MARCUS AURELIUS ELMÉLKEDÉSEK - V. rész |
2009. január 19. hétfő, 10:21 |
KILENCEDIK KÖNYV 1. Aki igazságtalan, az bűnt követ el. Mivel a mindenség természetének rendelése szerint az értelmes lények egymásért vannak, hogy egymást értékük szerint segítsék, bántani azonban semmiképpen ne bántsák, világos, hogy aki nem engedelmeskedik az ő akaratának, az vétkezik a legfőbb istenség ellen. Aki hazudik, az ugyanazt az istenséget bántja meg. A közös természet ugyanis mindennek a természete, ami csak van. Ami pedig van, azt minden létezővel rokoni kapcsolja össze. A közös természetet még igazságnak is nevezzük: minden igazság legősibb kútfejének. Aki tehát tudatosan hazudik, az vétkezik, ha félrevezető szándékkal letér az útról. De az is vétkezik, aki akaratlanul hazudik, ha a közös természettel nincs összhangban, és a világ természetével nincs összhangban, és a világ természetével harcba keveredve megzavarja a világrendet. De harcba keveredik vele az is, Aki - bár szándékán kívül – az igazsággal ellentétes álláspontra sodródik. Mert a természet beoltotta az emberbe az igazság ösztönét, és csak az nem tudja megkülönböztetni a hamisat az igaztól, aki hanyag és figyelmetlen. Az is vétkezik, aki hajszolja a gyönyört, mint valami jót, és kerüli a fájdalmat, mint valami rosszat. Mivel a hitványak gyakran tobzódnak élvezetekben, és a feltételeik is megvannak hozzá, a derekak pedig ki vannak szolgáltatva a fájdalomnak és a fájdalom okozóinak, az ember sokszor kénytelen vádolni a közös természetet, mintha úgy osztaná ki a sorsot a gonoszoknak és a derekaknak, hogy nincs tekintettel az érdemre. Azonkívül az, aki a fájdalomtól fél, egyszer majd félni fog valami szükségszerűen bekövetkező eseménytől is – ami már vétekszámba megy. Aki a gyönyörre vadászik, az nem fog tartózkodni az igazságtalanságtól – ami nyilvánvaló vétek. Ami pedig a közös természet szempontjából közömbös (mert ha nem volna előtte közömbös akár az egyik, akár a másik, akkor nem alkotott volna kétfélét), azt közömbösnek kell venniük mindazoknak, akik a természet szerint gondolkodnak és a természetet vezérükként akarják követni. Tehát akinek szemében a közös természet számára közömbös dolgok - mint amilyen a fájdalom és az élvezet, a halál és az élet, a hírnév és a névtelenség – nem közömbösek, az nyilvánvalóan bűnbe esik. Állítom, hogy a közös természet ezeket közömbösnek veszi, ami annyit jelent, hogy válogatás nélkül megesnek mindazokkal a lényekkel, melyek sorjában keletkeznek és keletkeznek a világot irányító értelem ősi terve szerint; ez az a terv, amely szerint hozzáfogott egyszer a világot irányító értelem ennek a világnak a megalkotásához, de előbb megállapította a teremtésre váró lények bizonyos törvényeit és elkülönítette a jelenlegi lét, változás és követés nemző erőit. 2. Az volna méltó az igazi férfiúhoz, ha úgy távoznék az emberi közösségből, hogy sem a hazugságot, sem az alakoskodást, sem az elpuhultságot, sem a gőgöt nem ízlelné meg. A második legjobb módja az élettől való elhajózásnak, ha valaki úgy leheli ki lelkét, hogy e vétkeket megutálta. Azt választod-e, hogy megátalkodj a gonoszságban? Nem arra int-e a tapasztalat, hogy kimenekülj ebből a dögvészből? Az értelem romlása ugyanis nagyobb dögvész, mint a körülöttünk szétáradó levegő fertőzöttsége és elváltozása. Mert ez csak az állatok dögvésze, és az életüket támadja meg, az pedig az embereké, és az emberségüket támadja meg. 3. Ne kicsinyeld le a halált, inkább fogadd derűs lélekkel, hiszen a természet akarata szerint való, mint sok más. Amilyen az ifjúság, az öregség, a serdülés, a virágkor, a fogzás, a legénytollpelyhedzés, az őszbe csavarodás, a nemzés, a terhesség, a szülés és a többi, életed korszakaival együtt járó természetes tevékenység, ugyanolyan a felbomlás. Az értelmes ember tehát ügyeljen rá, hogy a halállal szemben se fölényesnek, se elutasítónak, se gőgösnek ne mutatkozzék, hanem úgy várja, mint valami természetes jelenséget. Ahogyan most azt várod, mikor jön világra feleséged méhe magzatja, ugyanúgy fogadd az órát, amikor lelked ebből a porhüvelyből kiszabadul. Ha pedig valami szíverősítő szabályt kívánsz: különösen könnyűvé teszi számodra a halált, ha elgondolod, mik azok a tárgyak, melyektől megválsz, micsoda erkölcsök azok, melyek nem fertőzik meg többé lelkedet. Ezeken az erkölcsökön legkevésbé sem szabad megbotránkoznod, inkább jóságosan és szelíd lélekkel tűrd őket. Ne feledd azt sem, hogy az emberek, akiktől megválsz, nem azonos felfogásúak veled. Mert ha valami, ez az egy - az egyazon felfogású emberekkel való együttélés lehetősége – visszahúzna az életbe és itt tartana. De most, hogy látod, micsoda kellemetlenséget okoz a veled együtt élők viszálykodása, igazán elmondhatod: Jöjj, halál, de minél hamarabb, hogy valamiképpen megfeledkezhessem önmagamról! 4. Aki vétkezik, maga ellen vétkezik, aki igazságtalan, magával szemben igazságtalan, hiszen önmagát teszi gonosszá. 5. Sokszor az jár el igazságtalanul, aki valamit nem csinál, nemcsak az, aki valamit csinál. 6. Elegendő, ha jelen fogalmad világos, ha jelen cselekedeted közérdekű, ha jelen lelki adottságod szívesen fogad mindent, ami a külső ok következményeként éri. 7. Szorítsd vissza a puszta képzelgést, fékezd le az ösztönt, irtsd ki a vágyat, légy ura vezérlő értelmednek. 8. Az esztelen lények egyazon pára osztályosai, az értelmes lények egyazon gondolkodó lélek részesei, aminthogy minden földszerűben ugyanaz a föld van, egy fénynél látunk és egy levegőt szívunk mindnyájan, akik csak látó és lelkes lények vagyunk. 9. Amik valami közösben részesek, a saját fajtájukhoz húznak. Minden földszerű a föld felé húz, minden cseppfolyós arra törekszik, hogy egybefolyjék, éppígy a légszerű is, úgyhogy rekeszekre és szétkülönítő erőre van szükség ezzel a vonzalommal szemben. A tűz felfelé tör, az őstűz felé, mindazonáltal annyira kész bármilyen földi tűzzel is összelobogni, hogy minden, csak egy kicsit is száraz anyag is nagyon könnyen tüzet fog, ha megfogyatkozott benne a lángra kapást akadályozó rész. Éppen így, vagy talán még inkább siet mindaz, ami a közös értelmes természet osztályosa, a vele egynemű felé. Mert minél magasabbrendű a többihez képest, annál készségesebben összevegyül és összekeveredik azzal, amivel rokon. Már az értelmetlen lényeknél megfigyelhetünk rajzást, nyájba csoportosulást, magzatápolást – szóval valami vonzalomfélét, mert ezeknek már párájuk van, és sokkal erősebben található bennük a társulás ösztöne, mint a növényekben, kövekben vagy fákban. Az értelmes lényeknél ott az államalkotás, a barátság, a család, a társulás, a háborúban a szövetségkötés és a fegyverszünet. A még magasabb rendűeknél, például a csillagoknál, még akkor is van valami egység, ha egymástól messze vannak. Így a felsőbbrendűségre irányuló törekvés még az egymástól távol állókban is létrehozhatja az összetartozás érzését. Nézd, mi történik most. Csak az értelmes lények feledkeztek meg erről a kölcsönös egymáshoz törekvésről és összetartozásról, csak náluk nem észlelhető ez az egymásba olvadás. Pedig hiába futnak előle az emberek, útjuk körös-körül el van zárva, a természet mégis erősebb. Ha megfigyeled, magad is rájössz arra, amit mondok. Mert előbb találhatsz valami földszerűt, aminek nincs kapcsolata semmi földszerűvel, mint embert, aki ne tartoznék az emberekhez. 10. Minden meghozza a maga gyümölcsét: ember, istenség, világ, mégpedig mindegyik a maga idejében. Mert az nem számít, hogy a nyelvszokás főleg a szőlőtőre és más hasonlókra használja ezt a szót. Hiszen az értelemnek is megvan az egyetemes és a saját gyümölcse. S mindaz, ami belőle fakad, olyasvalami, mint maga az értelem. 11. Ha teheted, tanítsd jobbra az embereket, ha ez nem sikerül, gondold meg, hogy éppen az ilyen esetekre kaptad az elnézést. Lám, az istenek is elnézők az ilyen emberekkel szemben, sőt egyben-másban - mint az egészség, gazdagság, közmegbecsülés – segítségükre vannak. Ennyire jóságosak! Ez neked is módodban áll. Vagy mondd meg, ki gátol benne? 12. Tűrd a bajt, de ne add a szerencsétlent, és ne akarj se szánalmat, se bámulatot kelteni. Csak egyet akarj, munkádat és pihenésedet a közérdek követelménye szerint szabályozni. 13. Ma minden zűrzavarból kiszabadultam, jobban mondva minden zűrzavart kidobtam magamból; mert nem kívül volt, hanem belül, az én nézeteimben. 14. Mindez használatát illetőleg megszokott, idejét tekintve pillanat, anyagára nézve korhadás. Minden ma is olyan, mint azoknak az életében volt, akiket már eltemettünk. 15. A dolgok rajtunk kívül, mintegy lelkivilágunk küszöbe előtt vannak, elszigeteltek, nem tudnak önmagukról, nem is nyilatkoztak meg. Mi nyilatkozik hát róluk? A vezérlő értelem. 16. Az értelmes és társas életre született lény kára vagy java nem attól függ, ami éri, hanem attól, amit tesz. Éppen így erényességét vagy bűnösségét sem az dönti el, ami éri, hanem az, amit cselekszik. 17. A felhajított kőnek nem rossz, ha leesik, mint ahogy nem volt jó, mikor felszállt. 18. Hatolj be embertársaid vezérlő értelmébe s látni fogod, milyen bíráktól félsz, és milyen bírák ők saját magukkal szemben. 19. Minden változásban van. Te magad is folytonosan változol, sőt bizonyos értelemben felmorzsolódol. Ugyanígy az egész világ. 20. Ne törődj a más hibájával! 21. A tevékenység félbeszakítása, a vágy és a vélemény szünetelése, vagy ha úgy tetszik, halála, egyáltalán nem valami rossz. Vedd most a különböző életkorokat, a gyerekkort, a serdülést, a fiatalságot, az öregséget: ezeknek is minden változása alapjában véve halál. S vajon félelmetes-e ez? Tekintsd át most a magad életét, amit előbb nagyatyád, majd anyád, végül örökbe fogadó atyád irányítása alatt éltél, s annyi sok romlással, változással, elmúlással szemben tedd fel a kérdést: vajon rettenetes-e ez? Nos hát, éppen ennyire nem rettenetes az egész életed megszűnése, elpihenése, elváltozása. 22. Kutasd figyelő gonddal a magad, a világ és embertársad vezérlő értelmét. A magadét: hogy igazságos értelemmé formáld, a világét: hogy el ne felejtsd, minek a része vagy, és embertársadét, hogy átlásd, vajon esztelen-e vagy belátó, s hogy egyúttal számba vedd a rokoni kapcsolatot is, amely összefűz vele. 23. Amint te magad egy közösségi rendszer kiegészítő része vagy, úgy minden tetted is járuljon hozzá a közösségi élet teljességéhez. Amelyik tetted tehát sem közvetlenül, sem közvetve nem segíti a közös célt, az szétaprózza életedet, megbontja annak egységét, pártot üt, akárcsak az az ember, aki a politikai életben a maga állásfoglalásával távol tartja magát az összhangtól. 24. Gyerekcivakodás, gyerekjáték, "hullát hurcoló pára" – világosabban felfoghatjuk a Nekyiát.[92] 25. Hatolj el a végső ok mindenségéig és az anyagtól elkülönülve vedd vizsgálat alá. Azután határozd meg azt a leghosszabb időt, ameddig ez a milyenség a maga sajátos alkata szerint fennmaradhat. 26. Végtelenül sokat szenvedtél, mert nem érted be a rendeltetése szerint cselekvő vezérlő értelemmel. De most már elég legyen! 27. Ha mások korholnak, gyűlölnek és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz, nézz a mélyére és lásd, milyenek az emberek! Akkor rájössz, hogy a rólad alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod. De azért légy jóindulatú velük szemben, hiszen a természet törvénye szerint ők is barátaid. Lám, az istenek is mindenféleképpen, álmokkal, jóslatokkal, hozzásegítik őket a tárgyakhoz, amelyek a szívükhöz nőttek. 28. A világ körforgása fel, le, századról századra ugyanaz. S a mindenség értelme vagy külön határozza meg minden mozdulatát - ha így van, fogadd el, ami kezdeményezése szerint történik -, vagy csak egyszer avatkozott be iránymutatóan, s minden további mozzanat ebből következményszerűen folyik, mert valami módon csak atomok vannak.[93] Összefoglalva: ha van istenség, minden rendben van; ha a véletlen uralkodik, legalább te ne szolgáltasd ki magad a véletlennek. Nemsokára mindnyájan a föld alá kerülünk, azután maga a föld is elváltozik. Majd e változás eredménye is elváltozik a végtelenségig, és e változások eredményei ismét a végtelenségig. S aki elgondolja e fordulatok és változások egymásra toluló hullámzását, gyorsaságát, az megvet minden halandó dolgot. 29. A mindenség anyaga mindent elragadó sodró áradat. Milyen silányság minden politikai elmélet, amely azt képzeli, hogy a bölcselet megállapításait át lehet vinni az emberi élet gyakorlatába. Éretlen gyerekség. Embervakarcs, mit akarsz még? Tedd, amit a természet kíván. Fogj munkához, ha teheted, de ne tekingess körül, hogy tudomást vesz-e valaki róla. Ne reméld e földön Platón államát! Érd be azzal, ha a legcsekélyebb haladást észleled, s ne gondold, hogy ez az eredmény valami kis dolog. Mert ki tudná megváltoztatni az emberek alapelvét? Az alapelvek megváltoztatása nélkül pedig mi más lehet az eredmény, mint a sóhajtozó és meggyőződést színlelő tömegek szolgasága? Rajta, idézd a fejemre Nagy Sándort, Fülöpöt és phaléroni Démétriost![94] Nem az én dolgom elbírálni, hogy mennyiben vetettek ezek számot a közös természet akaratával és mennyiben fegyelmezték magukat. Ha pedig csak színész-szerepet játszottak, senki sem ítélt engem arra, hogy utánozzam őket. Egyszerű és szerény a bölcselet előírta feladat: ne csábíts engem nagyképűsködésre! 30. Szemléld mintegy a magasból a sokezer embercsoportot, a sokezer vallási szertartást, a mindenféle viharban, szélcsendben szétrajzó hajókat, a születő, együttélő, elmúló lények tarkaságát. Gondolj a mások már régen leélt életére, s arra, amit utánad fognak élni, meg arra, amit most barbár népeknél élnek: hányan nem ismerik még a nevedet sem, hányan felejtik el mihamar, hányan vannak, akik ma talán dicsérnek, holnap már gyaláznak... Bizony mondom, sem az emlékezet, sem a hírnév, se semmi egyéb szót sem érdemel! 31. Őrizd meg lelked rendíthetetlenségét a külső okból fakadó esetlegességekkel szemben. Légy igazságos azokban a cselekedeteidben, melyeknek oka belőled való. Ez annyit jelent, hogy minden vágyad és tetted, amint természetednek is megfelel, közérdekű cselekvésben találja meg a célját. 32. Lehetőséged van rá, hogy megszabadulj sok nyomasztó gondodtól, amelyek csak a te képzeletedben élnek. Micsoda nagy, szabad mozgási teret biztosítasz magadnak azzal, hogy elméddel átfogod az egész világot, hogy a mérhetetlen időt szemügyre veszed, hogy részről-részre minden egyes dolog gyors változásán elmélkedel: milyen rövid az idő a keletkezéstől a felbomlásig, micsoda mérhetetlen űr előzte meg a születést, és milyen végtelenség van még a feloszlás után! 33. Minden, amit látsz, mihamar elpusztul, és a pusztulást szemlélők maguk is egykettőre elpusztulnak. Aki késő öregségben hal meg, ugyanarra jut, amire az idő előtt elhunyt. 34. Íme, ilyen az emberek vezérlő értelme, ilyen dolgok után törik magukat, ilyen okokból szeretnek és tisztelnek! Tedd szabályoddá, hogy a kendőzetlen lelküket vizsgálod. Mekkora dőreség, hogy azt képzelik, ócsárlásukkal ártanak, vagy dicséretükkel használnak! 35. A pusztulás semmi más, mint változás. Ebben a változásban kedvét leli a mindenség természete, amely szerint minden megfelelő rendben történik, öröktől fogva egyazon elv szerint történt, és időtlen időkig ugyanúgy fog történni. Hogyan mondhatod, hogy minden rosszul volt és mindig rosszul lesz, hogy annyi isten közül soha egy sem rendelkezett azzal a hatalommal, amivel mindezt helyreigazította volna, hanem a világ arra van kárhoztatva, hogy szüntelen bajok sújtsák? 36. Az egyes tárgyak anyagának rothadása: víz, por, csont, genny. Azután a márvány alapjában véve földkeményedés; az arany, az ezüst: üledék; a ruha: állatszőr, a bíbor: csiga vére és így tovább a többi. Maga az életadó pára is ebbe a csoportba tartozik, mert ugyancsak alá van vetve a változásnak. 37. Legyen már elég a nyomorúságos életből, zsörtölődésből, komolytalanságból. Mi bánt? Mi ér meglepetésként? Mi hoz ki a sodrodból? Talán az ok? Nézz csak a szemembe! Vagy talán az anyag? Vizsgáld meg azt is! Ezeken kívül már nincs semmi. Légy már végre egyszer az istenekkel szemben egyszerűbb és derekabb. Igazán egyre megy, hogy a világ dolgait száz évig vagy három évig szemléled-e. 38. Ha valaki vétkezett, benne van a baj. De talán nem is vétkezett. 39. Vagy egy értelmi forrásból árad minden a világra, mint egyetlen testre: ez esetben a rész nem panaszolhatja fel azt, ami az egésszel történik – vagy csak atomok vannak: csupa zűrzavar, szétszórtság. Mire való a nyugtalankodás? Mondd vezérlő értelmednek: meghaltál, megromlottál, állattá süllyedtél, pózolsz, nyájszerűen élsz, legelsz. 40. Vagy nincs hatalmuk az isteneknek, vagy van. Ha nincs, miért imádkozol? Ha van, miért nem inkább azt kéred tőlük, "engedjétek meg, hogy ettől vagy attól ne féljek, ne vágyódjam rá, ne búsuljak érte", mint azt, hogy "ezt ajándékozzák nekem, azt meg távoztassák el tőlem"? Mert, elvégre, ha az embereken segíteni tudnak, akkor ebben is segítségükre lehetnek. De talán azt fogod mondani, hogy ebben a tekintetben a rendelkezést az istenek rád bízták! Nos, ha így van, hát nem jobb-e a tőled függő dolgokat teljes szabadságban élvezned, mint a hatáskörödön kívül esőkkel szolgaságban és megalázottságban törődnöd? És ki mondta neked, hogy az istenek nincsenek segítségünkre a tőlünk függő ügyekben is? Próbáld csak meg, fordulj hozzájuk imáddal ilyen ügyeidben is, s az eredményt majd meglátod. Az egyik ember így imádkozik: "Bárcsak az enyém lehetne ez az asszony. " Te így imádkozz: "Vajha ne is vágyakozzam erre az asszonyra." Az: "Csak megszabadulnék ettől!" Te: "Ne is kívánjak megszabadulni ettől!" Az: "Csak el ne veszítsem gyermekemet!" Te: "Ne féljek attól, hogy elveszítem őt." Általában így imádkozz, és majd meglátod, mi történik. 41. Epikuros mondja: "Mikor beteg voltam, szóba sem hoztam testi fájdalmaimat, látogatóimmal sem fecsegtem ilyesmiről, hanem tovább folytattam megkezdett természettudományi kutatásaimat, és főleg azzal a kérdéssel foglalkoztam, hogy az értelem - bár részes a test érzéseiben – hogyan őrizheti megrázkódtatás nélkül a maga sajátos javát. Az orvosoknak sem adtam rá alkalmat, hogy tudományukkal mint valami nagy dologgal felvághassanak. Általában életem boldogan, derülten folyt tovább." – Ugyanazt tedd, amit Epikuros, ha ágyba dönt a betegség, és az élet minden válságában. Mert minden bölcseleti iskola közös tétele a következő: bármi érjen, a bölcselet nem hagy cserben, ne fecsegj úgy, mint a tudatlan, a természet törvényeiben járatlan ember; szemedet csak a jelen feladatára függeszd és arra az eszközre, amivel a végére járhatsz. 42. Ha megütközöl valakinek az arcátlanságán, tüstént tedd fel magadnak a kérdést: "Lehetséges-e, hogy ne legyenek arcátlanok a világon?" Nem lehetséges. Ne kívánj tehát lehetetlent. Mert ez az ember is azok közé az arcátlanok közé tartozik, akik szükségképpen vannak a világon. Ugyanígy bánj a furfangos, a hűtlen és általában bármi más szempontból kifogás alá eső embertársaddal. Mihelyt arra gondolsz, hogy az ilyen emberfajta hiánya nem lehetséges, mindjárt elnézőbb leszel az effajtával szemben. Azt sem árt azonban meggondolnod, milyen erényt adott a természet az embernek a szóbanforgó vétek kiegyenlítésére. Mert adott, mintegy ellenméregként, a hálátlansággal szemben szelídséget, más ellen ismét más képességet. Általában módodban áll a tévelygőt helyes útra terelned. Mert minden bűnös tulajdonképpen eltéveszti a kitűzött célt és tévelyeg. Azután nézzük csak, micsoda kárt szenvedtél? Alapjában véve azok közül, akik ellen tüzelsz, senkire nem bizonyítod rá, hogy valami olyat tett, amitől értelmed megromlott volna. Márpedig a rossz és kár fogalma ebben merül ki számodra. Mi új, mi meglepő van abban, ha a neveletlen ember neveletlenül viselkedik? Vigyázz, nehogy inkább magad ellen kelljen azt a vádat emelned, hogy készületlenül ért téged ennek az embernek ez a hibája. Az értelem lehetővé tette számodra, hogy megfontold: ez az ember valószínűleg elköveti ezt a hibát – mégis megfeleldkezel róla, s aztán bámulsz, hogy elkövette. Különösen akkor fordulj inkább magad ellen, ha hűtlen vagy hálátlan emberre szórod a vádat. Mert nyilvánvalóan a te számládat terheli, akár ha egy ilyen hajlamú emberről föltételezted, hogy megőrzi a hűséget, akár ha nem minden mellékcél nélkül tettél vele jót, úgy, hogy magában a tettben leszakasztottad annak gyümölcsét. Mert, ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár! Mert amint ezek a testrészek arra termettek, hogy alkatuknak megfelelő működésükkel betöltsék sajátos feladatukat, úgy az ember is, aki tulajdonképpen azért születik, hogy jót tegyen, ha valami üdvös vagy közhasznú tevékenységet fejtett ki, csak azt tette, amire rendeltetett. S ezzel már meg is kapta a maga jutalmát. |