Isten nem tabutéma

Egy csapat öregedő hippi, csíkos ingben és nagy szakállal. Isznak, zenét hallgatnak, Mihály időnként lövöldözik – így látja az arkangyalokat az öregedő Isten félrevonulása után Erik Wahlstörm író. Interjú.

Az Isten egy erőteljesen szatirikus hangvételű fejlődésregény, mely ironikus humorral meséli újra a Biblia és a kereszténység történetét. Erik Wahlström svéd-finn író a budapesti Írók Boltjában novemberben mutatta be a Typotex Kiadó gondozásában magyarul is megjelent kötetét. A könyvbemutatón kiderült, hogy Wahlström nem csak írásban, hanem élőben is szeret mesélni, sok érdekes gondolatot hallhattunk a könyv hátteréről, születésének körülményeiről és fogadtatásáról.

Erik Wahlström kulturális újságíróként kezdte az írást, majd idővel környezetvédelmi témákra váltott – ez a környezetvédelmi minisztériumnak írt tanulmányokban és környezetvédelmi témájú könyvekben csúcsosodott ki, az újságíráshoz később a Hufvudstadsbladet, a legnépszerűbb finnországi svéd napilap  főszerkesztőjeként tért vissza.

Erik Wahlstörm a könyvbemutatón

Első regénye, a 2004-ben megjelent Den dansande prästen (A táncoló pap) Finnország orosz megszállása alatt játszódik, a finn népfőiskolát megalapító lelkész főszereplésével. Az Isten megírásához azonban más adta az inspirációt – sokkal inkább az erősen vallásos gyerekkori környezet. Ahogy az általában szokás, mindig csak az éppen aktuális, szép részeket olvasták a Bibliából, idővel viszont felmerült a kérdés: milyen lehet a könyv többi része? Az Isten megírásához ezért elejétől végéig elolvasta az Ó- és Újszövetséget, amivel még egy lelkész ismerősét is sikerült meglepnie, aki szerint ilyet kizárólag az életfogytiglanra ítélt foglyok szoktak tenni.

Az ótestamentumi rész elejét találta a legszórakoztatóbbnak a világ teremtésével, viszont a folytatás a szabályok, törvények rendkívül aprólékos leírásával már inkább kétségbeejtőnek, szomorúnak bizonyult. Ehhez képest az Újtestamentum sokkal problémamentesebb, „emberbarátabb” – ahogy ez a regényben is látszik.

Az Isten olvasásához egyébként nincs szükség a Biblia mélyreható ismeretére, de az apró részletek, poénok, utalások Wahlström szerint csak úgy jönnek át igazán. Az ideális olvasó tehát egy Woody Allen-féle figura, akiben erős a zsidó humor és érzi, hogy mit jelent „választott népnek” lenni. Wahlström egyébként maga is jobban szeret szórakoztató irodalmat olvasni, de a felesége gyakran kritizálja emiatt, mondván, hogy súlyosabb, fájdalmasabb történeteket is olvasson. Ennek és angliai gyerekkorának megfelelően a legnagyobb hatást természetesen az angol szatirikus irodalom tette rá.

Egy kérdésre válaszolva Wahlström azt is elmondta, hogy nem gondolja, hogy a regénye nyomán idővel új keresztény kultuszok alakulnak majd – saját szavaival élve ahhoz nem elég karizmatikus író –, sőt, a könyv megjelenését sem kísérte különösebb felháborodás Svédországban és Finnországban. Éppen ellenkezőleg: azok a lelkészek, akikkel beszélgetett, kimondottan jó ötletnek találták a téma fölvetését.

A dedikálás után nekünk is sikerült – egy miniinterjú erejéig – néhány kérdést feltennünk az írónak.

Pomsár Péter: Sokat megtudtunk az Isten születéséről, de ez a kérdés már a regény olvasása közben megfogalmazódott bennem, amikor felbukkant a jazzharsonás Nils Landgren, mint Gábriel kedvenc zenésze. Hogyan keletkezett Gábriel karaktere és miért lett pont jazzrajongó?

Erik Wahlström: Én magam is zenélek – szintén jazzt játszom –, a Biblia angyalai pedig harsonán játszanak – így adta magát a zenerajongó Gábriel alakja, aki a fegyvermániás Mihály egyfajta ellenpontja.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

PP: Hallottuk, hogy gyerekkorában sokat hallott részleteket a Bibliából, a regény megírására készülve pedig aprólékosan végigolvasta az egészet. Talán túl személyes kérdés, de ön hisz a keresztény Istenben, esetleg valamelyik más vallás istenében, isteneiben?

EW: Nem. De a regény megírásakor a Bibliát egy keresztény fundamentalista szemével kellett olvasnom, mindent szó szerint értelmezve.

Ugyanakkor a hit fontos dolog. A keresztény és ókori görög alapokra épülő nyugati civilizációban fontos szerepe van, segít az embereknek rendet tartani az életükben. A vallás nélküli élet fájdalmasabb tud lenni, egyfajta érettségre van szükség, hogy valaki ezt válassza.

PP: És mi a helyzet a Brian életével? Magyarországon rendkívül népszerű és a témája közel áll az Isten első feléhez.

EW: Régen láttam és nem rajongok különösebben érte. Régi film, a könyvem viszont új, azóta változott a világ.

PP: Elképzelhető mégis, hogy az Istent is betiltják valahol, mint a filmet?

EW: Nem tartom valószínűnek.

PP: Nem is érkezett negatív vélemény vallásos emberektől, szervezetektől?

EW: Nem.

PP: Mit gondol, miért nem?

EW: Mert ez ilyen szinten manapság senkit nem érdekel. Egy barátom azt mondta, hogy ha Allahról írnék, már rég halott lennék, de a nyugati világban ez nem tabutéma.

PP: Az ótestamentumi rész után eltelik kétezer év, a regényben meglehetősen összesűrítve. Ebbe a kultúrtörténeti epizódba mennyire véletlenszerűen kerültek a felbukkanó történelmi alakok?

EW: A regény második fele nagyon is tudatos válogatás eredménye. Aquinói Szent Tamás például nem csak egy komikus figura, hanem a vallás ilyen túlságosan részletekre koncentráló vizsgálata a kereszténységre is komoly hatással volt, fellazította a korább, jóval szigorúbb hozzáállást. Nietzsche pedig ugye kimondta, hogy Isten halott.

PP: A regényben viszont nem hal meg. Mi lehetne a folytatása a történetnek?

EW: Valóban. Isten nem halt meg, csak megöregedett és a végén visszavonul, tulajdonképpen magára hagyva az egyre önállóbb emberiséget.

PP: Az arkangyalok pedig a visszavonulása után egyre idegesebbek lesznek valódi vezetés híján, és nem fogják tudni, hogy mit csináljanak.

EW: Pontosan. Egy csapat öregedő hippi, csíkos ingben és nagy szakállal. Isznak, zenét hallgatnak, Mihály időnként lövöldözik. A gondolatmenetet továbbvíve: Isten egyre öregebb és öregebb lesz, ahogy maga az univerzum is vénül és szépen lassan kihűl. Meghalni csak akkor fog, amikor minden véget ér, az entrópia végez a világgal