Zilahy Lajos a két világháború közötti korszak egyik legsikeresebb, legnépszerűbb írója volt. Jellegzetesen "középosztályi" témák, mérsékelt romantika, valósághűséget idéző kisrealizmus, a társasági illemkódexet tiszteletben tartó erotika jellemezte legnagyobb sikert arató könyveit (Halálos tavasz, 1922; Két fogoly, 1927). Megérdemelt elismerés fogadta Fatornyok (1943) című drámáját, melyet félreérthetetlen antifasiszta, Hitler-ellenes tendenciája miatt 1944-ben, a német megszállás után betiltottak. Az ostrom idején Zilahy a Károlyi-grófok pincéjében kezdte írni az élete főművének szánt Ararátot (1947). E regényében szándéka szerint a magyar arisztokrácia széthullását ábrázolta. A Magyar-Szovjet {376.} Művelődési Társaság első elnöke volt, s társszerkesztője az Irodalom-Tudomány című folyóiratnak. 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált, New Yorkban telepedett le, itt angolul is megjelentette az Ararát kibővített változatát (The Dukay's). Ugyancsak angol nyelven jelent meg a regény két kiegészítő része (The Angry Angel – A dühödt angyal, London – Melbourne – Toronto 1954; Century in Scarlet – A bíbor évszázad). Az előbbi a második világháború végéig követi nyomon a Dukayak sorsát, az utóbbi a család múlt századi történetének képével teszi teljessé a trilógiát, mely az újvidéki Forum kiadásában jelent meg először magyar nyelven. A külföldi kiadók gyakran megjelentetik Zilahy Lajos régen oly nagy sikerű műveinek új kiadásait, több nyelven napvilágot látott a Halálos tavasz, spanyolul összes művét közzétették Barcelonában. Az író az Ararát kiegészítése után nem írt új művet.

A Dukay-család (Novi Sad – Budapest 1965) – ezen a címen jelent meg a magyar kiadás – magában hordja Zilahy Lajos írói erényeit, de gyengéit is. Erénye a jól bonyolított történet, és érdekes a történeti háttér is, melyben élő, hiteles alakok mozognak, olykor történelmünk nagyjai, mint Kossuth Lajos vagy Bem. Az írónak azonban sosem a történelem ábrázolása az elsődleges célja. Ez csak háttér, többnyire díszlet, s előterében mozognak a szereplők, akik sosem alakítják az eseményeket, noha az írói jólértesültség és lelemény sokszor már-már kiemeli őket tartózkodásukból.

A családnak nincs egyetlen kiemelkedő tagja sem, noha vagyonuk és összeköttetéseik révén Európa legelőkelőbb köreiben forgolódnak, s ezek az események jó alkalmat szolgáltatnak az írónak, hogy színes leírások, eleven képek segítségével elevenítse fel a neobarokk társadalom üres, hiú öntetszelgését. Nem emelkedik az átlag fölé A bíbor évszázad Dukay Endréje sem, aki pedig sokra vitte a politikai pályán, hiszen Metternich kancellár közvetlen munkatársa lehetett. S nem tűntek ki fiai sem, akik közül az egyik kuruc érzelmű volt, a másik labanc, s az előbbi természetesen követi Kossuthot a száműzetésbe, s ott vallási fanatizmusának válik áldozatává. A következő generációkban egyre erősebbé válik a belső gyengeség – ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy Re-Re gróf elmebeteg –, mígnem a család utolsó életben maradt tagjai Amerikában próbálnak új életet teremteni, míg a Jókai-hősökre emlékeztető Ursi Mihály, Dukay Zia férje itthon marad, s eszméinek beteljesülését várja.

A szándék tehát nyilvánvaló: a hatalmas családregény keretében Zilahy Lajos a korszerűtlen, anakronisztikus arisztokrácia teljes és törvényszerű széthullását akarja ábrázolni. Ez azonban meglehetősen ritkán sikerül elementárisan és hitelesen. Amint Pándi Pál az Ararátról írt találó elemzésében, a Kétes realizmusban írja (Újhold 1948. II): "Hol sikkad el a lényeg az Ararátban? Ott, ahol az író a kulisszák mögé vezeti olvasóját, hogy onnan mutassa be az arisztokrácia szétzüllését. Ahelyett tehát, hogy {377.} a társadalom oldaláról világítaná meg ezt a hatalmas folyamatot, Zilahy hálószoba-intimitások sorozatává zsugorítja a feudális rend hanyatlását. Innen, a kulisszák mögül oszloposodnak szinte már a regény pilléreivé a családtagok, s a különböző mellékfigurák szexuális attrakciói; így válik az Ararátban a nemi élet züllöttsége a mágnásosztály dekadenciájának egyetlen biztos tünetévé."

Zilahy Lajos a belletrisztika szellemében jeleníti meg az eseményeket. A kiegészített Ararát, A Dukay-család nagyon ritkán emelkedett lapjai kivételével majdnem mindvégig megmarad egy kezdettől degenerált család belső rajzának, noha a család körül sokszor a kor uralkodó eszméi forrnak. Ezek az eszmék és eszmények azonban a regényben nem válhatnak uralkodóvá, mert a család életének eseményei eltörpítik őket. Annál is inkább fájlalhatja ezt az olvasó, mert Ursi Mihály alakjában már-már egy olyan típust teremtett Zilahy, amelyik a harmincas évek népi radikálisaira emlékeztet, s benne néhány önéletrajzi elemet is felvillantott az író, ezek azonban megintcsak nem juthatnak érvényre, sokszor pedig – mint az első budapesti bombázás leírásakor – felszínesek maradnak, utalásszerűvé silányodnak. Hiányzik a műből a rendszeres folyamatrajz is, lényegtelen epizódoknál hosszasan időzik el az író, lényeges éveket galoppban hagy maga mögött, így aztán a változások belső logikáját sem érzékelhetjük súlyuk és valódi jelentőségük szerint.

Az Ararátnak pedig "legendája" van azoknak az olvasóknak a szemében, akiknek a két világháború között Zilahy volt a kedvelt írójuk, s akik az ő szemén át nézték a történelem változásait. Ez abból is nyilvánvaló, hogy A Dukay-család Magyarországon is kapható három kötete hamar elfogyott. Pedig ha a regény történésrétegéről lefejtjük a legendát, nyilvánvalónak tűnik, hogy nem ez Zilahy legjobb és leghatásosabb műve, noha kétségtelenül ezt írta a legnagyobb gonddal és ambícióval. Az írásmódban is érezni azonban az író arisztokratizmusát. Történelmi kitérői, bölcselkedései, művelődéstörténeti betétei nem mindig válnak a szöveg előnyére. Nem véletlen, hogy azokon a lapokon, ahol őt magát is elragadja a történet pátosza, egyszeriben megemelkedik a mű. Kitűnő például Dupi gróf utolsó óráinak leírása, az az átokszerű végszó, melyet jelenlevő családtagjainak mond, akiken ez be is teljesedik. Hasonlóan emlékezetes Ursi Mihály és Zia utolsó nagy összecsapása, amelyben az író a hazaszeretetet, az otthon iránt érzett elkötelezettség gondolatát igazolja. Mert még a történelmi regény felhámrétegén is átüt olykor az emigránssors problematikája, még ebben a történelmi környezetben is módot és alkalmat talál Zilahy Lajos, hogy erről a nagyon súlyos gondról – áttételesen és allegorikusan – szóljon. Nem véletlen, hogy majdnem mindegyik hőse, aki kényszerűségből vagy a saját jószántából az emigrációt választja, elsorvad, jellegtelenné válik, mintha a hazától való távolsággal egyenes arányban növekedne bizonytalansága, talajtalansága is. Mintha ezeken a hősökön {378.} igazolódnék be A bíbor évszázad egyik nagyon fontos gondolata: "Egyetlen nemzet sem születik újjá egy másik nemzet méhében. Bármilyen nagy és gazdag is az a nemzet."

Zilahy Lajos élete végén helyreállította szülőhazájával való kapcsolatait. Régebbi műveivel ekkor ismerkedett meg az azóta felnövekedett olvasóközönség. Új kiadásban jelent meg két regénye: A lélek kialszik (1977) és A fegyverek visszanéznek (1978), kisregényeiből Valamit visz a víz (1976) címmel válogatás (Csöndes élet – Szépapám szerelme – Családi levelesláda), valamint Két fogoly (1980) című műve.

ZILAHY LAJOS
(1891-1974)

1967-ben a jugoszláviai Bledben tartott nemzetközi PEN Club Találkozó napjaiban a hetvenhat évesen is fiatalos, szellemes és igézően kedves Zilahy Lajos magyar írókkal elüldögélve egy tóparti kávéházteraszon, azt mondta: "Amerikában engem kommunistának mondanak, ti otthon reakciósnak neveztek - hát nem tudom, melyik a nagyobb marhaság." Azt hiszem, ennél pontosabban a legárnyaltabb irodalomtörténeti esszé vagy akár tüzetes elemzés sem jellemezhetné ezt az ellentmondásokkal teljes, műveiben is rendkívül egyenetlen, de egyáltalában nem jelentéktelen írót, aki véleményem szerint korántsem olyan nagy művész, mint amilyennek rajongói hiszik, s korántsem olyan lebecsülendő, mint ahogyan a közkeletű kritika és irodalomtörténet jellemezte az utóbbit évtizedekben haláláig. Most már nem él, most már irodalomtörténeti alak: megpróbálhatjuk tehát megfogalmazni a többé-kevésbé érvényesnek látszó igazságot, és kijelölni helyét századunk magyar irodalmában.

Bihari dzsentricsalád fia. És ez nem mellékes kiindulási pont; a bihari dzsentrik ugyanis nagyáltalában különböztek az országos dzsentrimodelltől. A Partium sajátos helyzete a királyság és Erdély között, a gyorsan polgárosodó és a századfordulón irodalmi központ helyzetű Nagyvárad közelléte, a bihari nemes és a bihari polgár korai érdek-összefonódása ezt a dzsentriréteget érzékenyebbé tette a tényleges társadalmi helyzet iránt, többnyire liberálisabbak, sőt hamarosan demokratikusabbak voltak, mint általában az ország nemesi famíliái. Még reakciósságuknak is liberális volt a felszíne, például a Tiszáéké, és demokratizmusuk akár a szocializmusig is eljuthatott, mint a Bölöniéké. Ebből a társadalmi rétegből lépett az irodalomba Zilahy Lajos, aki nagyszalontai volt, mint Arany János, művelt jogászcsaládban nőtt fel - az apja közjegyző volt -, és maga is jogi doktorátust szerzett, mint nem egy elődje és mint a magyar irodalom oly sok jelentékeny alakja. Ő is verseskötettel indult, mint oly sok prózaíró, és világéletében mindhaláláig írt vagy inkább rögtönzött verseket, amelyekhez pompás formaérzéke volt minden költői ihlet és eredetiség nélkül. Alkatilag nem volt költő, de mesterien értett mindenhez, aminek valami köze van az irodalomhoz. Később úgy tudott pompás, csillogóan okos publicisztikai cikkeket írni, hogy a legellentétesebb világnézetű olvasó is azt hitte, hogy az ő véleményét fejezi ki. Kezében volt a stílus minden eszköze, okos volt és szellemes, feltétlen emberségét szívesen rejtette a játékos cinizmus álarca mögé, kitűnő jobboldali kapcsolatait baloldali írók érvényesülésének megkönnyítésére használta. Baloldali népszerűségével olykor a jobboldalt segítette. Úgy szerette a pletykákat, mint a vénasszonyok, és pletykálkodással társadalomkritikát tudott - nem is hatástalanul - kifejezni. Líráját epikába rejtette, haladó eszméit szalonképessé tette a konzervatív körökben, reakciós nosztalgiáinak forradalmi színezetet tudott adni. Egész életműve a stílusbravúr és a pongyolaság, a remekmű és a giccs között lebeg. És aki csak találkozott vele, mindvégig úgy emlékszik rá, hogy ennél rokonszenvesebb embert el sem lehet képzelni. És talán még az is jellemző, hogy ugyanolyan lelkes elragadtatással beszélt a kommunista Illés Béláról, mint a kommunista Illés Béla őróla. És az a kettős tévedés pontosan jellemzi, hogy élete végső két évtizedében Amerikában kommunistának tartották; itthon reakciósnak... itt is, ott is teljesen alaptalanul. De közben - szinte illegálisan - népszerű író volt itthon is, Amerikában is.

Az első világháborúból, amelyet pacifista módon gyűlölt, és a forradalmakból, amelyekkel némi fenntartással, de tulajdonképpen rokonszenvezett, az ellenforradalomból, amelynek vérengzéseitől utálkozott, úgy lépett ki, hogy felismerte az örökölt társadalmi rend menthetetlen elmúlását, a dzsentrihagyományok végérvényes időszerűtlenségét. Tulajdonképpen polgári demokrata volt, aki tudomásul vette, hogy a szocializmussal is számolni kell; a paraszti nyomort pedig vagy felszámoljuk, vagy elpusztulunk. Valamiféle méltányos osztálybékéről ábrándozott, miközben kifogástalan úriemberként otthonos volt az ellenforradalom uralkodó osztályában, de a német fasizmus megjelenésétől fogva bizonyos volt, hogy ez fenyegeti mindennél jobban a magyar nemzeti létet. Így jobb- és baloldaliságának sajátos egyensúlyát ez tette végül is baloldalivá, hogy feltétlen antifasiszta lett.

Írói útja az első világháború utáni jelentkezéstől a második világháborúig: sikerek és növekvő népszerűség töretlen diadalmenete. Finoman erotikus, líraian érzelmes szerelmi regényei (Halálos tavasz, Valamit visz a víz), a biedermeier hangulatokat idéző, régi nemesi világról mesélgető történetei (Szépapám szerelme, Az ezüstszárnyú szélmalom), tucatnyi kitűnően szerkesztett, derűt és bánatot arányosan vegyítő, emberi részvéttel teljes színjátéka úgyszólván osztatlan tetszéssel találkozik, és amennyiben valami kevés politikumot ki lehet olvasni belőlük - hát csaknem mindenki a maga véleményét hallja ki. De következtek ezeknél súlyosabb mondanivalójú regények. A Két fogoly akármennyire is erotikus, családiélet-regény, elején a háború előtti élet kedvesen idillikus nemesi-kispolgári körképével, mégis a háborúellenesség hitvallása, és később A fegyverek visszanéznek már a háborús felelősségről, a hadiipar tömeggyilkos bűnösségéről szól. A szökevény pedig az egész Horthy-kor egyetlen olyan regénye volt, amely nemcsak megértéssel szól a forradalmakról, de vádirat az ellenforradalom gyilkos "különítményei" ellen. Nagyon jó jobboldali kapcsolatok kellettek annak, aki egy ilyen baloldali könyvet merészelt írni. A lélek kialszik - talán legjobb regénye - a kivándorlók honvágyának, talajvesztésének lelki krónikája.

Zilahy nem a nagy társadalmi összefüggések és nem a mélyenszántó lélekelemzések írója, de a társadalmi és a lélektani részletek igen jó megfigyelője. Módszerében pedig mesterien vegyíti a romantikát, realizmust, impresszionizmust, olykor a mértéktartó naturalizmust is. Leírásai, alakjai igen szemléletesek, cselekménymozgatása lebilincselő.

Mint publicista, szerkesztő és kultúrpolitikus sokáig igyekezett az ellentéteket kibékíteni: polgárt a nemessel, mindkettőt a parasztokkal, népieket a kormánnyal, szocialistákat a fennálló renddel, a fennálló rendet a kommunistagyanús értelmiségiekkel, antiszemitákat a zsidókkal és viszont; s mindennek betetőzéseként a nemzet teljességét akarta mozgósítani a fenyegető fasizmus ellen. Vagyis politikusként ábrándos szélmalomharcot vívott, de a fasiszták mégis felismerték, hogy ez a mindenkihez annyira alkalmazkodó Zilahy az ő ellenségük. És amikor a magyar uralkodó osztály már vakon belerohant a fasizmusba, akkor hivatalosan betiltották Zilahy éppen műsoron levő Fatornyok című, kétségtelenül antifasiszta drámáját. A történelem fordult úgy, hogy Zilahy most már egyértelműen a baloldalhoz tartozott. És mert Magyarország egyetlen menekülési lehetőségét a fasiszta Németország bukásában látta, tehát várta a Szovjetunió győzelmét.

A felszabaduláskor lelkesen áll az újjáépítendő ország és újraszervezendő irodalom élére. A megalakuló Magyar-Szovjet Baráti Társaság szervezője és első elnöke, az első meginduló irodalmi és tudományos folyóirat szerkesztője. Pártonkívüli, de a pártok közül a Magyar Kommunista Párttal működik együtt. És belekezd nagy regényciklusába a magyar úri osztály hanyatlásáról.

1948-ban pedig, nem sokkal a személyi kultusz kibontakozása előtt, hivatalos megbízással Amerikába megy, ott lelkes előadásokat tart az új Magyarországról - de nem jön vissza. Később úgy beszélte, hogy a hazai legilletékesebbek tanácsára maradt kint. Ennek részleteit még majd a történelemnek és irodalomtörténetnek kell kinyomozni. Tudtommal ott, a távoli nyugaton, ellentétben számos más emigránssal, soha semmiféle kritikai vagy éppen rágalmazó szót ki nem ejtett a hazai eseményekről. Ezért kerekedett Amerikában kommunista híre (alaptalanul), viszont eltávozása miatt reakciós híre itthon (alaptalanul). A messzeségben pedig befejezte a nagy regényciklust, A Dukay családot. Ennél egyenetlenebb nagy művet aligha írtak magyarul: kitűnő regények és összecsapott fércművek váltakoznak benne, nagy távlatú társadalomábrázolás jelentéktelen pletykákkal keveredik, de olykor a pletykaanyagból hiteles korábrázoló mozzanat lesz, a társadalmi példázat pedig híg szerelmi történetté lapul. Egyes regényei kitűnőek, mások igen gyengék, együtt végül is jelentékeny korkép és kordokumentum tele pongyolaságokkal, elnagyolásokkal; művészi színvonala nem egy helyütt oldalról oldalra hullámzik művészi és giccsbe hajló felé.

Közben úgy megtanul angolul, hogy regényeit maga fordítja, sőt van, amit előbb angolul ír meg. Franciául is sok műve megjelenik. És amikor Jugoszláviában az ottani magyar kiadó elhatározza összes műveinek magyar kiadását, akkor elhagyja Amerikát, és Jugoszlávia magyarlakta vidékére költözik. Ekkor már egy színművét itthon is újra játsszák, néhány könyve itt is kapható, ő maga is haza-hazalátogat. Majd nyolcvanéves korában elhatározza, hogy hazaköltözik, és itthon már örömmel várják. Hazakészülődés közben érte a halál.

Nagy író? Ez a rang túlzás. De igazi író volt, és a két világháború közti magyar irodalmi élet egyik legjelentékenyebb alakja.