Létrontás - a hitvány elit II. | Array Nyomtatás Array |
Magyar írástudók árulásai |
2019. december 17. kedd, 06:57 |
Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár Létrontás - a hitvány elit - II.
Vörösmarty, Mihály Liszt Ferenchez
Hírhedett zenésze a világnak, Bárhová juss, mindig hű rokon! Van-e hangod e beteg hazának A velőket rázó húrokon? Van-e hangod, szív háborgatója, Van-e hangod, bánat altatója?
Sors és bűneink a százados baj, Melynek elzsibbasztó súlya nyom; Ennek láncain élt a csüggedett faj S üdve lőn a tettlen nyugalom. És ha néha felforrt vérapálya, Láz betegnek volt hiú csatája.
Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak, Rég ohajtott hajnal keletén, Édes kínja közt a gyógyulásnak, A kihalt vágy s elpártolt remény: Újra égünk őseink honáért, Újra készek adni életet s vért.
És érezzük minden érverését, Szent nevére feldobog szivünk; És szenvedjük minden szenvedését, Szégyenétől lángra gerjedünk; És ohajtjuk nagynak trónusában, Boldog - és erősnek kunyhájában.
Nagy tanítvány a vészek honából, Melyben egy világnak szíve ver, Ahol rőten a vér bíborától Végre a nap földerűlni mer, Hol vad árján a nép tengerének A düh szörnyei gyorsan eltünének;
S most helyettök hófehér burokban Jár a béke s tiszta szorgalom; S a müvészet fénylő csarnokokban Égi képet új korára nyom; S míg ezer fej gondol istenésszel; Fárad a nép óriás kezével:
Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja, És ha zengesz a múlt napiról, Légyen hangod a vész zongorája, Melyben a harc mennydörgése szól, S árja közben a szilaj zenének Riadozzon diadalmi ének.
Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban Őseink is megmozdúljanak, És az unokákba a halhatatlan Lelkeikkel visszaszálljanak. Hozva áldást a magyar hazára, Szégyent, átkot áruló fiára.
És ha meglep bús idők homálya, Lengjen fátyol a vont húrokon; Legyen hangod szellők fuvolája, Mely keserg az őszi lombokon, Melynek andalító zengzetére Fölmerűl a gyásznak régi tére;
S férfi karján a meggondolásnak Kél a halvány hölgy, a méla bú, S újra látjuk vészeit Mohácsnak, Újra dúl a honfiháború, S míg könyekbe vész a szem sugára, Enyh jön a szív késő bánatára.
És ha honszerelmet költenél fel, Mely ölelve tartja a jelent, Mely a hűség szép emlékzetével Csügg a múlton és jövőt teremt, Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal, Hogy szivekbe menjen által a dal;
S a felébredt tiszta szenvedélyen Nagy fiakban tettek érjenek, És a gyenge és erős serényen Tenni tűrni egyesűljenek; És a nemzet, mint egy férfi, álljon Érc karokkal győzni a viszályon.
S még a kő is, mintha csontunk volna, Szent örömtől rengedezzen át, És a hullám, mintha vérünk folyna, Áthevűlve járja a Dunát; S ahol annyi jó és rosz napunk tölt, Lelkesedve feldobogjon e föld.
És ha hallod, zengő húrjaiddal Mint riad föl e hon a dalon, Melyet a nép millió ajakkal Zeng utánad bátor hangokon, Állj közénk és mondjuk: hála égnek! Még van lelke Árpád nemzetének.
1840.
*
1. Nem „remete”, mindig mutogatnia kell magát 2. Nincs áldott magánya, hisz ő folyton nyüzsög 3. Másként gondolkodóval nem is érintkező 4. Büszke rá: ő önerőből lett jónevű senki 5. A rendszer kritikusait bolonddá nyilvánító 6. Ha bűnön érik, akkor beszámíthatatlan volt 7. Tanítványa eredményét saját nevén publikáló 8. Rivális-ritkító: szilencium/börtön/emigráció stb. 9. Piacellenes: zsíros állami megrendelése van 10. Néplapba „munkáslevelet” író zugfirkász 11. Beépülő, infiltrálódó kriptokommunista 12. A hipnotizőr: médiumot aláz-manipulál 13. A plágiumperekből ismertté váló figura 14. Mások ötleteit elorzó, műveit nevére vevő 15. Kétéltű lény: nappal smasszer, éjjel költő 16. Mást gondol, mást mond és mást ír/fest 17. A parancs az parancs: saját népére is lő! 18. Ő rugalmas: minden rezsimet jól kiszolgál 19. Pusztulj gyenge: ő minden rendszert túlél 20. Újgazdagék rossz ízlését kiszolgáló építész 21. A homlokára nyalt bankóért bármit elhúz 22. Mecénásnak mondja diktátor szponzorát 23. Óriásplakát hírveri, multi árulja: bestseller 24. Ő oly szabadúszó, kinek teli a medence 25. Örök szereplési viszketegségben „szenved” 26. A jó karikatúrán/paródián is megsértődő 27. Tabuszavakat ki sem ejt: pl. édes hazám 28. Hosszú éltű volt: ígéretes kezdő maradt 29. Még a szentnek is maga felé hajlik keze 30. Ihat előre is a medve bőrére: ajándéka 31. Nyulat lőtt, oroszlánvadászat könyvet ír 32. Hivalkodásból és a tivornyáért „vadász” 33. Addig hazudik, míg rajta nem kapják 34. Vastag arcbőrű, nem ég le róla a bőr 35. Ő a jézusok feljelentője: vérdíjakból él 36. Matek zseniből cirkuszi fejszámoló-művész 37. Csillagász helyett gagyi horoszkópgyártó 38. Kapa-kaszakerülő: ezért lett ő bölcsész 39. Bármit elvállal ő, csak dolgozni kelljen 40. Ő szerepét játssza, más gürcöl helyette 41. A pikkelő-kivételező igazságtalan tanár 42. Az új pályatársban csak a riválist látó 43. Ál-hírességekről hamis önéletrajzot író 44. Ex-férjről kipakoló: leleplező könyvíró 45. A nézettséget bármi áron növelő tévés 46. A magánéletbe betörő lesipuskás fotós 47. Művészi alázat: jól érti, de sosem érzi 48. Alázatosan leborul saját nagysága előtt
*
Arany János TAMBURÁS ÖREG ÚR
Az öreg úrnak van egy tamburája, S mikor az íhlet s unalom megszállja, Veszi a rozzant, kopogó eszközt S múlatja magát vele négy fala közt.
Nem figyel arra deli hallgatóság, Nem olyan szerszám, divata is óság: Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak), Maga számára és lopva zenél csak.
Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő, S mit összelopott mai zene-költő, Öreg úrnak egyről sincs tudomása; Neki új nem kell: amit ő ver, más a’.
Mind régi dalok, csuda hangmenettel: Váltva kemény, lágy, - s magyar a némettel; - Hegyes-éles jajja úti betyárnak, Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.
Nyers, vad riadás... mire a leglágyabb Hangnembe a húr lebukik, lebágyad, Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel... Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.
Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő - Tiszta remekké magába’ szülemlő - Pendűl, melyen a tánc tétova ringat, Mint lombot a szél ha ütemre ingat.
Olykor egy-egy ének nyújt neki vígaszt; A hitujítás kora szűlte még azt: Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve, Vagy erős hittel Istenhez emelve.
Mindezt öregúr, nem mintha kihozná Kopogójábul - csak képzeli hozzá; S ha nem sikerül kivitelben a dal: A két öreg szerszám egymásra utal.
De azért nem tűri rajta meg a port; Emlékezetes neki minden akkord; Egy hang: s feledett régi dalra émed - Szövege cikornyás, dallama német.
Az öreg úr így, dalai közt élve, Emlékszik időre, helyre, személyre: Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.
Néha egy új dalt terem önkint húrja, S felejti legott, már ő le nem írja; Később, ha megint eszébe ütődik: Álmodta-e, vagy hallotta? - tünődik.
Sokra bizony már alig viszi dolgát: Ő is „minden nap feled egy-egy nótát”; Nem is a művész babérja hevíti, Csak gémberedő ujját melegíti.
Gyakorold is, amit valaha tudtál, Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál; Ha kiűlsz, öregem! vele útfélre, Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.
(1877. július 12.)
*
1. Kihasználja hátszelét: ingyen tv reklám 2. Ingyen nem lép fel, honoráriuma fixált 3. Nem felnő, de leereszkedik: ifjúsági író 4. Bugyuta-csacska mesékkel butít kicsiket 5. A megalkuvás-kompromisszum határsértő 6. A páciens diktál, ő meg írja a recepteket 7. A „betegség” medikalizálásában partner 8. Halálos beteg hiszékenységét kihasználó 9. Beépített „bénát” igével „csodagyógyító” 10. A gumijogszabályt-paragrafust megalkotó 11. A jó törvény kiskapuit kereső és áruló 12. Nem a törvényt betartató, de a kijátszató 13. A polgári engedetlenséget nem ismer(tet)ő 14. Az aranyketrecében gyönyörködő pegazus 15. A hátérből ármánykodó szürke eminenciás 16. A társadalmi mobilitástól kiváltságait féltő 17. A társadalmi munkamegosztást hibernáló 18. Tömegszerencsétlenség okozó/haszonélvező 19. A háborús uszító, a fegyvereket megáldó 20. Békés családapák egymás ellen heccelője 21. A kismamát ijesztgető, kaparásra rávevő 22. Az önbiztosításból feleslegesen amputáló 23. A kegyelemdöfés feladatát hárító bajtárs 24. Pedofil szülőnek falazó házi gyerekorvos 25. A tűzkeresztséget gyáván kerülő katona 26. Kormány-bizonyítványt jól kimagyarázó 27. Lelki betegét még drogfüggővé is tevő 28. Továbbképzését elsunnyogó, elszabotáló 29. Hamis orvosi igazolások sorozatgyártója 30. A tanuló tehetségét nem látó/gondozó 31. Pofozóbábus, de kényeztető házinevelő 32. A háziasszonyt nem képző leánynevelő 33. Az anyai hivatást fitymáló nőemancipátor 34. Napi betevő falat: mérgezett alma mater 35. Úgy tanítgat, hogy haverja korrepetáljon 36. Tárgyát megutáltató mumus matektanár 37. Jó képességet szélhámosként kamatoztat 38. Szellemi élete csak obskurus spiritizmus 39. A szellemvilágban nem otthonos: idegen 40. Igéző jó szellem-idézésben nem jártas 41. Ő nem halottlátó/holt költővel társalgó 42. A légvárépítőtől ő csak a lakbért szedi 43. A partra vetett halat ő csak simogatja 44. A rábízott talentuma rossz sáfárkodója 45. Kiszenvedett gyöngyeit disznók elé veti 46. Tilalomfa-dzsungelben hazugságra nevel 47. A gyerekből kiver/et)i eredendő bűneit 48. Minden gyerek csoda: ő hülyegyerekesíti
*
Illyés Gyula: Bartók
„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz! Azt! Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű a bearanyozott, a fennen finom, elzárt zeneteremben, míg nincs a jaj-sötét szívekben! „Hangzavart”! Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz, hogy van, van lelke még a „nép”-nek, él a „nép” s hangot ad! Egymásra csikorított vasnak s kőnek szitok- változatait bár a zongora s a torok fölhangolt húrjaira, ha így adatik csak vallania a létnek a maga zord igazát, mert épp e „hangzavar”, e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát! Mert éppen ez a jaj kiált mennyi hazugul szép éneken át – a sorshoz, hogy harmóniát, rendet, igazit vagy belevész a világ; belevész a világ, ha nem a nép szólal újra – fölségesen! Szikár, szigorú zenész, hű magyar (mint annyi társaid közt – „hírhedett”) volt törvény abban, hogy éppen e nép lelke mélyéből, ahová leszálltál, hogy épp e mélység még szűk bányatorka hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl a hideg-rideg óriás terembe, melynek csillárjai a csillagok? Bánatomat sérti, ki léha vigaszt húz a fülembe; anyánk a halott – a búcsúzót ne kuplé-dal zengje; hazák vesztek el – ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban? – ha ez a gond s némán küzd már az ész, te szólalj, szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész, hogy – mégis! – okunk van remélni s élni! S jogunk van – hisz halandók s életadók vagyunk – mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk. Mert növeli, ki elfödi a bajt. Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg s majd szidjanak: nem segítettetek! Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded, mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt – te bennünket növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez – ez vigasztal! Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is: a kétségbeeséshez. Köszönet érte, az erőért a győzelem-vevéshez a poklon is. Ím, a vég, mely előre visz. Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja. Ím, a nagy lélek válasza a létre s a művészé, hogy megérte poklot szenvednie. Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige. Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek, amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már, csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek, példamutató nagy ikerpár, zene csak, zene csak, zene, a bányamély ős hevével tele, a „nép jövő dalával” álmodó s diadalára ápoló, úgy szabadító, hogy a börtön falát is földig romboló, az ígért üdvért, itt e földön, káromlással imádkozó, oltárdöntéssel áldozó, sebezve gyógyulást hozó, jó meghallóit eleve egy jobb világba emelő zene – Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz; ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, ahol a baj s beh különös, beh üdvös írt adsz azzal, hogy a jaj siralmát, ami fakadna belőlünk, de nem fakadhat, mi helyettünk – kik szív-némaságra születtünk – kizenged ideged húrjaival! *
NEM SEGÍTŐ, SŐT ÁRTÓ ELIT A fejétől bűzlik a hal
A legszentebb hivatások, avagy a leghitványabb mesterségek...!? Akik elmulasztják a jót, sőt teszik a rosszat A szellemi, gazdasági, politikai elitek árulásai
Tanítók és nevelők, szülők és edzők, patikusok és orvosok, rendőrök és bírák, tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok, törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
*
p.s.: A „gyengébbek kedvéért”: A képanyag, a könyvajánló stb. nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb. hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól, de - kontrasztban - a hivatásuk magaslatán állókról, az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól, és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|
LAST_UPDATED2 |