Bölcs-balga/boldog-boldogtalan
Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló
Jóisten országa és/vagy földi pokol
Emberélet-minőség vizsgálódásaim
p p pp p p
Eugéniusz:
Magyar írástudók árulása – XXII.
Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,
jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit
p p pp p p
Baka István
Döbling
Ilia Mihálynak
"'S nem különben, mint a' kiégő üstököscsillag iszonyu forgásában se határt se utat nem tart, de mint átok a' végtelen üregben maga magát emészti 's napsystemákat rendít meg, ugy bolyong czél 's törvény nélkül a hazátlan, hiv jobbágyokat csábit el, megelégedett polgárba nyugtalan bizalmatlanságot önt 's végre maga kétségbe esvén, nem ritkán önkezivel végzi örömtelen éltét." (Széchenyi István: Hitel)
"Vannak, akik azt mondják: az ember ebben az életben sohasem tudhatja, vajon halála után elkárhozik-e, vagy sem, én sem tudhatok tehát semmit előre. Ezeknek azonban ezt válaszolom: megnyílt előttem az ég, és az Orion csillagképében ugyanolyan világosan olvashattam, mint a saját lelkiismeretemben, hogy én itt a földön meztelenül, a végső kétségbeesésben, a saját szennyemben fogok elrothadni és tönkremenni, hogy a másvilágon az örök kínra ébredjek, s ezeket a kínokat nem a kicsiny Föld, hanem a csillagok és a világmindenség dimenzióihoz mérten fogom szenvedni egyre növekvő mértékben, amihez képest a saját nyelvem kiharapása valóságos gyönyörnek számítana. Ó, Isten, miért is születtem én, nyomorúságos féreg, miért is emelkedtem ki a semmiből?" (A döblingi önvallomásokból)
I
Éjszaka van magamra hagytak végre az orvosok az ápolók sehol körülnézhetek Döbling ez vagy Magyarország vagy a Döbling-Magyarország-Pokol
Csend van tán Isten elharapta nyelvét csillag sem csikordul tengelyén hallgass te is aludj Széchenyi István legnagyobb magyar szerencsétlen gazfi én
Beh jó hogy el van zárva minden ablak beh jó hogy itt benn minden óra áll míg így marad nem férkőzhet be hozzám a park ösvényein settenkedő halál
Éjszaka van magamra hagytak végre az orgyilkosok árulók sehol körülnézhetek Döbling ez vagy Magyarország vagy a Döbling-Magyarország-Pokol
II
Aludj aludj ne ébredj fel soha a hold ezüstlő ingalapja lassan lengjen csak a részvéttelen magasban tebenned végre minden óra áll nem láthatod hol erdőkkel sötétlik mint ágyékszőrzettel a láthatár megnyílt a menny és méhéből kihullott s már éhesen bőg a kisded halál nem hallod mert számodra nincs halál hallgass csak és szorosra zárd a szádat különben belső éjed szerteárad és nem lesz többé napja a világnak nyugodj meg Döbling anyaméh s te a Sátán magzata el ne hagyd soha csak ringatózz az alkony vérpiros homályában megszületned tilos aludj a percek gyertyái kioltva Döbling vén embriója és bolondja aludj aludj felébredned tilos
III
Mióta ülök e karszékben nem tudom Magyarország nincs többé már csak bennem él ülök hát mozdulatlanul nehogy elrebbentsem folyóit a havasok cukorsüvegét föl ne nyalják a hajnalok ülök csak mozdulatlanul a függönyök elvonva nem hallhatom a závárzatok zörgését ülök csak és ringatózom mint egykor rosszul ácsolt tutajon az Al-Dunán bolond-sityakom félrecsapva hetykén ülök és ülök a holdfény hágcsója előtt csak fel kellene állnom s megindulhatnék fölfelé elhagyhatnám örökre e világot e poklot ám én szólitom szolgáimat még szorosabbra azt a függönyt ne lássak semmit ne lássam a semmit mi is lehetne még az ablakon túl
Mint a kiégő üstökös mely iszonyú forgásában se határt se utat nem tart de átokként a végtelen űrben maga magát emésztve nap- rendszereket rendít meg úgy bolyongnak cél s törvény nélkül a hazátlanok most én is így bolygok fényt vérző csillag és iszonyú csóvám forog forog
Mi is lehetne még az ablakon túl ne lássak semmit ne lássam a semmit még szorosabbra azt a függönyt szólitom szolgáimat a világot a poklot elhagyhatnám örökre és megindulhatnék fölfelé a holdfény hágcsóján csak fel kellene állnom s csak ülök és ülök bolond-sityakom félrecsapva hetykén s ringatózom mint egykor rosszul ácsolt tutajomon az Al-Dunán s nem hallom a závárzatok zörgését felnyalják a hajnalok a havasok cukorsüvegét elrebbentették folyóimat Magyarország csak bennem él nincs többé nem tudom mióta ülök e karszékben iszonyú forgásomban se határt se utat nem tartva magam magamat emésztve cél és törvény nélkül bolyongva mint kiégő csillag Isten eldobott kesztyűjét csóvámat vonszolva a végtelen űrben mozdulatlanul ülök csak ülök karszékemben és szemem lezárva ajkaim lezárva
IV
Egy hosszú-hosszú kátránnyal befestett deszkakerítés és előtte a sikátor ernyedt magatehetetlen porában futkározó kutya
Sovány gacsos lábak fakóvörös szőr ernyővázként nyíló-csukódó bordák Nápolyban láttalak vagy Debrecenben te loholtál le és föl Magyarország
Mit kutakodtál boldogabb fogakkal lerágott Európa-csontokat szaglásztad félszegen az éjszaka kátrányával bemázolt Mennyország-falat
De rés sehol de rés akkorka sem amin egyetlen csillag fénye át- türemlik szűkölünk csak Európa küszöbeitől elvert kutyák
Rohangásztál le-föl míg meg nem untad mindegy Nápolyban-e vagy Debrecenben aztán elült a fölvert fénytelen por elkullogtál a szürkületben
V
Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeér két villám-mutatója Döbling Döbling Döbling dől a zápor reszket a föld varangy-iszonyától megrázkódik holtjait kihányja csontszilánk-eső zuhog a tájra Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeszikrázik két mutatója bokor-csontparipát regulázva lovagol az erdők őszi váza hadonásznak ördögmancsok ágak angyalhaj-viharba markolásznak Döbling Döbling Döbling dől a zápor reszket a föld varangy-iszonyától poklok és a mennyek összecsapnak villám reccsen és kettéhasadnak felhő-angyalingek angyalborda- xilofont ver a sátáni horda harangszoknyák alá nyúl a dögnép kitépi a kongás ágyékszőrét Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeforr két villám-mutatója súlyos kriptafedelét a holdnak félrehengerítették a holtak s mélyéből sivalkodva kitörnek az Orion-csillagbeli szörnyek elözönlik a levert vidéket Haynau- és Bach-pofáju rémek Döbling Döbling Döbling dől a zápor függöny lebben ablakom kitárul s bandái a felbőszült dögöknek rozzant karszékem körül pörögnek orromat fricskázzák és röhögnek s óbégatnak te tetted te tetted te aki e népet fölemelted tenkezeddel sírba is te lökted Döbling Döbling éjfélt üt az óra csótányként bagzik két mutatója s míg összetapadnak büdös kéjben seregek rohamoznak az éjben ágyú morran és dörög a dobbőr jönnek föld alól és fellegekből a vetések lángtalppal taposva sercegve ég az Isten-borosta Döbling Döbling Döbling dől a zápor csárdás döng a föld-ég reng a tánctól röpülnek a párok vígan ropja akasztott emberrel a bitófa dübörög a csárdás lángban állnak villámsújtva a nagycenki hársak Döbling Döbling éjfélt üt az óra elszenesedik két mutatója Döbling Döbling Döbling dől a zápor megrázkódom varangy-iszonyától Döbling Döbling megszökött az Isten pisztolyon az ujjam mint kilincsen Döbling Döbling Döbling angyalborda- xilofont ver a sátáni horda Döbling Döbling köröttem pörögnek Haynau- és Bach-pofáju szörnyek Döbling Döbling Döbling dől a zápor dübörög a tánc a deszka lángol Döbling Döbling összekapaszkodva angyallal az ördög ropja ropja Döbling Döbling Döbling körbefognak s óbégatnak rémek és a holtak te tetted te tetted és röhögnek fölemelted sírba is te lökted zápor dől a pokol tüze lángol
LUCSOK S PERNYE MARAD A VILÁGBÓL
VI
Mióta ülök e karszékben nem tudom elmúlt az éj és elszállt a vihar virrasztásommal Isten mit akar azt sem tudom élem vagy álmodom és csigaként tapogatózva lassan mászik már elnyűtt függönyeimen a hajnalfény e nyálkás förtelem s minden a megszokott elunt alakban írószerek s a könyvek szétdobálva az asztalon a pohár peremére mint tüdőbeteg felköhögött vére vörösbor szárad sarkukig kitárva az ablakaim de már nem az éj poklára nyílnak messze-messze jár a zivatar a kísértő halál az éj elszállt és elmúlt a veszély s nincsen pokol mert nincsen semmi sem nem fegyver csörren és nem ló dobog nap-zsandár váltja csak hold-silbakot nincsen pokol mert pokolibb a menny
Mióta ülök e karszékben nem tudom már elhalványult rég az Orion elszállt az éj elmúlt a zivatar virrasztásommal Isten mit akar virrasztásommal Isten mit tehet aludnék már s tudom hogy nem lehet vén embrió Döbling méhébe zárva ki szülhet engem újra e világra
Mint a kiégő üstökös mely iszonyú forgásában se határt se utat nem tart de átokként a végtelen üregben magát emésztve halad kiégő csillag ezt az aluvó naprendszert újra megrendítenéd aludj inkább és húnyj ki jeltelen amíg a virradat vörös csuklyás bakó az égi vérpad grádicsára lép
p 1
p
p Neki a Mű csak egy ürügy, hogy impresszionista „kritikája” csapongjon
p Neki a családja csak egy életnyersanyag, kísérleti terep és a személyzet
p Neki rangon aluli megfogni a csákányt, inkább kampány-beszédet firkál
p Maratoni táncversenyt stb. rendez, aki megalázza magát, az pénzdíjas…
p Közönség-szórakoztatásra ön-jelölteket biztat fel tévés tehetségkutatóba
p A papnak kellett volna példát mutatnia: csak a bűnt gyűlöld, ne a bűnöst
p Le kellett volna lerombolnia a hamis illúziókat – de ezt ki köszönné meg?
p
p
p 2
p
p Nem hülye ő bemenni az oroszlánbarlangba, ha egy hangszert vihet be…
p Neki csak tiszta eszközei lehetnek, „szellemi ellenfele” nem válogat: na ne!
p Nehéz, zord, vészidőben a szigligeti stb. alkotóházban húzom meg magam
p Nehéz, veszélyes küldetésének teljesítése helyett ő inkább elszabotálja azt
p Tűri, hogy gazdasági-politikai érdekből kitalált mumussal riogassák népét
p „Összetéveszti” a szerepeket: egyszerre rendőr, ügyvéd, ügyész és bíró
p Bűn-segédkezik találmánya elsinkófálásához/emberellenes használatához
p
p
p 3
p
p Röstell bulvárlaptól tanulni: olvasóbarát tipográfia, címadás, humor stb.
p Visszariad attól, hogy teóriát igazolandó akár tutajjal keljen át az óceánon
p Engedi napirendről levenni a csoport-, a réteg-, a nemzeti sorskérdéseket
p Hagyja beskatulyázni magát: vagy ír, vagy fest, vagy régész, vagy feltalál
p Jogosan kirúgott kispap – „ezért” élenjár a szerzetrend felszámolásában
p Hagyja magát piti csetepatéba belerángatni: sasként kapkod legyek után
p Engedi megbotránkoztatni a kisdedeket – sőt aktív is: ő lesz botrányhős
p
p
p 4
p
p Bedugja fülét a szirénhangra, vagy az árbochoz nem kötözteti ki magát
p Csak címért, rangért, kitüntetésért hajt/óvatlan: a hiúsága és a hízelgői
p Csak bérmunkába fordít: nem győzködi a kiadót, mi ma igazi hiánycikk!
p Nem gondolkodó ember – ő ökörkövetkezetesen nevel gyereket, diákot
p Aufklérista – a társadalmi bajok pusztán felvilágosítással megoldhatók
p Ő nem radikális, nem nyomozza ki a hamis tudat társadalmi gyökerét
p Aszerint törődik a hozzá forduló beteggel, hogy ki ő, ad-e „hálapénzt”
p
p
p 5
p
p Önmagát szentté avató – a gyarlóságait meg nem valló, takargató
p A szentté avatási perekben ő az ördög megvesztegethető ügyvédje
p Se naprakész szakmai tudása és se jó formaidőzítése: nagy a Feladat
p Nappal szervezkedsz, adminisztrálsz, éjszaka alkotás helyett elalszol…
p Nappal hallgatsz, s csak „álmodban beszélsz” – de azt senki se hallja
p Az egykori politikai üldözöttekről ír – nélkülük, és sorsuk iránt közönyös
p Nem ad hálát azoknak, akik lehetővé teszik alkotói szabadnapjait, sőt!
p
p
p 6
p
p Miért kéne vakon fejest ugrani ismeretlen – mély/sekély – vizekbe…?
p Nem éri meg újra ellenállni a könnyű siker, a Nagy Céda csábításainak
p Csak az egyes kisembert hibáztat, nem a rendszert, mely így katalizált
p Háborúra uszít stb., mely békés család-apákból is kihozza a gyilkost!?
p Napirendről leveszi: hogy lehet a korrupció lehetőségét minimalizálni
p Napi visszajelzett sikerélmény – a visszhangtalanságban: hirtelen halál
p Globális kitekintést/összehasonlítási alapot nem ad: hogy élnek mások
p
p
p 7
p
p Nagyszájú kérkedő: ütközet alatt lapul, majd mások hőstettét orozná el
p Nagyrabecsülés jeléül emancipált tanítvány: minimumot követelsz tőle
p Kisebb erővel keresi-kutatja a tétele, állítása igazolását, mint cáfolatát
p Nagydobra vert/elhallgatott örömhír: nem hiába a bánat, van bocsánat
p Nagybani adócsalóknak tár fel kiskapukat, ad titokban „jótanácsokat”
p Nagy zajt csap körülötte az életpiac: nem hallja az isteni sugallatokat
p Nagy ötleteket, jó találmányokat lop/felvásárol, begyűjt, majd eltemet
p
p
p 8
p
p Eléri, hogy diákja csak megúszni akarja a tanulást, ne is kérdezzen…
p Nagy idők nagy tanúja, ezért veszélyben - nem ad neki tanúvédelmet
p Nagy idők kis-nagy tanúja: igazat addig ír, míg az nem „önfeljelentés”
p Nagy hűhót csap semmiért - avagy hegyek vajúdnak, egérke születik
p Nagy eszét otromba tréfák, durva, alázó ugratás kiötlésére használó…
p Nagy Ellenálló volt/maradt, épp csak a Gonosz kísértésének enged(ett)
p Létfontos a sajtószabadság, de hogy ezt neki is újra ki kéne harcolnia?
p
p x
p p pp
A
nem
javító-segítő,
sőt passzívan-
aktívan ártó elit
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|