Egy "mesteredző" bukása Array Nyomtatás Array
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ.
2016. január 29. péntek, 08:47

NEMZETISPORT.HU 2016.01.28 21:32 Frissítve: 2016.01.28 21:53








Férfi kézi Eb:

„A szereplés

nem igazolta

a kapitányi döntéseket”

A férfi kézilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítménye után a szövetségben is tapintható a bizonytalanság a szövetségi kapitányt, Talant Dujsebajev posztját illetően. Mindezekről Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai- és sportigazgatója beszélt a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

„Többet vártunk, és az előzetes eredmények ezt is igazolták, hiszen a selejtezőket nagyon jól vette a válogatott, százszázalékos teljesítménnyel – mondta Marczinka Zoltán. – Sőt, felszínre kerültek olyan fiatal játékosok is, és azt mondtuk, hogy nemcsak a cél reális, hanem már egy korszakváltás is elkezdődhetett a válogatottnál.”

A Dujsebajev-csapat mérlege: gyenge védekezés, még gyengébb támadás

Marczinka a válogatott összeállításáról is beszélt, elmondta, hogy természetesen az elnökség hagyja jóvá az utazó kereteket, de a szokásjog az, és nemcsak a kézilabdában, hogy a szövetségi kapitányok szabad kezet kapnak a keret kialakításában.

„Már a csapatkijelölésnél is voltak bizonyos felhangok, és ez jogos, igazság szerint riasztó csengő lehetett volna mindannyiunk számára, hiszen olyan nevek maradtak ki a keretből, akik annak idején sokat tettek a válogatottért. Mindenki bízott abban, hogy Talant Dujsebajev a saját bőrére meghozza ezeket a nagyon fontos döntéseket, és nyilvánmindenki egy kicsit bízott abban, hogy a nagyszerű személyisége, illetve a játékosként, edzőként elért eredményei és az Eb-selejtezős játék miatt realizálódni fog ez az óriási optimizmus. Ilyenkor nagyon nehéz egy kapitánynak azt mondani, hogy márpedig ezt a játékost igenis tedd be, a másikat pedig vedd ki.”

„Ideálisnak tűnt, hogy a válogatott egyik segédedzője Spanyolországban játszott, jelentős játéktapasztalattal rendelkezik, a másik pedig szintén jól beszéli a spanyol nyelvet, és korábban szintén válogatott játékos volt. Úgy gondoltuk, hogy ez a szakmai grémium valamilyen szinten tudja befolyásolni Dujsebajevet a döntéshozatalban. Úgy látszik, hogy vagy ők is ebbe az irányba mentek el, vagy az edző személyisége valójában blokkoló tényező volt. Az elnökség által meghallgattatott beszámolóban a kapitány óriási önbizalommal és teljes mellszélességgel kiállt azon játékosok mellett, akiket ő kiválasztott. Az utolsó pillanatokban nem nagyon van lehetőség arra, hogy valakit bekönyörögjön, bekérjen a keretbe. Ezt így kellett elfogadnunk. Hogy ez jó döntés volt, vagy nem, az az elnökség jövő heti ülésén szóba fog kerülni.”

„A bizonytalanság tapintható. A józan kézilabdás közvéleménynek elég markáns véleménye van erről, és sokan szakértő véleménnyel állnak elő – válaszolta Marczinka arra a kérdésre, a szövetség teljes mellszélességgel ki tud-e állni Talant Dujsebajev mellett. – Ezeket nyilván meg kell hallgatni, most már ki lehet tenni az asztalra. Egy világverseny előtt, tények ismerete nélkül viszonylag nehéz, világverseny után, a tények tudatában, azokat elemezve, azokat pozitív vagy negatív sorba állítva már bizonyos következtetéseket le lehet vonni. És igen, ezek mellett nem lehet elmenni, a válogatott szereplése nem igazolta a szövetségi kapitány döntését nagyon sok tekintetben.”

„Dujsebajev kapitány egy nyolc-tíz éven át sikeres válogatottat vett át, ahol nem volt indokolt ilyen szinten felforgatni a játékoskeretet, nem volt indokolt ilyen szinten megbontani azt a játékkultúrát, játékstílust, amiben a játékosok felnőttek, utánpótláskoruktól kezdve ebben élnek, és egy bizonytalansági tényezőt okozott ez többek között. Úgy gondolom, hogy egy edző tevékenysége nem csak abban rejlik, hogy a saját edzői hitvallását, mentalitását átplántálja a csapatra, hanem esetenként a csapathoz tudni kell igazodni, esetleg azokat a játékstílusokat, berögzött és tényleg készségszintre kifejlesztett játékkapcsolatokat, ami egy adott kézilabda-kultúrát jellemez, azt inkább adaptálni kell a válogatottba. Ebben, szintén úgy láttam, hogy nem történt előrelépés, ez a mindenáron a saját edzői filozófiát, ideológiát átvivő stílus ebben az esetben nem vált valóra.”

 

Találatok a magyar férfi kézilabda-válogatottcímkére

Találatok száma: 270

Férfi kézi Eb: „A szereplés nem igazolta a kapitányi döntéseket”

2016-01-28 21:32:40
A férfi kézilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítménye után a szövetségben is tapintható a bizonytalanság a szövetségi kapitányt, Talant Dujsebajev posztját illetően. Mindezekről Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai- és sportigazgatója beszélt a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

Férfi kézi Eb: olvasóinknál egy játékos volt 5-ösnél jobb

2016-01-28 14:28:22
A Nemzeti Sport Online olvasói igencsak kritikus szemmel osztályozták a lengyelországi Eb-n 12. helyen végző magyar kézilabda-válogatott játékosainak teljesítményét. A keret tagjai közül egyedül Nagy László kapott ötösnél jobb átlagosztályzatot, de a rutinos csapatkapitány esetében is rezgett a léc.

A Dujsebajev-csapat mérlege: gyenge védekezés, még gyengébb támadás

2016-01-28 14:06:28
A magyar férfi kézilabda-válogatott hat Eb-mérkőzése közül egyet nyert meg, ötöt elveszített. Utóbbiak közül egyet rossz, hármat rettenetesen rossz játékkal. A statisztikai adatok mindennek hű tükörképet adnak: jóformán az összes mutatóban mi teljesítettünk a leggyengébben. Aligha véletlen, hogy a 12. helyen zártunk.

Kézi Eb: magyar játékos is bekerülhet a torna álomcsapatába

2016-01-28 13:27:58
Elindult a szavazás a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatára. Posztonként öt játékos közül lehet választani, a beállóknál Bánhidi Bencére is szavazhatunk.


Férfi kézi: „Méltatlan és megalázó, le kell vonni a konzekvenciát”

2016-01-27 18:36:03
A magyar férfi kézilabda-válogatott 22–14-re kikapott a svédektől utolsó mérkőzésén a lengyelországi Európa-bajnokságon. A mieink az utolsó helyen végeztek középdöntős csoportjukban, ezzel eldőlt, hogy – a női válogatottunkhoz hasonlóan – nem lesz ott a riói olimpián. A játékosokkal a mérkőzés után beszélgettünk.

Férfi kézi Eb: értékelje a mieink teljesítményét!

2016-01-27 18:20:14
A magyar férfi kézilabda-válogatott egy győzelemmel és öt vereséggel a 12. helyen végzett a lengyelországi Európa-bajnokságon. Értékelje a mieink teljesítményét!

Férfi kézi: „Ez egy szégyenteljes helyzet, értékelni sem tudom”

2016-01-27 18:07:12
A magyar férfi kézilabda-válogatott 22–14-re kikapott a svédektől a lengyelországi Európa-bajnokságon. A mieink az utolsó helyen végeztek középdöntős csoportjukban, ezzel eldőlt, hogy – a női válogatottunkhoz hasonlóan – nem lesznek ott a riói olimpián. A mérkőzés után Talant Dujsebajev szövetségi kapitányt kértük értékelésre.

Kézi Eb: Ha a régi Japánban élnénk, harakirit kellene elkövetnem – Dujsebajev

2016-01-27 17:47:29
Talant Dujsebajev, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a svédek elleni vereség után sem tudott nyugodtan nyilatkozni, úgy fogalmazott, ha Japánban lennénk, harakirit kellene elkövetnie. A jövőjéről maga fogja meghozni a döntést, de még le kell benne ülepednie a történteknek.

Férfi kézi Eb: kikaptunk a svédektől is, oda az olimpia

2016-01-27 17:29:06
A magyar férfi kézilabda-válogatott 22–14-re kikapott a svédektől utolsó mérkőzésén a lengyelországi Európa-bajnokságon. A mieink az utolsó helyen végeztek középdöntős csoportjukban, ezzel eldőlt, hogy – a női válogatottunkhoz hasonlóan – nem lesznek ott a riói olimpián.

Férfi kézi Eb: kikaptunk a svédektől is, oda az olimpia

2016-01-27 15:27:12
A magyar férfi kézilabda-válogatott 22–14-re kikapott a svédektől utolsó mérkőzésén a lengyelországi Európa-bajnokságon. A mieink az utolsó helyen végeztek középdöntős csoportjukban, ezzel eldőlt, hogy – a női válogatottunkhoz hasonlóan – nem lesznek ott a riói olimpián. Az öt vereség és egy győzelem végül a 12. helyhez volt elég.

Kézi Eb: „Ha nyerünk, félkeserű szájízzel mehetünk haza”

2016-01-27 14:06:26
A magyar férfi kézilabda-válogatott Svédország ellen játssza utolsó mérkőzését a lengyelországi Európa-bajnokság középdöntőjében. A nemzeti csapat kapusa, Mikler Roland, valamint Nagy László és Bánhidi Bence mondta el véleményét a svéd csapatról.

Kézi Eb: harcban az idővel – ez fér bele a svédeknek 18 órába

2016-01-27 13:54:27
Mindössze 18 órával a dánok elleni, minden bizonnyal kimerítő összecsapás után már újra pályára kell lépnie a svéd válogatottnak a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének záró fordulójában. A mieink elleni meccsnek az olimpiai kvalifikáció szempontjából is kiemelt jelentősége van. Az Aftonbladet összegyűjtötte, hogyan néz ki a svéd csapat programja. Íme!

Világklasszisok a svéd kispadon: így dolgozik együtt Staffan Olsson és Ola Lindgren

2016-01-27 12:03:31
A magyar férfi kézilabda-válogatott Svédország ellen (16.00, Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n) zárja szereplését a lengyelországi Európa-bajnokságon. Az északiaknak a döntetlen is elég lehet az oroszok megelőzéséhez, nekünk csak győzelem esetén marad halvány esélyünk az olimpiai kvalifikációs tornán való szereplésre. A svédek kispadján két korábbi világklasszis ül – Staffan Olssont és Ola Lindgrent kérdeztük a közös munkáról.

Videó: a pillanat, amikor Dujsebajev apa volt, nem kapitány

2016-01-26 20:59:11
A magyar válogatott 31–29-re kikapott Spanyolországtól a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében. A mérkőzést követően Talant Dujsebajev megsimogatta fia fejét, aki mosolyogva fogadta ezt.

Kézi Eb: „Nagy hiba volt egy ilyen ellenfélre bízni a sorsunkat”

2016-01-26 20:43:28
A magyar válogatott 31–29-re kikapott Spanyolországtól a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében. A mérkőzést követően Mikler Roland, Bánhidi Bence és a spanyol válogatott Sterbik Árpád értékelt az NSO tv-nek.

 

LAST_UPDATED2