ILLYÉS GYULA: Óda a törvényhozóhoz Nyomtatás
Jenő verses könyve - Jó, igaz, szép és nagy magyar vers

tersanszky foto 01

ILLYÉS GYULA:
Óda a törvényhozóhoz


(A jubiláló Tersánszkynak)

Úgy volna jó a törvény, úgy egyforma hatályú,
ha akként gyártódnánk, mi emberek,
akár a vályog, mit a vályu
billiószám is egyformára vet. 

De hát ezt nem lehet 
Ahány szív, annyi akarat. 
S rég nem vagyunk 
csupán agyag s anyag! 

Pontos leszek, mint mindig az iró,
ha a tudós költ s a biró.  
Ez a mi új dalunk. 

Törvényt, de elevent, tehát,
hogy ne csapódjunk folyton össze,
hogy részlet-igazát
kiki illessze a közösbe,
úgy mégis: emberek maradjunk,
ne vályog-vályú sarává meredjünk;
atomok, atom magvakként kerengjünk;
helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk. 

A lét tegyen rendet, ne a halál! 
Jogot tehát az árnyalatnak,
melyben a holnap rajza áll
s a kivételnek
mely holnapra talán szabály;
jogot – hogy hadd kisérletezzék –
a költőnek, a legfőbb kutatónak.

Mert semmivel nem kell nagyobb tehetség
s buzgalom meglelni a rák
ellenszerét,
gépbe fogni az atom erejét,
röpülni világűrön át,
mint megmutatni, amit a jövő
a szívben érlel, 
mint fölfedni ibolyántúli fénnyel,
mi lesz holnap kötelező 
közöttünk, emberek; 
mi az, mi idegünkben közeleg! 

Évmilliárdok távolából
évmilliárdok távolába. 

Jogot a boncolóknak,
A kűlszin-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak,
Kik elválasztva percenként a rosszat
a jótól,
valamit folyvást rendbehoznak,
percenként fölmutatva, hogy mikortól
gyilkos a gyilkos,
tolvaj a tolvaj,
torz már a szép,
szép az imént torz
a hős: pribék,
s ki az, aki elől megy – 

mert nincs szabadjegy
jól haladni a korral;
mert van, amikor – hány a példa! –
a néma szólal,
az iszkol, aki űz,
makulátlan a céda,
mocskos a szűz. 

Nem minden alkotó ilyen, de
én őket, az így működőket,
a haladókat, s harcolókat
vallom – a terep-fölverőket –
példaképül! A holnap 
felé ők jelzik az irányt! 

Előttük jár, fönnen libegve
Hamlet, Karenin Anna, Bánk,
-- megannyi tiszta láng! 
A homályt-üző ős Világ
nő, ha ők szólnak. 

Üdvözlet, s hála hát
a törvény – és a fény – hozóknak, 
kik – hol máglyán, hol gúnykacajon át –
-- s elbukva is! – előretörnek
tán nem is tudva hova s miért. 

Így mondjunk hálát Tersánszky Jenőnek,
mi, akik látjuk, hova ért. 
Az igazért. 
Fütyülj, tovább, kéthangon, Mester! Építsd
hordozható csónakjaidat, törd fejed
ős-sípon, új bicikli-féken – szépítsd,
javítsd, akkor is, ha nem kell,
a részletet, 
te, teljes ember!
ne pihentesd se karodat, se agyadat, se szádat,
dolgozz soká még és vigadj
s ne is tudd, -- akárcsak a század – 
ki vagy! 

(1965)