Labanc Ferenc nyomoz Array Nyomtatás Array
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ.
2014. augusztus 07. csütörtök, 08:15

Blog

2014.06.18 17:55

Meddig tart és mit bír el a barátságotok Pintér Sándorral, kedves Miniszterelnök uram? Mert mint már mondottam jobb oldali érzelmi vagyok és veled Miniszterelnök úr lojális is, de meddig tart még ez a Pintéri káosz és semmi?! Mondhatnád, elfogult vagyok, amit vállalok is, de hát ismét kinyílt a bicska a zsebemben. Ülők a TV előtt és azt hallom, hogy fiatal, szinte gyerek lány talpig benarkózva ordibál az utcán és alig tudják az életét megmenteni. Aztán elmondják maguk a gyerek lányok (15-16 évesek),hogy az iskoláikba szinte mindenki  drogozik, Már nem is diszkó az  ahol nincs mindenki felszívva!...Aztán különböző szakemberek elmondják,hogy nincs mit tenni, mert nagyon sok féle és fajta drog van, nem lehet velük lépést tartani. Hát igen…ezzel a rendőrséggel tényleg nem lehet. Ezzel a fél 9 –fél 5 ig. adminisztráló bürokratákból összeverbuvált szakmai nullákból álló rendőrséggel tényleg nincs mit tenni. De Viktor! Ezek a megrontott fiatalok szinte még gyerekek!! Hát nem kéne valamit tenni?! Hát a gyerekek még menthetők! Nem érzed, hogy itt fel kell rúgni minden szimpátiából, haverkodásból vagy akár kellemetlen függésből kialakult baráti kapcsolatot?!  Nem kellene a rendőrségnek legalább ezt a részét megerősíteni, munkára bírni, megreformálni?! Ha ez így megy tovább generációkat fogunk elveszteni, de legalább is olyan szinten nyomorba taszítani,hogy azt talán nem is lehet vagy csak nagy áldozatok árán lehet majd pótolni!  Viktor! A kábítószeres nyomozás illetve annak felderítése az összes nyomozáshoz képest a lehető legkönnyebb, amit csak csinálni kell, és szinte gurul magától. Érthetetlen, hogy miért nincs ebben a kategóriában akár 10x es felderítési eredményesség illetve csak egyetlen dologgal lehet magyarázni, hogy a hatalom vagy annak résztvevői részt vesznek ebbe a mocskos üzletben! Bízom benne, hogyha ránézel gyerekeidre és eszedbe jut,hogy mit kérek gondolkodás nélkül intézkedni fogsz! Meg kell állítani a kábítószer kereskedők dillerek tobzódását ebben az országban!!!!!!!!!!!

2014.06.08 11:12

A legutóbbi Célpont felvételekor buzgó rendőrök jelentek meg a forgatás helyszínen es lelkesen, bár igen bután próbáltak, a sokat próbált tévéstáb ellen valamilyen ürüggyel intézkedést próbálni.

Sokunkba jogos felháborodást keltett az egyenruhások ügybuzgósága már csak azértis  mert mind e közbe vidéken es nagyvárosainkban,  a fővárosban és a kisfalvakban ,szinte hegyekben áll a rendőri tennivaló de hát így volt es úgy látszik  így  van ez egyre jobban manapság is,hogy egyes emberek mindig egyenlőbbek a többieknél. Csak hát mint tudjuk ezen a világon és így hazánkba is semmit nem adnak ingyen! És ha ez a megállapítás  igaz,márpedig több ezer éve tudjuk h, igaz akkor hogy is van ez?!

TISZTELT BELÜGYMINISZTER ÚR!

Hogy is van ez? hogy bizonyos pénzemberek, helyi hatalmasságok, de akar családi klánok is kényük es kedvük szerint mozgatják a mi (demokratikus többség) RENDŐREINKET?!

Hogy is van ez,hogy fényes nappal a Blaha Lujza téren embereket vernek össze?!Nyiltan Áruljak a kábítószereket, erőszakos koldusok molesztálják a békés járókellőket miközben  a rendőrség nincs vagy épp valami  fontos ember lakását, éttermét, rendezvényét , vagy kitudja mijét védik. Védik a semmitől, kivagyiságból,gőgből, úrhatnámságtól. Nem számít ,hogy  a Nyugati  téren  a lejárati lépcsőre  piszkítanak ,vizelnek. Nem számit, hogy este illetve éjszaka prostituált es strici hordák garázdálkodnak  ez mind nem fontos. Ami fontos az,hogy az esetleges oknyomozót,újságírót,forgatóstábot igazoltassák,molesztálják,és ellehetetlenítsék!....Kissé Deja vu érzésem van,kicsit az 50 és évek eleje rémlik fel mikor hasonlatosan a kirakatrendet pártolta a rendőrség ,szőnyeg alá  söpörve a bűn és a káosz hatalmas szemétdombját.

Bár tudom,hogy szinte reménytelen a volt vérvörös belügyminisztert cselekvésre bírni, de úgy érzem hallgatni es nem szólni bűn es cinkosság lenne!Úgyhogy szolok tehát. Kedves Sanyi!A rendőrséged NEM JÓ! NEM MÜKŐDIK JÓL ÉS AZ EMBEREK ÉRDEKÉBEN!!! MAGADNAK,MAGATOKNAK DOLGOZTOK ES EZT LÁTJA AZ EGÉSZ ORSZÁG!! SANYI EZT NE CSINÁLJÁTOK TOVÁBB!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2014.02.17 21:13
Nézem a tv-t  és egyszer csak Pintér Sanyit mutatják valami záró nagygyűlésen ahol Orbán Viktor személyesen is megjelent.És azt hallom,hogy a mi Sanyink azt mondta: „Jelentem,az országban rend van”!....Én értem a viccet ugyhogy hangosan felnevettem.De hát  mint kiderült nem vicc volt a mi Sanyink ezt komolyan gondolta….!Rend van?...Hát mire gondolhatott a mi Sándorunk?Arra biztos nem, Hogy hetente több tonna kábítószer fogy kis hazánkba!?És ebből szinte semmit nem derítenek fel!...És arra sem  gondolhatott,hogy egyre több területen szinte abszolút nincs rendőri jelenlét és most már nem csak éjszaka,hanem nappal  is. A  fővárosban már nem csak 8.kerület van,hanem 6,7,13,11..amik szinte a szabadrablás területeivé váltak.És arra sem gondolhatott Sándorunk amikor ezt a paródiába illő kérdést kijelentette,hogy a rendőrség reakcióideje siralmas,és a különböző helyszínes cselekményekhez jóval a mentők és a tűzoltók után érkeznek!...Aztán nézzük csak a tettre kézséget..13.kerület Dózsa György út..a kerületi járőr a kereszteződésben fiatalhölgyet molesztál biztos valami súlyos szabálysértés miatt,miközben az aluljáróban félmeztelenre vetkőzött hajléktalan 30 centis vagy még annál is hosszabb pengéjű konyha késsel beszívva riogatja az arra járó utazó közönséget! A Visegrádi utcai Központi Okmányiroda elött „kreol” férfiak és nők valószínűleg lopott parfümöket árulnak miközben az URH-s járőr valószínűleg nem véletlenül, mégcsak be sem fordul a jellzett utcába.Aztán a mi Sanyink a beszédében kifényezett statisztikákat emleget, mely számoknak márcsak valószinű egyedüll ő hisz ,hiszen ezeknek a számoknak vagyis az ilyen megrendelt statisztikáknak már régen nem hisznek az emberek!Én annak idején fiatal koromba a statisztikai hivatalban dolgoztam mint gépkocsi vezető és több korának meghatározó statisztikus szakértővel beszélgettem melynek során egyszer maga a hivatal elnőkhelyettese mondta,hogy „egy jó statisztikus bármiről betudja bizonyítani,hogy igaz és másnap azt is,hogy hazugság.Az viszont nem hazugság kedves Sándor,hogy röpke 20 év alatt iszonyatos vagyont halmoztál fel és ami a legszörnyűbb,hogy ezt cinikusan hirdeted is mert tudod,hogy a jelenlegi politikai elit meghajlik az általad tárolt infomációk miatt.Mert ugye ez a Simon a szociknál keresett vagy 300.000.000-ot feketén,de ő legalább bele is bukott.De te Kedves Sándor még mindig érínthetettlen vagy.Bár már ezen mostanában már nem is rugozóm de azt,hogy még e mellett szakmai zseninek is ki legyél kiálltva…ezt kikérem magamnak!Kikérem magamnak,hogy Magyarországon a rendőrség helyett és előtt újságíró oknyomozók és különböző tv stábok nyomozzanak és kikérem magamnak,hogy ehez a rendőrség lassan aszisztálni se tudd.Kikérem magamnak,hogy a rendőrség panaszirodái lebeszélő irodák és még az elrendelt nyomozások nagyhányada is nyomozás megtagadással végződik,mondván,hogy nincs bűncselekmény.És végül kikérem magamnak azt,hogy Jobbikos aktívisták mutogassák végig a rendőrségnek,hogy hol lopják üzletszerűen és nagy mennyiségben az áramot pedig e lopási fajtának a felderítésénél könnyebb szakmai kihívást nem ismerek, hiszen a lopás tényét mutató kábel a tolvajok házához csatlakozik!Hát ez a mi Sándorunk,ez a mi rendünk amit neki köszönhetünk,és azt hiszem ez az a láncszem ami gyengití az egyébként jól müködő egészt.Egyben mivel mindig megpróbálok utat is mutattni,megjegyzem,hogy ez a magyar rendőrség rendszerében még mindig osztkommunista,káder rendszere,urambátyám bratyimódon müködik,és egészében abszolút alkalmatlan a polgári demokrácia kiszolgálására ,megvédésére.Mint ahogy 2010  remélhetőleg valódi rendszerváltást hozott véleményem szerint kikerülhetettlen a rendőrség újra építése,depolitizálása,kádereinek újra feltőltése!
2013.12.16 22:17

Màr nem először érezte a mi Rogan Anti baràtunk,hogy lehet,hogy komoly baj van az igazsàg szolgàltatàssal es persze fèsűlten mondhatni diplomatikusan ki is fejtette aggàlyait.És mivel a nép harag is mögötte  volt az illetèkes bíróság persze azonnal korigàlt és Rezesova ismèt rácsmöge került. Persze a legfőbb bíró nem győzőtt tiltakozni,hogy így a függetlenség meg,hogy igy ne mondjàk meg,hogy mit tegyenek,meg a jogàllamisàg meg stb stb...aztàn legfrissebben a kuria kimondta,hogy a bankoknak van igazuk csak igy tovàbb,nyuzzàtok a magyart, ez kijàrt ősvèny,itt bajotok nem lehet!No ez megint kivert nàlam egy sor bizosítèkot!Úgy làtszik ezek a bírók abszolut elfelejtik,hogy tulajdonképpen mi fizetjük őket,de nem csak,hogy elefeljtik,hogy mi fizetjük őket hanem lassan mindent elfelejtenek,talan csak azt nem,hogy honnan kapjak a plussz pènzt!Elfelejtik a jó erkölcsöt,elfeljtik az alázatot,elfelejtik a tisztességet,es lassan most màr mindent amit egyàltalàn általàban a jóemberek tulajdonsàga! Micsoda dolog az,hogy máshogy ítélkeznek városonkènt ugyanazon ügyekben,hogy minden birósàgi színt màs màs vèlemènyen van és nincs szinte kèt bíró aki a törvényeket egyformàn èrtelmeznè.Hogy mièrt van ez így? Kèrdeznè az ember?! Hàt azèrt vélemènyem szerint mert tetőtöl talpig korrupt az egèsz rendszer! Ugyanis csakis igy képzelhető el,hogy a biróságok szinte soha nem az elesett szegény,kihasznàlt emberek javára döntenek es szinte soha nem lehet nyerni a multik,a bankok,es a tehetős egyènekkel szemben,nem lehet nyerni műhiba pereket,pedig hàt néhàny kórhàzunk mar lassan halàlgyàrrà aljasul,nem lehet nyerni pereket biztosítok,bankok ellen pedig hàt  az alàírt szerződések lassan erkölcstelenebbek az ókori róma rabszolgàkra vonatkozó jogrendszerènèl,ès szinte lehetetlen bármelyik multival szemben pert nyerni mèg annak ellenère is,hogy már önmaguk is szégyenlik és megváltoztatják szerződèsi rendszerűket.De hát tudja ezt a mi jó Rogàn Anti baràtunk is,de talàn meg többet is,talàn meg azt is tudja,hogy a törvènyszèki jàrtassàgban csöppent ember mar tudja,hogy kik azok a tàskàs ügyvèdek,akik gàtlàstalanul veszik meg a külömböző eljàràsokat ès talàn tudja azt is,hogy vannak hírhett ügyvèd-bíró pàrosok/pàrosítàsok ahol szinte előre tudni lehet  az ítéletet.Persze a mi Anti baràtunk is tudja,hogy ezeket az embereket körkörösen vèdi függetlenségük és szinte màr màr azt hihetik,hogy èrinthetetlenek es bàrmit megtehetnek.Nos hàt èn azt mondom,hogy temèrdek pénzt sibolnak el ezen gőgős nagy urak,de azèrt egy valamit elefelejtenek,a pènz nem vàlik vizzè,csak legfeljebb àt alakul! Az ajànlatom hàt kedves Anti baràtom,a következő! Nem korhatàrt kell nekik jelölni,hogy menjenek nyugdíjba,nem könyörögni kell nekik,hogy nèha szàlljanak magukba es emberkènt törvènykezzenek mert ezekerre mar nem reagàlnak! Èn Labanc Ferenc az alàbbi ajànlatot teszem,a jelenlegi kormànyzatnak! Az 50 legfőbb birót minimàlis rezsi költsègel felkèrèsre megvizsgàlom,csakis az elèrhető nyílt nyilvàntaràsokba,csakis nyíltadatgyűjtő es adat elemző módon feldolgozom vagyon helyzetüket,termèszetesen vizsgàlva rokoni szàlaikat is.Sikerdijként csakis annak az ősszegnek a 10% àt kerèm mely összeg a legàlis ès a felderített vagyon/vagyonok külömbsége. Szinte làtom a kimeredt,sèrtett bírói szemeket,de hàt elöbb útobb ezt a tabularàzàt valakinek egyszer megkell lèpnie! Mellékesen megjegyzem,hogy a közvélemeny is tudja,hogy számtalan jómódban duskáló bíró van kishazánkban es szinte egysincs a paneltelepeken vagy a kevèsbe felkapott lakó környezetekben! Egyszer vègre valakinek kikellett ezt mondani,ajánlatomat fenttartom! És megbizàsom esetèn,vèleményem szerint nyugodtan hàtra dölhetek,mert meg unokàim élete is meglessz oldva keresmènyeből.

2013.11.22 18:43

"Tűrte Miklós tűrte,ameddig tűrhette".... írta Arany János a Toldiba és én is türtem eddig de most már ELÉG!! 4 ember életét oltotta ki ez az elkényesztetett,alkoholista liba és erre a Magyar Bíróságnak 6 év fogház az ítélete melyett harmadolhatnak így tulajdonképpen alig 3 évvel megussza ezt a szörnyűséget.Hietetlen.De sajnos igaz Magyarországon ennyire megvehető,ennyire korrupt,és ennyire szégyenletes a bíráskodás.Azt mondja a "tisztelt"bíróság,hogy ittas járművezetés mínősitett esetéről van szó,ahellyett,hogy szándékos közútibalesett okozás mínősitett esetét, vagy ha szigorúbb eljárás vagy pontosabb eljárás lett volna figyelemmel a kamion soför vallomására szándekos emberölés bűntettét kellett volna megállapítani!De hát a "tisztelt" magyar bíróságnak 4 élet kioltása részegen,agresszívan,nem törödve szabályokkal,törvényekkel mégis csak ennyit ér.Zsigereimbe vagyok megbántva és az összes igazság szerető és tisztelő ember nevében kikérem magamnak ezt a cinikus,feltehetően veleéig korrupt saját hatalmával kéjelgő bírói hozzáállást! Csak mellékesen jegyzem meg,hogy vajon miért nem találunk bírókat lakni a lakótelepen,vajon miért van mindegyiknek csodapalotája,családtagjaiknak jólmenő  állása stb,stb??!!...nem akarok demagog lenni...de most felvagyok háborodva rettenetesen! És egyébként mit csinál a nyomozóügyészség,akinek dolga lenne a fent kérdésekre válaszolni..mégegyszer mondom..HIHETETLEN!!Bele gondolok,hogy visszaeső boltilopás miatt éveket sóznak nyomorultabb állampolgárainkra ,még a lábam is ökölbe szorul ezen ítélet hallatán..kíváncsi leszek,hogy valaha lessz e végre valaki a politikai vezetésben(bármelyikben)akinek legalább az arca fog pirulni ilyenkor.Boccs,hogy indulatos vagyok de 4 ember élet elvesztésének dühe munkál bennem!Remélem felháborodásom megértésre és nyitott fülekre talál!!

2013.07.08 19:53

Nagy kérdés: Laborczék hazaárulók, kémek?

Nos,hát lássuk az igazságot!!Én az 1980-as évek végefele az NDK-beli de Európa hírű Humbold egyetem kriminalisztika szakán folytattam egyetemi tanulmányaimat.Tény,hogy ennek során az NDK állambiztonsági szervei megpróbáltak bennünket beszervezni,hogy a laikus is értse, azt akarták,hogy az NDK biztonsági szerveinek dolgozzunk a magyar rendőrségen belül,vagyis hazaáruló módon adatokat továbbítsunk a magyar rendőrség mükődéséről,szervezetéről,és mindenmás egyéb dolgáról.Én ezt a próbálkozást megtagadtam(elsőként a Humbold egyetem történeteben) és jelentettem az akkori belügyminisztérium vezetőségének! Tudom és konkrétumaim vannak azzal kapcsolatban,hogy az előttem végzőek közül még a mainapig is Németországból járadékot kapnak ezek a beszervezett "ervtársak" ügynökök (hazaárúlók??).Hogy miért mondom ezt el? Mert úgy gondolom,hogy ebben a volt kommunista rendszerekben analóg módon hasonlatosan működtek a Moszkvai a Varsói és a külömböző belügyi főiskolák,egyetemek.Vagyishát,Laborcz nem most kémkedett vagy nem most müködött együtt hazájával szembeni kémkedéssel,hanem csak tette a dolgát.Hogy ez volt a dolga? Természetesen. KGB egyetemet nem lehetett úgy elvégezni,hogy a végén nem lett a testület operatív tagja,magyarul fríss diplomájával úgy érkezik Magyarországra (haza?),hogy hivatásos bevert ügynök.A KGB szigorúan titkos állományú tagja.Magyarul csak tette a dolgát amire kiképezték és amire esküt tett. De úgyhiszem nem is ez a nyomorult kifordult lelkű ember az igazi bűnös,az igazi bünős az aki ezt az embert(embereket) pozícióba emelte majd használta és kihasználta.

Labanc Ferenc



Olvass tovább: http://labanc-ferenc-blogja.webnode.hu/blog/
Készíts saját weboldalt ingyen: http://www.webnode.hu
LAST_UPDATED2