AZ ÖREGEDÉSRŐL
ADY ENDRE
AZ ÖREG KÚNNÉ
Tíz gyermeket hozott világra, Küzdésre, búra, de vitézül, Szalmás tetőjü kunyhójában Az öreg Kúnné halni készül.
Benn az ember göthöl a padkán, Tüdőjének, mint a rossz sípnak, Meg-megcsuszik lélekző hangja. Künn vad, téli szelek sivítnak.
Két elviselt, nyomorult ember Nézi egymást kínnal, haraggal S meglegyinti a szalmás kunyhót Szárnyával az ős végzet-angyal.
Sohse örültek s itt maradtak, Gyermek-haduk fut elszéledve Szerte e szomorú világban S ím, kiszáradt életük nedve.
Kunyhó, olaj-mécs, munka, éhség, Gyermek, rongy, szégyen és a többi S végül a legnagyobb parancs jött: Tessék a tüdőt kiköhögni.
Az öreg Kún a multra gondol, Eszébe jut a lakodalma. Ölni szeretne. A mécs pislog S a vénasszony ránevet halva.
|