A boldog élet ABC – 5. | Array Nyomtatás Array |
Boldogan élem világomat |
NAGY JENCIKLOPÉDIA Boldog-boldogtalan, bölcs-balga ember A földi pokol, vagy a mennyei kor és hely
A teljes emberélet örömforrásai ABC – 5.
Rudyard Kipling: Ha...
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az ő kétkedésüket, ha várni tudsz és várni sose fáradsz, és hazugok között se hazug a szád, ha gyűlölnek, s gyűlöltségtől nem áradsz, s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád, ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod, gondolkodol - s becsülöd a valót, ha a Sikert, Kudarcot bátran állod, s úgy nézed őket, mint két rongy csalót ha elbírod, hogy igazad örökre maszlag gyanánt használják a gazok, s életműved, mi ott van, összetörve, silány anyagból építsék azok, ha mind amit csak nyertél, egyhalomban, van merszed egy kártyára tenni föl, s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban, nem is beszélsz a veszteség felől, ha paskolod izmod, inad a célhoz, és szíved is, mely nem hajdani, mégis kitartasz, bár mi sem acéloz, csak Akaratod int: „Kitartani", ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted, királyokkal jársz, s józan az eszed, ha ellenség, de jó barát se sérthet, és mindenki számol egy kicsit veled, ha a komor perc hatvan pillanatja egy távfutás neked, s te futsz vígan, tiéd a Föld és minden, ami rajta, és - ami több - ember leszel, fiam.
(Kosztolányi Dezső fordítása)
*
Tagadd meg magad és vedd fel keresztedet
*
A saját ház a legjobb ház
*
Tévedések közben tanulunk – fenyítve növekszünk
*
A fájdalmat a bölcs ember méltósággal viseli el
*
Ne hibáztass senkit, hanem tűrd, amit nem kerülhetsz…
*
A szótartás az emberi dolgok legerősebb köteléke
*
Aki jótétményben részesült, legyen hálás
*
A szép külső már maga is szótlan ajánlás
*
A szerencse kárt okozhat vagyonodban, de nem a lelkedben
*
Az ember személye szent a másik ember számára
*
A Földön egy Nagy Úr vendége vagy, vagy voltál…
*
Érts az állatok nyelvén is, s légy a tanítványuk
*
Rend- eltetés szerűen használd, használd el magad…
*
Fedezd fel, hogy mire vagy teremtve, mi a te sajátos küldetésed, s ezt alázattal teljesítsd be…
*
Találd meg azt, akit Isten is neked teremtett
*
Gondolj merészet és nagyot és tedd rá éltedet! Élet- és lélekbátran!
*
Ha férfi vagy, légy férfi, aki nem báb, akinek elvei vannak..
*
Isten gyermekének a rangja: az emberi méltóság (soha semmit ezen a rangon alul)
*
Enyém a teljes kulturális világörökség – „csak” tudjam aktívan befogadni…
*
Ahány nyelvet tudsz, annyi embert érsz – pl. érted a szerelem nyelvét
*
Kibújunk a bilincsekből és csapdákból mint egy szabaduló-művész
*
Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis!
*
Ne élj a mesék tején, hörpints valódi világot! (illetve: olvasd újra és értelmezd át a régi meséket)
*
Ritkaságom az önértékem: csak egy van belőlem – felbecsülhetetlen kincs
*
Érteni és élvezni is a világot – például a tréfát
*
Kozmopolita és lokálpatrióta: gondolkozz globálisan, de cselekedj lokálisan…!
*
Rád vár a Föld minden tája, neked nyílik és virul a virág…
*
Utazz, hogy minél jobban megismerj másokat, hogy megismerhesd magad!
*
Gondold meg, hogy miben és milyen jó az a kor, amiben élsz – még a királyok se éltek úgy egykor… (és ők soha nem nősülhetnek szerelemből)
*
A megosztott örömöd sokszorozódik, a bánat viszont ellenkezőleg, apró részekre osztódik szét…
*
A gépek és a munkamegosztás tehermentesítenek a robot alól, a hozzá nem értő barmolás alól…
*
Halál- komolyan és életvidáman, majdnem úgy, mint a játékban…
*
Ki és mi előtt nyitott az ajtód és a lelki világod amúgy zárt része…
*
Igaz- mondó tükrökben nézegetem magam – nem töröm össze őket, akkor se, ha nem mondanak a legszebbnek, a legokosabbnak…
*
Ahol én vagyok, ott van a világ közepe is – nem űzöm el magam a szülőföldemről…
*
Semmi életművészkedés – első a nap kötelessége! (de nem kötelesség ízű az életem és nem sótlan az ételem…)
*
Vissza a természethez! Természetes mozgás, nevelés és házépítés, mosakodás, táplálkozás, öngyógyítás, szépítkezés stb.
*
Lendületben… Életerő és energia – kilendülni a holtpontokról… (ha kell, más segítő lökésével)
*
Isteni paternalizmus: legyen meg az Ő akarata! Ő tudja igazán, mi jó nekem…
*
Lelkesen és szellemesen Semmit nem lelketlenül, félszívvel, tessék-lássék… …és nyitva a Jó szellemre, ahonnan az ötlet, a humor, a játékosság is jön…
*
A becsületes nevem egyben a védjegyem is - a jó híremre jól vigyázok
*
Önként és örömmel veszek részt az élet játékaiba (de nem játszmázom)
*
A spiritusz az élet vize – a humor az élet nedve
*
Humorban oldva, elő érzéstelenítve mondhatok ki neked amúgy nagyon fájó igazságot
*
Borban az igazság, a vigasz és a vigasság
*
Mindennapi élethazugság vizsgálatok – persze nem gépre kapcsolva, de a jóindulatú külső segítséggel élve
*
Mostan színes tintákról álmodom (Kiszínezném vele az életem)
*
Az ártatlanság vélelme - nem nekem kell bizonyítani, hogy nem vagyok bűnös
*
A feledés jótékony homálya borítsa a régi bűnöket – pláne, ha meg is bánták azokat…
*
Varázsigék a kincses barlanghoz, kulcs a másik lélekhez
*
Anonim Alkoholisták Önsegítő csoportokban egymásnak példát mutató sorstársak, „bajtársak”…
*
Örök ellenálló: Állj ellent a Gonosznak! A kísértések és csábítások
*
Minden jó, ha a vége jó – ha sírsz is az elején, mégis te nevetsz a végén…
*
Tanulj meg fiacskám komédiázni – az ellenfél-ellenség előtt jól színészkedni, alakoskodni…
*
Ehess, ihass, alhass és ölelhess – a mindenséggel mérd magad
*
Amiben én vagyok a legjobb - akinek én vagyok a legszebb
*
Szelektív memória Csak a szépre emlékezem
*
Várj, míg felkel a Nap s amíg megérik a gyümölcs, amíg megérik a nagy döntés…
*
A szépség korlátlanul fogyasztható – nem lehet torkosan túlozni…
*
Szépítgetni- javítgatni lelked- arcod és a környezeted
*
Egy gyarló ember vagy te magad is, akiből boldog és szent lehet
*
A mérték- tudó ember hosszú életű
*
Elég minden napnak a maga baja
*
Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld
*
Csoda- történetek főhőse vagy, csak vedd észre, lásd meg, hogy mire nincs magyarázat…
*
Arany János CSALÁDI KÖR
Este van, este van: kiki nyúgalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja, Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Mintha lába kelne valamennyi rögnek, Lomha földi békák szanaszét görögnek, Csapong a denevér az ereszt sodorván, Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek: A gazdasszony épen az imént fejé meg; Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta, Pedig éhes borja nagyokat döf rajta. Ballag egy cica is - bogarászni restel - Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel, Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen Egy iramodással a pitvarba terem.
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyűl a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa.
Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak: Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag. Vasalót tüzesít: új ruhája készen, Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen. Körűl az apróság, vidám mese mellett, Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget, Héjából időnként tűzre tesznek sokat: Az világítja meg gömbölyű arcukat.
A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol; Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol. Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra: E fiúból pap lesz, akárki meglássa! Legalább így szokta mondani az apjok, Noha a fiú nem imádságon kapkod: Jobban kedveli a verseket, nótákat, Effélét csinálni maga is próbálgat.
Pendül a kapa most, letevé a gazda; Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja; Kutat az apró nép, örülne, ha benne Madárlátta kenyér-darabocskát lelne. Rettenve sikolt fel, amelyik belényul: Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl! Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel; Kinálják erősen káposzta-levéllel.
A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavu nője mosolyra deríti.
Nem késik azonban a jó háziasszony, Illő, hogy urának ennivalót hozzon, Kiteszi középre a nagy asztalszéket, Arra tálalja fel az egyszerü étket. Maga evett ő már, a gyerek sem éhes, De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!” Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, - Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.
De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára: Valami szegény kér helyet éjtszakára: Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen, Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!” Visszajő a lyánka, az utast behíván. Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván: „Isten áldja meg a kendtek ételét is, (Így végezi a szót), meg az emberét is.”
Köszöni a gazda: „Része legyen benne: Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.” Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb - Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb. Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel, Szomjukat a korsó csillapítja vízzel; Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek, Természete már ez magyar embereknek.
De mikor aztán a vacsorának vége, Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde; Megered lassanként s valamint a patak, Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad. (1)Beszél a szabadság véres napjairul, S keble áttüzesül és arca felpirul, Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak - Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.
Elbeszéli vágyát hona szent földére, Hosszu terhes útját amíg hazaére. (2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet, Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed; És mihelyt a koldús megáll a beszédben: „Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.
„Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja, Rátekint a vándor és tovább folytatja: Néma kegyelettel függenek a szaván Mind az egész háznép, de kivált a leány: Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják, Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját: Három éve múlik, hogy utána kérdez, Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.
Este van, este van... a tűz sem világit, Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit; A gyermek is álmos, - egy már alszik épen, Félrebillent fejjel, az anyja ölében. Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol; Közbe-közbe csupán a macska dorombol. Majd a földre hintik a zizegő szalmát... S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.
(1851. ápr. 10.)
|
LAST_UPDATED2 |