Kettészakadás-ok Nyomtatás
Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás

A magyar társadalom kettészakad, és látványosan lehagynak minket a régióban

 

Részletes és aprólékos elemzést tett közzé a G7 arról, hogy a 2010 és 2016 között eltelt hat év gazdaságai teljesítménye alapján hol is van a helye Magyarországnak az európai gazdaságok között. A lap arra jutott, hogy valóban akadtak, akiknek jól sült el ez az időszak: a társadalom leggazdagabb 10 százaléka, egymillió ember sokat lépett előre, a társadalom alsó fele, azaz mintegy ötmillió ember helyzete viszont semmit nem változott.

 

Ez szorosan összefügghet a magyar kormány szociálpolitikájával, melynek jellemzőiről korábban mi is részletesen írtunk, érdemes azt a cikket is elolvasni. Az is kiderült a G7 által összeállított adatbázisból, hogy szomszédainknál ennél nagyobb ívű mozgások zajlottak: mind a lengyel, mind a cseh középosztály helyzete javult a vizsgált hat évben, de még a szlovákok is nagyobb haladást produkáltak, kivéve a társadalom leggazdagabb tíz százalékának helyzetében. Ez azért kellemetlen, írja a lap, mert mert minden egyes jövedelmi tizedben Magyarország volt a régió legalján már a kiindulópontban is. (Ha valakit érdekel a számítások részletes módszertana, a G7 cikkében megtalálhatja.)

 

Azt is látni az adatokból, hogy mind Ausztria, mind Szlovénia jövedelmi szintje még mindig nagyon messze van. Még látványosabb a különbség, ha a balti államok teljesítményével vetjük össze a magyar gazdaság alakulását:

 

Mint a G7 írja, a három balti ország közül a két leggazdagabb jövedelmi tizedet leszámítva 2010-ben még nagyjából úgy állt, mint Magyarország, 2016-ra viszont szintet léptek.

Magyarország előrelépését magyarázza amúgy az is, hogy más országokban, elsősorban Görögországban és Cipruson óriási zuhanást lehetett mérni a jövedelem rangsorokban, de visszaesett a spanyolok és az olaszok jövedelme is.

 

Azaz a magyar társadalom felső fele hat év alatt megelőzte a spanyol, görög és olasz társadalom alsó egyharmadát, igaz, elsősorban e utóbbiak drasztikus zuhanása miatt, de a magyar növekedésbe igazán csak a társadalom leggazdagabb tizedének bővülése játszott bele.

Ábrákkal:




LAST_UPDATED2