Makoldi Sándor (1945-2017) Nyomtatás
Írta: Jenő   
2017. július 23. vasárnap, 12:35
Hírlevél
ISTEN VELED ÖREG BARÁTOM!
Kiváló magyar embert veszítettünk el... 



Nekünk most nincsenek szavaink...
Álljanak itt emlékül HARANGOZÓ IMRE néprajzkutató szavai a szomorú eseményről.

„Nem jő, hogy higgyem…” hallottam sokszor Erdélyben, ha valami felfoghatatlan, elfogadhatatlan dolog híre érkezett. Most ez a legpontosabb kifejezés, mert nem tudom fölfogni, nem tudom, és nem akarom hinni a tegnap érkezett hírt, meghalt kedves mesterem, egykori főiskolai tanárom, atyai jó barátom, lelki, szellemi harcostársam Makoldi Sándor festőművész, néprajzkutató, nyugalmazott főiskolai tanár. Alig három hete beszéltünk hosszabban telefonon váradi kiállításáról. Maga volt az élet, a megfontolt és felelősség-teljes derű és magától értődő - elemi erejű - kedvesség. Nem egészen két esztendeje, 70. születésnapja kapcsán fogalmaztam meg, hogy nem túlzás Makoldi-jelenségről beszélni, hiszen olyan lappangó, rejtező értékek mutatkoztak meg közvetítésével diákjai, tisztelői előtt, melyek addig láthatatlanságra voltak ítélve. Magyarságunkat, önbecsülésünket, hitünket kaptuk vissza a népművészet, rajz, vagy művészettörténet órákon, a már erősen nyugat felé orientálódó „Kádár-végi” időszakban. Mindezt jó mesterként úgy, hogy ne is vegyük észre a tanítást, finom rávezetéssel „lebegtetve” a bennünk, általunk kiteljesedésre váró lehetőségeket. Szerencsések vagyunk, hiszen akkora útravalót kaptunk, amelyből további nemzedékek sora élhet szellemi-lelki javakban bővelkedve.


Most nem tudok többet írni, nincs is mit mondani…

Elvégzettem én már a pályafutásomat,
E világon való csendes életemet,
Hitet megtartottam, harcoltam jó harcval,
Kérlek kegyes Idus, add meg a koronámat…

(Pusztina; Moldva)



Pont egy évvel ezelőtt lett kész Makoldi Sándor: A Két Hollós című képe, amit azóta is hűséges nézőink és látogatóink könyvesboltunk legmegbecsültebb tárgyaként láthatnak színpadunk háttereként.


LAST_UPDATED2