Gyermekeink mondókái kifinomult gondolkodásukról tanúskodnak

A magyarságismeret legnagyobb művelői közül Györffy István, Karácsony Sándor, Kodály Zoltán, Lükő Gábor, Muharay Elemér és Volly István nem győzték eléggé hangsúlyozni, hogy népünk rációt és emóciót, észt és érzelmet, transzcendenst és immanenst, lelket és testet egyszerre képviselő kifinomult gondolkodásáról korántsem csak ételeink-italaink, viseleteink, táncaink, gesztusaink, imáink, hanem gyermekeink mégoly nyakatekert, kicsavart mondókái is hűen tanúskodnak.

A ma hollywoodi show által még meg nem fertőzött emberpalántáink szüleik és tanítóik részéről legtöbbször egy kézlegyintéssel elintézett, csacskaságokként, bohóságokként elkönyvelt mondataiból pedig a gyermeki lélek anatómiája, az ösztönös érdeklődésből következő mindenre való rácsodálkozás önfeledt (költészetünkből leginkább Szabó Lőrinc méltán híres Lóci-ciklusát idéző) öröme rajzolódik ki, ezért alighanem minden elméleti lélektani gyakorlatnál többet érőbb tapasztalat ezek egybegyűjtése. 

Ennek bizonyságául ezúttal egy sepsiszentgyörgyi magyar édesanya (Sántha Éva) gyűjtéséből válogattunk megríkató-megkacagtató gyermeki aranyköpéseket, melyekből egy ma már csaknem archaikus, Kriza János székely népköltési gyűjteményére és Benedek Elek mesegyűjtéseire emlékeztető romlatlan világképet ismerhetünk meg.

– Most az esőszakok következnek, anya, hallgassuk meg! (időjárás-jelentés hallatán)
– De anya, ki volt színesedve az agyamban... (csacskaságokat beszélt)
– Testérzéket rajzoltam! (vagyis érzékszerveket)
– Apa, ez megjégült! (valami megfagyott)
– Szeretem az ételt, de nem híztatom magam túl!
– Anya! Egy nagyon-nagyon kicsit rosszak voltunk, de jobban voltunk jók!
– Nem tudom megvetni az ágyam, mert a lepedő fel van göncölődve a közepibe...
– Ha mama meglássa, hogy eltörtétek a poharamat, agyonhasít tégeteket!
– A második falat elsőre a tiéd!
– Mondjuk nekem kettő lábam van, csak az egyik túl sebesebb!
– Kezdtem izzadozni és izzadt lettem.
– Anya, itt belül van egy légy, láttam, itt zizergett az ablakon!
– Apa, mi ez? – mutat a grízes zacskóra a gyermek. – Búzadara! – Én nem kérek ilyenbúzadarabot!
– Anya, ébresszél fel reggel, de feltétlenül, oklevél nélkül!
– Gyere, vigyelek be a szobába! – Ne vigyél be! Én tudok menni magam után. (fürdést követően)
– Anya, én hallottam a tévében, hogy ma este bármi megtörténhet: tündérmese, rémálom és én elrettegtem a rémálomtól!
– Anya, nagy hírem van: összetestvérkedtünk Ákossal! (a szokásos testvéri marakodás után)
– Megfogtam Dóra óvó néninek a hasát, s a kezemben fickolódott a baba...
– A cukorkára gondoltam s nagyon rossz volt a gondolatomba nézni , mert megfájdult a torkom!
– Anya! Magyarországon van a Szent Alma , s a Szent Korona, Budapest, a Duna-kanyar, láttam egy könyvben, bizony!

Csak kérni lehet a szülőktől és a tanároktól, ne szégyelljék, ha emberpalántáiktól hasonlókat hallanak. Inkább jegyezzék le őket és adják egymásnak tovább, hiszen ezek semmivel sem kisebb kincsek, mint népdalaink és népjátékaink!