Reményik Sándor

Tanács

Te ne kérdezz, csak menj az utadon 
S meg ne állj körülnézni,
A kétely gyilkos sebet üt belénk 
S a lelkünk, a lelkünk bevérzi. 

Te ne kérdezz, csak menj az utadon, 
Az agyad bármi kábult,
A gyöngeséged, tétovázó vágyad 
Egy hanggal el ne áruld. 

Magadba higgy és menj az utadon, 
Mint kit nem döbbent titkok árnya, 
Gyáva, ki minden mondata után 
Megtorpan kérdőjellé válva. 

Mint Lót, eredj a kőkemény paranccsal, 
Mögötted lobogjanak a csodák,
Mint akinek csak ökle, foga van, 
Úgy menj a pusztuló világon át! 

Az égbe ne tekints, de forró karral 
Öleld az anyaföldet,
Vissza ne fordulj, jaj, ki visszanéz, 
Nem mozdul az meg többet!