Aratódalok Nyomtatás
ZENESZÓ - ÉNEK ÉS ZENE SZÓL - MUZSIKA CSENDÜL

Törőcsik Attila:

A magyar népdalok szövegvilága - Aratódalok



A magyarság kárpát-medencei letelepedése - annak szerencsés földrajzi adottságai miatt – egyértelművé tette, mi legyen gazdaságának alapja. Ez a terület dúskál termőterületekben, folyókban, időjárása a legalkalmasabb, hogy a mezőgazdaság legyen a létfenntartás alapja. A föld nem csak eszköze a gazdának, lelki társa is, a természet közelsége pedig olyan tartalommal gazdagította paraszti kultúránkat, melynek nyoma megtalálható még ma is mindennapi szóhasználatunkban. Az itt született népdalok magukon viselik a megfeszített munka gyötrelmeit. Mint szerte a világon ezek a dalok is a munkadalok kategóriájába sorolandók. A béresdal a mezei munkásdal alfaja, az uradalmi cselédek életéről szóló és körükben ismert lírai dal.



Béres vagyok, béres;
Újra elszegődtem.
Itt az új esztendő,
Jön a szekér értem.

Bánom ökreimet,
Vas járomszögemet;
Cifra ösztökémet,
Barna szeretőmet.

Ökreim a réten,
Gulyám a vetésen;
Taligám a berázdába:
Magam a csárdába.



A béresek olyan földnélküli parasztok voltak, akik bérért végeztek idénymunkát, ez a nyár derekán elsősorban mezőgazdasági munkát jelentett.



Aladáron azé nem jó szógálni:
Korán röggel ki kő mönni szántani.
Olyan korán ki kő mönni szántani,
Még az ökrömet se látom befogni.

Befogom a négy ökröm a járomba,
Kihajtom a kisbikási határba.
Addig biz én, öreg kopasz, nem szántok,
Még valahol kis világot nem látok.

**

Kivirágzott, kibimbózott a fűzfa,
Közelget már márczius első napja,
Sok szép béres fölmondja az idejét,
Elszegődik, itt hagyja a rossz helyét.

Meguntam én ezt az urat szolgálni,
A zsidónak rossz ökreit hajtani
Jobb szeretnék a csárdában mulatni,
Mint zsidónak rossz ökreit hajtani.

Ezt a zsidót az úristen éltesse
Kaszájával a kenyerét keresse.
Felesége gyermekeit fölkösse,
Ugy hordozza, mint a bugermenyecske!

**

Béreslegény, jól megrakd a szekeret,
Sarjús tüske böködi a tenyered.
Mennél jobban böködi a tenyered,
Annál jobban rakd meg a szekeredet.

Béreslegény mezítláb ment szántani,
A csizmáját otthon hagyta vasalni.
Kilenc kovács nem merte elvállalni,
Mert nem tudott rózsás patkót csinálni.

Jaj, de nehéz a szerelmet viselni,
Tövis közül kék ibolyát kiszedni.
Mert a tüske böködi a kezemet,
A szerelem szorítja a szívemet.



Summásdalok mezőgazdasági idénymunkások dalai, a mezei munkásdalok egy válfaja. A szövegek gyakran a summásélet visszásságairól szólnak, az elindulástól a hazatérésig.



Mikor a szolgának telik esztendeje,
Veszi a gúnyáját, veszi a csapszékbe,

Mondja a gazdája: – Maradj meg jövőre,
Csapd ki hat ökrömet a zöld legelőre!

– Egyik meg a kutyák mind a hat ökrödet,
A tűz égesse el vasas szekeredet!

Meguntam, meguntam gazdám kovártélyát,
Három töpörtyűvel a büdös laskáját!

Anyám, anyám, anyám, kedves édesanyám,
Mikor engem szültél, mír nem szültél követ?!

Mikor feresztettél gyönge, langyos vízve,
Feresztettél volna tiszta forró vízbe!

Mikor takargattál az én kis pólyámba,
Takargattál volna tüzes parazsába!

Mikor tejet adtál, adtál volna mérget,
Hogy ne ennék ezt a sok keserűséget.



A summások öt-hét hónapra mindenféle mezőgazdasági munka elvégzésére szerződtek előre meghatározott bérért az uradalmakhoz. A munka kora tavasztól késő őszig tartott, és így a munkaadó megtakarította a téli bér összegét, amikor nem tudott volna rendszeresen munkát adni cselédeinek. Kialakult általánosabb gyakorlat szerint a készpénzt havonta (innen a summás régi elnevezése: hónapos, hónapszámos, havi béres), a terményrészt végelszámoláskor, az élelemjárandóságot pedig részben hetenként, részben havonként kapta.



Intéző ur udvarában van egy fa,
Párosával áll a summás alatta.
Intéző ur a summásra rákiált:
– Induljatok, az anyátok csillagát!

– Intéző ur, Isten áldja meg magát!
Ne mérjen már nekünk több szalonnát!
Vagy egye meg, vagy adja a kutyának,
Ne adja a hathónapos summásnak!



Bélapátfalva (Borsod m.)



**

Intéző úr a kapuba ha kiáll:
Onnan nézi, hogy a summás mit csinál;
Dolgozik-e vagy csak lopja a napot,
Megérdemli-e a savanyú babot.

– Intéző úr, a mindenit magának!
Ne adja a babot már a summásnak!
Vagy egye meg, vagy adja a kutyának,
Ne adja a hatónapos summásnak!



Nemcsak az étellel, hanem az elhelyezéssel is sokszor baj volt, mert az ököristállóban, a hodályban vagy valamilyen barakkban kellett meghúzniuk magukat:



Lukas a hodály ajtaja,
Hideg szellő fú be rajta.
Hideg szellő csak azt fujja:
Csak a summás szabadulna.



Mezőkövesd (Borsod m.)




A summásdalok általában nemcsak a gyönyörködtetés és a szórakozás eszközei, hanem a munkaadó elleni harc fegyverei is voltak, mivel a költői forma, a dal, bizonyos lehetőséget biztosított arra, hogy sérelmeiket elmondhassák. Ennek különösen keménnyé válik a hangvétele, amikor a szerződés már vége felé közeledik:



Segédtiszt ur háza előtt van egy fa,
Segédtiszt ur arra legyen akasztva!
Én is elmegyek az akasztására,
Én huzom a kötelet a nyakára.



Sarkad (Bihar m.)





Az aratás

A mezei munkák csúcspontja az aratás, ekkor gyűjtik be a termést. Népünk hagyományos táplálkozásában a gabonaneműek fontosságát jelzi, hogy némely vidékek tájnyelvében a gabonát életnek nevezik. A szántás-vetéstől az aratás cséplésén át a kenyérsütésig tartó munkafolyamatnak, az elvetett búzától a kenyérig tartó útnak különös jelentősége volt a népéletben. A Péter-Pál napja (június 29.) utáni hetekben a munkák közül az aratás szólította a határba az ország lakosságát. Az aratásnak a nép egész évi kenyere előteremtése szempontjából óriási jelentősége volt. Mindenki igyekezett részt venni a nagy munkában, s a részvételt a felsőbb hatóságok is lehetővé tették. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, az elsőnek learatott búzaszálaknak. Ebből a baromfinak adtak egészség- és termékenységvarázsló céllal. Betegségelhárító szerepe is volt. Sellyén az arató a derekára kötötte, hogy majd ne fájjon.



Arass, rózsám, arass! 
Megadom a garast. 
Ha én meg nem adom. 
Megadja angyalom. 

Arattam, arattam, 
Kévét is kötöttem. 
A rózsám tarlóján 
Meg is betegedtem. 



Karád (Somogy megye)





A magyar aratódalok közül a Fejér megyei Sári-pusztán a két világháború közötti időszakban végzett uradalmi aratást megéneklő így szól:



Sáriba már megverték a rézdobot:
Keljetek fel, szegény kepés aratók!
Csináljatok harminc keresztkötelet,
Úgy ad nektek a Hunyadi kenyeret!



Bár az aratás nem adott sok alkalmat a szórakozásra, munka közben „elcsattant” néhány tréfa, erről tanúskodik az alábbi népdal is. 



Vagyok olyan legény, mint te,
Vágok olyan rendet, mint te.
Ha nem hiszed, gyere velem,
Fogd meg az én kaszanyelem.

Vagyok olyan legény, mint te,
Rakok olyan kazlat, mint te.
Ha nem hiszed, gyere velem,
Fogd meg az én vellenyelem.  



Az aratás befejezése sikert jelentett a földbirtokos gazdának éppúgy, mint a munkásoknak. A jó termés a birtokosnak tekintélyes bevételt jelentett, a summásoknak és az aratóknak pedig bérük kifizetését, majd az ezt követő mulatságot. Nem az év naptári ünnepei közé tartozik az aratóünnep, de nagyjából mindig ugyanabban az időben tartják, tehát a dátumhoz kapcsolódó ünnepek közé kell sorolnunk. A hozzátartozó dalok közül csak azokat lehet szokás-daloknak nevezni, amelyeknek szövege valóban az aratás befejezéséről szól.  



Elvégeztük, elvégeztük 
az aratást, az aratást.     

Készítsd, gazda, készítsd, gazda,
jó áldomást, jó áldomást.

A gazdasszony, a gazdasszony
jó vacsorát, jó vacsorát.





Az aratókat ha meglátogatta a gazda, illetve annak családja, a learatott gabona szalmájával megkötözték és csak akkor engedték szabadon, ha „váltságdíjat fizetett”: bort vagy pálinkát, esetleg pénzt. Az utolsó kévéből készült az aratókoszorú, melyet általában a földesúrnak készítettek és ünnepélyesen adtak át. Ez lehetett bármekkora, akár csigaszerű, korona formájú, koszorú alakú, melyet gyakran mezei virágokkal és szalagokkal is díszítettek. Az aratókoszorút általában a mestergerendára akasztották, és vetéskor a koszorúból kimorzsolt szemeket keverték a vetőmag közé.




Múlt századi leírás szerint: „Erre megindul a nagy sereg tarkázva párosan, ének s néha zeneszóval mezőföldről, bemennek a faluba az uraság házához vagy gazdatisztje lakához, ott átnyújtják a kalászkoszorút, s jót kívánnak. Erre kezdődik a vacsora, ivás, táncz, mely néha estétől reggelig tart. Ha a gabona jól fizetett jódolga van az aratóknak, ha nem, akkor még koszorút sem kötnek”.            
Csilinyáradon a következő dallal adták át az aratókoszorút:

Gazd’uramnak tisztelettel jelencsük
az aratást ma délbe befejeztük.
Adja isten kövér legyen minden búzaszem,
Fehér lisztből omlós kalács, puha kenyér sülhessen

Bodakon így szólt a nóta:

Soós György uram nagy uraság,
álgya meg a Szentháromság!
Álgya, álgya, meg is álgya.
A torkunkat is megszánnya.”


Az utolsó kalászokból kis csomót hazavittek, és ezt különféle magyarázatokkal az őszi vetőmag közé keverték.

Forrás: Lukács László: Aratás és cséplés a Mezőföldön



Szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: Törőcsik Attila