Szellemi honépítés és honvédelem - Tompó László közírásai Array Nyomtatás Array
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ.
2016. március 28. hétfő, 06:49

Mit bizonyított be feltámadásával Jézus Krisztus?

2016. március 27. 10:45

husvetitojas.jpgKicsoda Jézus Krisztus? Egy csodálatos próféta, nagyszerű néptribun, bölcs tanítómester csupán, vagy magának az Istennek fia? Mindazok, akik csak egy kicsit is ismerik a történelmet, tudják, Rajta kívül nem volt a történelemben még személy, akiről annyi hiteles forrás állna rendelkezésünkre, mint róla. De ami a legfőbb: feltámadásával bebizonyította istenségét.

Milyen hát a magyar ember?

2016. március 26. 16:12

rusztikus_konyv.jpgMennyire irigyelhetjük mindazokat, akik a Horthy-korszakban nőttek fel! Persze nyilván nem mindenben és mindenért, de azért mindenképpen, hogy akkor még olyan szellemi vezetők is voltak, akik a fentebbi kérdésre tudták a választ.

Egyre több fiatalnak van elege húsvét és általában a keresztény hagyományok megszentségtelenítéséből

2016. március 25. 18:44

karpat-medence250.jpgKrisztus Urunk élettörténetének állomásai (születése, messiási működése, elfogatása, kínvallatása, keresztre feszítése és végül feltámadása) kísértetiesen emlékeztetnek a nemzetek életére, így a mienkére is. Azoknak, akik megérték 1945-öt, a nagypénteki passió jutott ki belőlük. Mintha Mel Gibson filmjének jelenetei elevenednének meg újra, ha az ezekről szóló korabeli beszámolókat olvassuk

Wass Albertről sem lehet közterületet elnevezni

2016. március 24. 15:25

wass-albert-250.jpgTegnap hírt adtunk arról, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megvétózta, hogy Kecskeméten köz viselje Nyirő József nevét. A Zsido.com ma közölte, hogy a helyébe javasolt Jakab Antalról, vagy Wass Albertről nem lesz közterület ott.

Döntött az MTA: nem viselheti közterület Nyirő József nevét

2016. március 23. 15:24

nyiro-jozsef.jpgAz ok pofonegyszerű persze: Nyirő antiszemita volt. Csakhogy van itt egy kis bibi, tisztelt akadémikusok. Ne Nyirővel kezdjék a nevek megrostázását, ha lehet. Előtte is voltak ilyen fránya szélsőségesek hazánkban.

A templomokat istállókká változtatták...

2016. március 22. 13:02

templom.jpgAzon nemzedékhez tartozom magam is, amely az iskolapadban szinte semmit sem tanult érdemben arról, ami 1789, a francia forradalom után történt Franciaországban. De arról sem, ami az 1917-es szentpétervári forradalmat követően oly hosszú évtizedekig történt Szovjet-Oroszországban és aztán az általa megszállt országokban. Pedig mindkét forradalom történései kísértetiesen hasonlítanak egymáséihoz. De ami a legfőbb mégis: a mai liberálisok vágyálmai sem mások, mint voltak a két forradalom vezető képviselőié.

60 000 zsidó hazánk megszállását kérte 1919-ben...

2016. március 21. 09:53

tanacskoztarsasag_plakat-250.jpgNem tévedés: az alábbi, 1919-ből fennmaradt, a katolikus alapítású Központi Sajtóvállalat által kibocsátott nyomtatványon ez szerepel.

Így is lehet készülni húsvétra...

2016. március 20. 13:51

huszt-temeto.jpeg„Volt, aki régebben azt írta, én csak amolyan lelkes, de alapjaiban dilettáns cikkeket írogatok. Remélhetőleg az illető, pláne, hogy önmagát katolikusnak tartja, azóta magába szállt, éspedig nem is kicsit...” Ezt írtam fészbúkomra az imént. Amire valakitől az alábbi azonnali válasz érkezett: „Én írtam, és ezért megkövetlek.”

Már megint nem a magyarsággal szembeni rasszizmus ellen küzdenek

2016. március 19. 17:15

Minő érdekes, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem pionírjai sohasem hallatják hangjukat, ha a magyarságot vegzálják mondjuk csak Erdélyben vagy a Felvidéken. Olyankor sohasem vonul fel az Élet Menete. Vajh miért van ez így?

Csupán szalmabáb a muszlim veszély?

2016. március 18. 10:32

muszlim-no-gyereket-cipel-a-hoban-250.jpgVannak publicisták, akik szerint túldimenzionáltak a migránshelyzetre, benne az iszlám expanzióra való médiareflexiók. Csakhogy elfelejtik, hogy ami kicsiben észlelhető, nagyban is az lesz, főleg, ha nem működnek eléggé társadalmunk védekezésii mechanizmusai.

„A halál mindenkit lekaszál: így tesz a pénzsóvár uzsorás is”

2016. március 17. 10:37

zsido_istene_a_penz_250.jpg„Ahonnan a zsidókat kiűzték, ott nyomor köszöntött be.” Hányszor hallottuk, olvastuk ezt! És a valóság? Az uzsorások döntő többsége jóformán mindenütt zsidó volt. Róluk pedig talán a legtalálóbb jellemzést Nándorfehérvár hőse, Kapisztrán Szent János írta, mikor megállapította, hogy „az uzsorás hasonló a halálhoz”: „A halál nem kímél senkit, hanem egyenlően mindenkit megemészt és lekaszál: így tesz a pénzsóvár uzsorás is, aki senkinek, sem atyjának, sem anyjának, sem testvéreinek, sem más hozzátartozóinak, barátainak, vagy ellenségeinek nem kegyelmez.”

Hol volt húszezer zsidó származású katona negyvennyolcban?

2016. március 16. 14:02

huszarok250.jpg„Körülbelül húszezerre teszik a kutatók azoknak a zsidó származású katonáknak a létszámát, akik az 1848-49-es a forradalmat követő szabadságharcban a honvédségben szolgáltak” – mondta tegnap beszédében a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának képviseletében Téglás Gyula alezredes.

Miben is áll az igazi hazafiság?

2016. március 15. 10:26

lancos250.jpgMa, március idusán, lelkesen kitűzzük a kokárdát, énekeljük a Himnuszt, és poharunkat emeljük földi hazánkra. De vajon elég-e mindez ahhoz, hogy igazán hazafiaknak mondjuk magunkat? Vannak, akik erre azonnal rávágják: nem! És igazuk van.

A „titkos zsidók” Spanyolország nemzeti jellegét veszélyeztették

2016. március 14. 11:00

munkacsy-mihaly-vervad.jpgA Mazsihisz honlapja tegnap közölte, hogy a 94 éves Anita Novinsky történészt egy brazil kormányszerv „a Tudomány női úttörői”-díjjal tüntetett ki, aki „a spanyol inkvizíció, a kényszerrel áttérített, de titokban zsidó vallásukat gyakorló marránusok, a zsidó történelem egyik legizgalmasabb fejezetének elismert kutatója, világszerte számos egyetem vendégelőadója, a Sao Paulo-i Egyetem Intolerancia Tanulmányok-műhelyének megalapítója”. Már ebből a megfogalmazásból kilóg ama bizonyos.

Liberális néphülyítés: Soros minden adósságunkat kifizette volna

2016. március 13. 13:36

soros_gyorgy-250.jpgEgyre többször hallatja hangját Vekerdy Tamás. Őszintén szólva csak azt csodálom, hogy még nem jelentette be: „Heuréka! Nekem már a kört is sikerült négyszögesítenem!” Ne nevessen az olvasó. Maholnap még ezt is megérhetjük.

95 millió euró az auschwitzi múzeumra – egy Gulág-múzeumra mennyi jut?

2016. március 12. 16:34

gulag-halottak-500.jpgIlyenkor szoktam mondani, én már senkin és semmin nem csodálkozom. Nem, nem kezdem el ideírni, mennyi is az a 95 millió euró – forintban. Nem idegesítem magamat. Csak egyet kérdezek – remélve, hogy ezért még nem kell fizetni: nincs egyetlen gerinces politikus sem Európában, aki ilyenkor megmondani a frankót?

Az SS-jelzés üldözendő, a Che Guevara-póló nem

2016. március 11. 17:22

che_guevara.jpgTipikusan kettős mércézés. A háttérben persze nem vitás, ki áll. A Síp utcai fajvédő brigád, mely ugyanakkor strómanokra hivatkozik ilyenkor. Most éppen a Székesfehérvári Főegyházmegye első emberére, Spányi Antal püspökre.

Újabb emlékmű, de ezúttal sem Trianon, vagy a kommunizmus áldozatai emlékének

2016. március 10. 08:51

auschwitz-250.jpgÉrdemes volna felmérni, hány Trianon-emlékmű és hány holokauszt-emlékmű van hazánkban. Gyanítom, óriási aránykülönbségre derülne fény. Ha egy zsinagóga kertjében a zsidó hitközség pénzén emlékművet állítanak, tegyék. De miért a magyar állam tetemes költségén?

Hazánk nem vesz részt az amszterdami melegfelvonuláson

2016. március 09. 10:37

kocsogfenek-250.jpgAz EUobserer írja: „Az Európai Bizottság az EU 27 tagállamának támogatásával először kíván részt venni egy hajóval a nyári amszterdami meleg büszkeség napján. Magyarország azonban nem hajlandó a kezdeményezés mellé állni.”

Mikor fogják Adyt is felelőssé tenni a holokausztért?

2016. március 08. 14:06

ady-endre.jpgKönyv jelent meg „A holokauszt jogász áldozatai címmel” a napokban, Kovács M. Máriától, Buchmüller Pétertől és Schweitzer Gábortól. Ennek tegnap a Magyar Ügyvédi Kamara dísztermében tartott bemutatóján Ilan Mor megint megmutatta, milyen az, ha megszólal egy, az antiszemita hangok felerősítésére szolgáló nagyágyú.

Régebbi hírek a rovatban:


A rovat teljes archívuma