Szuez '56 - USA, Izrael/SzU | Array Nyomtatás Array |
Izrael és a cionizmus | |||||||||||
50 éve robbant ki a szuezi válság2006. október 30. 11:00 Ötven éve, 1956. október 29-én robbant ki a hidegháború egyik legkomolyabb krízise, a szuezi válság néven ismert nemzetközi konfliktus, a második arab-izraeli háború. Korábban
Muskétások az arab nacionalizmus ellenA XIX. században megépített Szuezi-csatorna óriási stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen lehetővé tette, hogy a fontos távol-keleti kikötőket az afrikai kontinens és a Jóreménység-foka megkerülése nélkül érjék el. Még fontosabb volt már ebben az időben is a fekete arany, vagyis a Közel-Kelet olajkincse, aminek szállítása szintén a csatornán keresztül történt. A csatorna működését felügyelő részvénytársaság jelentős része francia kisrészvényesek és a brit állam kezében volt, de Egyiptom is rendelkezett tulajdoni hányaddal.Egyiptom az első arab-izraeli háború kudarcaiból okulva jelentős hadifejlesztésbe is kezdett, s olyan grandiózus terveket vetett fel, mint az asszuáni gát felépítése. Hogy nagyszabású terveinek megvalósításához anyagi forrásokat szerezzen, Nasszer az Egyesült Államokhoz és a Világbankhoz fordult. Az Egyesült Államok az egyiptomi gyapottól tartó déli államok lobbija és az izraeli érdekérvényesítés következtében elutasította az ekkor már a Szovjetunióhoz is közeledő Egyiptom kérését, miként a Világbank is nemet mondott.
Nasszer válaszul 1956 júliusában bejelentette az Egyetemes Szuezi Csatorna Társaság államosítását, hogy a csatorna forgalmából származó jövedelmek révén finanszírozhassa terveit. Egyiptomban ekkor már jelentős számú szovjet katonai tanácsadó tartózkodott, s szovjet hadfelszerelés is érkezett a fáraók országába. A jelentős anyagi és presztízsveszteséget szenvedett Nagy-Britanniában és Franciaországban a két ország hadvezetése hozzálátott az ellenlépés megtervezéséhez, amelynek a Muskétás fedőnevet adták.
A két egykori nagyhatalomhoz a stratégiai helyzetén területszerzéssel és egy újabb háborúval javítani akaró Izrael is csatlakozott, az így formálódó "földközi-tengeri antant" október 23-án a franciaországi Sevres-ben tartott titkos találkozót. A megbeszélésen november 7-ét jelölték ki a támadás időpontjául, a harcok azonban az izraeli légierő támadásával már október 29-én megkezdődtek. Nagyhatalmak buktak beleA Biztonsági Tanács tűzszüneti felhívása süket fülekre talált. Izrael gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételeket szabott Egyiptom számára, amelynek nem volt más lehetősége, mint visszautasítani az ultimátumokat. November 5-én összehangolt szövetséges támadásra került sor, brit erők szálltak partra Port-Szaidnál és Port-Fuádnál. A katonai sikert azonban már nem tudták kiaknázni, a november 7-re tervezett újabb támadás viszont elmaradt. A kormányok az ENSZ újabb tűzszüneti felhívásának elfogadására kényszerültek, november 6-án éjfélkor tűzszünet lépett életbe. A világszervezetben a két szuperhatalom érdekei kivételesen egybeestek: Washington az addigi brit és francia vezető szerepet akarta átvenni a gyarmati világban, Moszkva pedig közel-keleti befolyásának erősítésére törekedett. A hidegháborús sakkjátszma végén Anglia és Franciaország végleg elvesztette nagyhatalmi státuszát, a térségben keletkezett vákuumot a Szovjetunió töltötte be. A konfliktus másik háttérszereplője, az éppen választási évben járó Egyesült Államok és Eisenhower elnök nagy nyomást gyakorolt a brit-francia politikai vezetésre, aminek következménye nem csak a konfliktus lezárása volt. A szuezi válság következtében távozott Anthony Eden brit kormányfő, Franciaországban pedig felgyorsult a belpolitikai válság, amely 1958-ban a IV. köztársaság bukásával ért véget. A Szuezi-csatorna végül továbbra is nemzetközi használatban maradt, bár a hajózás csak 1957 áprilisában indulhatott el újra, miután kiemelték az elsüllyedt hajókat. (Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank) |