyan "felfedezéseket" tettek, amelyeket a retorika jó kétezer éve ismert - ilyen például az arisztotelészi enthüméma, amely erősen hasonlít az implikatúrára, vagy a cicerói tanítás a közönség jóindulatának, figyelmességének, tanulékonyságának a megnyeréséről, amely ugyanaz, mint az együttműködési elv. Így azután, akik a retorika és a pragmatika kapcsolatával foglalkoznak, meglehetősen meglepődve szemlélik az átfedéseket.)

 

...

 

Hatalmas a Jókairól szóló irodalom, de retorikai szempontból még nem vizsgálták műveit. Egy életmű retorikai szempontú vizsgálata számomra eredeti ötletnek tűnt, sajnos a németek már ezt is feltalálták, a Rhetorik-Forschungen című sorozat 18. köteteként ugyanis megjelent egy vaskos monográfia Goethe és a retorika kapcsolatáról (Kramer, Olaf: Goethe und die Rhetorik, 2010). Tanulmányom ettől függetlenül született. Temészetesen egyes művek retorikai elemzéseire bőven idézhetünk példát, a fentebb említett Corbett-kötet is kitűnő elemzéseket tartalmaz. Az ötletet az a tény is adta, hogy az ELTE alkalmazott nyelvészeti doktori iskolájában rendszeresen végzünk retorikai elemzéseket.

Hatalmas Jókai életműve is. Tanulmányom anyagát az Unikornis Kiadó életműsorozata képezte (célomnak ez is megfelelt), mind a 116 kötetnek regényei és elbeszélései, valamint néhány beszéde. Nem kerítettem sort újságcikkeire, drámáira, költeményeire, beszédeire.

Óhatatlanul a hajdani gimnáziumi magyartanár szempontjából is vizsgálom Jókai iskolai tanítását, illetőleg nem tanítását, mert elgondolkodtató jelenségek észlelhetők ezen a területen is. Remélem, hogy könyvem megállapításai megváltoztatják Jókai megítélését, legalábbis javítanak majd a jelenlegi helyzeten. Azt is remélem, hogy retorikai vizsgálataim szempontokat adnak a szövegértő olvasás, valamint az irodalomértés tanításához.

Ezúton mondok köszönetet lektoraimnak, Adamik Tamásnak és Nyilasy Balázsnak, valamint kiadómnak, Benczik Vilmosnak észrevételeikért és hasznos tanácsaikért.

Adamikné Jászó Anna
Jókai és a retorika

 

 

 

LAST_UPDATED2