Mesés tanok a kisgyermekek világáról
2010.07.02


Milyen híreink vannak a kicsinyek könyvespolcáról? A magát keresõ fiatal Móricz kevésbé él a köztudatban. Robusztus életmûve eltakarja a legtöbb kínnal és válsággal teli éveket, amikor szinte egyetlen sikeres termése a gyermekeknek szánt költészete volt.

Ez persze nem is tartozik már mindenkire, szöszmötöljenek vele a filológusok és a lélekbúvárok! Móricznál nagyobb lélegzetet a magyar irodalomban kevesen vettek, s hogy ebben a kicsinyekhez szóló sóhajtástól a megalázottak elnémulásáig terjedõ hördülésekig sokféle utat és lelket érintett a termékeny pályaív, az legyen az irodalomtörténet elapadhatatlan témája. Évszázadnyi visszatekintésben is bámulatos az eredmény, amikor a fellengzõs világhálókon is inkább a változatlan bûvölet elismerõ szavait ragozzuk a gyermekköltõ Móriczról: „egész mellékesen, költõként a legjobb magyar gyermekversek szerzõi közé tartozik… gyermekrovatnál dolgozik (ennek köszönhetõ gyermekverseinek kitûnõ kötete, az Erdõ-mezõ világa).” Ez a Móricz is nélkülözhetetlen és elnyûhetetlen.

A Móra Kiadó bizonyára ezért ünnepli a kicsinyeknek szánt keménytáblás sorozataival immár két éve. Üzenõfüzetek ezek a kis kiadványok egy gyermekségét kitáró, onnan meglepõdve körültekintõ, a környezet ideáiból kifeslõ felnövekvésrõl. Nemzedékek érlelõdhettek ezen a szemnyitogató gyanakváson: „Én vagyok a Mehemed! / Mi vagyunk a tehenek!” S ezen a világmentõ nagy nekibuzduláson: „…hová lett az iciri- / piciri barmocska?„ Meg az elemek kivédhetetlensége feletti rémületén: „Hogyha én azt tudtam vóna, / köpönyeget hoztam vóna!”. Egyszerûen ízlelhetõ, mégis bonyolult, befelé mosolygásunkra is építõ valóságmorzsákat kóstoltatnak ezek a versegypercesek a kedves bumfordiságról, a határtalan szeretetrõl, a falka egyben tartó melegérõl…

Más, nyersebb a nyelvezete Móricznak, amikor a népmesegyûjtõ gazdag tarisznyájából emeli költészetté a népi kultúrától tanultakat. A pórul járt farkas vagy A róka meg a favágó a soha ki nem adott népmesei gyûjtemények rejtett kincseibõl szökkenhetett szárba, áradt tanulságos versmesefolyamba. Ezek a lapozók nem is ugyanannak a korosztálynak fûzik az egymásba hajló verssorokat, bonyolítják a filozófiai alapokra épített moralitásokat. A sok lúd itt farkast gyõz az erõ és ész örök viadalában. A rafináltság emberi és rókabõrbe bújtatott változatai pedig az egymást eláruló önzés és kapzsiság finom szövésû fabulájával mutatnak ránk a tanulságot bölcsen megkerülõ befejezetlenségben. Legfeljebb csak a „Többet ésszel, mint erõvel” „kislapozó” tanítását gondolnánk inkább a másik sorozathoz illõbbnek – bonyolító vígballadai eszközei, markáns epikussága miatt.

Száz év után fedeznénk fel mindezt magunknak? Annyi kiadás után ezt a bölcsességet aligha sajátíthatjuk ki magunknak. Mondjuk ki szerényen: szeretnivaló maradt a Móricz-vers kicsiknek és legkisebbeknek, „csupán” annyi történt, hogy a szecesszió helyén újrarajzoltatták Pásztohy Pankával a kicsinyek állatmesei impresszióit, Elek Líviával a nagyobbacskák expresszívebb tanító meséit! Pásztohy egy-egy pipacsa, indázó levele, rózsaszín malackája a felolvasó felnõtt nosztalgiával emlékezteti a régi szép könyvecskékre, Elek Lívia pedig arcjátékokból felépített, testbeszédre emlékeztetõ korszerûséget tart szinte tükörként elénk „nagyobbik” lapozósorozatával. Jót tesznek mindketten felolvasók és hallgatók versképeinek megmozgatásához.

Az ötvenes évek nagy költõi teljesítményeirõl sokan és sokat szóltunk. Most mégis azon tûnõdöm, miért éppen a nyulak körül forog a világ, ha követjük a kicsinyek nézelõdését a pulton. A Móra most is egyeduralkodó az új kiadások tálalásában – példátlanul gazdag az öröksége! Ügyetlen szójátékkal: Gazdag Erzsiig terjed. S mert õ bizonyára ma is közönségdíjas költõje az óvodáknak, gyerekszobáknak, Reich Károly társul szegõdõ, faludédelgetõ rajzaival a megtörhetetlen ritmusú mondókázást is kedvünkre járjuk végig (Itt a tavasz). Kilépni ebbõl a ritmusskatulyából majd inkább Zelk Zoltán prózaként lejegyzett versmeséje (A három nyúl), s a ritmustörésben oly pompásan dzsengázó-építkezõ Nemes Nagy Ágnes fog minket segíteni. A Nyúlanyó húsvétja a színfoltok illusztrátorát ihlette meg elsõsorban, a Zelk-mese az ágas-bogas pasztellgrafika, Gazdag Erzsi egy népies realizmus felé terelte a mindig felismerhetõ – mégis más képírót. A móriczi hagyományhoz sem kell erõszakkal odailleszteni Zelk történetmondását. Gyökerei azonban mindenkinek más talajról fakadnak, ami mégis csak a mi gyermekeink szerencséjére van így.

Fini Petrával jókorát kell kerülnünk ahhoz, hogy óvodásoknak szánt prózaverseiben a nagy nekifutások és az elmélyülõ szóbabrálások gordiuszi csomóiból kibogozzuk magunkat. A beszélõ verscímek nyomán (ha van szeptember, akkor lenni kell szeptasszonynak, továbbá ujj-szülöttnek, koszméhnek, Leander-völgyi õsembernek és más hasonló félrehallásra érzékeny fülû-nyelvû-szájú pályakezdõ gyerektalálmánynak) a versbelsõben is folytatódnak a szálazgatásai (ilyen például a Parajos gõte kétéletûsége, ahol természetes módon szóba kerül, hogy aki fõzeléket fõz, az süteléket süt, viszont észnélküli csak rohangálás közben lehet az ember, mert ha nem, akkor már nem is rohangál). Persze az ilyen pontatlanul rekonstruált nyakatekerés elsõsorban arra jó, hogy inkább az eredeti szövegre uszítsuk az olvasókat, ami kissé próbára teszi szövegértõ képességünket, és már ovis korban leleplezi a PISA-felméréseken szocializálódó nagytestvérek betû- és könyvkerülõ igyekezetét. Fini Petra intelligens óvodásai ugyanis azok szeretnének maradni, akik: látnak, hallanak, értenek, de még akkor is alkotnak, mikor félrehallanak, -beszélnek, -értenek. Akik – mondjuk – Móricztól Nemes Nagyig mindenevõk, mindenhallók és mindenlátók. Sebaj, ha néha kicsit másképp. Ettõl nem lesznek „Értelmiségi fogyatékos”!

Vannak nyilvánvaló, ám elõlünk mégis elrejtõzõ tudományok, amiket négyévesen vagy megértünk, vagy sosem fogunk szeretni. Ilyen a békaszív és békalélek (amitõl – ugyebár – „zeng az esti békaének”). A hagyományok költõiskoláján nevelkedett Bartos Erika zavarbaejtõ utánérzéssel kántálja meg ezeket a titkokat, s nem titkolja a ritmusaiból kihallható mestereit (vannak!). Valamiért mégis más az õ világméregetõ körbetekintgetése. Mintha egy virtuális forgószobában üldögélne, és folyton a szeme elé várná gördülni a háromdimenziós témát rímestõl, dobolóstól, tanulságostól. Ezért aztán a remekhez szabott mellé oda-odasántikál a sutább is. A szerkesztést pedig ebben az esetben a véletlen végzi el: a békanótát kaktuszportré, szöcsketánc, cipõfûzõ-minidráma követi, ahogyan beúszik a képbe a valóság (vagy égi-földi mása). A Bartos-féle képbontogatásnak van egy gyermeklogikára hangolt erénye: variációgazdag! Lehet az kavicsgyûjtemény, madáretetõ-lakók vircsaftja, vagy buszok városi körjárata, jól kitaposható ritmusokba rendezhetõk, lehet bennük a végtelenségig tapicskolni. Ami óvodáskorban pótolhatatlan élmény. Lehet, hogy az alapötlet nekünk már semmiség, de az újszülöttnek minden téma új. És van ebben a könyvben még valami figyelemre méltó: a sajátkezû rajz sosem marad alatta (hátterében) a mondandónak. Bartos minden páros oldalt egymás mellé rendel – ami gyakran a vizualitás fölényét mutatja, de az is a szöveget szolgálja.

Néhány verbális telitalálata pedig hosszabb (klasszicizálódó) jövõt is sejtet egy készülõdõ 21. századi antológiában (Locsolóautó, Dongóálom, Sok – ez utóbbit minden pesti óvodában az ajtó köré kellene tapétázni). Könyvsorozatából – benne a népies városi folklórral – Weöresig és Tamkó Siratóig is vezetnek utak, gyökérszálak. Eklektikus világban(-nak) terem a verseklektika.

A Terka könyvek még éppen újszülöttségük pasztelles hamvával vonzzák a tekintetet. Egy arc a szûkszavú címlapon, amely mosolyra született: muszáj kézbe venni, átlapozni. Író és grafikus itt két személy – egy lélek. Terkát, az óvodást úgy tanítgatják-vezetgetik, hogy ráhagyják a maga fantáziájára a döntéseit, a változásait. Ettõl elevenednek meg körülötte a csodák nélkülözhetetlen mesetárgyai (varázscsizma, esõkabát, békás esernyõ az egyik történetben, vagyis hogy mesében; karakteres zöldségek a piaci unalmat és az étkezés nyûgeit elvarázsló másikban). A könyvek végén szerénykedõ szellemes szerzõi portrék éppen olyan nem túl régi kislányokat sejtetnek, akik itt most Terkaként fülbe súgják nekünk, hogy ki lehet üríteni azt az utálatos teli tányért az asztalnál, amit nem édességek töltenek meg, és ha nagyon akarjuk, nyáron is van értelme kedvenc gumicsizmánknak, csak találni kell hozzá egy záport csodálatos szivárvánnyal a tetején. Tanmesék? Inkább mesés tanok egy szikár, világos nyelven és pontosan körvonalazott színfoltokban megelevenedõ gyerekvilágról. Hohol Ancsa, Boris Judit, szeretnivaló ez a Terka, várjuk a folytatást.
Jó híreink vannak a kicsinyek könyvespolcáról.

Móra Kiadó
Móricz Zsigmond-mesék Pásztohy Panka illusztrációval: A török és a tehenek; Disznók az esõben; Többet ésszel, mint erõvel
Móricz-mesék Elek Lívia illusztrációival: A pórul járt farkas; A róka meg a favágó
Zelk Zoltán: A három nyúl, Reich Károly illusztrációival
Nemes Nagy Ágnes:Nyúlanyó húsvétja, Reich Károly illusztrációival
Gazdag Erzsi: Itt a tavasz, Reich Károly illusztrációival

Naphegy Kiadó
Finy Petra: Gréta garbója; ill.: Holló Anna

Alexandra Kiadó
Bartos Erika (írta és ill.): Bárányfelhõk

Manó Könyvek
Hohol Ancsa–Boris Juli: Terka a polcon
Hohol Ancsa–Boris Juli: Terka és a varázscsizma




Kovács Lajos

©1997-2010 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.