„A football az, ami a földön
Mindenkit őrülten érdekel.
Hát az F. T. C. Budapestről
Az ő lábával útra kel.
Megy az F. T. C. a lábával,
Megy Bécsbe és Berlinbe megy,
Az eredmény a mi javunkra
Hol 2:1, hol 3:1.
Megy az F. T. C. a lábával
Hamburgon át, Londonba ki,
És itt is, ott is nagyokat rúg,
Isten fizesse meg neki.
Istenem, áldd meg az F. T. C.-t,
Mivel ott tartunk már manap,
Hogy a külföldön legalább
Lábunkkal szóbaállanak”.
1919
Szép Ernő egyszeri és megismételhetetlen villanása a magyar irodalomnak: költészetéhez hasonlóan édes-bús, gyermeki tisztaságú, romlatlan lírát sehol sem találunk. Ha az ember ismeri a puszta létezésért is bocsánatért esedező verseit, nehezen tudja őt elképzelni a lelátón ordító, vérmes drukkerként – és ilyen értelemben az A football nem is hagyományos futballvers, noha elsőre annak tűnik. Neoprimitív, szurkolói rigmusokra emlékeztető verselése, futurista képei mögött azonban ijesztő mélység tátong, elég csak megnézni keletkezésének dátumát: 1919. Bár hőskorként aposztrofáljuk a Ferencváros Schlosser és Takács II közötti időszakát, a körülmények ismeretében már eleve az is csodaszámba megy, hogy egyáltalán létezett futball ekkoriban Magyarországon. Az első osztályú csapatok kereteinek fájdalmasan jelentős részét tépázta meg az első világháború. Az 1918–1919-es idény hadibajnokság volt: négy elmaradt meccsel, az MTK győzelmével zárult. A Fradi és az MTK közötti rivalizálás történelmi csúcsponton izzott: Schlosser átigazolását (és sikerességét) a zöld-fehérek sosem tudták megbocsátani az ellenfélnek. A Takács-éráig még évek voltak hátra, az országban pedig kaotikus állapotok uralkodtak, az MTK évekig leszorította az FTC-t a dobogó legfelső fokáról – eredmények tekintetében tehát nem ez a versbéli időszak a Fradi legdicsőségesebbje, bár kétségtelen, hogy a bajnoki címért az utolsó pillanatig versenyben volt a csapat. Szép Ernő azonban az események fényében, az újsághírek alapján énekelte meg a Ferencvárost, amely a bajnokság végén külföldi túrára indult Ausztriába és Németországba. Az antant országok a FIFA elé javaslatot terjesztettek fel, amelyben egyes tagállamok azt kérik: az egykori központi hatalmak országait, így Magyarországot is, zárják ki a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségből.
Ez ugyan végül nem történt meg, ám annak, hogy a Ferencváros laposra verte az osztrák és német csapatok egész sorát, kétszeresen volt jelzésértéke: egyrészt a világ, másrészt az örök rivális Ausztria (és a rossz ló, Németország) felé. Nem csoda hát, ha minden egyes győzelmünk euforikus újságcikkek tömegét indukálta, és ez még az egyébként lóversenyre specializálódott (bár gyermekkorában lelkesen focizó) Szép Ernőt is megihlette. Hogy a költő megfordult futballmeccsen is, azt megrázó erejű, a munkaszolgálat gyötrelmeiről szóló Emberszag című művéből tudható: amikor csapatát a könyörtelenül szemerkélő esőben a káposztásmegyeri lóversenypálya tribünjére vezénylik éjszakára, a székeken nyomorgó, alvásra képtelen embertömegben Szép egy pillanatra elképzeli, hogy ez csak egy futballmeccs, és mindjárt felmorajlik a stadion, ahogy egy gólnál szokott…
Nem a nagy gólok fociverse tehát ez, nem Rumbold Gyuláé, akinek jelenléte miatt a lelátókon ugrásszerűen megnőtt a női kalapok száma, és nem is a szép játék dicsérete.
A tömött sorokban masírozó futballistalábaké, amelyek visszarúgnak a világnak a rajtunk tömött sorokban átmasírozó katonákért.
Csepelyi Adrienn
SZÉP ERNŐ (született: Schön Sámuel)
(Huszt, 1884. június 30.–Budapest, 1953. október 2.)
Költő, később divatos színpadi szerző és író. A magyar irodalom egyik méltatlanul alulértékelt alakja, munkássága előrevetíti a groteszket. Leghíresebb műve a Lila ákác, amelyből több filmfeldolgozás is készült.
Nevét drámaírói díj, valamint a legjobb elsőkötetes drámaírónak járó jutalom viseli.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. februári számában.)