A halál mindig jó, mert az élet bajait megszünteti |
EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA - ÉLETMINŐSÉG-LÉNYEG MONDATOK |
Írta: Jenő |
Nincs kincs, mi többet érne, mint egy hű barát * A barátság lényege: mi szeretünk mást… * Az idő s főként a viszontagságok mutatják meg a barátot * Baráttól hasznos az intés * Barát az, aki a másik kedvéért megteszi, amiről úgy véli, neki előnyös * A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni * Hosszasan fontold meg, barátságodba fogadj-e valakit * A neked tett szolgálatot töbre, az általad tettet kevesebbre értékeld * Csupán azok barátok, akiknek a barátsága egyenlőségen alapul * Örvendjünk mohón barátainknak – ki tudja, meddig tart * Okosabb a barátot pótolni, mint siratni! * Sokan válnak a bűnösök közül igazzá… * Boldog ember élete lehető legnagyobb időtartama alapján megítélendő * Játék közben az erkölcsök őszintébben nyilatkoznak meg * Az erényes örül, ha erényes cselekedeteket hajthat végre * A jó tettekre, aminek haszonélvezője voltál és a kapott javakra jobban emlékezz * Felelős vagy a lelki alkatod kialakulásáért (egy idő után mindez az arcodra írva) * Rajtunk múlik, hogy derék emberek leszünk-e * Először legyen meg a szükséges, azután majd az elégséges * Az erények a szokás-szoktatás által lehetnek bennünk tökéletessé * Minél nagyobb mértékben élsz vele, annál tökéletesebb lesz * Ha azt akarod, hogy szeressenek: szeress! * Hogy ki nemesebb adakozó, ezt nem az adomány nagysága dönti el… * A jó tetteket viszonozzuk úgy mint a rosszakat * Inkább ne viszonozzák a jótéteményt, mint hogy ne kövessék el azt! * Az erényt ne csak önmagaddal, de mással szemben is gyakorold * Bármit úgy tégy, hogy azt mindenki megtudhassa * Ne szégyenkezzünk jobban mások mint önmagunk előtt * Csak azt tudhatja, mi a jó, aki el tudja kerülni a rosszat * Tűzz magad elé egy jellemet mintaképül, s mindig ahhoz igazodj * Amit szülőinkért teszünk, azt kapjuk vissza gyerekeinktől egykoron * Kis befektetés busás hasznot hoz, ha a lelked táplálod * Ne üss le minden ziccert * Engedj mást is nyerni * A bölcs tanít meg arra, hogy kell nemesen élni * Boldogabb az, aki nem szorul rá a szerencsére * Nagy szükségben a legmagasabb fokú gyönyör a kenyér és a víz * A bor melletti közös időtöltés nevel és művel * Nem szégyen dolgozni, sőt… - szégyen tétlenül élni! * A szorgalom hatalmas támasz a középszerű tehetség részére is * A munka kincs az ember számára – a semmittevés gonoszságra tanít * Fáradság után éhes a pihenés * A jól végzett munka öröme * Más-más életkorhoz más-más tett illik * A helyes nevelés teszi az embert a legszelídebb lénnyé * Sehova ne menj, semmit ne csinálj félszívvel * Légy résen és ébren, hogy levadászhassad a kegyelmi pillanat prédáját * Merd magvaidat termőföldbe hullatni, hogy sokszoros termést hozzon * Egy fecske is csinálhat nyarat * Ha Isten akár csak egy igaz embert talál… - Miért ne te lennél az? * Mintha mindent először és utoljára csinálnál? * Mindenről valamit, egyvalamiről mindent tudni * Ne mondj le végleg semmiről * Megölhetnek, de nem árthatnak * Mikor lábat lógatni, mikor a tengert úszni át * Utolsókból is lehetnek elsők * A szart ne nevezd aranynak, de próbálj belőle csinálni * Légy készen rá, ha a jótündértől hármat kívánhatsz… * Házad tája aranybánya * Korpa közé ne keveredj, disznók elé ne szórj gyöngyöt * Nem az a legény, aki üt, hanem az, aki állja * A tisztaság fél egészség (testi és lelki higiénia – purgatórium) * Műveld a csodát, ne - csak - magyarázzad! * Tetteid magukért beszélnek * Aki keres, az talál – de mit keresel: javad vagy bajod? * A – nem költői – jó kérdésben benne van a válasz * Minden kezdet nehéz, de egy jó kezdet, már több mint a fele… * Inkább a kutyák királya mint a királyok kutyája * Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli * A hit hegyeket mozgat – De vigyázz: a balhit is! * Mindenből engedhetsz, csak a lényegből nem * Ha dudás akarsz lenni, pokolra kell menned – és visszajönnöd * Ne váltsd aprópénzre talentumaidat * Tudj türelemmel várni, míg eljön az időd * Az nevet igazán, aki utoljára nevet * Törekedj a kompromisszumra, de sose alkudj meg * Egy életed, egy halálod: először és utoljára élsz – carpe diem! * Ahogy vetem ágyam, úgy alszom az álmom * Addig nyújtózkodom, amíg a takarón ér * Tiszta lelkiismeret,: nyugodt alvás, friss ébredés * Ki idejekorán kel, aranyat lel * Amikor hallgatni tényleg arany * Nem minden arany, ami fénylik * Amikor egy világ dől össze benned, új alapokra kezdj hozzá egy újat építeni * A krízis mindig egy lehetőség egy új, jobb folytatáshoz * Ha ló nincs a szamár is jó, de csak kivételesen… * A boldogság kék madarát lehetne fogatni velem * Gördülő kőre nem tapad moha * Mi kevés és mi elég az üdvösséghez * Ha a tüzet szereted, a füstjét is szenvedd… * A türelem rózsát terem * Tévedni emberi dolog * Aki nem dolgozik, nem is hibázik * Jó munkához idő kell * Amikor az idő nekem dolgozik (talentumaimat tőkésítettem) * Teher alatt nő a pálma * A tehetség áldás, de átok is lehet belőle * Más kárán tanul az okos * Szükségből erényt csinálni * Csak egy szavadba kerül: Kérjed! * Száz szónak is egy a vége * Varázsigék: bocsánat (meglágyítani a kemény szívet) * Minden új nap egy tiszta lap * The best things in life are free * Aki szeret, kétszer él * Rózsás színben látni a világot * Nincs nagyobb szerencse mint a jó házasság * Ragadd üstökön a szerencséd * Jószerencs, semmi más * A szembeszólás nem rágalmazás * Nyitott szemmel járni a világban – Felnyitni másnak a szemét * Ki Istenben bízik, soha nem csalatkozik * Jó az öreg a háznál * A tudatlanok bátorságával vágj bele.. * A felesleges tudás káros nyűg, De a szükséges és elégséges… * Az akarót repíti, a nem akarót vonszolja a sors * Két rossz közül is lehet választani: a kisebbet * Sok kicsi sokra megy – lassú víz partot mos * Sok jó ember kis helyen elfér * Ahol nagy a szükség, közel a segítség * Segíts magadon, Isten is megsegít! * Több szem többet lát Két szemtanú már tanú * Ha jól megy sorom, Isten vitte fel a dolgom * Úgy néztem magamra mindig, ahogy csodára nézni illik * Az embernél nincs semmi csodálatosabb * A szerepet nem te választod, a te dolgod, hogy jól játsszad el… * Ha tudok betegségemről, félúton vagyok a gyógyuláshoz * Egyetértés a jók között van * Megfogyva bár, de törve nem: élj * A bölcs jól eltársalog magával és a holt költőkkel * Kevés derék legyőz ezer hitványt * „Jóbarátomtól” védjen meg az Isten, ellenségemmel elbánok magam * A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék * Bölcs ember az, aki másoktól tanulni tud (ellenségeitől is) * Ha nem szédít el a jószerencse, a bal sem verhet le * Rövid az igazság szava * Önmagadba bármikor visszavonulhatsz, ha belső világod békés… * Az élővel tégy jót * Többet ésszel mint erővel * Ártani könnyű, jól segíteni, ez a nehéz feladat! * A bölcsesség szabaddá és istenekhez hasonlóvá tesz * Mindenütt jó, de a legjobb otthon * Eréllyel a lényeget, szelíden a módját * Munka után édes a pihenés * Magam ura vagyok s így az egész világé * Legeltékozoltabb nap, amikor nem nevettél * Az felesleg az egy nagyon szükséges dolog – a lékek fényűzései * Hosszú az út a tanácson, rövid a példán keresztül * Egységben van az erő! * Inkább egy rossz megegyezés mint egy jó per * Ne a megszólástól, de lelkiismereted kínpadjától félj! * Egy könyvtár éppen elég királyság * Nem csak kenyérrel él az ember, de isten igéjével * Az irgalom barátokat, az igazság ellenségeket szül * A tűz a nemesfémet megtisztítja, a többit elemészti * Ami egynek étek, a másiknak méreg * Mindent csak Isten nagyobb dicsőségére tegyél * Amit nem tudsz vagy akarsz használni, azt elveszíted (eszed, lelked, humorérzéked) * Minél több idegent láttam, annál jobban szeretem hazámat * Ez olyan jó mondás, hogy ezt mától fogva én mondtam… * Nevetve kimondani az igazat * Aki bolondság nélkül él, nem olyan bölcs mint hiszi * Nincs okosabb dolog olykor mint tettetni a balgát * A babona a gyarló elmék vallása * A világ legszebb dolgai a leghaszontalanabbak * Az is szolgál, aki áll és vár csupán * Jobb reményteljesen utazni mint megérkezni * Amíg lehet neked tanácsot adni, addig lehet rajtad segíteni * Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér * Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel * Még a vak tyúk is találhat szemet (próba-szerencse) * A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad * Itt a kezem, nem disznóláb * Az ajándék a kőfalon is áthág * Dolgozzál és imádkozzál * Egyet mondok és kettő lesz belőle * Az egyenes út a legrövidebb * Jobb egy okos ellenség száz buta barátnál * Vedd elő a jobbik eszed! * Gyakorlat teszi a mestert * Sokat hallj, keveset szólj! * Az igazak álmát aludni * Ha isten velünk, kicsoda ellenünk * A jég hátán is megélni * Tudsz szűkölködni és tudsz bővölködni * Olyan szép, hogy szebb képet festeni se lehetne róla * Nyílt lapokkal játszani * Ami szívemen, az a számon * Szemérmes koldusnak üres marad a tarisznyája * Mindent lehet, csak akarni kell * Sok lúd disznót győz * Nem jó mindent tudni * Az okos enged, a szamár szenved * Mindennek megvan a maga jó oldala * A nyomorúság megtanít imádkozni * Jó órában legyen mondva! * Olyan egyszerű mint egy pofon * Holtig remél az ember * A rozsda nem fogja az aranyat * Szegények vagyunk, de jól élünk * A jó tanács soha nem késik * Kiállni a tűzpróbát – átesni a tűzkeresztségen * Légy ura a szavadnak! * A végén csattan az ostor * Addig üsd a vasat, amíg meleg! * Nem árulok zsákbamacskát * Étkezés közben nincs helye vitatkozásnak * Jobb elszenvedni, mint elkövetni * Amit cselekszel, azt tedd rendesen * Te vetsz és mások aratnak * A barátság az egyenlők között jön létre * A hű barátnak egyszerűen nincs ára * Se a hízelgő barátnak, se az ócsárló ellenségnek ne higgy * Szeress – és tégy, amit csak akarsz! * A gonoszok gyalázkodása dicséretnek számít * A másnap mindig új gondolatokat ébreszt * Ha elnézed barátod hibáit, akkor azokat magad is helyesled * A fa nem dől ki az első csapásra * A megnyesett fa kizöldül * Sas nem vadászik legyekre * Aki mer, az nyer Bátraké a szerencse * A hajnal a múzsák barátnője * Vagy találok magamnak utat – vagy török * Boldog halálnál semmi sem boldogabb * Kétszeresen győz, aki önmagát győzi le * Mint jó ember lépj be, de mint még jobb távozz * A megpróbáltatás alkalom az erény gyakorlására * Világos megállapodás – jó barátság * Pap könyv nélkül – katona fegyver nélkül * Az elrejtett tudás csökken * Az a bölcs, ki kevéssel is beéri * Az erény pótolja a külső megjelenés hiányosságait * Minden baj legjobb orvossága a türelem * Sokáig kell mérlegelni, amit csak egyszer lehet eldönteni * A jobbra várva elmulasztani a jó alkalmat * Élj erényesen és egészséges maradsz! * Úgy élj, hogy mindig gondolja a halálra * A vitatkozás még becsesebbé teszi az egyetértést * A kétely a bölcsesség kezdete * Amíg a sors megengedi, vidáman éljetek * Szerény hajlékba is születhet nagy ember * A halál után nincs semmi gyönyör: egyél, igyál, játsszál, szerelmeskedj, keresd az igazságot, élvezd a szépet és tégy jót * A szükség mesterségekre tanít * A lélek számára felüdülés a természet szemlélése * Könnyű elviselni azt, ami közös * Hamis barát többet árt mint a nyílt ellenség * Mindig munkálkodj, nehogy az ördög tétlenül találjon * Higgyetek annak, aki már megtapasztalta * Az eredmény igazolja a tettet A gyümölcséről ismerszik meg a fa * Az egyszer kimondott szó visszavonhatatlanul száll * A szótartás az emberi dolgok legerősebb köteléke * Testvérek közötti harag a legkeservesebb * Az izzó harag megtörik, ha a válasz szelíd * Hasztalan fáradozol, a Isten segítsége nem szavatol * A tisztes halál többet ér mint az alávaló élet * A tisztség teherrel jár * A tény nem tudása mentesít - de a törvényé nem * A türelem az erőset is legyőzi * A könyvtárakban a halottak halhatatlan lelke szól * Kérj igen sokat, hogy legalább a szükségest megkapjad * Könnyebb elviselni azt, amin nem tudunk változtatni * Rossz elvi kiindulásból rossz vég következik * Az emlékezet minden dolog kincstára és őrzője * Könyveimnek mindig van számomra szabad idejük * A világ az istenség hatalmas temploma * Nem szégyen bevallani, ha valamit nem tudunk * Semmi sem nyomorúságosabb mint a bűntudat * Ne nézz a kicsinyes dolgokra, csak a felemelőkre * Semmi sem tökéletes a feltalálása pillanatában * Az okos tud úgy tenni, mintha nem tudná azt, amit tud * Senki nem elég magának: a barátnak barátra van szüksége * Élj ma, másnap már mindig késő * A kevesebb sokszor több * Nem az számít mennyi, de az, hogy hány jó könyved van * Nem hosszú, hanem teljes életre kell törekedned * Nyomtatás előtt kilenc évig kell érlelni egy könyvet * A természet és a bölcsesség mindig ugyanazt mondja * Nem kell megvetni a szolga helyes véleményét * Ha a halálod után élni akarsz, Akkor ebben az életedben tegyél jót * A mindent követelő halál törvény, nem büntetés * Nehéz mindenkit barátunkká tenni – elég, ha nincs ellenségünk * Az ima az Ég kapuja * A nyugalom szellemi munka nélkül halál * Legyünk kevesen, de a legjobban összeválogatva * Ha tudsz vele bánni, a pénz a szolgád lesz * Fáradtságos utak vezetnek a magas csúcsokra * Az erény erőfeszítést követel * Többet ér előttem a józan ész ítélete mint a köznép véleménye * A halál után ismerik el csak az érdemeket * Az igazságot a botrány elkerülése végett sem szabad elhallgatni * Aki nem tud imádkozni, az menjen a háborgó tengerre * A bölcs mindig ugyanazt akarja és ugyanazt nem akarja * Ami az egyiknek orvosság, az a másiknak méreg * Isten mindent jóra tud fordítani * Amit a természet adott, azt senki nem veheti el * Amit gyerekként tanultunk, öregen is, örökké megtartjuk * Királyi dolog az elesetteken segíteni * Ki tiltja meg, hogy nevetve mondjuk meg az igazat? * Szegényes ruha alatt is rejtőzhet bölcsesség * A legnagyobb elmék sokszor rejtettségben élnek * A lelkek üdve a legfőbb törvény * A bölcs nem restelli vélekedését jobbra változtatni * Egyszer egy évben szabad bolondságot csinálni * Az öreg fákat ültet, pedig csak utódainak hoz gyümölcsöt * Aki Krisztust szereti, azt a világ nem kedveli * A hallgatás olykor a leghangosabb tiltakozás * Mezítelenül születik mindenki és úgy is megy el * Mindent úgy csinálj, mintha valaki figyelne * Törekedj a legmagasabbra, s eléred legalább a középszerűt * Tűrj és tartóztasd meg magad * Olyanok legyünk, amilyeneknek látszani karunk * Kellemes időtöltés a kertművelés * Hogy boldog halálod legyen, tanulj meg élni * Örülj az örvendőkkel és szomorkodj a szomorkodókkal * Mindig a jót várom, de a rosszra is felkészülök * Az igazság minden egyszerűen szól * Vigyázz, mert a jókat sok cselvetés fenyegeti * Az élet senkinek sem saját tulajdona * Óbort igyál, ha vidáman akarsz megöregedni * Nem elég győzni, tudni is kell élni vele * Zörgessetek és megnyittatik néktek * Senki nem próféta a maga házában * Minden tiszta a tisztáknak * Légy hű mindhalálig * Minden jó felülről jön * Akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá * Megcselekedjük, amit megkövetel a haza * A hasznosat a kellemessel összekötni * Nagy dolgokban a szándék is dicséretes * Hogy szeressenek, légy szerethető/szeretetre méltó * Amíg tanítasz, azalatt tanulsz is * Legfőbb uralom az önuralom * Az életet az igazságnak szentelni * A lángész egy rész ihlet, kilencvenkilenc rész verejték * A tények makacs dolgok * Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen * Aranyszabály az, hogy nincsenek aranyszabályok * A természetben még a haszontalanság sem haszontalan * Nagy szellemek mindig készek balszerencséből erényt csinálni * Az erény útja meredek * Csak az első lépés nehéz * Boldog az az ember, aki a saját házában lakik * Kételkedve jutunk el az igazsághoz * Hallgatok, mert alkalmas időre várok * Boldog, aki megismerhette a dolgok okait * A nemeslelkű embert a munka élteti * Sem hízelgő ígérgetéssel, sem fenyegetéssel - se mézesmadzag, sem korbács nem vehet rosszra rá * Nem könnyű az út a Földről a csillagokba * Minden „hármasság” tökéletes * Unum est necessarium Egy dolog a szükséges… * A bor, a zene, de méginkább a bölcsesség vidámítja a szívet * Világ irónia nélkül: erdő madarak nélkül * Az örökkévalóság szemszögéből is látni a világot * Itt állok s nem tehetek másként * A szüntelen élv nem élvezet * A társaságban született ember nem önmagáé * Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derül * Jót s jól! Ebben áll a nagy titok * A látni vágyó Napba nem tekint * Az akarat diadalt arat * Eszméim győzedelme lesz emlékjelem * Nem adhatok mást, csak mi lényegem * A jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt * Még a borsón is szépet álmodom * Dúsgazdag bánya a tapasztalás, amelyből sok ember életkincset ás * A szerelem mindent pótol * Míg az ember boldog nem volt, addig meg nem halhat * Használni és nem ragyogni akarok * Ifjú szívekben élek * A mindenséggel mérd magad * Szeress ismeretlenségben maradni * A jóbarát szükségesebb mint a tűz és a víz * A jóbarát lelkem fele – második énem * A szeretet-szerelem legyőzi a nehézségeket * Jobb adni, mint kapni * Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld * Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent * Boldogok a békességben élők * Boldogok a lélekben szegények * Boldogok a birtokon belül lévők * Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert eltelnek vele * Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért * A jótett vidámmá tesz * Tanuld meg jól elviselni a nagy szerencsét * Aki távol él a világ zajától, az boldogan él * A jó hírnév nagyobb kincs mint a pénz * A halál mindig jó, mert az élet bajait megszünteti |
LAST_UPDATED2 |