George Bernard Shaw, a neves brit drámaíró 1931-ben látogatott a Szovjetunióba, ahol 75. születésnapja apropóján a szovjetek pazar fogadtatásban részesítették. Sztálinnal is sikerült találkoznia, ami olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy ő is a bolsevik vezető csodálói sorába lépett. A Szovjetunió iránti elragadtatásának nyilatkozataiban is hangot adott: A kulákok üldözésében az ész diadalát látta, az éhínséggel kapcsolatos híreket pedig azzal a kijelentésével igyekezett cáfolni, miszerint soha olyan bőséget és jólétet nem látott, mint amikor Ukrajnában járt. „Holnap elhagyom a reménység honát, hogy visszatérjek nyugatra, a kétségbeesés földjére” – ezeket, a korabeli nyugati értelmiségi attitűdöt frappánsan kifejező sorokat 1931-ben a Szovjetuniótól búcsúzkodva vetette papírra az író.

Shaw moszkvai születésnapi partijára kiemelt vendégként Károlyi Mihály és felesége, Andrássy Katinka is meghívást kapott. A francia fővárosban letelepedett emigráns házaspár ekkor épp a Szovjetunióban tartózkodott a társutas párizsi Vu magazin képviseletében, azzal a céllal, hogy tudósításaikkal segítsék a francia lap Szovjetunió-mellékletének létrejöttét. (A propagandakiadvány később valóban meg is jelent, benne többek között a Károlyi házaspár cikkeivel és az általuk készített fotókkal.) A pazar ünnepségről mindketten részletesen beszámoltak. Károlyi Mihályné 1969-ben az Együtt a száműzetésben címmel megjelentetett memoárjában kimondottan nagy teret szentelt Bernard Shaw 75. születésnapja alkalmából az egykori Nemesi Klubban adott estély leírásának. (Ezt emeli át szó szerint Károlyi a saját visszaemlékezésébe.) Beszámolója szerint a fényes társasági eseményen a brit drámaíró felszínes csevegést folytatott a gyermeknevelésről és a közelgő háború lehetőségéről, az angolok intelligenciájáról, amelyet ironikus, fölényeskedő anekdotázgatásai, „Tudják miért beszélek én annyit: Azért, hogy ne kelljen meghallgatnom, amit mások mondanak” típusú bon mot-jai kísértek. Mindez a hallgatóság körében láthatóan tetszést aratott: mindenki ott nyüzsgött, fontoskodott az író körül. Károlyiné annak a beszélgetésnek is fül- és szemtanúja lett, amelyben Lady Astor (Nancy Astor), Shaw kísérője, impresszáriója esedezve kért segítséget a szovjet külügyi népbiztoshoz, Litvinovhoz fordulva egyik nőismerősének férje érdekében, akit nem sokkal azelőtt a GPU tartóztatott le. A memoár szerzője az esetet leírja ugyan, de kommentárt nem fűz hozzá. Az estélyt köszöntőbeszéd, majd Shaw szavai zárták. Károlyiné elragadtatással nyugtázza, hogy a drámaíró a meghatottságtól, a „szovjet népből áradó szellem hatása alatt” félretette ironikus stílusát, komoly és őszinte hangon fejtette, ki, hogy „Anglia szégyellheti magát, hogy nem ő jár elől a kommunizmushoz vezető úton.” Majd hozzátette, hogy a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak köszönhetően a civilizáció megmenthető. Figyelemreméltó, hogy Katinka egyáltalán nem kételkedik Shaw szavainak, gesztusainak, a Szovjetunió iránti rajongásának őszinteségében. Az ünnepség leírását azzal zárja – ezúttal is minden minősítés nélkül –, hogy az eseményen részt vevő bolsevikok java részét később kivégezték.

Ezzel az erősen elfogult, tásutas nézőponttal érdemes szembe állítani Márai Sándor A tovaris címmel 1931-ben közzétett ironikus hangvételű publicisztikáját. Bár a magyar író nem volt a születésnapi parti résztvevője, sőt sohasem járt a Szovjetunióban, az orosz világ iránti szenvedélyes érdeklődése nyomán kimondottan tájékozottnak bizonyult a szovjet politikai, kulturális viszonyokat illetően. A brit író Moszkvai látogatásáról beszámoló nyugati sajtó tanulmányozása alapján Márai cikkében megállapítja, hogy a polgári lapokat kétségbe ejtette, hogy Shaw továrisnak szólította Sztálint, amit a magyar író álságosnak ítél. Shaw-ról megrajzolja a jellemtelen, köpönyegforgató, nárcisztikus író képét, akit aligha lehet komolyan venni: „Ami a tovaris-sérelmet illeti, nehéz ugyan praktikusan elképzelni, hogy valaki, aki hetvenötödik születésnapjának ünneplése elől menekül Londonból Moszkvába, ahol legalább a kormány is ünnepli, ellentétben Angliával, ahol a kutya sem ünnepli, […] hogy jó ízlésű és elfogulatlan ember másképpen szólítsa Sztálint, akinek vendége, mint azzal az elfogadott megszólítással, amellyel Moszkvában Sztálint általában szólítják. […] ez még nem jelenti, hogy G. B. Shaw bolsevista, aminthogy az sem jelent semmit, sajnos, ha kis pofikámnak szólítja, vagy apusnak.”

Márai szerint teljesen mindegy, hogy Shaw mit gondol bármiről is, hiszen semmi sem zárja ki, hogy három hónap múlva egyenesen a monarchizmust dicsőítse, a walesi herceg társaságában. Úgy látja, az író igazi köpönyegforgató: „Shaw tovarisnak szólította Sztálint, s ez persze fáj: de ne feledjük el, hogy vezérének vallotta Mussolinit is, akit római üdvözléssel köszöntött, mint ezt a képecske megörökítette. Ez egy elfogulatlan ember, aki mindenre tud valami jót.” Márai vitriolos hangvételű írását azzal fejezi be, hogy Shaw-t az angol irodalom egyik legkorlátoltabb figurájának nevezi.

*