Miatyánk parafrázis Nyomtatás
Jenő verses könyve - Jó, igaz, szép és nagy magyar vers
Az elnyomott jobbágyok Miatyánkja a földesurak ellen

(XVII. századi debreceni diákirodalom) 


Egy fertelmes nemzet származott közinkbe, 
Tekints kegyelmesen hív könyörgésünkre 
Mi Atyánk! 
 
 
A Te országodból magokat hazudják 
Lenni, ó, fájdalom, pedig azt sem tudják 
ki vagy. 
 
  
Magyarok Istene, ki tudsz kegyes lenni, 
E nemzetet, kérünk, ne engedd bémenni 
a mennyekbe. 
 
  
Rút gonoszságokat említvén elhűlök, 
Mert nem találkozik talán ki közzülök 
megszenteltessék. 
 
  
Bármint kerestetnék, mégsem találtatnék 
Olly nemzet, melly által híven tiszteltetnék 
a Te neved. 
 
  
Gyakran így kiáltnak: segítni Istentek 
Nem tud, hanem azért ami van mindentek 
jöjjön el. 
 

Amit észrevesznek, azt eltakarítják, 
Mint megannyi latrok, akik elpusztítják 
a Te országod. 
 

Nagy Isten, adjad, hogy pusztulni láthassuk 
E gonosz nemzetet, örömmel mondhassuk 
legyen meg a Te akaratod. 
 
  
Mihelyt éhség miatt őket epedezni 
Látjuk, mindjárt kész lesz lelkünk örvendezni, 
Miképpen mennyben. 
 
 
Nincsen csak egy jó is azon nemzetségben, 
Nem érdemlik meg, hogy lakjanak az égben, 
Azonképpen itt a főldön is. 
 
  
Sokszor kihajtanak minket házainkból, 
Erővel kiveszik éhes szájainkból 
A mi mindennapi kenyerünket. 
 
  
Küldd ki hát közüllünk e rossz nemzetséget, 
Szabadíts meg tőlle és a békességet 
Add meg minékünk ma. 
 
  
Ha mi rosszért nékik jóval nem fizetünk, 
Házunkból halálra mikor kergettetünk, 
És bocsásd meg. 
 
  
Ezeket nem méltán, bajosan szenvedjük, 
De ha ellent állunk, bizony megfizetjük 
A mi bűneinket. 
 
  
Szegény házainkba igen gyakran szállnak, 
Feleségeinkkel ollyan bátran hálnak, 
Miképpen mi is 
 
  
Vagy akarjuk vagy nem, el kell aztat nézni, 
Ha sérelmünket nem akarjuk tetézni, 
Megbocsájtunk. 
 
  
Tartozunk is vélle, hogy mi megengedjünk, 
Terhes hibáinkat mindég elszenvedjük 
Ellenünk vétetteknek. 
 
  
Ha a helyt megunják, mindent felpakolnak, 
A szegény parasztnak könnyen parancsolnak; 
Ne vígy minket. 
 

Mihelyt a mezőre kileshetnek minket, 
Viszik az eblelkűk feleségeinket 
A kísértetbe. 
 

  
Ó, Isten ne engedd ezeket itt lakni, 
Általok olly gonosz életet folytatni, 
De szabadíts meg. 


Közöttök a sok rossz mindég szaporodik, 
Annyira, hogy lelkünk mindég iszonyodik 
A gonosztól. 
 
  
Ne engedd, hogy többé ők uralkodjanak, 
Itt és híveiden így trágárkodjanak, 
Mert Tiéd az ország! 
 
  
Isten, őket innen Te elkergetheted, 
Méltó haragoddal semmivé teheted: 
Tiéd a hatalom. 
 
  
Ha e csúf nemzetet innét elpusztítod, 
Nyomorult házunkat tőlle megtisztítod 
Tiéd a dicsőség. 
 
 
Szánd és szabadítsd meg magyar nemzetedet, 
Hogy szíves örömmel dicsérjen Tégedet 
Most és mindörökké! 
 

Hallgasd meg nagy Isten mi könyörgésinket, 
És tégyed szabaddá édes nemzetünket, 
Ammen.