Az ún. elitek és árulásaik - III. | Array Nyomtatás Array |
Magyar írástudók árulásai |
2023. február 02. csütörtök, 07:33 |
Az ún. elitek és árulásaik - III. Írástudó/szellemi stb. vezető bűnlajstrom Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások - vagy a leghitványabb sátáni mesterségek... Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lelkek Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol Istenfiú-táltosparipa/ördögfajzat-állatorvosi ló Életminőség-vizsgálat: típuspéldatár magyarán Arany János JÁNOS PAP ORSZÁGA
Büszke, harcos, kalandor nép Volt a magyar nemzet, Kétélű kard, mely ha moccant, Jobbra-balra sebzett; S jobbra-balra, merre fordult, A fegyvernek éle, Puszta lett a népes ország És üvöltött rajta végig Farkasok zenéje.
Kin a német, minthogy őrá Járt a rud legjobban, Megfélemlék, megbusúla, Cselt szövött titokban: Nem birván az oroszlánnal, Annak vermet ása, Takarónak a veremre, Mint egyéb gazságra, jó lesz Krisztus szent vallása.
"Ázsiának sáska-féle Kóborló pogánya, Isten a te lelkedet bár Mind pokolra hányja! Ne legyen az idvességben Soha semmi részed: Lelked üdvösségeért nem; De saját bőrünk javáért Megtéritünk téged."
Így beszélt a német papság És a pénzbe markolt, (A papok nagytorku zsákja Már akkor is megvolt); Bor, tulok lett a dulásig, A pénzt nem kimélte, Tudta, nem vész kárba semmi, Húzni fogja firól-fira Az uzsorát érte.
Lett is aztán dinom-dánom, Keresztyén tivornya. Hirdeté az istenígét Papok bora, bornya. Kocsma lett az istenháza, Melyben ittak-ettek, - S egy-két szentnek a nevét ha Elgagyogták részeg fővel, Mindent megfizettek.
Kiváltképen egy pap, neve Iván, azaz János, Többi közt legjobban értett Ehhez a munkához. Udvarán örökké tombolt A lakzi, kaláka, Hét mérföldre érzett a szag S úgy hítták ezt a vidéket: János pap országa.
Kedves ország volt ez a táj Minden naplopónak, Kasza-kapa-kerülőnek, Éhen kóborlónak; Kujtorgó ebek lakoztak A jó sült szagával, Kujtorgó magyar nép dőzsölt - Ha tudott keresztet hányni - Jánossal magával.
Sült ökör hevert szanaszét János udvarában, Két szarván boros csobányok, Kés az oldalában. Akinek tetszett, odament, Az ökörből vágott, S jót ivott rá a csobányból, Nem is könnyen hagyta aztán Ezt a jó országot.
Alig futott ennek híre A népség között el, Aki nem jött a szagára, A hirére jött el, Nem, hogy jól lakjék, hanem csak Hogy valamit lásson, - S addig nézte, addig nézte, Hogy maga is megkivánta, Kívül a palánkon.
S aki egyszer megkivánta, Azt be is bocsáták, Pogány fővel el nem hagyta Többé a kalákát: Megtaníták kulacs-szónál A Krisztus hitére... Vagy nem is a hitre, hanem A vallást elundokító Sok mindenfélére.
Első ága volt a hitnek (Elmondom a nagyját): Hogy minden termék tizedét A papoknak adják, Bort és búzát és baromfit, Földeket is mellé S faluszámra jobbágy-népet, Aki a kövér pusztákat Ingyen megmívelné.
Másik ága volt a hitnek, Hogy: ne kapj a kincsen, Mennyországban a gazdagnak Semmi helye nincsen. Ne rabold el a némettől, Ami neki termett, Sőt ha ingedet lehúzza, Azt se bánd, mert Isten úgy ad Lelkednek kegyelmet.
Harmadik volt: országodat Pap kezére bízzad, Ő ráér tanácsot adni, Míg más ember izzad. Ő mindent végez helyetted, Kell-e több jó annál? Bízd rá, ami gondba jőne; Csak a pásztor legyen ébren, Hadd aludjék a nyáj.
Negyedik hitágazatja: Házasodjál össze, Gyenge a magyar, ha minden Nemzet nincsen közte; Hozz lakót, minél többfélét, Ültesd a nyakadra, S béketüréssel fogadjad, Ha tulajdon eszterhéjad Alól kizaklatna.
Ötödik... mit én tudom mi? Az is ilyenféle Rágalom s káromkodás a Megváltó nevére, Melyeken a jó magyarság Gyönyörűen épült: Idegen kalandoroktól Ki hagyá magát pusztítni Csaknem mindenéből.
Legott a királyi székre Német ember hágott, Aki fogta, másnak adta Titkon az országot. S amiatt, hogy másnak adta S a magyart megrontá, Iszonyú belháborúban Magyar a magyarnak vérét Esztendőkig ontá.
Attól kezdve többször is volt János pap országa. Sült galamb, borral folyó ér És ingyen-kaláka; Melyekért a jó magyar nép Mindenét od'adta, S tett olyat részeg fejével Hogy, mikor kijózanodott, Százszor megsiratta.
Most is vannak, akik ilyen Hizlalóba vágynak: Lomhán a gyomornak élni És élni az ágynak; Kik előtt, a hashoz mérve, A haza sem drága, S midőn ez küzdésre készti, Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el János pap országa.
(1848) * p 1 p p Mindig tud üzenni? A börtön falára minek írjon utolsó csepp vérével? p p Mindig „összekeveri”: civilizáltság/kulturáltság – így fejlődést vél látni… p p Sandán magáról rád vetíti a gyanú árnyékát: a Hatalom embere vagy p p Ő le nem írná, legfeljebb négyszemközt mondja - máként letagadja p p Az utolsó pillanatig hitegető, majd a vészben cserbenhagyó, lelécelő p p Ha nagy bajba kerülsz, még azt is letagadja, hogy ismer: ahogy Péter p p A fő riválisa hibáit jól felnagyító, viszont az erényeit meg lekicsinyítő p p A szájából is segget csináló – akinek csak egy disznóláb az adott keze! p p A szájhős nagy „oroszlánvadász”, akire már egy patkány is frászt hoz p p A felfelé seggnyaló, oldalt könyöklő, és lefelé taposó bősz karrierista p p Egy sportszerűtlenségei miatt világhírhedt unfair play díjas ún. profi p p Aki az állami/kormánypárti védettségben lett oly nagy „fenegyerek” p p Csak azért lök be a – sekély - vízbe, hogy ő majd „hősként” kimentsen p p p 2 p p Ő haraggal és elfogultsággal igazságtalanul ítél nagy ügyedben p p Aki a naiv, gyanútlan fogyasztók átverési trükkjeinek a nagymestere p p A végrehajtó, aki nem szól, nem figyelmezteti jogaira a kifosztandót p p A kisajátítási eljárásban a független értékbecslővel összejátszó ügyvéd p p Szándékosság vagy gondatlanság: nem gyógyszer-, de méregkeverő p p Ő lázas semmittevéssel hatékonyan szabotálja a szellemi közmunkát p p Aki óriás-nagy, jótékonykodó cégérrel takargatja el a sötét üzelmeit p p Ő bujtogat, felbiztat, majd időben felszívódik, és ki is hátrál mögüled p p Kéretlenül is osztogatja – a kalács helyett – az oly „bölcs” tanácsait p p Úgy „győz le”, hogy egy idegen óriást hív be magának segítségül p p Elcsábít, majd eldob, hogy lelki vergődésem közelről tanulmányozza p p Elfoglalja, okkupálja házam-hazám, majd a kedvére átírja történetem p p Megtámadja a hazám, majd háborús bűnösnek kiáltja ki az áldozatot p p p 3 p p Előbb leutánoz, majd meg még engem vádol meg plagizálással p p Menten élünkre álló Pál apostol, ha másként nem tudott legyőzni p p Az éjjeli menedékhelyen a vendég-dalos: itt van már a Kánaán… p p Aki fejlődésnek ábrázolja és tanítja a Nyugat/Európa alkonyát p p Csak annyira enged icipicit érvényesülni: őt el ne homályosítsd p p Építő-tápláló szellemi eledel helyett álkérdést-gumicsontot lök p p A rabság kis körében mutatja meg: így kell ezt a világgal is csinálni p p Nem mutatja be a teljes választékot: döntési szabadság-korlátozó p p Tekintélyével visszaélve rávesz az „aranyaid” elkótyavetyélésére p p „Beszélni nehéz” címmel egy rossz üzenetű rádióműsort vezető p p Papírtalpú bakancsot stb. küld a téli frontra, így gazdagszik meg p p Tudásvágy-lehűtő, igazság-szomjúság kioltó képesítetlen tanerő p p Képes vagy bármelyik csodagyerekből egy hülye-gyereket csinálni p p p 4 p p Kibúvó, kifogás kereső-ajánló, alibiszállító kényszer-kisvállalkozó p p Hipnotizőri képességű: fizikai erőszak nélkül is kifoszt, megaláz stb. p p Az emberek gondolkodását a balek-birka szerepre átprogramozó p p A (köz)ünnepek államosítása, kiüresítése vagy szabotálása a célja p p Erkölcsi balek-törvényt hozó: ha megütik egyik arcod, tartsd oda... p p Örök hallgatási fogadalmát (omerta) betartó cinkos bűnpártoló p p Az élő fába is belekötő, a kákán is csomót kereső bérelt fikázó p p Csak a kísértésnek ne állj ellen: a cinikus „bölcs” hirdetett igéje p p Abortusz: latin tolvajnyelvű magzatgyilkosság szépítő, tussoló p p A kisebbrendűségi érzése miatt olyan betegesen hiú mimóza p p Pártállami-állampárti megrendelésre gyárt, hamisít/töröl hírt p p Az ingyen kegyelmet nem ismerő/kitagadó érdemelvű egyházfi p p A kereszténymentő – sok/kevés – zsidót nem díjazó, ki nem tüntető p p p x
ARANY JÁNOS ÍRJAK? NE ÍRJAK?
I
Írjak? ne írjak? egyre számolom Határozatlan az öt ujjomon. Nem írni, vétek; írni, kész harag... De mikor Bikfic is verset farag! Eh, félre tőlem együgyű szerénység! Máshol megy az: itt minden a legénység; Szegény koldúsnak táskája üres; Ki mer, nyer, és talál az, ki keres. Nincs szebb dolog, mint az őszinteség; Elrejtett gyertya mi haszonra ég? Vagy, például, mit érne a tojás, Ha nem kiáltná a tyúk: "kotkodás!" Cégér fityeg, hol a kancsó kerülget; Cégér ne'kűl a jó bor is elülhet, Kivált az érdem olcsó vakbora, - Nehezen akad erre cimbora. A nagy Simon (ki nem isméri őt!) Az álszerénységből szépen kinőtt. Ő az, kitől (bizony már jó minap) Egy hirdetést hoz valamennyi lap: Hogy ő az apja lelkinek se vár (Nem oly bolond ő, mint Shakespeár') Elismerésre, költői babérra, Halál után egy foghagymát sem ér a; Patkó se kell, ha már nem él, a lónak, S jobb egy veréb ma, mint egy túzok holnap: Ismerje meg hát a világ jelenben És bálványozza lángeszét; különben... No, mások ezt más útakon teszik, S mindegy az út, ha összeérkezik. Ezt elragadja "villám képzelet" És hordja fenn "a csillagok felett"; Azé "miként sas" röptiben merész, Felhőt eszik s bátran a napba néz; Sok a babért fitymálja, megveti, Mint gyermek a babot: "kell is neki!" Míg más, ki páva-tollakkal ragyog, Fennyen kiáltoz: "én költő vagyok!" Némelyik "pálma", ezt ő mondja, ő; Már most is óriás... hát még ha nő! A másik így zár minden éneket: "Lesz oly idő még, mely megemleget!..."
II
Hogyan? nem írni most? letenni tollamat, Midőn, ha nem csordúl, csöppen egy kis kamat? Midőn az olvasó már-már olvasni kezd, S talán még rá is áll, ha mondom: vedd meg ezt! Hála az égnek! ím, lendül a könyv-ipar: Iró, ha kurta is, lesz néki, ha kapar; Az üzlet új, hanem elég böcsűletes, A cikk olcsó ugyan, de kél, bár szemetes; Aztán, szó ami szó, nekünk sem sokba áll, Oly könnyen termelünk, mint aki úgy... talál; Mint a kosárkötő, s a még olcsóbb koma... De hisz oly régi már s kopott ez adoma. Minden kezdet nehéz. Nálunk kivált soká Lőn, míg a házalást a Múzsa megszoká: Hogy mint tirol leány, ajtón ablakon át Unszolja készletét s mindig-kész mosolyát. Mert a kereskedést - ha tiszta, ha vegyes - Fitymálva nézte a fönhéjázó begyes; A legtisztábbik is, gondolta, nehezen Ha nem hagy olykor egy kis piszkot a kezen. Nem volt inyére a hétköznapi modor, Virágillat helyen nem a lucri odor: Üzér, ügyér, hajhász, csőd, firma, company, Ily szókat ő ki sem birt volna mondani. Nagyon rátarti volt: fenn-ült a glórián, Övedzve néha mint karcsú görög leány, Vagy olykor mint a Seine partjárul egy najád, Vagy szőke Rajna-szűz, ontá arany haját. Idegen volt, de szép, a szép "Xenidion", S nem árulá kecsét... leszállított dijon!...
III
Írjak? ne írjak?... Egy istencsapás: Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás. Mert kinek arca van és háta ép, Ily had közé bizony átallva lép, Kivált ha nincs is méltó fegyvere, (Mit ér a szó, hol ostor kellene!) S a közmondás hamar fejére gyűl: "Ki, ugymond, e' s ama közé vegyűl!" De mikor a civódás tére szent! Patkóiktól még az oltár se' ment! Fut a kilenc szűz, döng a hét halom! Ocsmány ökölharc az irodalom! E szentegyházbul ostorral sem árt Kiűzni alkuszt és galamb-kufárt. "Vitatkozás az elmét növeli", Kocódni kissé, ez is emberi, S az író, hogyha máshol emberebb, Bizonyos pontig jól áll a szerep: Míg tárogatva zeng a csatadal, Lovagkesztyűben foly a viadal, S borítja bár az arcot vas lemez, Hisszük, nemes vonásokat fedez. Így tört minap láncsát Kazinczy, Bajza, Így fedte Kölcseyt Achilles pajzsa; S ha olykor közbe szól a szenvedély, Ha nem mindig volt más az ügy s személy Nem kofanyelven hallá a közönség: Az, és philippica... van ám különbség. Való, hogy a személyes galibát Az üggyel összevétni nagy hibád: De mit teszesz, ha egy masült zseni Arcodba körmöl és fogát feni? Ha rossz poéta és rossz költemény - Apa s fiu - ugyanazon személy. Mert, mint a tigris védi kölykeit, Úgy védi a papa szülötteit? Ilyenkor nagy baj a határvonás: - De egy epigram' mégse záptojás!...
(1856)
p 5 p p Szigorú erkölcsi alapon áll, a „titkos” Talmudén: a gój egy állat!? p p Professzor, aki egy profi a hazudozásban, a rabulisztikában stb. p p A kontextusból kiragadott, lecsonkított idézetekkel „igazol/cáfol” p p Magyartalan, képzavaros, konfúzus mondatai: se füle, se farka p p A gyerek rajzoló, mesélő képzelőerejét sorvasztó, csonkító óvónő p p „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz…” – „állásfoglaló” p p Ő nem a mindenséggel méri magát, „szerény”: kevéssel is beéri p p A „pogány” magyar népdalt/népmesét kitiltja a szentbeszédekből p p Egy szellemi meddő, aki hegységként vajúdva egy kis egeret szül p p A hadvezér, aki soha nem mondja: „Utánam!”, csak azt: „Előre!” p p Szakbarbár: nem látja a nagy Egészet, így a részről se tud eleget p p Minden Egész széttörött? Ő ezt csak még töredezettebbé teszi... p p Az egyetemes műveltséget összerakhatatlan puzzle-ra szedi szét p p p 6 p p Babonának minősíti a népi csillagjóslást, bölcseletet/asztrológiát p p Harcos antiklerikális és istentagadó: neki a vallás a nép ópiumja… p p Szimónia: a szentségek és az egyházi méltóságok árulói és vevői p p Az ún. bűnbocsátó cédulák ötletgazdái és annak templomi kufárjai p p Egy nihilista „bölcs”: nincs abszolút érték, relatív, mi a jó/rossz p p Örül, ha indiszponált/gyenge napot fogott ki a nagy sportellenfele p p A haláltáborban hívja ki meccsre a rabokat a kápók csapatkapitánya… p p A szólásszabadság nagy híve: ő az országos tévében, te a blogodon p p „Vitáztok”, de nála van a mikrofon ki-, és a süllyesztő bekapcsolója p p Aki az állam/kormánypárti védettségben olyan nagy „fenegyerek” p p Monopolhelyzetből „tárgyaló”: árak, bérek, munkakörülmények stb. … p p Ott áll a sírodnál, és nekrológja elmondja/elhazudja, hogy ki voltál p p Csalással intéz/szerez felvételit, jó érdemjegyet, orvosi stb. diplomát p p p 7 p p A politikai kapcsolatai segítségével szorít ki jobbakat a pályáról p p Meggyőződés nélkül/sőt dacára megélhetési oltáspropagandista p p Meghamisítja: kifényezi a saját életrajzát - sötétít, feketít másét p p Megesett lányok gyermekét zabinak csúfoló rigmust költve bántja p p Eltorzítva, kiforgatja „idézi” a vitafele súlyos szavait, komoly érveit p p Rossz osztály/munkahelyi rossz főnök: szapul, stresszel, fenyeget stb. p p Kegyetlen kiképző katonai őrmester: egzecíroztat, megaláz, betör stb. p p A bűneit erényként dicséri, mást meg káros-kórosan „bűn” -tudatosít p p Mindig csak a súlyosbító, sohasem az enyhítő körülményeket látó p p A szellemi erőfeszítést kerülő: csak semmi kemény szellemi eledel! p p Aki „mostoha” diákjai rovására folyamatosan kivételez a kedvenccel p p Az édes/gondjára bízott gyereket elhanyagoló, átverő, megrontó stb. p p Aranyaid takarva/sárnak mondva tenne egy örök elégedetlen lénnyé p p p 8 p p Fizetőképesség alapján-arányában tanít, véd ügyet, gyógyít beteget p p A fölös-káros méreg(drága) „gyógyszerek” felírásáért kéjutazó orvos p p Ő egy fizetett agent provocateur, aki lejáratja a tisztes tüntetéseket p p Társadalmi pozíciója/vagyona őt semmire nem kötelezi, csak jogosítja… p p Csak előjogokat vindikáló elit: neki jobb kezelés, autó, villa, levegő jár p p Az idegen tollakkal éktelenkedő, a diadal-lóvét érdemtelenül besöprő p p „Salto mortale” – egy világszámot mutat be: rejtett védőhálók felett p p Beépített ember: pl. az aukción a kikiáltási árak felbérelt felverője p p A házasságtörő nőre tüntetően az első követ dobó álszent parázna p p Hamis illúziókba ringató muzsikus/kapitány a már rég süllyedő hajón p p Aki fizetett hirdetésben, cikkekben az egekbe dicsér(tet)i fel önmagát p p Önkezével csonkítja, majrézva cenzúrázza/heréli ki a jól induló műveit p p Szellemi bombát hatástalanít, ártalmatlanít: „ifjúsági verzió” készítő… p p x
Arany László TŰNŐDÉS
Virrasztok árva lámpa mellett, Olyan nyomasztó a lehellet, A lég olyan nehéz! Künn a világ vigalma, zajja, S a "honfiság" lármás zsivajja Tompult morajba vész.
Mily felfuvott, önhitt dicsekvés, Kótya-vetye, koncon veszekvés; Dobot ver az ima; Nincs időnk az időre várni, S mit szánk, szemünk meg bír kívánni, Mind kell, egyszerre, ma.
Remény, öröm jelzője-é ez? - Oh félek, inkább vesztet érez, Ki élni így siet; Mint a hajósnép örvény szélén, Már csak néhány percet remélvén, Élvbe dől - s elsülyed.
S mindezt a költő némán lássa? Nem volna-é szent hivatása Mellt szegni ellenök: "Megállj, korán e lázas eszmék. Kitartás! A küzdőkre lesz még Idő, pihenniök."
Hajh, volt - alig egy emberöltő - Szebb korszakunk, midőn a költő Zenghetett szózatot; Betölté égi hivatását És tisztelék Olymp varázsát És meghallgattatott.
Oh ti dicsők, kik telve hittel, Haladtatok szent ihletettel Az ifjodás terén; Az éjhomályból fölverétek Régi dicsőségünk' - s tiétek Volt a legszebb remény.
Aztán te, pezsgés nemzedéke! Dalodban harcok lángja ége, Mely gyújt, hol megjelen: Buzdítva mást, csatára kelni, Ágyuk zajában énekelni! - Tied volt a jelen.
De sőt ti is, kik tört reménnyel Küzködtetek tiranni kénnyel, Viselve láncait: Tudtátok, él, bár csendbe némult, A nemzet s a megélt dicső múlt Volt a jövőre: hit.
Volt célotok, mely vont előre; Szent küzdelem a költő bére, S ha zenge ajkatok, Akár csatán, veszélybe híva, Akár rabláncon, rejtve, tiltva: Egy nemzet hallgatott.
S megértett és figyelt reátok, Veletek érze, ti valátok Testében az ideg. Mily pálya, így, magasba törni, Vagy a kétségb'esést kiölni, S táplálni a hitet.
Ma álmainknak, íme, vége. - Ha felvillan multunk emléke, Fáj tőle a jelen: Fáj a dics, amit elfed a múlt, Fáj a viszály, mely ím megujult S megujul szüntelen.
Nem áll magasztos cél előttünk, Mint szétriadt nyáj tépelődünk, Megrezzent bármi nesz, A holnap is már fél-sötétség, Lépnénk, de visszatart a kétség, A tett aggályba vesz.
És a költő buzdíthat-é mást? Ki még nem élt, csupán csalódást, Hirdethet-é reményt? Futók ösvényét hogy jelölje? Az égi láng eltünt előle, Nem lát semmerre fényt.
S ha szólna is tán, - hangja elhal; Ki érti, annak biztató dal Kételyén nem hat át; Ki meg vakon hisz s ront előre, Reá zúg a kételkedőre: "Eladtad a hazát!"
S átok, gyanu, gúny égve terjed, - Mindig erősebb lángra gerjed E szenvedély loha A vész ütött törzs így kiépül? - Igen, fattyusarj nő tövébül A fa, félek, soha.
1868.
Arany János A RÉGI PANASZ
„Eh! mi gondod a jövőre? Eh! a múlttal mi közöd? Könnyel a múlt sirja dombját S a reménynek száraz lombját Hasztalan mit öntözöd? Századoknak bűne, átka Mind csak téged terhel-e? Nem talán még sokkal érzőbb, Nem talán még sokkal vérzőbb Honfitársid kebele?...”
Oh, tudom; de bánatomban Meg nem enyhit társaság; Mint szülétlen több gyerekre Osztatlan száll s mindegyikre Az egész nagy árvaság. Sőt azáltal súlyosb részem, Hogy míg a tett melege Más sebét enyhőbbé tészi: Ő, szegény, csak kínját érzi - A lant méla gyermeke.
Hogy reméltünk! s mint csalódánk! És magunkban mekkorát!... Hisz csak egy pontot kerestünk: Megtalálva, onnan estünk; Így bukásunk lelki vád. Mennyi seprő a pezsgésben, S mily kevés bor!... Volt elég, Kit nagy honszerelme vonzott Megragadni minden koncot, Nehogy más elkapja még.
Mennyi szájhős! mennyi lárma! S egyre sűlyedt a naszád; Nem elég csak emlegetni: Tudni is kell jól szeretni, Tudni bölcsen, a hazát. Vagy nekünk már így is, úgy is Minden módon veszni kell? Egy világ hogy ránk omoljon? Kül-erőszak elsodorjon?... Vagy itt-benn rohadni el?
(1877. július 26.) „Értelmiségiek” A hivatás magaslata és a pokoljárás helyett az alkalmatlan, hitvány, áruló elit arcképcsarnoka és a korholó számonkérése, tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő, de passzívan, sőt aktívan ártó elit? A lelki-szellemi, segítő, társadalmi, és gazdasági/politikai vezetők árulásai . Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései, avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen, akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium, Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá… . Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal: legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat. Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól. . Egy-egy velős gondolatú mondat azokról, akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb a képessége, a lehetősége, a hatalma stb., hogy segítsenek/ártsanak embertársainak. . Tanítók és nevelők, szülők és edzők, patikusok és orvosok, rendőrök és bírók, tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok, törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb. . Mindenki érintve érezheti magát, hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe: ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő, és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb. . A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak, ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra, nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat, és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot… . Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba. A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya, a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos, ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl... . Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek, akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák, akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők, de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb. p.s.: A vers, a képanyag, a könyvajánló stb. nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb. hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól, de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról, az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól, és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|
LAST_UPDATED2 |