Petőfi Sándor HAZÁMBAN
Arany kalásszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelgve űz tündér játékokat, Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad!
Rég volt, igaz, midőn e jegenyék Árnyékain utószor pihenék, Fejem fölött mig őszi légen át Vándor darúid V betűje szállt;
Midőn az ősi háznak küszöbén A búcsu tördelt hangját rebegém; S a jó anyának áldó végszavát A szellők már régen széthordozák.
Azóta hosszu évsor született, És hosszu évsor veszte életet, S a változó szerencse szekerén A nagyvilágot összejártam én.
A nagyvilág az életiskola: Verítékemből ott sok elfolya, Mert oly göröngyös, oly kemény az ut, Az ember annyi sivatagra jut.
Ezt én tudom - mikép nem tudja más - Kit ürömével a tapasztalás Sötét pohárból annyiszor kinált, Hogy ittam volna inkább a halált!
De most a bút, a hosszu kínokat, Melyektől szívem oly gyakran dagadt, És minden szenvedés emlékzetét Egy szent öröm könyűje mossa szét;
Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén Az anyatejnek mézét izlelém: Vidám napod mosolyg ismét reám, Hű gyermekedre, édes szép hazám!
(Dunavecse, 1842. augusztus-szeptember)
*
Arany János RENDÜLETLENÜL
Hallottad a szót: "rendületlenül -" Midőn fölzengi myriád ajak S a millió szív egy dalon hevül, Egy lángviharban összecsapzanak?... Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon Merő szokássá szent imád ne váljon!
Sokban hívságos elme kérkedik, Irányt még jóra, szépre is az ád; Nem mondom: a hont ők nem szeretik; De jobban a tapsot, mint a hazát... Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!
Fényt űz csinált érzelmivel nem egy, Kinek világát csak divat teszi: Őnála köntös, eb, ló egyremegy, S a hon szerelmén a hölgyét veszi... Oh, értsd meg a szót s függve női bájon, Külcsillogássá szent imád ne váljon!
Van - fájdalom! - kinek cégér hona. Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár: Ki innen! e hely az Úr temploma: Rátok az ostor pattogása vár!... Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon: Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!
Szeretni e hont gyakran oly nehéz: - Ha bűnbélyeg sötétül homlokán, Gyarló erényünk öntagadni kész, Mint Péter a rettentő éjtszakán. Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon - De kishitűvé szent imád ne váljon!
Szeretni a hont - ah! még nehezebb, Midőn az ár nő, ostromol, ragad... És - kebleden be-vérző honfiseb - Bújsz a tömegben, átkos egymagad. Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon Káromkodássá szent imád ne váljon!
Hallottad a szót: "rendületlenül"? Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, - Lenn a sikamló tér, nyomás felül, Vész és gyalázat el ne rántsanak. Oh, értsd meg a szót: árban és apályon - Szirt a habok közt - hűséged megálljon!
(1860)
|