Gerold László
Léthuzatban


Tartalom

Plusz húsz év

Kritikanapló

Herceg János: A bohóc
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Alfred Jarry: Übü király
Majtényi Mihály: Harmadik ablak I. - II.
Georg Büchner: Leonce és Léna
Kao Hszing-csien: A buszmegálló
Fehér Kálmán: Látomásnak ajtót nyitni
Ivo Brešan: Anéra
Stanislaw Ignacy Witkiewicz: Egy kis udvarházban
Tolnai Ottó: Briliáns I. - II.
Peter Shaffer: Equus
Varga Zoltán: Búcsú
Gobby Fehér Gyula: Duna menti Hollywood
Sławomir Mrożek: Ház a határon
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Iván, a Rettentő
Örkény István: Forgatókönyv
Molière: Játsszunk Molière-t!
Kopeczky László: Kádár Kata I. - II.
Örkény István: Tóték
Edward Albee: Kényes egyensúly
Jordan Plevnes: "R"
Joao Bethencourt: Aznap, amikor a pápát elrabolták
Branislav Nušić: A megboldogult
Hubay Miklós: Római karnevál
Samuel Beckett: Ó, azok a szép napok!
Aldo Nicolaj: Hárman a padon
Goethe-Drašarova: Clavigo
Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker?
Gobby Fehér Gyula: A hajó
Henrik Ibsen: A hazaáruló
Fizetek, főúr! avagy az oroszlánszívű Jenő
Molnár Ferenc: A doktor úr
Ivan Kušan: Galócza
Drago Jančar: Godot-ra lesve
Molnár Ferenc: Liliom
Ének, avagy jó tanács
Georg Büchner: Woyzeck
Tóth Ede: A falu rossza, avagy a negyedik ablak
Tolnai Ottó: Paripacitrom
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Arthur Miller: A világ teremtése és egyéb ügyek
Müller Péter: Szomorú vasárnap I. - II.
Marcel Achard: A bolond lány
Arisztophanész: Lüszisztraté
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei
Molière: Nők iskolája
Somerset Maugham: Imádok férjhez menni
Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci
Henrik Ibsen: Kísértetek
Jean Anouilh: Női zenekar
John Steinbeck: Egerek és emberek
Fényes-Szántó-Szécsén: Duna-parti randevú
Faragó Attila: A Lappangó
Noel Coward: Vidám kísértet
Görgey Gábor: Fejek Ferdinándnak
Németh László: Papucshős
Albert Camus: A félreértés
Sławomir Mrożek: Károly
Schönthan-Kellér: A szabin nők elrablása
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja
Arthur Miller: Édes fiaim
Bengt Ahlfors: Színházkomédia
Piero Barillet-Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága
Harold Pinter: A szerető
Jovan Popović Sterija: A felfuvalkodott tökf
ej George Bernard Shaw: A sors embere
Friedrich Dürrenmatt: Fizikusok
Eugen O'Neill: Utazás az éjszakába
Molière: Amphitryon
Richard Nash: Az esőcsináló
Péreli-Aldobolyi-G. Dénes: Roncsderby
Presser-Horváth-Sztevánovity: A padlás
Neil Simon: A Napsugárfiúk
Frank Wedekind: A tavasz ébredése
Bertolt Brecht: Koldusopera
Sławomir Mrożek: Rendőrség
Miro Gavran: George Washington szerelmei
Az ezredik játszma vége
Samuel Beckett: A játszma vége
Đorđe Lebović: Az ezredik éjszaka
Peter Shaffer: Játék a sötétben
Sławomir Mrożek: Emigránsok
Luigi Pirandello: Ha szereplő szerzőt keres
Jean Genet: Cselédek
Örkény István: Pisti a vérzivatarban
Sziveri János: Szelídítések
Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos
Kilenc színész közönséget keres
Rado-Ragni-Dermot: Hair
Bertolt Brecht: A szecsuáni jóember
Gobby Fehér Gyula: Az angyal álma
Hamvas Béla: Pác
Végel László: Judit
Lubomír Feldek: A rózsaszínű halál
John Orton: Amit a lakáj látott
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?
Federico García Lorca: Vérnász
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac

Jegyzet


Plusz húsz év

Ez a könyv folytatása az 1983-ban Színház a nézőtérről címmel megjelent, az Újvidéki Színház első tíz évében tartott előadásokról írt kritikákat tartalmazó kötetnek. Ilyképpen ez az 1983. október 2-ától 2003. december 14-éig tartott előadásokról írt kritikák könyve, mégha néhány előadásról nem is írtam, az előző kötet bírálataival együtt afféle egyszemélyes színháztörténetként is olvasható, melynek egységes jellegét éppen az ad(hat)ja meg, hogy az írások egy ember nézőpontjából születtek. De ilyenformán a két kötet együtt akár kritikusi (ön)-portré is lehet, legalábbis részben, lévén hogy más, többek között, de inkább elsősorban a szabadkai színház magyar társulatának előadásairól készült kritikák ezúttal hiányzanak, jóllehet legalább ennyire hozzájárul(hat)nának mind a vajdasági magyar színházi kultúráról kialakítható (helyzet)képünkhöz, mind pedig a kritikusi imázs teljessé tételéhez.

Ha ezt a kötetet a húsz évvel ezelőtti folytatásának tekint(het)jük, akkor a bevezetőben természetszerűen fel kell idézni az előző kritikakötet előszavában (Tíz év) megfogalmazott főbb szempontokat - lássék, honnan hová, mely irányba történt elmozdulás, változás az Újvidéki Színház esetében ebben a húsz esztendőben, amelyben, tapasztaltuk, országos szinten fölöttébb nagy változások játszódtak le.

[...]

Most sem lehet és fogok mást tenni, mint elkészítem a plusz húsz év mérlegét.

Az első tíz év műsora természetszerűen lényegében a modellül választott Atelje 212 vonzáskörében mozgott, a folytatás éppen olyan természetszerűen és óhatatlanul új utakra kényszerült. Egyfelől, mert a belgrádi színház műsora is módosult. Annak ellenére, hogy megpróbálta folytatni az addigi gyakorlatot, s továbbra is műsorára tűzte a legjelentősebbnek ítélt új drámákat, egyre több figyelmet szentelt mind a klasszikus műveknek, mind pedig a modern szerb dramaturgiának, ezen belül elsősorban a vígjátékoknak. Más szóval: a belgrádi színház profilját kevésbé a bemutatott darabok, inkább az előadások stílusa jellemezte, ami semmiképpen sem alakulhatott volna ki az előző évek repertoárja nélkül. Logikusnak, de még inkább szükségszerűnek látszott, hogy az Újvidéki Színház esetében is hasonló váltás játszódjék le. Annál is inkább, mert a tanulóévek után elérkezett az önállósulás ideje: saját profilt kellett létrehozni, amihez az első tíz év kétségtelenül megteremtette az alapokat. Gondoljunk olyan jelentős előadásokra, mint a Play Strindberg, a Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása, a Nem félünk a farkastól, a Játék a kastélyban, a Júlia kisasszony, a Godot-ra várva, a Tangó és természetesen a Harag György rendezte Csehov-trilógia (Három nővér, Cseresznyéskert, Ványa bácsi), s nem lehet kétséges, a mostoha körülmények, mindenekelőtt az albérletben használt, felszereltség tekintetében nem a legmegfelelőbbnek mondható színpad ellenére, hogy megteremtődtek az önálló profil kialakításának művészi alapjai.

Elég talán csak végigtekinteni az 1983 végétől, 1984 elejétől napjainkig tartott bemutatók jegyzékén, s látszik, hogy a húsz év repertoárja műsorstruktúra tekintetében három nagy időszakra tagolódik. Az első, mintegy nyolc év, lényegében folytatása az előző évtizednek, a kilencvenes évek elejétől szinte az évtized végéig tart a második műsorfázis, a harmadik pedig ezt követően napjainkig. A váltás nem egyszerre történt, a szakaszok között fokozatos átmenet ismerhető fel.

Mindhárom fázisnak vannak súlypontjai és periferikus jegyei. Az előző évtized műsorszerkezetét folytató, említett első szakaszra egyaránt jellemző volt a már játszott modern szerzők (Mrożek, Dürrenmatt, Örkény, Albee, Beckett) műveinek bemutatása, kiegészítve egy-egy új névvel (Frisch, Schaffer, Miller), az őket megelőző, de újabban felfedezett modernek (Jarry, Witkiewicz, Bulgakov) műveinek műsorba emelése, a klasszikus szerzők (Büchner, Molière, Goethe, Ibsen) drámáinak repertoárbavétele, valamint a vajdasági magyar szerzők (Herceg János, Majtényi Mihály, Fehér Kálmán, Tolnai Ottó, Varga Zoltán, Kopeczky László, Gobby Fehér Gyula, Végel László) bemutatóinak örvendetes számszerű gyarapodása. De a mintegy évtizednyi műsor jellemzői között kell említeni egyfelől a magyar drámairodalomból választott szerzőket (Kosztolányi Dezső, Hubay Miklós, Görgey Gábor, Tóth Ede, Móricz Zsigmond, Csokonai Vitéz Mihály), akik az első évtizedben játszottakkal (Örkény István, Csiky Gergely, Molnár Ferenc, Babits Mihály, Weöres Sándor) együtt mindenképpen a skála szélesítését jelzik, másfelől pedig a jugoszláv szerzők (Nušić, Brešan, Plevnes, Kušan, Jančar) drámáinak műsorbaiktatását, ami az első évtizedben nem történt meg. Mindebből, akárcsak annak felemlítéséből, hogy kik s mely művek nem kaptak helyet az adott időszak műsorában (pl. a görög tragédiaírók, Shakespeare stb.), mint ahogy általában a puszta statisztikákból nem derül ki az, ami színház esetében a legfontosabb: az előadások művészi színvonala. Erről reményeim szerint a könyv előadás-kritikái vallanak.

[...]

http://mek.niif.hu/05300/05335/index.phtml#