A Színész, aki az életével játszott

Jávor Pál gyűlölte a fasizmust, bátran szembeszállt a nyilasokkal

Jávor Pál minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze. Finom eleganciájával, udvariasságával és a mára már szinte fogalommá vált Jávor-bajusszal egy új ideált, valóságos kultuszt teremtett a harmincas-negyvenes évek filmgyártásában. Több mint hetven filmben és százhuszonöt színdarabban szerepelt, de nemcsak mesterségében volt felülmúlhatatlan, hanem erkölcsileg is magasra tette a mércét. Gyűlölte a fasizmust, bátran szembeszállt a nyilasokkal, ami miatt többször meghurcolták, megalázták.

Jávor Pál 1902. január 31-én Aradon látta meg a napvilágot Jermann Pál ötvenhárom éves városi pénztáros és Spannenberger Katalin tizenhét éves cselédlány szerelemgyermekeként. A hamarosan háromgyerekessé növő család rendszeresen anyagi gondokkal küzd, sokszor költözködnek lakbérgondjaik miatt. Édesapjuk korai halálát követően édesanyjuk fűszer- és gyümölcsboltot nyit, így Pali az aradi reállíceumban kezdheti meg tanulmányait. Gyorsan kiderül, hogy az iskolapad helyett szívesebben koptatja az aradi mozik székeit. Édesnyja úgy dönt, ebből elég : „Paliból vasutas lesz, mivel vasutasnak lenni a legszebb dolog a világon" - de a pályaválasztásról a nyugtalan Palinak merőben más volt az elképzelése.

 

Az első világháború alatt mindössze tizennégy évesen kiszökik a frontra, és leveleket kézbesít a katonáknak. Hónapok múlva a tábori csendőrök szállítják haza kétségbeesett édesanyjához. A háború végén az Aradi Hírlap újságíró-gyakornoka lesz, főleg színházi híreket szerkeszt, de nyugtalan természete minduntalan többre ösztökéli. 1919-ben, tizenhét évesen, mindenáron világgá akar menni, az első adandó alkalommal kiutasíttatja magát az újdonsült Romániából azzal a szándékkal, hogy Dániában telepedjen le. Hogy miért éppen Dánia, arra az akkoriban legtöbb filmet gyártó dán Nordisk Filmtársaság a magyarázat, hiszen főhősünk minden álma, hogy a neves vállalatnál filmszínészi szerződéshez jusson. A tapasztalatlan Jávor dániai vonatjegyét Kőbánya-felsőn érvénytelenítik, így a Keleti pálya­udvarról szomorúan kullog egyenesen a Duna irányába. Útközben beleütközik az Uránia moziba, majd az Országos Színművészeti Akadémia épületébe. A folytatás mesebeli: bemegy, elszaval egy verset, és azonnali felvételt nyer. Ám ettől még „a koszt és a kvartély"nem oldódott meg. Erről az időszakáról így vall életrajzi regényében: „Esténként beosontam a Nemzeti Színházba, és a háziszínpadon a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon.

A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre."

Gyorsan és elszántan tanul, ám - valószínűleg a későbbiekben is oly sokszor bajt okozó hirtelen robbanó temperamentuma miatt - kimarad az akadémiáról. Tanulmányait az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában folytatja. 1922 nyarán, Jávor vizsgaelőadása után Csortos Gyula az akkoriban szerveződő Renaissance Színházhoz (a mai Thália Színház) invitálja. Szerződése folytán állandó keresethez jut, így hamarosan sikerül ágyat bérelnie egy szoba-konyhás lakásban.

Baráti jó tanácsra a „Jermann" név helyett felveszi új és hangzatos művésznevét: a Jávort. Induló sikerei ellenére budapesti pályafutásának a színész konoksága, indulatai, lázadása és a színházon belüli tucatnyi konfliktusa vet véget. Különböző fegyelmi vétségek után vidékre száműzik.

Vidéken Jávor vágya teljesült: óriási sikereket ér el, a dicsérő kritikák mellett a hálás nézők virággal, nadrágtartóval, sonkával, könyvekkel, némely hölgyek harisnyakötőkkel halmozzák el. A korabeli bulvársajtónak is sok mindent sikerült kideríteni róla: például, hogy a „jól vasalt" művész úr kedvenc kölnije a tiszta víz, kedvenc étele a pacalpörkölt két karaj friss kenyérrel. A népszerű amorózó jóhiszeműen csatlakozik a helybéli mulatozó bandákhoz, az italozás, a zajos éjszakák újabb fegyelmi vétségeket, majd az Országos Színészegyesületből való teljes kizárását eredményezik. Ennek ellenére a „mulatóbajnok" továbbra is a pincérek és a cigánymuzsikusok kedvence maradt.

1928 tavaszán élete újabb biztató fordulatot vesz, Faludi Jenő - a Magyar Színház igazgatója - szegedi látogatása alkalmával felfigyel rá, és leszerződteti. Kissé józanabbul és szelídebben próbál újra szerencsét Pesten.

1929-ben forgatják az utolsó némafilmet, melyben Jávor kapja a főszerepet. Sajátos „jávoros" charme-ja és temperamentuma nagy visszhangot kelt, így természetes, hogy az első hangos és zenés filmben A kék bálványban is övé a főszerep. A második hazai hangosfilmből, a Hyppolit, a lakájból már ki sem maradhat. A Köszönöm, hogy elgázolt, a Csúnya lány, a Nászút féláron, a Noszty fiú esete Tóth Marival, a Halálos tavasz, a Dankó Pista, az Egy csók és más semmi, az Egy tál lencse, a Makrancos hölgy, a Valamit visz a víz című filmek után Jávor közkedvelt „szívtipróvá", igazi filmcsillaggá vált. A népszerűség terhét újra italba fojtja, mely azonban egyre fokozza robbanékonyságát. Többször összekülönbözik az akkoriban szintén nagyhatalomként működő sajtóval, amely nem kíméli a művész magánéletét. Züllött életviteléből az elvált, két gyerme­két egyedül nevelő értelmiségi anya, Landesmann Olga rántja ki, akit később feleségül vesz, és akihez egészen haláláig megszállottan hű marad.

1939 tavaszán egy ausztriai forgatáson zsidó származású feleségét a fajvédő törvények értelmében a Gestapo letartóztatja. Jávor megvetette a fasisztákat. Egy 1942-es Új Magyarság című lapban így véleményezi őket: „A hungaristák, (később nyilasok) nem hogy egy államot, de egy kisebb sertéshízlaldát sem tudnának menedzselni. Nevetséges nemzetképükről és kirekesztő alaptéziseikről már nem is beszélve."

Német színész barátja figyelmezteti Jávort, hogy vigyázzon, mert az ő neve is szerepel a letartóztatandó személyek Gestapo-listáján. Feleségével és zsidó barátjával, Egyed Zoltánnal vidékre menekülnek. A zsidótörvények életbe lépése után sok állás nélküli kollégájának próbál alkalmi munkát szerezni. A rá jellemző módon küzd, és csapkodja értük az asztalt a Színészkamarában - sikertelenül.

1944. március 19-e, a német megszállás után ő is üldözött lesz: előbb a színházból, majd a filmgyárból tiltják ki. Október 15-én, a nyilas hatalomátvétel napján sokakkal együtt őt is elfogják. A Gestapo kezébe kerül, és társaival a sopronkőhidai fegyházba szállítják. Kilenc hónapos megpróbáltatását naplójában örökíti meg. Lejegyzi a borzalmas mindennapokat, az éhezést, a beteggé fagyasztó hideget, a fegyházban kitört tífuszjárványt, a túlélésért folytatott mindennapos lelki és fizikai harcokat.

A „kommunista zsidóbérencnek" bélyegzett Jávort kocsiba zsuppolva Németországba hurcolják. Az amerikai csapatoknak köszönhetően Jávor 1945. július 19-én hazatérhetett, és bár „arca kissé megviselt, de lelkesedése, tenni vágyása a régi. Az igazi Jávor Pált a háború borzalmai sem tudták megtörni."

„Legfelsőbb" utasításra mellőzik a színházak. A Nemzeti Színház új vezetője, Major Tamás sem engedi színpadra. Jó egy évvel szabadulása után többszöri felkérésnek eleget téve Amerikába indul hat hónapos turnéra, amiből tizenegy év lesz. Óriási ovációval fogadja a kint élő magyarság, de Jávor egyre csalódottabb. Folyamatos anyagi gondokkal küzdenek. Bevétel gyanánt felesége Jávor sokszorosított fényképeit és hanglemezeit kínálja eladásra a nézőknek. Két turné között pedig a Waldorf Astoria hotelben telefonkezelőként és egy bérházban éjszakai portásként dolgozik. Hollywoodban kisebb filmszerepekhez is jut, de a nyelvi nehézségek miatt több szereptől elesik. Elkeseredettségében ismét az alkohol rabságába kerül.

1956-ban Izraelben vendégszerepel, ahol megtudja, hogy hazatérhet. 1957 őszén a Báthory nevű lengyel gőzössel, majd a varsói expresszel érkező Jávor házaspárt régi barátai fogadják a Nyugati pályaudvaron. A még élő Jávor-legenda menti meg a teljes összeomlástól. Közönsége továbbra is szereti, és kész visszafogadni őt. A Petőfi, majd a Jókai Színház ad neki munkát ez időben. 1959-ben a Nemzeti Színház újra szerződteti, ami nagy elégtétel számára azért, hogy a háború után Major Tamás nem fogadta be a színházba. Egyre többet panaszkodik gyomorfájásra és rendszeressé válnak rosszullétei. Júliusban feleségével betegszobájában tartják ezüstlakodalmukat barátaik körében. Augusztusban a János Kórház kertjében meglátogatják cigány muzsikus barátai, és a régi idők emlékére elhúzzák Pali kedvenc nótáit. Özvegye később egy pesti riporternek adott interjúban nyilatkozta, hogy Palinak egyetlen igazi szenvedélye volt: a cigánymuzsika. Augusztusban eszméletét veszti, de erős szíve lévén még hat napig él kómában. 14-én, a férfikor teljében, ötvennyolcadik életévében végez vele a gyomorrák. A Farkasréti temetőben, színpadias keretek között cigányzenekar kíséretében tízezrek kísérik el utolsó útjára „Jávorpalit". Szeretett felesége huszonöt év múlva csatlakozik hozzá.