ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLÓDÁS ABC
Boldogtalan-ok: tünet, diagnózis/terápia
Amit egy ember magának/másnak árthat
A létromlás magyar nyelve/tesztje – II.
Levél egy kibujdosott barátom után.
Ki messze, messze vagy, kinek hajója már A zúgó tengeren remélve, küzdve jár, Vagy a boldog világ előtt horgonyt vetett: Egy-két szót, jó barát, hadd szóljak még veled!
Nem is érlek be tán, mint madárt a haraszt, Amelyet a szellő azon fáról szakaszt, Hol vesztett fészke állt s kisded családja benn, S a távozó után lebbenti csendesen.
Lelked mit érzett, hogy elhagyád e hont, Midőn ugy hagytad el, hogy sohse lásd viszont? Nem állitott meg a határnál valami...? Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani!
Égnek fejed felett nagy fényes csillagok, A gazdag föld ezer virágtól mosolyog; Ah de azok neked mind ösmeretlenek! S nem ezek közt valál futkározó gyerek.
Mert a boldogságra kevés csak a jelen, A multon épül az s az emlékezeten; Örömeinkre szint s derűt titkon az ád, Mint a gyök adja a virág szinét, szagát.
Szó nélkül távozál, - nem vádollak, hiszen Hogy kínos lett volna bucsúznod, elhiszem! A daru is búsan kiáltozik, pedig Egész nemzetével utra kerekedik.
Mégis, mégis minek hagytál bennünket el? Meglásd, ha itthon fájt, ott is fáj a kebel; Bizony, ha lelked fáj, ha rajta seb vagyon: Könnyebben begyógyul a honi hantokon.
S ha vigan lépted át a háznak küszöbét, Honnan vidám zene s pohár csengett eléd: Nincs lelked, hogy meleg részvéttel hágjad át, Midőn nagy bú miatt gyászt öltött a család?
Ha aki fölnevelt, a kedves jó anya, Betegen, rongyosan elédbe állana: Karjába omlanál, ölelve melegen, Azért, hogy rajta már nincs bársony és selyem.
Mégis szülő honod, a legszentebb anyát, Nehéz óráiban, rosz gyermek, elhagyád! Mert ugy szeretted, hogy tovább nem nézhetéd Sápadt arculatát és könyező szemét.
Mert akit szeretünk mig ajka mosolyog: Búbánatában is legyünk osztályosok! Vegyük el a csapást, mikép a jó napot, S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott!
Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj, Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélkűli nyáj...? Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött: Koldus földönfutó más nemzetek között.
S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed? Megadta a remény, mivel kecsegtetett? Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél: Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!
Hol annyiszor vigan barátkozál velünk: A kerti hárs alatt ugy el-emlegetünk! És a szokott helyen szemünk gyakran keres, De széked örökre üres maradt... üres ...!
S ha koccan a pohár, - mig a meleg szavak A bujdosók nevét éltetve hangzanak, - Nem hangzik össze jól, - csengése oly siket... Oh hogy ne volna az? - hiányzik a tied!
Mért is nem vagy köztünk, elbujdosott barát!? Minden szó és emlék busan utal reád...! Bejárom a mezőt, a zúgó patakot, Hol ábrándos lelked gyakorta mulatott.
Megnézem elhagyott kerted s szilvásodat, Hol ápoló kezed nem nyers, nem oltogat; Minden ugy elvadult, ugy elhagyatva van, Csak a vad természet munkál szabálytalan.
Ledőlt gyeppamlagod befutta a szeder, Virágos ágyaid mohar, gaz verte fel, Öreg szüléd, szegény, mitsem gondol vele, Te voltál szivének virága ... öröme...!
Befordulék hozzá: már sokkal csendesebb, Mélyen talált szivén beljebb vonult a seb; Mint a láng elsőben felcsap s ha ellobog: Hamu fedi el az élő zsarátnokot.
Beszélgettünk,... ő is szólott, de keveset, - Kiméltem fájdalmát s nem emlitém neved; S mellette a bánat keserün meghatott, Hogy ugy kell tartanunk, mint aki már halott!
Pedig te élsz. Élj is, barátom, boldogan! Erős légy, ha mégis a bánat megrohan; Mert hosszu hervadás emészti azt a fát, Melyet nagy korában tesznek más földbe át.
S midőn hazánk felé a vándor madarak Hazádnak partiról majd vissza szállanak: Távol más világból, nagy tengerek felett, Küldd vissza nékünk e szives üdvözletet!
Tompa Mihály, 1850.
*
1) A sok lúd – összefogva – legyőzhette volna a disznót
2) Szobrod életre kel/beleszeretsz alkotásodba
3) A pénz diktál: szobor helyett széklábat farag
4) Kötelező a szombati ingyenes társadalmi munka
5) Nem rontja le a régi tákolt viskót, csak toldoz-foltoz
6) Sikerélményt hajszolsz, s rombolni könnyű
7) Csak kórházban szülhetsz császármetszéssel
8) Megbüntetnek, ha másként ingyen gyógyítasz
9) A kínzások rafinált változatossága szórakoztat
10) Ivóvizet csak aranyért kapni
11) A városi levegő szabadossá tett
12) A közterheket csak a szegények viselik
13) Nem tudsz kamatot, kamatos kamatot számolni
14) A piramisjátékok paradicsoma
15) Nincs öntisztulás csak tisztogatás
16) A fegyelmező eszköz a megtizedelés
17) A szekta halálos ölelésébe menekülők
18) A bűnös büszkén veri a mellét
19) Vétkesek közt cinkos némaság
20) Sokat markol és igen keveset fog
21) Nem oszt, nem szoroz – nem tényező
22) Minden lében kanál – kotnyeles
23) Csak kavarja a szart – büdösít
24) Eugenika - kényszersterilizálás
25) Az öregekkel nem bajlódnak – jégre teszik
26) Mindig más bejáratott cipőjébe bújsz
27) Bejáratott szakálas vicc – udvarias hehe
28) A szomszéd jön és mindent lefikáz
29) Belzebúbbal űzni ki a Sátánt?
30) Csak semmi duhaj mulatozás - csak szolid zsúr
31) Permanens visszafogottság, behúzott fék
32) Kigrammozott s nagydobra vert jótékony
33) A színész: komédiás csepűrágó vagy kisisten
34) Csak a happy end-es történeteket olvasod
35) Szellemképtelen szellemtelen szellentő-gép
36) Minden hallucináció-önszuggeszció: Isten is
37) Biedermeier idill - karácsonyi giccsek parádéja
38) Rögtön rendőrért kiáltó
39) A tévé szabja meg napod – napirended
40) Családi konfliktusokkal bíróságra rohanó
41) Mindenben maximum átlagos akarsz lenni
42) Fogadatlan prókátor
43) Te döntöd el, hogy mit – nem - érdemelsz
44) Tapintatlan, aki pedig csak az igazat mondja
45) Tovább nyújtózkodsz, mint ameddig takaród ér
46) Végleg-reménytelenül magán leszakadó
47) Csak lózung, szlogen van a fejedben?
48) Ha ő meghalt, az én életemnek sincs célja
49) Minden verekedőt szétválasztó/teljes közöny
50) Sose nő be a fejed lágya
51) Belezavarnak, kifütyülnek, lehurrognak
52) Nem éri meg, hogy téged gyógyítsanak
*
Eredj, ha tudsz! Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém Eredj, ha tudsz... Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod, Eredj... Szállj mint a fecske, délnek, Vagy északnak, mint a viharmadár, Magasából a mérhetetlen égnek Kémleld a pontot, Hol fészekrakó vágyaid kibontod. Eredj, ha tudsz. Eredj, ha hittelen Hiszed: a hontalanság odakünn Nem keserűbb, mint idebenn. Eredj, ha azt hiszed, Hogy odakünn a világban nem ácsol A lelkedből, ez érző, élő fából Az emlékezés új kereszteket. A lelked csillapuló viharának Észrevétlen ezer új hangja támad, Süvít, sikolt, S az emlékezés keresztfáira Téged feszít a honvágy és a bánat. Eredj, ha nem hiszed. Hajdanában Mikes se hitte ezt, Ki rab hazában élni nem tudott De vállán égett az örök kereszt S egy csillag Zágon felé mutatott. Ha esténként a csillagok Fürödni a Márvány-tengerbe jártak, Meglátogatták az itthoni árnyak, Szelíd emlékek: eszeveszett hordák, A szívét kitépték. S hegyeken, tengereken túlra hordták... Eredj, ha tudsz. Ha majd úgy látod, minden elveszett: Inkább, semmint hordani itt a jármot, Szórd a szelekbe minden régi álmod; Ha úgy látod, hogy minden elveszett, Menj őserdőkön, tengereken túlra Ajánlani fel két munkás kezed. Menj hát, ha teheted. Itthon maradok én! Károgva és sötéten, Mint téli varjú száraz jegenyén. Még nem tudom: Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, De itthon maradok. Leszek őrlő szú az idegen fában, Leszek az alj a felhajtott kupában, Az idegen vérben leszek a méreg, Miazma, láz, lappangó rút féreg, De itthon maradok! Akarok lenni a halálharang, Mely temet bár: halló fülekbe eseng És lázít: visszavenni a mienk! Akarok lenni a gyujtózsinór, A kanóc része, lángralobbant vér, Mely titkon kúszik tíz-száz évekig Hamuban, éjben. Míg a keservek lőporához ér És akkor...!! Még nem tudom: Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, De addig, varjú a száraz jegenyén: Én itthon maradok. Reményik Sándor
1918. december 20
Ötletek, címszavak, gondolatbébresztők -
A Balgaság Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai
|