Jézus meggyógyít egy leprást

„40 Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: Ha akarod, megtisztíthatsz. 41 Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg! 42 És a lepra azonnal eltűnt róla, és megtisztult. 43 Jézus ráparancsolva azonnal elküldte, 44 és ezt mondta neki: Vigyázz, senkinek ne mondj semmit, hanem menj el, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel tisztulásodért mindazt, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik! 45 Az pedig elment, és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet, úgyhogy Jézus nem mehetett többé nyíltan egyetlen városba sem, hanem kint, lakatlan helyeken tartózkodott, és odamentek hozzá mindenfelől.”

(Márk 1,40-45)

Márk evangéliuma első fejezetét magyaráztuk az utóbbi hónapokban az istentiszteleteken. Ennek a sorozatnak záró egysége a leprás meggyógyításának története.

Ez az igeszakasz sok fontos üzenetet tartalmaz, amelyeknek többségét ezen az istentiszteleten csak felvillantom. Ezért arra kérem a gyülekezetet, hogy ma délután vegyék elő a Bibliát, olvassák el ezt az igeszakaszt, és gondolják tovább az elhangzott üzeneteket. Így bomlik ki teljes egészében a felolvasott igeversek gazdagsága, miközben egyre jobban megértjük textusunkat.

1.

Először arról szólok, hogy MIT JELENTETT JÉZUS KORÁBAN LEPRÁSNAK LENNI.

A lepra a nyomorból, szegénységből következő nyomorúság volt. A lepra azt jelentette, hogy a beteg ember teste elevenen bomlani kezdett. Nem véletlenül nevezi ezt a betegséget Károli Gáspár fordítása poklosságnak. Tehát, egy konkrét testi betegségről van szó, amely nagy testi fájdalommal, kínokkal jár.

Ez azonban nem volt elég, mert ez a betegség ragályos volt. Ezért a leprás beteget kizárták a társadalomból, kiközösítették, a városon kívül lakhattak, és az egészséges emberek csak bizonyos távolságra közelíthették meg őket; ha pedig a leprás jött ki engedéllyel a nekik elzárt területről, akkor kiabálnia kellett, hogy leprás vagyok, tisztátalan vagyok. Tehát a testi fájdalmak mellett az emberi társadalomból való kizárás lelki fájdalmát is át kellett élniük.

De még ez sem volt elég, mert a leprásokra úgy tekintettek Jézus korában, mint kultikusan tisztátalanokra. Sőt, teológiailag megmagyarázták, hogy az illető valamilyen bűnt követett el, és a leprássága valójában ennek a bűének a büntetése; tehát a betegen Isten haragja van. Ne gondoljuk, hogy ez a felfogás ma már idegen, hiszen, ha valakit baj ér, akit mi nem szeretünk, ma is azonnal megképzik bennünk, hogy az Isten jól megbüntette őt. Tehát, a testi és a lelki fájdalmak mellett még azt a tudatot is el kellett hordozniuk, hogy engem már az Isten sem szeret.

Emellett a leprának, mint betegségnek van a Bibliában egy átvitt értelme is. Ugyan tilos az egyes leprásokról szóló igeszakaszokat átvitten értelmezni, hiszen itt konkrét testi betegségről van szó; mégis a teljes Írás összefüggésével kimondhatjuk, hogy a lepra találóan kifejezi az ember állapotát, hiszen Isten jelenléte nélkül belül és kívül, egyéni és közösségi értelemben, helyi és világméretekben minden foszlik és bomlik, mégpedig halálosan. Az emberi bűn kifejezésére, érzékeltetésére nem alkalmazhatunk jobb képet, mint a lepra képét.

2.

Ennek a történetnek az első csodája nem a gyógyítás, hanem az, ahogy a sok leprás közül JÉZUS ELÉ TÉRDEL EGY LEPRÁS, és könyörögve annyit mond: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem”.

Nem tudjuk az előzményeket, ne is találgassuk, mert eleve kegyelmi állapot az, amit itt ez a leprás Jézus Krisztus előtt tesz és mond.

Kegyelmi állapot az, hogy leborult, megalázta magát, összetörve nem másokra mutogatott, hanem alázatosan megadta magát, belátva, hogy itt már nincs emberi segítség, csakis felülről való könyörület lehet hatékony. Könyörgése is ezt fejezte ki. A leborulásnak pedig mindig ez a lényege: az Úrtól várom a segítséget; vagyis leborulok, megadom magam, de nem akárki előtt. Ez a leprás úgy tudott leborulni Isten Fia előtt, hogy ezzel másoknak is példát adott, másokat is erre a leborulásra hívott. Másként megfogalmazva, ez a leprás úgy borult le az Úr előtt, hogy ezzel másokat nem bántott. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert mi gyakran mesterkedünk abban, hogy látványosan leborulunk az Isten előtt, miközben másokat bánt, szándékosan lököd a kegyességig. Leborulni az Úr előtt nem hivalkodóan, de példát adva és nem bántóan; – ez az igazi kegyesség.

Kegyelmi állapot volt az, ahogy megvallotta Jézus Krisztus isteni hatalmát, mert meglátta Jézusban a Krisztust, az Isten Fiát, a Megváltót. Ez a hitvallás azt hangsúlyozza, hogy egyedül neki van hatalma segíteni: „megtisztíthatsz”, Uram, neked van hatalmad erre.

Kegyelmi állapot az is, ahogy alázattal mindent, egész életét, „sorsát” az Úrra bízta: „ha akarod, megtisztíthatsz”. Tehát, nem írt elő Jézus Krisztusnak semmit, ahogy ezt gyakran mi tesszük: most, azonnal kérem a gyógyulást, a teljes megoldást. Ez a leprás az Úrra bízta, hogy kap-e megoldást, milyen megoldást kap, hogyan és mikor kapja azt.

Kegyelmi állapot az is, ahogy fogalmaz ez a leprás, mert igazából nem gyógyulásról, hanem tisztulásról beszél; mert valóban más megtisztulni, és más meggyógyulni. Erről mindjárt szólok.

3.

Tehát, eddig szóltunk a lepráról, mint betegségről; bemutattuk ezt a leprást, ahogy leborulva hitvallást tett Jézus Krisztus előtt; végezetül figyeljünk arra, hogy A MI URUNK, JÉZUS KRISZTUS HOGYAN REAGÁLT MINDERRE.

Itt olyan gazdag üzeneteket olvashatunk, hogy valóban csak elkezdeni tudom a gondolatot, és azt odahaza kell befejezni. Jézus Krisztus megszánta, megérintette, megtisztította, majd elküldte ezt a leprást. Mindegyikről mondok egy mondatot, hogy elindítsam az előbb említett továbbgondolkodást.

Jézus Krisztus megszánta a leprást, ez Isten alapvető tulajdonsága. Szereti az embert, nyomorúságában is szereti az embert, ezért megszánja az embert. Jézus Krisztusban ez az Isten öltött testet, aki elsősorban, minden körülmények között szeret és megszán bennünket. Aki tehát Istennel kapcsolatban nem ezt hangsúlyozza mindenek előtt, mint Isten legfontosabb tulajdonságát, az valójában egy hamis Istent hirdet, és nem a Biblia Istenét.

Jézus Krisztus megérintette ezt a leprást. Micsoda ellentét, de éppen ebben van az evangélium. A leprás érinthetetlen volt, egyes rabbik kővel dobálták meg őket, hogy ezt az érinthetetlenséget kifejezzék; Jézus Krisztus pedig megérinti a leprást, közösséget vállal a kiközösítettel, megérinti az érinthetetlent.

– Itt kell kimondanunk, hogy gyenge ember az, még inkább gyenge hívő ember az, aki bármilyen tekintetben fennhordja az orrát, és elkülönül másoktól. Persze ez az elkülönülés jogos önvédelem, tehát, aki gyenge, az különüljön is el azoktól, akiket ő “leprásnak” tart, mert le fogja győzni őt a sokféle lepra. A gyenge hitű embernél erősebb a “lepra”, tehát jogos az elkülönülés. A hitben erős ember azonban nyitott, Jézus Krisztus ereje által megérinti a “leprást”, mert Jézus Krisztus erősebb a lepránál. A keresztyénség gyengesége éppen ebben van: önmaga megőrzése érdekében inkább elkülönül, mint közösséget vállal, mert attól fél, hogy nem az általa képviselt üzenet hat a világra, hanem a világ hat rájuk.

Jézus Krisztus megtisztította a leprást. Nagyon fontos ez a kifejezés: nemcsak meggyógyította, hanem megtisztította.

– A leprásról lehullott a lepra, és megtisztult. Vagyis, ennél a leprásnál egyszerre történt meg a testi gyógyulás és a tisztulás. Hatalmas csoda ez így együtt. Más ugyanis meggyógyulni, és más megtisztulni. A megtisztulás sokkal több, mint a meggyógyulás.

– A megtisztulás azt jelenti, hogy nem leszünk ugyan tökéletesek, de minden nyomorúságunk ellenére látszik rajtunk az istenképűségünk, kirajzolódik bennünk az, amit Isten eredetileg gondolt rólunk, amilyennek eredetileg teremtett bennünket; vagyis kiábrázolódik bennünk a Krisztus. Olyan ez, csakhogy értsük, mint az újonnan birtokba vett gyülekezeti házunk esete. Hiába mutogatom távolról az érdeklődőknek az épületet, tavasszal és nyáron a nagy gesztenyefák teljesen eltakarják. Aztán ősszel, amikor lehullanak a levelek, egyszerre csak kirajzolódik mögötte a gyönyörű épület. Erről van szó, ez a megtisztulás.

– Lassan mondom, hogy eljusson hozzánk a lényeg: aki megtisztult, az betegen is gyógyult; aki nem tisztult meg, az gyógyultan is beteg. Ugye értjük a kettő közötti különbséget?

– Arra is figyeljünk fel, hogy a leprás azonnal meggyógyult és megtisztult. Ez az „azonnal” azt jelenti, hogy akit Jézus Krisztus megérintette, az azonnal megtisztul, de nem biztos, hogy azonnal meg is gyógyul. De megtisztulásában már bizonyossággal tekint a meggyógyulására is. Az „azonnal”, mint időbeli tényező, a megtisztulásra vonatkozik, de azzal a bizonyossággal, hogy Jézus Krisztus jön, úton van, és az általa rendelt időben eljön gyógyulásunk ideje is, ha máshol nem, akkor odaát, a teljes gyógyulás országában. Soha nem felejtsük el, hogy Jézus Krisztus visszajön, tehát Ő jön, útban van. Itt az a vendég, aki Ausztráliában felszállt a repülőgépre, de én, mint vendégfogadó még odahaza végzem a dolgomat, mert csak holnap este kell elindulnom érte a repülőtérre. De ettől kezdve minden dolgomat úgy végzem, hogy a vendég már úton van, és bizonnyal meg fog érkezni. Ez a megtisztulás és a meggyógyulás összefüggése: akit Jézus megérintett, az megtisztult, és az Úr akarata szerinti időben meg is gyógyul, legkésőbb Jézus Krisztus visszajövetelekor.

Jézus Krisztus elküldte ezt a leprást. Itt azt olvassuk, hogy keményen rászólt a meggyógyult emberre, azt parancsolta neki, hogy menjen el, mutassa meg magát a papnak, mutassa be az előírt áldozatokat, és egyelőre ne beszéljen a gyógyulásáról senkinek. Csak ez az egy jelenet külön prédikáció tárgya lehetne.

– Abban a korban a papok voltak azok, akik a törvény előírásai szerint megállapították, hogy a leprás beteg valóban meggyógyult, így a szükséges tisztulási szertartások elvégzése és a hálaáldozatok bemutatása után visszatérhet a közösségbe. Jézus Krisztus parancsa erre utal. Ez is igazolja azt, hogy Jézus Krisztus nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni. A törvény pedig az isteni rendet szolgálja, hogy Jézus Krisztus is az isteni rend képviselője ebben a világban, hogy ránk ne szakadjon a bűn káosza. Ugyanakkor Ő ezt a rendet mindig az örök élet ígéretének örömével és szabadságával együtt képviselte. Mindazonáltal kimondhatjuk, hogy Jézus Krisztus nem egy forradalmár, nem reformer, nem hitújító, nem vallásalapító, hiszen ezek minden korszakban jönnek és jönnek, miközben semmi sem változik. Jézus Krisztus megtartja a törvényt és betölti a törvényt, mert Ő az Isten Fia, aki egyedül képes valódi megújulást ajándékozni nekünk.

– Jézus Krisztus azt is parancsolja ennek a leprásnak, hogy ne szóljon arról, ami vele történt. Érdekes parancs. Miért kéri ezt? Azért, mert a bizonyságtételnek még nem jött el az ideje. Márk teológiája szerint, a kereszten és a húsvéti üres sírnál derül ki igazán, hogy ki is Jézus Krisztus valójában. Aztán, amikor Ő mennybe megy, elküldi Szentlelkét, akkor, a mennybemenetele és visszajövetele közötti időben, vagyis most, az egyház korszakában lehet szólni, bizonyságot tenni Őróla. Most érvényes az, hogy nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk (ApCsel 4,20). A mi Urunk ezért kéri a gyógyult embertől, hogy még ne szóljon semmit, hanem hallgasson.

– Milyen döbbenetes, hogy ennek ellenére a meggyógyult ember szól, nem hallgat, és ezzel Jézust kellemetlen helyzetbe hozza, kárt okoz neki, hiszen azt írja az evangélista, hogy a mi Urunk nem mehetett be a városba egy jó ideig. Pedig ez a meggyógyult, egykori leprás semmi rosszat nem tett, sőt tele volt lelkesedéssel. Ez az ember egy lelkes, túlbuzgó, engedetlen Krisztus-követő. Jaj, de sokan vannak ilyenek közöttünk, akik lelkes, engedetlen túlbuzgóságukkal kárt okoznak a Krisztus ügyének, pedig ők csak jót akarnak. Ehelyett, szentlelkes, buzgó, engedelmes krisztus-követőkre van szükség, mi ilyenek legyünk.

*

Lám, milyen gazdag ez az Ige, a leprás meggyógyításának története. Szóltunk a lepráról, a leprásról, aki leborulva hitvallást tett, és főként szóltunk a mi Urunk, Jézus Krisztusról, aki ma is megszánja, megérinti, megtisztítja, elküldi ebben a leprás világban az övéit.

Istentisztelet, Balatonalmádi, 2016. január 17.