Írók tiltakoznak 2016. Nyomtatás
Magyar média - a közszolgálati és a kereskedelmi

Írók tiltakoznak a Népszabadság megszüntetése ellen

2016. október 8.

2016. október 8-án, szombaton reggel a Mediaworks Zrt. azonnali hatállyal felfüggesztette a Népszabadság és a Népszabadság Online (Nol.hu) működését, az átalakulás idején nem jelentet meg több nyomtatott lapszámot, bezárja az online kiadványt, a lapnál dolgozó újságírókat elküldi. Az írók tiltakozását közöljük.

hirdetés

 

Az írók tiltakozása:

Mi, magyar írók, tiltakozunk a Népszabadság aljas és gyáva megszüntetése ellen. Szolidaritást vállalunk a lap újságíróival és minden munkatársával, akiktől hitvány és cinikus módon vették el munkájukat és a megszólalás lehetőségét.
A Népszabadság nemcsak politikai napilap, hanem kiemelten fontos kulturális műhely is volt. Egyike azon kevés nyomtatott sajóterméknek, ahol vers, széppróza, kritika vagy esszé még egyáltalán helyet kaphatott. A lap tönkretétele ezért is pótolhatatlan veszteség.
Nincs kétségünk afelől, hogy a nyilvánosság elől ma is bujkáló, ismeretlen tulajdonosoknak mi a szándéka azokkal a vidéki napilapokkal, amelyek szintén a birtokukba kerültek. Ezek az újságok egész országrészek számára a helyi közélet egyetlen fórumát jelentik. E lapok jövőjük miatt okkal rettegő munkatársaival is szolidaritást vállalunk.
A Népszabadság brutális tönkretétele nemcsak újabb lépés a sajtószabadság teljes felszámolása felé, hanem egy évek óta tartó folyamat jelképes lezárása is. 
Sajtószabadságot! Demokráciát!

A tiltakozást támogatják (október 8. 16:50 és október 10. 22:00 közt csatlakoztak):

1) Aczél Géza
2) Adorján Beáta
3) Adorjáni Panna
4) Áfra János
5) Ágoston Hugó
6) Angyalosi Gergely
7) Angyalosy Eszter
8) Babiczky Tibor
9) Bajtai András
10) Baksa Soós Vera
11) Balaskó Ákos
12) Balázs Imre József
13) Balla D. Károly
14) Balogh Robert
15) Bán Magda
16) Bán Zsófia
17) Bányai Éva
18) Bárány Tibor
19) Bari Károly
20) Barna Imre
21) Báron György
22) Barta Zsolt
23) Bartók Imre
24) Bazsányi Sándor
25) Beck András
26) Beck Tamás
27) Bencsik Orsolya
28) Bende Tamás
29) Berkovits György
30) Berta Ádám
31) Bikácsy Gergely
32) Biró Krisztián
33) Birtalan Ferenc
34) Bódis Kriszta
35) Bodor Ádám
36) Bodor Anikó
37) Bogdán Géza
38) Bohus József
39) Bojtár Endre
40) Boldizsár Ildikó
41) Borda Réka
42) Bozai Ágota
43) Bozsik Péter
44) Böszörményi Gyula
45) Branczeiz Anna
46) Czapáry Veronika
47) Czinki Ferenc
48) Csaplár Vilmos
49) Csehy Zoltán
50) Csepregi János
51) Csider István Zoltán
52) Csíkvári Gábor
53) Csíkvári Gábor
54) Csobánka Zsuzsa Emese
55) Csontos Erika
56) Csuhai István
57) Csutak Gabi
58) Dalos György
59) Dánél Móna
60) Dániel András
61) Darabos Enikő
62) Darvasi Ferenc
63) Darvasi László
64) Dávid Anna
65) Deczki Sarolta
66) Demény Péter
67) Dérczy Péter
68) Dóka Péter
69) Dornis Szilvia
70) Dragomán György
71) E. Gábor Éva
72) Egervári József
73) Egressy Zoltán
74) Eperjesi Ágnes
75) Erdős Virág
76) Evellei Kata Dóra
77) Fabó Kinga
78) Falcsik Mari
79) Faragó Ferenc
80) Farkas Balázs
81) Farkas Tiborc
82) Fehér Renátó
83) Fekete I. Alfonz
84) Fenyvesi Orsolya
85) Ferencz Győző
86) Ferencz Móni
87) Ferenczfi János
88) Fisch Gábor László
89) Follinus Anna
90) Forgách András
91) Földes Györgyi
92) Frideczky Katalin
93) Fülöp Géza
94) Fürst Izabella
95) Gaborják Ádám
96) Gács Anna
97) Gál Soma
98) Galyas Éva Klára
99) Garaczi László
100) Gáspár-Singer Anna
101) Gátfalvi István
102) Gazdag József
103) Géczi János
104) Géher István László
105) Gerevich András
106) Gerlóczy Márton
107) Gerőcs Péter
108) Gervai András
109) Gömöri György
110) Gősi Vali
111) Grecsó Krisztián
112) Gyárfás Endre
113) Györe Balázs
114) Györe Gabriella
115) Győrei Zsolt 
116) Győrfi Kata
117) György Alida
118) György Péter
119) Gyukics Gábor
120) Hajdu Ferenc
121) Haklik Norbert
122) Halasi Zoltán
123) Harangi Andrea
124) Haraszti Ágnes
125) Haraszti Mária
126) Harkai Vass Éva
127) Hartay Csaba
128) Havasréti József
129) Háy János
130) Hegedűs Ágota
131) Hegedűs Lajos Hunor
132) Hegedűs Sándor
133) Hetényi Zsuzsa
134) Hevesi Judit
135) Hévizi Ottó
136) Hidas Judit
137) Hidasi Judit
138) Hidvégi B. Attila
139) Horváth Györgyi
140) Horváth Veronika
141) Horváth Viktor
142) Hubai Gábor
143) Hurt Judit
144) Hyross Ferenc
145) Imre Flóra
146) Imre Viktória Anna
147) Imreh András
148) Imrei Andrea
149) Jánossy Lajos
150) Jeli Viktória
151) Jenei László
152) Jónás Tamás
153) Józsa Márta
154) Juhász Katalin
155) Kabai Csaba
156) Kabai Lóránt
157) Kabai Zoltán
158) Kácsor Zsolt
159) Kalapos Éva Veronika
160) Kalász Orsolya
161) Kálmán C. György
162) Kálnay Adél
163) Kaltenecker Krisztina
164) Kamarás István
165) Kántor Péter
166) Kántor Zsolt 
167) Karacs Andrea
168) Karádi Éva
169) Karafiáth Orsolya
170) Kardos András
171) Károlyi Csaba
172) Kárpáti Zoltán
173) Kassai Zsigmond
174) Kékesi Zoltán
175) Kele Fodor Ákos
176) Kelecsényi Sámuel
177) Kemény Zsófi
178) Képes Gábor
179) Kerényi Kata
180) Keresztesi József
181) Keresztury Tibor
182) Kéri Piroska
183) Keszthelyi Katalin
184) Király Gábor
185) Király Kinga Júlia
186) Király Levente
187) Kiss Judit Ágnes
188) Kiss Lóránt
189) Kiss Noémi
190) Kiss Tibor Noé
191) Kleinheincz Csilla
192) Kollár Árpád
193) Kollár Klemencz László
194) Kolozsi László
195) Kolumbán Jenő
196) Koncz Erika
197) Konok Péter
198) Konrád György
199) Kopcsányi Lilla
200) Koppány Márton 
201) Kornis Mihály
202) Kovács András Ferenc
203) Kozma Leila
204) Kőbányai János
205) Kőrizs Imre
206) Körner Gábor
207) Kőrössi P. József
208) Kőszegi Barta Kálmán
209) Krasztev Péter
210) Kresalek Gábor
211) Krusovszky Dénes
212) Kukorelly Endre
213) Kulcsár Árpád
214) Kun Árpád
215) Laboda Róbert
216) Lakatos István
217) Lanczkor Gábor
218) Láng Alex
219) Láng Judit
220) Lángh Júlia
221) Lányi András
222) Lázár Júlia
223) Lázás Bence András
224) Lengyel Péter
225) Lesi Zoltán
226) Lévai Katalin
227) Lovász Andrea
228) Magos György
229) Magyar Dóra
230) Makai Máté
231) Mán-Várhegyi Réka
232) Mandl Péter
233) Mandl Péter
234) Marék Veronika 
235) Markó Béla
236) Marno János
237) Maros András
238) Márton László (1934)
239) Márton László (1959)
240) Marton-Ady Edina
241) Máté László
242) Ménes Attila
243) Mérő Vera
244) Mesterházi Mónika
245) Mesterházy Fruzsina
246) Mészáros Márton
247) Mészáros Sándor
248) Mező Ferenc
249) Mezősi Miklós
250) Mihálycsa Erika
251) Mikó Csaba
252) Milián Orsolya
253) Mizser Attila
254) Molnár Krisztina Rita
255) Molnár T. Eszter
256) Mulzet, Ottilie 
257) Murányi Sándor Olivér 
258) N. Tóth Anikó
259) Nádori Lídia
260) Nagy András
261) Nagy Boglárka
262) Nagy Csilla
263) Nagy Gabriella
264) Nagy Gergely
265) Nagy Imre
266) Nagy Márta Júlia
267) Nemes Z. Márió
268) Németh Eszter
269) Németh Gábor
270) Németh Noémi
271) Németh Zoltán
272) Nyáry Krisztián
273) Nyerges András
274) Nyerges Gábor Ádám
275) Nyirán Ferenc
276) Orbán Júlia
277) Orcsik Roland
278) Pacskovszky Zsolt
279) Pajor Tamás
280) Pál Sándor Attila
281) Pályi András 
282) Papp András
283) Papp-Für János
284) Papp-Zakor Ilka
285) Parti Nagy Lajos
286) Patak Márta
287) Pataki Éva
288) Peer Krisztián
289) Péntek Orsolya
290) Péterfy Gergely
291) Péterfy-Novák Éva
292) Petőcz András
293) Pion István
294) Polgár Anikó
295) Poós Zoltán
296) Potozky László
297) Rácz Erzsébet Anna
298) Radics Viktória
299) Radnóti Sándor
300) Rajsli Emese
301) Randóti Zsuzsa
302) Rapai Ágnes
303) Reményi József Tamás
304) Röhrig Géza
305) Rubin Eszter
306) Sajó László
307) Sándor Iván
308) Sárkány Tímea
309) Schein Gábor
310) Schreiner Dénes
311) Schubert Katalin
312) Sebestyén Rita
313) Selmeczi Bea
314) Selyem Zsuzsa
315) Sepsi László
316) Seres Lili Hanna
317) Simon Márton
318) Sirokai Mátyás
319) Sitku Róbert
320) Sólyom András
321) Somogyi György
322) Somos András
323) Sopotnik Zoltán
324) Standovár Ágota
325) Stenzel Rita
326) Stermeczky Zsolt Gábor
327) Szabó Ádám
328) Szabó Gábor
329) Szabó Imola Julianna
330) Szabó Krisztina
331) Szabó László
332) Szabó R. Ádám
333) Szabó Róbert Csaba
334) Szabó Szilárd
335) Szabó T. Anna
336) Szakács István
337) Szalai Kriszta
338) Szalay Zoltán
339) Szálinger Balázs
340) Szántó T. Gábor
341) Szarka Károly
342) Szászi Zoltán
343) Szegő János
344) Székely Ákos
345) Székely Csaba
346) Székely Örs
347) Szekrényes Miklós
348) Szeles György
349) Szendi Nóra
350) Szentesi Éva
351) Szepes Erika
352) Szigeti László
353) Szijj Ferenc
354) Szilágyi Ákos
355) Szilágyi Eszter Anna
356) Szilágyi Sándor
357) Szilágyi Szabolcs
358) Szilágyi Zsófia
359) Szimeonov, Todor
360) Szirmay Ágnes
361) Szkárosi Endre
362) Szolcsányi Ákos
363) Szöllősi Barnabás
364) Szöllősi Mátyás
365) Szűcs Balázs Péter
366) Szvoren Edina
367) Tábor Ádám
368) Takács Zsuzsa
369) Tamás Gáspár Miklós
370) Tamás Zsuzsa
371) Tara Scott
372) Tarján Tamás
373) Tarjányi Péter
374) Tatár Sándor
375) Térey János
376) Tinkó Máté
377) Tompa Andrea
378) Torma Tamás
379) Tóth Andrea
380) Tóth Imre
381) Tóth Kinga
382) Tóth Krisztina
383) Tóth-Czifra Júlia
384) Totth Benedek
385) Tőzsér Árpád
386) Turbuly Lilla
387) Turczi István
388) Turi Tímea
389) Urbán Ákos
390) Ürmös Attila
391) Vágvölgyi B. András
392) Valachi Anna
393) Váradi Péter
394) Várady Szabolcs 
395) Varga Dániel
396) Vavyan Fable
397) Vécsei Rita Andrea
398) Végel László
399) Veres Juli
400) Vészits Andrea
401) Vida Gergely
402) Vida Kamilla
403) Vihar Judit
404) Villányi G. András
405) Viola Zsuzsanna
406) Virág Gábor
407) Vojnits Imre 
408) Vörös István
409) Wirth Imre
410) Zahorján Ivett
411) Závada Pál
412) Závada Péter
413) Zelei Dávid
414) Zemlényi Attila
415) Zetas Péter
416) Zilahi Anna
417) Zoltán Gábor
418) Zólya Andrea Csilla
419) Zsellér Anna
420) Zsigmond Zsófia

valamint: a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör elnöksége

(Frissítve: október 10. 22:30)

Eperjesi Ágnes rajza:

2016. október 8.

 

A névsor bővül. Frissítés naponta 22 óra táján várható!

Magyar írók tiltakozása a Népszabadság megszüntetése ellen eseményt, ahol az aláírásgyűjtés zajlott itt találják.

A Népszabadság oldalán a Mediaworks sajtóközleménye olvasható, egyéb tartalom október 8-án reggel óta nem érhető el.

A Litera szolidaritást vállal a lap szerkesztőségével