Weöres Sándor szobra Array Nyomtatás Array
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ.
2014. november 19. szerda, 17:48

TESTAMENTUM

 

Ha valaha síremléket, szobrot, emléktáblát kapok, vagy bármely intézet a nevemet viseli,

mindegyikre véssék rá e sorokat:
„Az emberiség akkor fog boldogulni,

– ha rááll az egyetlen józan, ráállható alapra: ha szükségleteit elégíti ki, és nem szenvedélyeit, bosszúvágyait, rögeszméit.

– ha módot lel arra, hogy ne legyen kénytelen eltűrni, hogy gonosztevők, őrültek, komédiások, mániákusok vezessék, fel bírja ismerni őket, és nem szolgálja többé az ő terveiket.

– ha érzi és tudja, hogy erőszakot és elnyomást tétlenül szétnyűni kisebb rossz, mint tettel legyűrni.

– ha úgy tevékenykedik, hogy nem árt vele se másnak, se magának.

Ha ezt nem az egész emberiség, hanem csak egyetlen nép tudja: bármily megpróbáltatás és csapás érheti, mindig megerősödve és megsokszorozódva fog felemelkedni. Nem pusztul el, míg hatalom és fölény délibábjai helyett a józan mértékhez igazodik. Mértékét eltanulják a szomszéd népek is, majd azoknak szomszédai.”

Weöres Sándor


Weöres Sándor új pécsi szobrát liszttel öntötték le

és hátat fordítottak neki ismert pécsi értelmiségiek

és szobrászok.




WWW.PECSMA.HU





LAST_UPDATED2